HÍRDETÉS


HÍREINK
vissza

Kvótareferendum - A cigányok is beleállnak a kampányba

betűméret csökkentése betűméret növelése
 
2016 Szeptember 16    Forrás: RomNet-Hidvégi-B. Attila


Ez a cikk archív

Rendkívüli mozgósításba kezd napokon belül a Lungo Drom, hogy arra biztassa a cigányokat, vegyenek részt a népszavazáson, és nemmel voksoljanak – értesült több forrásból is a RomNet. A kormány mellett agitálnának azok a cigány vezetők is, akik ellen különböző ügyekben büntetőeljárás folyik, azt remélve, ügyeik így kedvezőbb elbírálás alá eshetnek majd, vagy legalább politikai és gazdasági előnyt kovácsolhatnak a kampányból.

Hirdetmény

Mint az már előre borítékolható volt, a kormány a népszavazási kampány hajrájában ismét előhúzza a cigánykártyát, és a már hónapok óta tartó félelem és gyűlöletkeltés mellett a romákat is a migránsok betelepítésének veszélyével démonizálja. A propaganda rendkívül jól működik, mert az ország legkisebb településein is „gyilkos migráncsoktól” és „kisgyerekeket megerőszakoló menekültektől” rettegnek. A propaganda hatékonyságát jól mutatja, hogy a Facebook közösségi oldalon egyre több bejegyzés olvasható az ország különböző részeiről, amelyekben cigány önkormányzati vezetők nyíltan állást foglalnak a kormány melletti népszavazással.  A Borsod megyei Köröm település cigány önkormányzati vezetője, Rontó Attila a napokban nyílt felhívást intézett a cigányokhoz, amelyben azt írta, önkormányzatuk kiáll a kormány döntése mellett, mert nekik fontos a gyerekeik, unokáink biztonsága és jövője. „Kedves Körömi államporgárok Romák és nem Romák Kérünk beneteket, hogy Október 02-án menjetek ell szavazni és szvazzatok NEMMEL,azért hogy,gyerekeink asszonyaink lányaink unokáink biztonságban legyenek az erőszakos Mingrás hordáktól” – írta a helyesírási hibáktól hemzsegő bejegyzésében a körömi cigány önkormányzati vezető. Érdemes megjegyezni ugyanakkor, hogy a Körömben élő cigányok közül nagy számban mentek ki az elmúlt években cigányok Kanadába, politikai menekültstátust kérni azzal az indokkal, hogy sorozatosan diszkriminálják őket Magyarországon, és a szélsőséges csoportok fenyegetettségben élnek.

 

plakát

 

A Lungo Drom 2002-ben kötött választási szövetséget a Fidesszel, és minden választáskor arra biztatták tagjaikat, szavazzanak a polgári oldalra. Bár ezt a szövetséget Orbán Viktor pártelnök 2014-ben nem kötötte újra parlamenti képviselőtársával, Farkas Flóriánnal, a cigány szervezet vezetőjével, de a roma politikus minden egyes választáskor külön sajtótájékoztatókon bizonygatta, hogy a magyarországi romák több mint kétharmada a Fideszre szavazott. Farkas Flórián, aki érintett lehet az Országos Roma Önkormányzat 2011-2015 közötti időszakában a roma szervezetnél elkövetett költségvetési csalás miatt folyamatban lévő büntetőeljárásban, fideszes képviselőként, romaügyi miniszterelnöki biztosként és a Lungo Drom elnökeként is kénytelen kiállni a kormánypárt melletti kampányban. És nem feltétlenül meggyőződéséből fakadóan.

