HÍRDETÉS


HÍREINK
vissza

Európai Parlament - egyperces felszólalások - romák

betűméret csökkentése betűméret növelése
Címkék:  Európai Parlament
2011 Május 10    Forrás: MTI


Ez a cikk archív

A romakérdés is szóba került hétfőn késő este az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén, magyar, illetve szlovák EP-képviselők egyperces hozzászólásaiban.

Hirdetmény

Az erdélyi, néppárti Winkler Gyula a romakérdésről szólva aggodalmát fejezte ki az Erdélyben kirobbant ellentétek miatt. Megfogalmazása szerint a helyi kisközösségek "a feszültség, a zaklatás vagy éppen a félelem hatására befelé fordulnak, kirekesztve a velük együtt élő közösségeket".

 

Hangsúlyozta, hogy a régiók és a közösségek Európájában otthonra kell lelniük a roma közösségeknek is.

 

"A roma közösség jövője nem rövidlátó vészintézkedésekben, hanem jövőbe néző, szolidaritásra és párbeszédre épülő európai cselekvésben rejlik" - mondta Winkler, és kiemelte, hogy a magyar EU-elnökség irányítása alatt készülő roma integrációs stratégia "a jövő Európáját teremtheti meg a roma közösségek számára is".

 

Az MSZP-s Göncz Kinga arról szólt, hogy a romastratégiában egyszerre kell javítani az oktatási, foglalkoztatási, egészségügyi, lakhatási helyzetet és felvenni a harcot a romaellenesség, a gyűlöletbeszéd, a romákat sújtó diszkrimináció ellen.

 

Az Európai Bizottság romastratégiája szerinte "csak az egyik oldalra, a szociális tennivalókra figyel, sajnálatosan alig említi a romaellenesség elleni fellépés szükségességét, a kérdés emberi jogi dimenzióját".

 

Szóvá tette, hogy az uniós végrehajtó testület nem szólalt meg akkor, "amikor Magyarországon heteken keresztül paramilitáris csoportok tartották félelemben a roma lakosokat Gyöngyöspatán, és a magyar kormány csak akkor lépett, amikor a feszültség, a provokáció erőszakba torkollott". Göncz szerint "most még nem késő változtatni", és kérte Viviane Reding igazságügyi EU-biztos megszólalását ezekben az ügyekben.



Hirdetmény
Ehhez a cikkhez eddig 2 hozzászólás érkezett.

#2   romai  | 2011 Május 11 12:41:54 like(0) dislike(0)

Tudod leleplezés! mi bosszant engem az hogy a mi országgyülési képviselőink csücsülnek a padban  mialatt a Vona Adolfék folyamatosan nyíltan szidják a cigányokat! Miért? pártfegyelem!

#1   leleplezés  | 2011 Május 10 15:06:43 like(0) dislike(0)

nagyon szomorunak tartom, hogy az EP csak 1 percben bírja értékelni a romákat ért atrocitást, ez is azt a tényt bizonyítja, hogy ot sem akarnak igazi változást a ROMÁK  ügyében. De hogyan is akarnának, hiszen ott is azok a képviselők ülnek, akik a tagállamokban mandátumot nyert pártokból összetevő képviselők, hát akkor mit is csodálkozok ezen.

Ha fontos lenne a ROMA  kérdés, akkor nem 1 percben hanem 1óra, 1 hét, vagy éppen 1 hónapig is egyeztetnének, ahhoz hogy tisztességes megoldás szülessen. DE NEM!!! BASSZÁK SZÁJBA AZ ÉDES JÓ KURVA ANNYUKAT MINDEN KÉPVISELŐ KIVÉTEL NÉLKÜL.

CIGÁNYOK!!!!! HA A JÖVŐBEN LESZ VÁLASZTÁS MAJD SIESSETEK SZAVAZNI A MAGYAROKRA!!! MOST MÁR LÁTHATJÁTOK, HOGY ADDIG KELL A CIGÁNY SZAVAZAT, AMÍG BEJUTNAK A ZSÍROS ÁLLÁSBA ÉS UTÁNNA 4 ÉVIG NEM IS ÁLLNAK SZÓBA VELÜNK.

REMÉLEM EZ JÓ TANULSÁG VOLT MINDANNYIÓNKNAK.


vissza az oldal tetejére

PROGRAMAJÁNLÓ
Előző hónap 2020 Május   Következő hónap
H K Sz Cs P Sz V
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
Aktuális: 

Nincs esemény

HÍRDETÉS


EGY ÉVE TÖRTÉNT
  • A Besh o droM húsz évét ünnepli a Kobuci Kertben

  • Mi Hazánk: a magyarok elutasítják a cigánykérdés szőnyeg alá söprését

  • Celldömölki társulat nyerte az ötödik Komlói Amatőr Színházi Találkozó fődíját

  • Ferenc pápa bocsánatot kért a romáktól a történelmi diszkrimináció miatt

  • Ferenc pápa bocsánatot kért a cigányoktól Erdélyben



CÍMKE FELHŐ
KI KICSODA?

SZAVAZÁS

Oszlassa-e fel magát azonnal az Országos Roma Önkormányzatot?














KÖVESSEN MINKET ONLINE
KÉPGALÉRIA
 PARTNEREINK:

  • 100 Tagú Cigányzenekar



    Phiren Amenca



    Parno Graszt