HÍRDETÉS


HÍREINK
vissza

A jövő évi Eb-n is pályára léphet a kisebbségi válogatott

betűméret csökkentése betűméret növelése
2011 április 12    Forrás: MTI


Ez a cikk archív

A 2012-es Európa-bajnokságon is pályára léphet az anyagi gondokkal küzdő kisebbségi labdarúgó-válogatott, amely eddigi 110 mérkőzéséből 107-et megnyert.

Hirdetmény

Mezei István, a korábban romaválogatottként szerepelt csapat menedzsere az MTI-nek hétfőn ugyanakkor elmondta, nagy valószínűséggel anyagi okok miatt kénytelen lemondani a július 16-án, Finnországban sorra kerülő, korosztályos Helsinki Kupát. A tornát 2006-ban megnyerték, többek között legyőzve a 19 éven aluli brazil együttest is.

 

"Anyagi okok miatt gyakran nem tudunk részt venni olyan tornákon, ahol az esélyesek közé tartoznánk. Az utóbbi időben fel-fel bukkannak nevesebb cégek, de ők sem tudnak minket kellő összeggel támogatni." - közölte a csapat menedzsere, hozzátéve: megközelítőleg 2,3 millió forintra lenne szükségük, hogy részt vegyenek az idén az U17-es együttesek számára kiírt Helsinki Kupán.

 

"Ha elhagyjuk az ország területét, magyarnak érezzük magunkat és egyetlen célunk, hogy dicsőséget hozzunk az országnak. - mondta Mezei. - Viszont anyagi támogatás nélkül nem tudunk haladni a munkával és így nem jutnak lehetőséghez a tehetséges roma fiatalok sem."

 

A kisebbségi válogatott ugyanakkor szerephez juthat a 2012-es, lengyel-ukrán közös rendezésű Eb-n. A Lengyel Labdarúgó Szövetség ugyanis kezdeményezte, hogy a magyar kisebbségi válogatott a kárpátaljai kisebbségi válogatottal közös csapatot alkotva mérkőzzön meg a lengyel és ukrán kisebbségi válogatottal a kontinenstorna nyitónapján és a döntő előtt is.  

 

"A két mérkőzés időpontjáról és a részletekről még nem kaptunk tájékoztatást, de nagyon örülünk a lehetőségnek" - mondta Mezei István, akinek példáját követve már 14 országban létezik kisebbségi labdarúgó-válogatott.



Hirdetmény

vissza az oldal tetejére

PROGRAMAJÁNLÓ
Előző hónap 2020 Szeptember   Következő hónap
H K Sz Cs P Sz V
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930    
Aktuális: 

Nincs esemény

HÍRDETÉS


EGY ÉVE TÖRTÉNT
  • Összegzés az Első Országos Roma Ifjúsági Kongresszusról

  • A Dikh TV november elejéig kódolatlanul elérhető

  • Farkas Flórián nagy feltámadása: újra bevetik listavezetőként

  • Csoda, hogy egyáltalán létezik

  • Az ellenzék adhatja az ORÖ-elnökét, Flóri nagyot bukhat!



CÍMKE FELHŐ
KI KICSODA?

SZAVAZÁS

Oszlassa-e fel magát azonnal az Országos Roma Önkormányzatot?














KÖVESSEN MINKET ONLINE
KÉPGALÉRIA
 PARTNEREINK:

  • 100 Tagú Cigányzenekar



    Phiren Amenca



    Parno Graszt