HÍRDETÉS


HÍREINK
vissza

Romagyilkosságok - Több tanú nem jelent meg a szerdai tárgyaláson

betűméret csökkentése betűméret növelése
2011 Május 11    Forrás: mti


Ez a cikk archív

Négy beidézett tanú nem jelent meg a Pest Megyei Bíróságon a romák elleni, hat halálos áldozatot követelő támadássorozat tanúkihallgatással folytatódó büntetőperén szerdán, így Miszori László tanácsvezető bíró csak Pető Zsoltnak azt a két ismerősét tudta meghallgatni, akikkel a harmadrendű vádlott biztonsági őrként dolgozott.

Hirdetmény

Zsolt, akinek korábbi őrző-védő cégénél alkalmi jelleggel dolgozott Pető Zsolt, tanúként azt mondta: egykori munkatársáról nem tud rosszat mondani, sose volt rá panasz, a munkát rendesen elvégezte, de azt tudta róla, hogy nem szereti a cigányokat, és szkinhedcsoportokhoz tartozott.

 

A tanú elmondása szerint azért szakadt meg kapcsolata a vádlottal, mert 2004 után nem tudott neki munkát adni, később a cége is megszűnt, és úgy tudja, Pető Zsolt ezután ácsként dolgozott. Az ügyész azt kérdezte a tanútól, van-e tudomása arról, hogy őt úgy ismerik, mint akitől fegyvereket lehet-e szerezni, illetve közreműködött-e a Kiss István másodrendű vádlott 1999-ben történt késelési ügyének elsimításában. A férfi mindkét kérdésre nemmel felelt, és állítása szerint a Kiss testvéreket nem ismeri, csak futólag látta őket.

 

A szerdai tárgyalásra tanúként beidézték D. Szabolcs vállalkozót, akinél Pető Zsolt testőrként dolgozott, de az idézést nem tudták kézbesíteni. Betegségre való hivatkozással szintén távol maradt az a férfi is, aki albérlőként lakott a másodrendű vádlott Kiss István és barátnője debreceni bérleményében, és a vádirat szerint egy nap észrevette szobájában az ágya alatt rejtegetett fegyvereket.

 

Egy férfi, aki ács vállalkozóként dolgozott a harmadrendű vádlottal, azzal mentette ki magát, hogy útközben elromlott az autója, míg egy másik férfi azért nem tudott megjelenni a szabályszerű idézés ellenére, mert jelenleg hivatásos katonaként Afganisztánban szolgál.

 

A délelőtti tárgyaláson T. Sándor - aki a vádlottakhoz hasonlóan jókötésű, kopaszra borotvált, mindkét kézfején tetoválásokat visel, "Kígyóként" ismerik, és testőrként dolgozott Pető Zsolttal együtt D. Szabolcs vállalkozó mellett - tanúvallomásában a harmadrendű vádlott géppisztoly-beszerzési törekvéseiről is beszélt.

 

A bírósági per pénteken az egyes cselekményekkel összefüggésben történő tanúmeghallgatással folytatódik, először a 2008. márciusi, besenyszögi fegyverrablással kapcsolatban beidézett tanúkat hallgatják meg. A következő tárgyalási napokon Csontos Istvánnak nem kell megjelennie, őt majd csak júliusban vezetik elő ismét, amikor mind a négy vádlott munkáltatóját, Fehérné Nyalka Évát hallgatják meg.

 

Kiss Árpádot, Kiss Istvánt, Pető Zsoltot és Csontos Istvánt az ügyészség aljas indokból, előre kitervelten, több emberen, részben 14 éven aluli sérelmére, részben sok ember életét veszélyeztetve elkövetett emberöléssel, csoportosan elkövetett fegyveres rablással, valamint lőfegyverrel és lőszerrel való visszaéléssel vádolja.



Hirdetmény

vissza az oldal tetejére

PROGRAMAJÁNLÓ
Előző hónap 2020 Július   Következő hónap
H K Sz Cs P Sz V
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
Aktuális: 

Nincs esemény

HÍRDETÉS


EGY ÉVE TÖRTÉNT
  • Újvidék lesz egy hétig Európa roma ifjúsági fővárosa

  • So keres, Europa?! – Roma fiatalok üzenete Európa kormányainak és politikusainak

  • Jesse Jackson polgárjogi harcossal emlékezünk a roma holokauszt áldozataira Birkenauban

  • Jesse L. Jacksonnnal emlékezett félezernyi roma fiatal a roma holokausztra Krakkóban

  • Jesse L. Jackson beszéde a roma holokauszt 75. évfordulóján



CÍMKE FELHŐ
KI KICSODA?

SZAVAZÁS

Oszlassa-e fel magát azonnal az Országos Roma Önkormányzatot?














KÖVESSEN MINKET ONLINE
KÉPGALÉRIA
 PARTNEREINK:

  • 100 Tagú Cigányzenekar



    Phiren Amenca



    Parno Graszt