 

Farkas Flórián szavaz

 

A RomNet a napokban több, egymástól független forrásból is úgy értesült, a legnagyobb roma szervezet rendkívüli mozgósításba kezd napokon belül, hogy arra biztassa a cigányokat, vegyenek részt a kötelező betelepítés elleni népszavazáson, és szavazzanak nemmel, segítve ezzel is a Fidesz-KDNP szövetséget, hogy érvényes és sikeres legyen a referendum. A „suttogó propagandát” már több mint egy hete elkezdték, és telefonon, személyes megkereséseken arra kérték, illetve utasították a megyei és helyi lungo dromos vezetőket, cigány önkormányzati elnököket és képviselőket, mozgósítsák a romákat, hogy a lehető legnagyobb létszámban vegyenek részt az októberi voksoláson. A cigányokat - a kormány tagjai által már korábban tett kijelentéseket tényként kezelve - azzal riogatják, hogy a menekültek betelepítésével elveszik a segélyeket, kevesebb munka jut, az idegen népek megerőszakolhatják a nőket és a gyerekeket, és bármikor terrortámadást követhetnek el akár egy romanapon is.

 

Úgy tudjuk, a nyilvánosság és a sajtó elől közel egy éve bujkáló Farkas Flórián a kampány finisében a nyilvánosság elé lép, és a népszavazáson való részvételre biztatja majd a romákat, és emellett levélben is megkeresi a Lungo Drom tagjait, valamint romaügyi miniszterelnöki biztosként a nemzetiségi önkormányzatokat. A meggyőzés hívószava egyrészt a kormányzati kommunikációból eredő félelemkeltés, a cigányok számára kevesebb lehetőség biztosítása, valamint a Balog Zoltán humánminiszter által bejelentett 91 milliárd forintos társadalmi felzárkózást segítő uniós forrásból való részvétel, illetve a Mentorprogram és más pályázati forrásból biztosítható havi több százezer forintos fizetés lenne.

 

Több megyei lungo dromos elnök a RomNet-nek azt mondta, Farkas Flórián a kötcsei polgári pikniken és az elmúlt hetek más fideszes és kormányzati rendezvényein, találkozóin, megbeszélésein azt bizonygatta a kormány tagjainak és a Fidesz vezetőinek, hogy több százezer cigányt képes mozgósítani újra népszavazásra, és a sikeres és érvényes voksolásban való nagy számú cigány szavazatért cserébe azt reméli, az ellene folyó különböző nyomozások „kedvező fordulatot vehetnek.” Megyei lungo dromos vezetők viszont úgy látják, Farkas Flóriánnak már nincs hitele a cigányság előtt, a népszavazás lenne az utolsó szalmaszál, amibe kapaszkodhatna, de és úgy vélik, a büntetőeljárások hamar utolérik majd az első számú cigány politikust.

 

Képtalálat a következőre: „népszavazás ”

 

A kvótareferendum miatt nagy dilemma előtt áll az Országos Roma Önkormányzat is, mert a romaügyi biztos azt várja az általa elnöknek kinevezett Balogh Jánostól, szintén álljon a nyilvánosság elé, és állást foglalva a kormány mellett a NEM szavazatra buzdítsa a magyarországi cigányokat. Az ORÖ-ben mandátummal rendelkező lungo dromos vezetőktől, akik közül többen a hely Fidesz tisztségviselői is, szintén a kormány melletti kiállást várja el Farkas Flórián.

 

Az ORÖ jelenlegi vezetésében magas tisztséget betöltő, de névtelenséget kért képviselő a RomNet-nek azt mondta: Balogh János elnök egyelőre még kivár, abban bízik, hogy sem a sajtó, sem a kormányzat nem szólítja meg a nyilvánosság előtt, hogy állást fogaljon a népszavazással kapcsolatban, mert az elnök és az elnökség is „kényes és érzékeny” témának tekinti a kvótareferendumot.

 

„Politikailag és gazdaságilag a leghasznosabb és legkifizetődőbb az lenne, ha a kormány mögé felsorakozva beleállnánk mi is nyíltan a kampányba, mert akkor jó esély nyílna arra is, hogy a kormány elengedné az ORÖ működését és jövőjét beárnyékoló másfél milliárdos adósságot” – fogalmazott a roma politikus, aki azért kérte, hogy nevét ne hozza nyilvánosságra a RomNet, mert egyrészt „nincs felhatalmazása nyilatkozattételre”, és nem az ORÖ elnökségének hivatalos és közös álláspontját képviseli. Másrészt azt remélik, hogy a nyílt kiállással könnyebben nyílnának meg a pénzcsapok, és újra milliárdos pályázatokat koordinálhatna a roma szervezet, és a képviselők is kapnának helyben munkát, lehetőségeket.

