HÍRDETÉS


HÍREINK
vissza

Nyomoz a rendőrség az ORÖ-elnök „papírozós” kampánya miatt

betűméret csökkentése betűméret növelése
 
2018 április 16    Forrás: RomNet-Hidvégi-B. Attilagaléria megtekintése


Ez a cikk archív

Vesztegetés gyanújával nyomoz a rendőrség Balogh János ORÖ-elnök ellen a Magyar Nemzet által nyilvánosságra hozott 3,5 millió forintos fiktív kampánya miatt. A „nem szarrágó” cigány vezetőt hamarosan meneszthetik pozíciójából.

Hirdetmény

A Magyar Nemzet még a választások előtt egy héttel hozott nyilvánosságra egy hangfelvételt, amelyen az Országos Roma Önkormányzat elnöke arról beszélt lakóhelyén, a Szabolcs megyei Ibrányban egy rendezvénytechnikussal, hogy adjon számlát számára arról, hogy színpadot, hangosítást biztosított különféle szabolcsi helyszínekre szervezett kampányrendezvényekről, és a „lepapírozásért” az ORÖ számlájáról átutalandó 3,5 millió forintból kap 500 ezer forintot. A közpénzből működő roma szervezet elnöke a fiktív rendezvényekkel kapcsolatban alkudozott is: „nem leszek szarrágó, kapol hatszázat”,  mondta a Tóth Zoltán nevű rendezvény-szervezőnek a bűncselekményre történő való rábeszéléskor. Tóth Zoltán nemet mondott Balogh János ajánlatára, aki közölte, hogy majd akkor keres mást, mert mint fogalmazott, a fővárosban 12 százalékért is  le tudja papíroztatni a 3,5 millió forintot.

 

Képtalálat a következőre: „balogh jános orö romnet”

 

Az ORÖ elnöke azért akart kampányrendezvényeket csinálni, mert az önkormányzat három fős nemzetiségi listát állított a 2018-as országgyűlési választásokra, és kampányfinanszírozásként 80 millió forintot kaptak. Az adófizetők pénzét a képviselők között osztották szét, és mint arról korábban beszámoltunk, a 80 millió forintból arra már nem jutott, hogy legalább egy néhány soros tájékoztatást kitegyenek saját honlapukra arról, hogy kik is szerepelnek a roma nemzetiségi listán, kikre szavazhatnak a nemzetiségi névjegyzékben szereplő választópolgárok.

 

A Magyar Nemzet a hangfelvétel alapján büntetőfeljelentést tett. Vesztegetés gyanújával szintén feljelentést tett a be-, és feljelentéseiről ismertté vált Tényi István is, akit a RomNet-hez eljuttatott dokumentumban a VII. és XIII. kerületi vezetőhelyettes ügyész arról tájékoztatott, hogy a BRFK korrupció és gazdasági bűnözés elleni főosztályon azonos tényállás alapján már folyamatban van a nyomozás, így a feljelentését továbbítják a BRFK számára.

 

A RomNet az ORÖ több képviselőjétől is úgy értesült, hogy hamarosan rendkívüli közgyűlésen Balogh János ORÖ-elenne fegyelmi eljárást kezdeményeznek, és méltatlanság címén szeretnék megfosztani elnöki megbízatásától. Több képvisel azt várja Balogh Jánostól, hogy önként mondjon le elnöki posztjáról és mandátumáról is, de Dancs Mihály képviselő és több korábbi lungo dromos tag is a teljes testület feloszlatását kezdeményezi.

 

 

Roma értelmiségi fiatalok demonstrációt is tartottak az ORÖ Dohány utcai székháza előtt, követelve a számos korrupciós ügybe keveredett testület feloszlatását.

 

Balogh János-ORÖ-elnök

 

Hidvégi-B. Attila

 

Kapcsolódó cikkek:

 

http://www.romnet.hu/hirek/2018/03/31/egy_hangfelvetel_szerint_valasztasi_csalast_szervezhet_az_oro_vezetoje

http://www.romnet.hu/hirek/2018/03/31/a_vizet_predikalo_oro-elnok

http://www.romnet.hu/hirek/2018/04/06/az_oro_lathatatlan_kampanya_80_millio_adoforintbol



Hirdetmény

vissza az oldal tetejére

PROGRAMAJÁNLÓ
Előző hónap 2019 Július   Következő hónap
H K Sz Cs P Sz V
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031    
Aktuális: 

Nincs esemény

HÍRDETÉS


EGY ÉVE TÖRTÉNT
  • Felgyújtották a kárpátaljai romák imaházát és óvodáját is

  • 2-4 évet kaptak Olaszországban, akik felgyújtották cigányok táborát

  • Már nem igazgató a gyermekbántalmazással vádolt angyalföldi iskolavezető

  • Az ORÖ kiállását várja a rendőri intézkedés után meghalt férfi ügyében Setét Jenő

  • Romagyilkosságok: kérdések, tíz év után is



CÍMKE FELHŐ
KI KICSODA?

SZAVAZÁS

Oszlassa-e fel magát azonnal az Országos Roma Önkormányzatot?














KÖVESSEN MINKET ONLINE
KÉPGALÉRIA
 PARTNEREINK:

  • 100 Tagú Cigányzenekar



    Phiren Amenca



    Parno Graszt