A cigány tradíciók szerinti szertartás keretében, muzsikaszóval százak kísérték utolsó útjára a magyarországi cigányság ikonjaként tisztelt Choli Daróczi József írót, költőt a Csepeli Temetőben.

Choli Daróczi József cigány író, költő, műfordító, pedagógus, népművelő és újságíró 1939. május 26-án született a Hajdú-Bihar megyei Bedőn. Életének 79. évében hosszan tartó súlyos betegségben 2018. május 12-én, szombat délután hunyt el. A magyarországi cigányság ikonjaként tisztelt, a romák Fekete Koralljának is nevezett Choli Daróczi Józsefet a magyarországi cigányság kultúrájának megismertetésében, és ezáltal a magyar kultúra érdekében végzett munkásságára tekintettel az Emberi Erőforrások Minisztériuma saját halottjának tekintette. A gyászszertartáson a tárcát Langerné Victor Katalin társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár és Sztojka Attila főosztályvezető képviselte.

Áder János köztársasági elnök az elhunyt író családjának küldött részvéttáviratában, amelyet a család a RomNet-hez eljuttatott, azt írta: „Choli Daróczi József alkotói életművével a gyakran törékenynek bizonyuló emberi méltóságnak állított maradandó emléket. Oktatói pályáján a közömbösség elleni küzdelemre, önbecsülésre, közös értékeink elfogadására és megőrzésére tanított”. Az államfőt Choli Daróczi József temetésén Szegő László dandártábornok, a Köztársasági Elnöki Hivatal Honvédelmi Főosztályának vezetője képviselte, és helyezte el a ravatal előtt Áder János koszorúját.

A gyászszertartáson szinte a teljes a roma közélet képviselője jelen volt. Lerótta kegyeletét Farkas Félix roma nemzetiségi parlamenti szószóló, Balogh János az Országos Roma Önkormányzat jelenlegi, Kolompár Orbán és Horváth Aladár korábbi elnökök, valamint a testületet több jelenlegi és egykori képviselője.

Choli Daróczi József ravatalánál a gyászszertartás a Kalyi Jag együttes előadásában a cigány himnusz eléneklésével kezdődött. A Gelem, gelem kezdetű dalt még 1971-ben Londonban tartott első Roma Világkongresszuson fogadták el a hivatalos roma himnuszként és a cigányság zászlójával együtt, és ezen a történelmi eseményen akkor Choli Daróczi József is jelen volt.

Varga Gusztáv, a Kalyi Jag Roma Nemzetiségi Általános és Középiskola alapítója az intézmény egykori igazgató-tanárától való búcsúzásában felidézte, hogy Choli Daróczi József volt a világ első roma nemzetiségi iskolájának első igazgatója, és sok száz fiatalt tanított a tudásra és az éltre. A fiatal értelmiség, az egyetemisták és diplomát szerzett roma fiatalok nevében Rézműves Benjamin autentikus roma szokás szerint mondott búcsúztatót, Horváth Kristóf előadóművész pedig Choli Daróczi József két versét szavalta el.

Székely János szombathelyi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Cigánypasztorációs Bizottságának vezetője cigány nyelven celebrált szertartással búcsúzott a roma közélet és kultúra legjelentősebb képviselőjétől, felidézve Choli Daróczi József küzdelmes életútját, és mindazt, mit köszönhet neki a magyar és a cigány közélet.

A neves közéleti személyiségtől a család nevében Nemcsák Károly Jászai Mari-díjas színművész, a József Attila Színház igazgatója búcsúzott, akivel közel 30 éves ismeretségben és barátságban állt.

Choli Daróczi József President mahagóni koporsóját a ravatalozótól a több száz méterre lévő sírhelyéig a 100 Tagú cigányzenekar tagjai, Beke Farkas Nándor hegedűművész vezetésével, roma szokás szerint muzsikaszóval kísérték. A cigányság Fekete Korallját fia, Daróczi Dávid egykori kormányszóvivő nyughelye mellett Kalyi Jag együttes éneke után a Magyar Örökség-díjas cigányzenekar muzsikálása alatt helyezték végső nyugalomra.

Búcsúztatás

Majlasho dyes te del o drago Del savorazhenen! – Jobb napot adjon a drága Isten mindannyiunknak!

A búcsúzás mindig nehéz. A szomorúság és a fájdalom szívünkben nehezen múlik, mert elevenen él bennünk az emlék, az együtt töltött minden perc, ami majd nyolc évtized alatt megadatott. A világtörténelem leghosszabb századának gyermeke, a bölcsesség megtestesítője, a nagy öreg most elköszön. A nép tanítójának küldetése más úton folytatódik. A tekintélyt és tiszteletet parancsoló alakja, rekedtes hangja, sokat gyötrődött, megtört fizikai valója nem lesz már velünk.