 

A pillanatnyi álláspontja az ORÖ elnökségének az, hogy a magyarországi cigányság lelkiismeretére bízzák, részt vesznek-e a népszavazáson, és ha igen, ott hogyan voksolnak.

 

A roma önkormányzatban jelentős befolyással bíró politikus ugyanakkor megjegyezte, cigány vezetőként azért is „érzékeny és kényes” a népszavazási kérdés, mert a kormányzati szereplők a cigányokkal riogatva kampányolnak, amit nem csak cigány vezetőként, hanem jóérzésű, demokrata emberként nyíltan vissza kellene utasítaniuk, másrészt ne feledjük el, hogy cigányok tízezrei kértek az elmúlt években menekültstátust Kanadában, akiket befogadtak, és sokuk már az állampolgárságot is megszerezték.

 

A legmeglepőbb az, hogy a cigány önkormányzat korábbi elnöke, a közügyektől való eltiltás alól már mentesült Kolompár Orbán is fel-fel tűnik, és a háttérből arra biztatja mind az ORÖ elnökét, aki az általa korábban vezetett MCF jelenlegi elnöke is, és a lungo dromos képviselőket, nyíltan álljanak a Fidesz mellé, és biztassák a cigányokat a NEM szavazatra, mert álláspontja szerint az ORÖ jelenlegi helyzetében ez lehet az egyetlen megoldás „kilábalni a bajból”. Vajda László, a Lungo Drom Zala megyei elnöke, a Fidesz megyei közgyűlésének tanácsnoka a RomNet-nek azt mondta, a 22 hónap börtönbüntetésre ítélt, és büntetését azóta már letöltött  roma politikus őt is azzal kereste meg a napokban telefonon, hogy fideszes képviselőként és az ORÖ tagjaként sajtótájékoztatót tartva álljon a kormány mellé, a népszavazáson való részvételre buzdítva a romákat.

 

Képtalálat a következőre: „farkas flórián szavazás”

 

A kormány mellett kiállva szintén a NEM szavazatra buzdítanák a romákat azok a cigány politikusok is, akik ellen az adóhatóság vagy a rendőrség különböző szakaszokban büntetőeljárást folytat, azt remélve, ügyük kedvezőbb elbírálás alá eshet, és megmenthetik őket a bírósági eljárástól, vagy a jogerős büntetéstől.

 

Hegedüs István, az ORÖ korábbi elnöke, a Lungo Dromból kizárt komlói politikus a RomNet megkeresésére a népszavazással kapcsolatban azt mondta, nem tud, és nem akar nyíltan állást foglalni, ezért a lelkiismeretére bízza mindenkinek, hogy hogy melyik politikai oldalnak hisz, és miként vélekedik a bevándorlókról.

 

Makai István, a Roma Polgári Tömörülés elnöke, az ORÖ képviselője a jászberényi fideszes lakossági fórumon elhangzottakra reagálva a Népszabadságnak csütörtökön úgy fogalmazott: köszönettel vennénk, ha a politikusok nem próbálnák meg ki- és felhasználni a romákat a migránsügyben sem. Szeretnénk, ha végre értelmes, érdemi üzenetekkel és programokkal szólítanák meg a romákat – mondta Makai azt is kifogásolva, hogy a jászberényi polgármester szavaiból úgy tűnik, mintha szerinte a cigányság számára csak a segély jelentene perspektívát, pedig a romák munkát akarnak. Korábban Orbán Viktor és Trócsányi László igazságügyi miniszter is összefüggésbe hozta a romákkal a menekülteket. Lényegében arról beszéltek, hogy van elég bajunk a cigányainkkal, nem hiányoznak még migránsok is.

