HÍRDETÉS


HÍREINK
vissza

Martonyi: a Külügyminisztérium együttműködik az ORÖ-vel

betűméret csökkentése betűméret növelése
2014 Január 10    Forrás: mti


Ez a cikk archív

A Külügyminisztérium együttműködik az Országos Roma Önkormányzattal (ORÖ), így a külpolitikának is egyre inkább részévé válhat a társadalmi felzárkóztatás - mondta Martonyi János csütörtökön.

Hirdetmény

A külügyminiszter és Farkas Flórián, az ORÖ elnöke együttműködési megállapodást írt alá, és az ezt követő sajtótájékoztatón Martonyi János kiemelte: a megállapodás részeként igyekeznek megteremteni a feltételeit annak is, hogy a jövőben egyre több roma munkatársat foglalkoztathassanak a külpolitikában.
    

 

Emlékeztetett: 2011-ben a magyar EU-elnökség kezdeményezte az európai romastratégia kidolgozását, majd az EU tagállamai nemzeti stratégiákat hoztak létre. Emellett a kormány és az ORÖ 2011-ben keretmegállapodást kötött - idézte fel.
    

 

A tárcavezető elmondta: Farkas Flórián kezdeményezése, hogy ezt a keretmegállapodást a külpolitikai és a külképviseleti tevékenységben is alkalmazzák, mivel ez a terület is fontos eleme a társadalmi felzárkóztatásnak, a roma közösség integrációjának.
    

 

Úgy vélte, a jelenlegi feladat az, hogy a most megkötött megállapodást kitöltsék tartalommal. Ugyanakkor már most is ismert néhány eleme ennek az együttműködésnek: például a Külügyminisztérium segíti az ORÖ brüsszeli képviselőjének munkáját, valamint támogatja az ORÖ-t egy nemzetközi konferencia megszervezésében a nemzetközi tapasztalatok átadásáról - magyarázta. Hozzátette: megvizsgálják, hogyan lehet az ORÖ-t jobban bevonni a külképviseletek munkájába.
    

 

Farkas Flórián hangsúlyozta: a cigányság integrációja összeurópai kérdés, és az ezen a területen elért magyar eredményeket be kell mutatni más európai országoknak is. 
    

 

Úgy látja, a magyar cigánypolitika modellépítő. Értékei között említette a kisebbségi önkormányzati képviseletet, hiszen - mint mondta -, csak úgy lehet hiteles a kisebbségek képviselete, ha a közösség tagjai maguk választhatják meg képviselőiket.
    

 

Farkas Flórián szerint eljött az ideje annak, hogy továbbadják a magyarországi cigánypolitika értékeit, ezzel is segítve az uniós tagállamok cigányságának a sorsát. Mivel 10-12 millió cigány él ma Európában, ez rendkívül fontos kérdés - tette hozzá.
    

 

Az ORÖ vezetője arról is beszélt, hogy véleménye szerint az elmúlt időben erősödött a békés egymás mellett élés Magyarországon, a magyarcigánypolitika pedig új szakaszába lép a mostani megállapodással.



Hirdetmény

vissza az oldal tetejére

PROGRAMAJÁNLÓ
Előző hónap 2019 December   Következő hónap
H K Sz Cs P Sz V
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     
Aktuális: 

Nincs esemény

HÍRDETÉS


EGY ÉVE TÖRTÉNT
  • „Ugyanolyanok, mint mindenki más ember”

  • Átadták az idei Nemzetiségekért díjat

  • Államfői díszebéden volt Farkas Félix szószóló és Balogh János ORÖ-elnök

  • Cigányellenes a miskolci önkormányzat - első fokon nyert a TASZ

  • Caramel elmesélte, milyenek voltak a karácsonyok gyermekkorában, a cigánytelepen



CÍMKE FELHŐ
KI KICSODA?

SZAVAZÁS

Oszlassa-e fel magát azonnal az Országos Roma Önkormányzatot?














KÖVESSEN MINKET ONLINE
KÉPGALÉRIA
 PARTNEREINK:

  • 100 Tagú Cigányzenekar



    Phiren Amenca



    Parno Graszt