HÍRDETÉS


HÍREINK
vissza

Romagyilkosságok - Megtagadta a bíróság egy fegyverszakértő kizárását

betűméret csökkentése betűméret növelése
2012 November 14    Forrás: mti


Ez a cikk archív

Megtagadta egy fegyverszakértő kizárását a romák elleni támadásokkal vádolt négy férfi büntetőperéből a Budapest Környéki Törvényszék szerdán.

Hirdetmény

Az ügyben eljáró bírói tanács elnöke, Miszori László emlékeztetett: az elsőrendű vádlott, Kiss Árpád kérte korábban az ügyben fegyverszakértőként részt vevő férfi eljárásból való kizárását. A vádlott a bűnösségére vonatkozó szakértői kijelentés miatt élt az indítvánnyal. Kiss Árpád szerint a szakértő etikai vétséget követett el a korábbi tárgyaláson, kizárási ok áll fenn elfogult megnyilvánulása miatt.   

 

A szakértő bírói kérdésre közölte: feltehetően rosszul fejezte ki magát akkor, és nem érzi magát elfogultnak. Ezután a bíróság döntött Kiss Árpád beadványának elutasításáról.

 

A tárgyalás egy tanú és több fegyverszakértő meghallgatásával folytatódott.

 

A meghallgatás közben a másodrendű vádlott, Kiss István észrevételt tett a fegyverszakértők meghallgatásával kapcsolatban, majd azt mondta, úgy érzi, hogy a bíró utasítja, mikor tehet észrevételt. Miszori László erre szólt Kiss István védőjének, hogy beszéljen a vádlottal, de Kiss István ekkor is közbeszólt. A bíró erre megbilincseltette a vádlottat, és kivezetette, majd szünetet rendelt el. Kiss István, miközben a bilincset rátették, azt hangoztatta: "ez szadizmus, amit művel".

 

A per pénteken folytatódik.

 

A romák elleni, hat halálos áldozatot követelő fegyveres és Molotov-koktélos támadások ügyében Kiss Árpádot, a testvérét, Kiss Istvánt, valamint Pető Zsoltot és a vád szerint az utolsó két gyilkosságban sofőrként közreműködő Csontos Istvánt előre kitervelten, aljas indokból, több emberen, részben sok ember életét veszélyeztetve, részben tizennegyedik életévét be nem töltött személy ellen elkövetett emberölés bűntettével és más bűncselekményekkel vádolják.



Hirdetmény
Ehhez a cikkhez eddig 1 hozzászólás érkezett.

#1   vorba  | 2012 November 16 19:39:53 like(0) dislike(0)

Egyre nehezebb helyzetbe kerülnek a szegények , és a romák , ezen kellene segíteni , a roma vezetöknek , nem pedig a saját anyagi hasznukat lesni , nem ezért választották meg őket !


vissza az oldal tetejére

PROGRAMAJÁNLÓ
Előző hónap 2019 Október   Következő hónap
H K Sz Cs P Sz V
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
Aktuális: 

Nincs esemény

HÍRDETÉS


EGY ÉVE TÖRTÉNT
  • Ösztöndíj a cigány értelmiségért

  • A romák is a Fidesz-KDNP jelöltjeit fogják támogatni

  • Romagyilkosságok - Tíz éve történt a nagycsécsi támadás

  • A SOMNAKAJ NOVEMBERBEN UTOLJÁRA A NEMZETI SZÍNHÁZBAN

  • Ösztöndíj pályázat roma fiataloknak



CÍMKE FELHŐ
KI KICSODA?

SZAVAZÁS

Oszlassa-e fel magát azonnal az Országos Roma Önkormányzatot?














KÖVESSEN MINKET ONLINE
KÉPGALÉRIA
 PARTNEREINK:

  • 100 Tagú Cigányzenekar



    Phiren Amenca



    Parno Graszt