Isten homorú arcán a mosoly ráncai azt üzenik: a fiú hazatért.

Kitaposta az ösvényt, az utat, amelyen generációk indulhattak el, elgörgette a nagyobb rögöket, hogy identitásában megerősítve, cigány létét felismerve Embert neveljen iskolában, óvodában, szakkollégiumban, főiskolán és egyetemen, kulturális rendezvényeken, gyermektáborban, vagy akár egy kocsmai beszélgetésen. Choli, ahogyan mi mind ismertük, egyszer azt mondta, „Szeretem az embereket, de nem tudok kijönni velük”. Az elmúlt napok és az itt gyászoló tömeg tanúbizonysága szerint mi is nagyon sokan szerettük és tiszteltük őt. Az egész ország ismerte. Ha nem személyesen, az újságokból és a képernyőről. Európa roma értelmisége az előadásaiból és a verseskötetekből ismerhette meg gondolatait, világlátását, a cigányság történelmét.

Életútja, élete példamutatás volt minden ember számára. Barna arcán egy nép történelme, gyötrelme és hányattatása, a küzdeni és a tenni akarás, valamint a jobb élet reményének fénye tükröződött vissza. „Előttem nem volt taposott út: minden lépés első, az enyém. Felettem az ég sosem volt kék füst takarta mindig a napot. Előttem nem a rétek zöldek a rét vagyok, a gazdag televény” – írta versében. Önmagát a saját zugában szoktatta a világhoz a varjaktól tanult imával. Románul, magyarul, cigányul kérdezte Istent, mi végre teremtődtünk, és milyen sorsot szánt számára a Teremtő?

Gyermekkorában libapásztorként üldögélt az árokparton, majd a bedői iskola padjaiban, aztán vájártanoncként a szénbánya csilléiben, hogy alászálljon a mélybe, és a fekete szénporos világból felemelkedve meglássa a fényt, a reményt. Mit akkoriban oly sokan, Õ is egy új hazát próbált keresni, de társa aknára lépése miatt bebörtönözték, és 10 hónapig raboskodott politikai elítéltként Antal József későbbi miniszterelnökkel közös zárkában. Önmaga felismerése és megvalósítása ekkor tudatosult benne, hogy „itt élned, s halnod kell”. Az élet pedig reményt és kihívást adott. Saját maga és népe számára a kivezető utat a tudás elsajátításában látta, felismerve, hogy csak az ismerettel, a tudással felvértezve lehet kitörni mindabból, amibe évszázadok óta, gyökértelen népként belekényszerítettek tíz-, és százezreket.

Az építőipari segédmunka mellett befejezte iskoláit. Érettségit, majd főiskolai diplomát szerzett, hogy egy nép tanítója legyen. A varjaktól származó nép, a cigányság tanítómesterévé vált tudásból, költészetből, szenvedélyből, emberségből és méltóságból. Egy nép írója, nyelvművelője volt. Fájdalommal töltötte el, hogy a nép felének kitépte a történelem az anyanyelvét, és mindent megtett, hogy ezt visszaadja nekik. Generációkat indított útjára, szellemiségével ezreket nevelt ki, hogy ne pusztán értelmiségivé, hanem értelmessé váljanak. Hogy gondolkodók, alkotók és cselekvők lehessenek, akik érteket adnak és teremtenek ennek az országnak. Járta az országot művészbarátaival, hogy iskolákba, tanodákba, szakkollégiumokba, főiskolákra, kultúrházakba, gyermekotthonokba,  börtönökbe, és a cigánysorok viskóiba vigye a fényt, a tudás, a képzőművészet, a költészet tüzét. És tanított. Akkor is, amikor nem a katedrán állt. Minden cigány ismerte őt. És minden cigányt ismert Õ is az országban. Számtalanszor szólították meg az utcán ismeretlen tisztelők, akikről pár, a családfára vonatkozó kérdés után mindig kiderült, hogy valamelyik rokonukat tanította, vagy dolgozott velük.

