HÍRDETÉS


HÍREINK
vissza

Lázár ismét kijátszotta a „cigány kártyát”

betűméret csökkentése betűméret növelése
2016 Augusztus 21    Forrás: Magyar Nemzet


Ez a cikk archív

Nem csak rosszindulatú Lázár János újabb sajtóellenes kirohanása Farkas Flórián kapcsán, hanem megtévesztő is. Az ugyanis egyáltalán nem felel meg a valóságnak, hogy a sajtót csak azért érdekli ennyire Farkas Flórián, mert cigány emberről van szó - írja a Magyar Nemzet.

Hirdetmény

Miközben a teljes sajtó és több ellenzéki párt is hiába keresi Farkas Flóriánt, Lázár János úgy véli, a roma politikus a kormány frissen létrehozott stratégiai kabinetjének ülésén részt vett a napokban. A Miniszterelnökséget vezető miniszter tudomása szerint ráadásul Farkas jövő szerdán el fog menni a Csalás Elleni Európai Hivatal (OLAF) meghallgatására is. Farkast egyszer már kihallgatta volna a szervezet a botrányos Híd a munka világába program miatt, ám a miniszterelnöki biztos akkor egyszerűen nem jelent meg ott.

 

 

Ismert, az eredetileg uniós pénzből indított felzárkóztatási program után az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) 1,6 milliárd forinttal nem tud elszámolni. Az ügyben költségvetési csalás miatt folytat nyomozást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, immár másfél éve eredménytelenül. De az Emberi Erőforrások Minisztériuma is visszaköveteli az elköltött pénzeket, igaz, a tárca kirívóan méltányos részletfizetést engedélyezett az ORÖ-nek. Nem mellékes, hogy a program során kötött szerződések többségét Farkas Flórián írta alá még ORÖ-elnökként, ám a roma politikus egyelőre érinthetetlennek tűnik a botrányban. Sőt, a kormány elégedett is vele. Lázár János szerint ugyanis a stratégiai kabinet ülésén világosan elmondták neki, hogy a munkája iránt megvan a bizalom, mert úgy ítélik meg, vannak eredmények. Arra hivatkozott, hogy az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat adatai alapján Magyarország a felzárkóztatás területén jelentős eredményeket ért el. Ebben pedig olyan roma vezetők munkája is benne van, mint Farkas Flórián.

 

Lázár ismét kijátszotta a „cigány kártyát” annak kapcsán, hogy a sajtó és az ellenzéki pártok számára elérhetetlennek tűnik a roma vezető. – Ez a nagy érdeklődés, nem tudom, hogy minek szól. Kíváncsi lennék, ha nem cigány emberről lenne szó, akkor mekkora lenne az érdeklődés – fogalmazott.

 

Cinkelt kártya

 

Nem csak rosszindulatú Lázár János újabb sajtóellenes kirohanása Farkas Flórián kapcsán, hanem megtévesztő is. Az ugyanis egyáltalán nem felel meg a valóságnak, hogy a sajtót csak azért érdekli ennyire Farkas Flórián, mert cigány emberről van szó. Bőven lehet sorolni azokat, akikkel az újságírók élénken foglalkoznak. Egyikük éppen Lázár János, aki utazásai vagy éppen gyermekei vagyona miatt hasonló érdeklődésre tartott számot. De ugyanez a helyzet a gyanús ingatlanügyekkel összefüggésbe hozott Rogán Antallal, nem beszélve a miniszterelnök bizalmasaként számon tartott, a sajtó számára szintén elérhetetlennek bizonyuló Habony Árpádról. A sort bőven lehetne folytatni, például a gázszerelőből milliárdossá vált Mészáros Lőrinccel vagy éppen a pályázatokat folyamatosan elnyerő, Rogán Antal szomszédságában élő Csetényi Csabával. Márpedig ők tudomásunk szerint nem cigány emberek. (MN)

 

 

 

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 08. 19.



Hirdetmény

vissza az oldal tetejére

PROGRAMAJÁNLÓ
Előző hónap 2019 Június   Következő hónap
H K Sz Cs P Sz V
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
Aktuális: 

Nincs esemény

HÍRDETÉS


EGY ÉVE TÖRTÉNT
  • Az olasz belügyminiszter azon sajnálkozik, hogy az olasz romákat nem tudja kitoloncolni

  • Gazdag cigányok elleni rablógyilkosságra készültek

  • Vádat emeltek a solti cigány önkormányzati vezető ellen

  • Kellenek a tanodák, mert a fiatalok kötődéseket is kaphatnak bennük

  • Kárpátaljai magyar cigányok ellen hajtottak végre pogromot



CÍMKE FELHŐ
KI KICSODA?

SZAVAZÁS

Oszlassa-e fel magát azonnal az Országos Roma Önkormányzatot?














KÖVESSEN MINKET ONLINE
KÉPGALÉRIA
 PARTNEREINK:

  • 100 Tagú Cigányzenekar



    Phiren Amenca



    Parno Graszt