HÍRDETÉS


HÍREINK
vissza

Megkezdődött az ORÖ-s képviselők tömeges kihallgatása a NAV-nál

betűméret csökkentése betűméret növelése
2016 Szeptember 28    Forrás: RomNet-Hidvégi-B. Attila


Ez a cikk archív

Megkezdődött az Országos Roma Önkormányzat képviselőinek és családtagjainak tömeges kihallgatása a Nemzeti Adó és Vámhivatalnál szerda reggel – tudta meg a RomNet. A képviselőket hat fős csoportokban két napon át hallgatja meg a bűnüldöző szerv.

Hirdetmény

A RomNet birtokába került idézés szerint a NAV arra kérte a tanúként beidézett képviselőket, hogy a 2014. április 1. és 2015. július 31. közötti időszakra terjedő megbízási vagy munkaviszonyával kapcsolatos minden iratot, szerződést, vagy a bizonyítással kapcsolatos feljegyzéseit, tárgyait vigye magával. A folytatólagos tanúkihallgatás legalább 2 órát vesz majd igénybe – jelezte idézésében a NAV.

 

A RomNet több forrásból is úgy értesült, Farkas Flórián miniszterelnöki biztos, az ORÖ korábbi elnöke nem kapott idézést a NAV-tól a tanúkihallgatásra.

 

Lakatos Oszkár képviselő a RomNet-nek azt mondta, tudomása szerint 200 embert idézett be az adóhatóság, a két napon át tartozó kihallgatásra. Az ORÖ pénzköltéseit korábban vizsgáló, úgynevezett Alternatív Vizsgálóbizottság tagja azt mondta: a kihallgatásra olyan emberek is idézést kaptak, amely számára meglepő, ugyanis nem volt tudomásuk arról, hogy a kihallgatásra várakozók bármilyen szerződéssel is rendelkeztek volna az önkormányzattal.

 

A RomNet a helyszínről több képviselőtől is úgy értesült, hogy a NAV III. kerületi Közép- magyarországi Regionális Bűnügyi Igazgatóságára időpontra idézték a képviselőket és azokat a családtagjaikat, akik megbízási szerződést kötöttek a Farkas Flórián és később Hegedüs István elnökökkel. A képviselőket hatos csoportokban hallgatják meg az adónyomozók a Huszi úton lévő épületben.

 

Képtalálat a következőre: „lakatos oszkár orö”

 

Mint arról a RomNet korábban már beszámolt, miniszteri beosztású fizetéseket és juttatásokat kaptak Farkas Flórián legfőbb bizalmasai az Országos Roma Önkormányzatban és projektjeiben. A RomNet birtokába került adatok szerint szolgálati autó mellett évi több millió forintos taxiköltség, szolgálati lakás, cafetéria és összességében és több mint havi egymillió forintos javadalmazás járt Farkas Flórián legközvetlenebb munkatársainak, akik az ORÖ-ben, és ezzel párhuzamosan a roma szervezet Híd a munka világába uniós projektjében és más programokban is alkalmazásban voltak.

 

Képtalálat a következőre: „lakatos oszkár orö”

 

Egy évvel ezelőtt, tavaly októberben, miközben az ORÖ közgyűlést tartott, az adónyomozók iratlefoglalást tartottak a szervezet Dohány utcai székházában. A RomNet az ORÖ gazdasági osztályától akkor megtudta, az adónyomozók a 2011 január és 2014. december 31-ig tartó időszakra vonatkozóan az Intézményhálózathoz tartozó összes megbízási szerződést, teljesítési igazolást, számlákat, és átutalási megbízásokat lefoglalta.  Az Országos Roma Önkormányzat Kisebbségi Kulturális és Foglalkoztatási Módszertani Intézményhálózat feladata alapvetően a romák munkába állásának segítése lett volna, de valójában csak egy kifizetőhely volt, amelyen keresztül Farkas Flórián, az ORÖ akkori elnöke „etette” embereit – mondták a RomNet-nek a szervezet gazdálkodását vizsgáló úgynevezett Alternatív Vizsgálóbizottság tagjai. A Mentorprogramon keresztül kifizetett több száz millió forintnyi, teljesítés nélküli, átláthatatlan szerződések miatt Vajda László és Lakatos Oszkár képviselők még tavaly április közepén tettek feljelentést a Nemzeti Nyomozó Irodánál hivatali visszaélés, sikkasztás, hanyag kezelés és költségvetési csalás gyanúja miatt.  A nyomozás az adóhatósághoz került, és azóta már több tanút is meghallgattak az ügyben, de gyanúsított még nincs.

 

A már tucatnyi feljelentés miatt elrendelt, mintegy 2 milliárd forint elköltését vizsgáló nyomozás határideje, beleértve a Híd a munka világába projektet is, október elején jár le, de gyanúsított még ebben az ügyben sincs. 

 

Hidvégi-B. Attila



Hirdetmény

vissza az oldal tetejére

PROGRAMAJÁNLÓ
Előző hónap 2019 Június   Következő hónap
H K Sz Cs P Sz V
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
Aktuális: 

Nincs esemény

HÍRDETÉS


EGY ÉVE TÖRTÉNT
  • Bennem a vonó van, ők meg húzzák

  • Farkas Flórián nevében ígértek pénzt, mégsem őt gyanúsítják vesztegetéssel

  • Józsefváros vezetése akadályozza a kerületi roma kampányt

  • Az olasz belügyminiszter azon sajnálkozik, hogy az olasz romákat nem tudja kitoloncolni

  • Gazdag cigányok elleni rablógyilkosságra készültek



CÍMKE FELHŐ
KI KICSODA?

SZAVAZÁS

Oszlassa-e fel magát azonnal az Országos Roma Önkormányzatot?














KÖVESSEN MINKET ONLINE
KÉPGALÉRIA
 PARTNEREINK:

  • 100 Tagú Cigányzenekar



    Phiren Amenca



    Parno Graszt