 

Horváth Aladár, a Roma Parlament elnöke az ATV péntek reggeli műsorában arról beszélt, a kormány riogat és félelmet kelt a népszavazási kampányával, és zsarolással akarják rávenni a romákat, hogy menjenek el szavazni. Megjegyezte, a népszavazás és a kampány elmúltával a felfokozott gyűlölet megmarad az országban, így a cigányok közvetlen életveszélybe kerülhetnek, mert nem tudni, mikor nézik majd migránsoknak a Magyarországon 600 éve élő cigányokat. A Roma Parlament elnöke azt mondta, arra biztatják a cigányokat, menjenek el október 2-án voksolni, de  érvénytelen szavazatot adjanak le, és a szavazólapon küldjenek üzenetet a kormánynak, elutasítva a kirekesztést és a gyűlöletkeltést.

 

Teleki László, az MSZP országgyűlési képviselője, egykori romaügyi államtitkár a RomNet-nek úgy fogalmazott: elfogadhatatlannak tartja, hogy a kormány kampánya odáig jutott, hogy szembe állítják a cigányokat és a migránsokat, félelmet és gyűlöletet keltenek a romákkal szemben, ezért tiltakozik Kövér László házelnök és más kormánypárti politikusok cigányokkal szemben megfogalmazott negatív megnyilvánulásai miatt.

 

A szocialista honatya arra reagálva, hogy Farkas Flórián is beszáll a kvótanépszavazási kampányba, kijelentette: a romaügyi miniszterelnöki biztosnak nem csak lelkiismeretével, hanem a cigányok társadalmi felzárkóztatására szánt és általa eltüntetett milliárdokkal kellene előbb elszámolnia, mert Farkas Flóriánnak nincs erkölcsi jogalapja ahhoz, hogy a cigányok jelenőről és jövőjéről beszéljen, mert ellopta és eltékozolta azt.

 

Teleki László a RomNet-nek azt mondta, az MSZP-s képviselőként a napokban Pécsett, Alsószentmártonban és Siklósnagyfaluban, ahol nagy számban élnek romák, erre fogja felhívni a figyelmet, pártja nevében azt kérve a romáktól, ne vegyenek részt október 2-án a népszavazáson, maradjanak otthon, mert a kvótareferendumnak nincs ügydöntő hatása és eredménye, a voksolás csak a Fidesz pártérdekeit szolgája, miközben a cigányokkal szembeni gyűlöletkeltést erősíti.

 

Farkas Féix szerint veszélyben az integráció

 

Képtalálat a következőre: „farkas félix”

 

A betelepítési kvóta elleni népszavazáson való részvételre buzdítja a cigányságot az Országgyűlés roma nemzetiségi szószólója. Farkas Félix a Magyar Időknek úgy fogalmazott: egy migránshullám minden lehetőséget elvenne a magyarországi romáktól, akik felzárkóztatásáért a mostani kormány komoly erőfeszítéseket tesz. Szerinte a népszavazás fontos, és a hazai cigányság nem engedheti meg magának, hogy ne menjen el szavazni, és ne nemmel voksoljon. Hozzátette: az idetelepített bevándorlóknak lakást, munkát, szociális ellátást kell az államnak biztosítani, ami komoly terhet róhat a költségvetésre.

 

 Hidvégi-B. Attila



Hirdetmény

vissza az oldal tetejére

PROGRAMAJÁNLÓ
Előző hónap 2019 Július   Következő hónap
H K Sz Cs P Sz V
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031    
Aktuális: 

Nincs esemény

HÍRDETÉS


EGY ÉVE TÖRTÉNT
  • Felgyújtották a kárpátaljai romák imaházát és óvodáját is

  • 2-4 évet kaptak Olaszországban, akik felgyújtották cigányok táborát

  • Már nem igazgató a gyermekbántalmazással vádolt angyalföldi iskolavezető

  • Az ORÖ kiállását várja a rendőri intézkedés után meghalt férfi ügyében Setét Jenő

  • Romagyilkosságok: kérdések, tíz év után is



CÍMKE FELHŐ
KI KICSODA?

SZAVAZÁS

Oszlassa-e fel magát azonnal az Országos Roma Önkormányzatot?














KÖVESSEN MINKET ONLINE
KÉPGALÉRIA
 PARTNEREINK:

  • 100 Tagú Cigányzenekar



    Phiren Amenca



    Parno Graszt