A nap huszonnégy órájában azon munkálkodott, elmélkedett, még akkor is, amikor betegsége súlyosbodott, és már írni sem tudott, hogyan lehetne ez a világ számunkra, cigányok számára igazságosabb. Politizált, lobbizott, oktatási módszertanokat írt, közösségeket szervezett, kulturális eseményeket, táborokat vezetett, roma múzeumot és könyvtárat irányított. Írt és fordított: verseket, novellákat.  A Kommunista kiáltványt és az Újszövetséget. Írt és szerkesztett nyelvtankönyvet, cigány-magyar kisszótárat. Mindig írt, jegyzetelt, fáradhatatlanul. Kultúrateremtőként az érdekelte, hogy a roma fiatalok számára megadasson a művészeti és szellemi mobilitás. Hogy képezhessék magukat, alkothassanak, legyen közönségük, befogadóik, publikációs felületeik, hallható hangjuk, elismert és felismert művészeti hagyományaik. Arra törekedett, hogy a roma alkotók által létrehozott művek, mindaz, amit magyar roma művészetnek nevezhetünk, elválaszthatatlanul beleszövődjön a magyar kultúrába.

Õ volt a Choli, az elálló-fülű fivér, aki elindította családtagjait az értelmiségivé válás útján. Akit követtek azon az úton, amelyre egy egyész nép kívánkozott.

Õ volt a bölcs, a fehér szakállú Choli, aki hosszú éjszakákat beszélgetett fiatal tanítványaival olyan kérdéseket feszegetve, hogy mit jelent cigánynak lenni, cigány költőnek, orvosnak, szociális munkásnak, matematikusnak lenni. Hogy érdemes-e megbélyegeznünk önmagunkat, és ha már megbélyegeztek minket, mit teszünk azzal. Õ volt a gondolkodó, akitől választ vártunk őseink eredetére, a mítoszokra, a legendákra. Õ volt az, aki átélte, megtapasztalta mindazt, amiről kis szerencsével a történelemkönyvekből tanulhatunk. Mert a cigányok történelméről, kultúrájáról még ma is nagy a hiányosság.  „Míg én rólad mindent, addig te rólam semmit sem tudsz” – figyelmezteti a jelent és az utókort egyaránt Choli örökbecsű bölcselete, amely intő jel marad a közéletben szerepet vállaó, képviselni és tanítani akaró minden ember számára.

Õ volt a Fater, akivel vérre menő vitákat lehetett és kellett folytatni a Biblia értelmezéséről. Õ volt az Apu, akit tiszteltek, akitől tartottak. Az apa, aki olyan intellektuális és erkölcsi mércét állított, amelyhez bár lehetetlen felnőni, de akkor is fel kell. Õ volt a Papa, aki felnevelt, aki soha nem bántott, nem fenyített, mindig mindentől megvédett, és olyannak szeretett, amilyenekké az Isten teremtett.

A cigány nép másik tanítómestere, Szentandrássy István Kossuth-díjas fesztőművész, az öreg és bölcs Choli „örök tanítványtestvérkéje” ekként búcsúzik:  „Isten egy gyönyörű, nehéz sorsra szánt, csodálatos embert küldött a legjobban megpróbáltatott nép szívéhez, hogy tartást, méltóságot, az emberi hovatartozás szentségét hozza a földre, és hogy a cigányság tanítója legyen. Az lett. Szigorú, szép indiai guruarca a Mesterként tanított mindenkit. Arról mesélt mint a Gangesz szentséges sóhaja: hogy igaz és nagy dolog Isten elé állni egyszer, és emberként megköszönni ezt az átkozottul nehéz földrongybarna sorsot minden átkával és gyönyörű nehézségével. Csak úgy, egyszerű, törékeny, öregedő vállaihoz dőlve ennek a remegő, szánalmas, olykor buta, vergődő sorsnak. A nyelv, egy nép csodálata, hogy anyanyelvén dadog. Indiában felsóhajt a fű: egy nép írója, a feketén csillanó korall-homlokú, öreg, a négyezer-nyolcvan éves apám-barátom-szépségű, erőstartású, Mamutfenyő nagyságú szellemóriás hagyta itt ezt a kicsike, hálátlan hazát. Anélkül, hogy az csak egyszer is őszinte köszönettel a szívére szorította volna. Köszöntettel tartozom és tartozunk Phrala, hogy magyarországi romák lettek a szívdobbanásod és tanítója lettél Európának és Indiának. Tanultam tőled és tanulom ma is, hogyan kell méltósággal viselni a méltatlant. Bocsáss meg nekünk, itt maradóknak, remlélvén, hogy elhittük szavaid, verseid lélegzet-tiszta forrását. Isten gyönyörű szeretete óvjon; Péli testvéred, Kovács és Fátyol örök aggódása legyen melletted az égi utadon! Én még maradok, Papu, mert amit tanultam tőled, tőletek, azt a te szorgalmaddal, bár botorkálva és dadogva, de tovább kell tanítanom.”

Choli Daróczi József hosszú fehér szakálla és bajusza mesebeli megjelenést adott a köztiszteletnek és szeretetnek örvendő személyiségének. Õ volt a társadalmi konszenzus, a beilleszkedés, a megbékélés embere, aki ugyanakkor síkra szállt sorstársai jogaiért is, és aki méltán büszke volt népe kultúrájára.

A fekete korallért hulló könnycseppjeinken megcsillanó fény utat kell mutasson a következő generációk, a mai roma értelmiségiek, hiszen mind Choli és barátai szárnyai alól kerültek ki, akár közvetlenül, vagy közvetetten. Most az Õ, a Mi felelősségünk örökségét tovább vinni, formálni a közös cigány-magyar kultúránkat, megváltoztatni a megmerevedett struktúrákat. Õ odafentről kíséri majd lépteinket és erőfeszítéseinket, és ha eltévedünk, a cigarettafüsttől megsárgult ujjaival felráz minket, és fehér szakálla mögül, reszelős hangjával ha jól cselekszünk megszólít: „Losharel o Del tuke” – Örül neked az Isten!

Choli hontalan lelke most bebocsátást kér Isten hazájába, és Jézus anyja sugaraitól megtisztulva, áldással és könyörülettel fogalja el méltó helyét a Teremtő mellett. Ott, ahol már a legnagyobbaknak várnak rá.

Chi roven, ke me tumenca som!  Ashen Devlesa! - Ne sírjatok, mert én veletek vagyok! Maradjatok Istennel!

Choli, legyen könnyű és színes az álmod, épp úgy, mint az életed, Isten karja óvjon odafent! Nyugodj Békében!

Choli Daróczi József gyászszertatásán Horváth Kristóf előadásában elhangzott két vers:

Mint a hó...

Szent István koronáján
a megdőlt kereszt.
,,Tarka népedet szeresd...!"
Hogy hozzád hű lehessek,
magadtól el ne űzz,
mert a távolság megszülheti a bűnt.
Minden más szavam csak fikció,
hogyan lássam meg benned mi a jó?
ha szeretsz, szeretlek:
- Jézus az enyém -,
arcodarcomról csorog le a fény.
Magam vagyok, s te is,
félőn, remegőn:
bűnben született ember,
fekete, fehér.
Itt állok tisztabarnán,
Mária-Szentanya,
mindannyiunk Asszonya -,
fényességedben keresem meg magam.
Minden amit látsz rajtam,
Jézusi,
minden amit látsz rajtam,
ördögi.
De hozzád, hogy hű lehessek,
benned is ott az ok:
híved magadért,
jóságodért vagyok.
Nem lehetek más, sem jó,
sem rossz:
mint minden ember, élő,
élni akaró.
Szeress, s szeretlek!

Ne légy mostohám,
a gyermek tisztelve szereti anyját.
Az eredendő erény olyan, mint a hó,
ha lehullott, már bemocskolható.
Talpig félelemben
Mezsgyeföldekre kiszorulva,
talpig félelemben állok
házas hazátlanul.
Mellemben bulldózer csikordulás;
anyám csontjait forgatja ki.
Templomaim szentséges sarkát tépi
a huszonegyedik század.
Harangos dalaimat kigúnyoló
hazában vagyok kigúnyolható.
Megbotló csillag kilépésem,
kifosztottságom elárvult
megalkuvó puszta test,
lelkem megkopasztott idegen;
eladó talpam alól a föld,
szentséges
szűk hazámban talajtalan honfoglaló.
Bizalmam csaló hatalmak tárgya,
testemben száz acél henyél,
ajtómon hazaszél sír nyikorgó
átkot.

Istenáldott akarat 

(Joca homloka mögé)

Nem magamért, magadért, 
tűzben születő fiadért, mélyen 
megsértett jövődért, Krisztus 
kiömlő véréért, 
Anyám - Nagyanyád színéért, 
Apám mosolyáért. 
Ha kell: 
csillagokat cenzúrázni, 
ha kell: 
a mindenségbe belelátni, 
ha kell: 
az égen új utakat vágni,

ha kell: 
emberként mindent megcsinálni, 
élni, élni, így lenne jó! 
Ne mástól várd 
sorsod jobbítását, 
nálad már ne legyen ébredés. Aki 
várja, hogy jöjjön a hajnal, sötéten 
borul csak rá az ego.
Ha együgyű a jóhiszeműséged, 
elveszik gyermeked, s feleséged.
Nem virágos réten nyári szellő, 
nem lágyszirmú illatos ibolya, 
nem pisztrángot termő hegyi csermely, nem 
villám, nem mennydörgés, nem orkán: 
Istenáldott földi akarat.