HÍRDETÉS


HÍREINK
vissza

Romagyilkosságok - Tiszalökön egyetlen lövéssel ölték meg áldozatukat

betűméret csökkentése betűméret növelése
2011 Március 25    Forrás: MTI


Ez a cikk archív

Egy távcsöves vadászpuskából mintegy húsz méterről leadott egyetlen lövéssel gyilkolták meg Tiszalökön, saját házának udvarán a munkába induló Kóka Jenőt - mondta a vádiratot ismertető ügyész a támadássorozat elkövetésével vádolt négy, előzetes letartóztatásban lévő férfi pénteken kezdődött büntetőperében a Pest Megyei Bíróságon.

Hirdetmény

A romák elleni hat halálos áldozatot követelő támadássorozat pénteken kezdett büntetőtárgyalásán a vádirat tizedik pontjának ismertetésekor elhangzott: az elsőrendű vádlott, Kiss Árpád adta le a halálos lövést, de a támadásnál Kiss István is jelen volt.

 


    Kóka Jenőt abból a megfontolásból választották ki, hogy egy rendezett életvitelű roma elleni támadás erőszakos válaszlépésekre sarkallhatja a romákat, ugyanis a tatárszentgyörgyi gyilkosság után több településen spontán járőrözésekbe kezdtek a cigányok, és a sajtóban elhíresült, sötét színű terepjárókat rendre megállították és ellenőrizték. Az előzetes terepszemle alapján úgy döntöttek, hogy ezúttal kihagyják a bűncselekmény elkövetéséből Pető Zsoltot.

 

    A helyszín közelébe az egykor szerződéses katonaként Koszovót is megjárt Csontos István vitte egyik társa rokonának autóján a gyanúsítottakat, majd a több tíz kilométernyire lévő Polgáron várakozott társaira.

 


    Őt már több hónappal korábban az országos rendőrfőkapitány által elrendelt fokozott rendőri ellenőrzés alapján igazoltatták is, de mivel iratai rendben voltak, és semmilyen gyanús körülmény nem merült fel - az igazoltatáskor a rendőröknek azt mondta, barátnőjére vár -, a rendőrök továbbengedték.

 


    A vádirat szerint Csontos István, aki először vett részt a támadásokban, tisztában volt azzal, hogy társai romák elleni támadásokat hajtanak végre, de a testvérpár egy fegyverrel nyomatékot adott, hogy "az akcióból nem lehet kiszállni".

 

    Az elsőrendű vádlott a Mauser típusú vadászpuskával egyetlen lövéssel szíven lőtte Kóka Jenőt, az áldozat azonnal meghalt.

 


    A támadók autója a gyilkosság elkövetése utáni menekülésben a Keleti-főcsatorna melletti földúton a sárban elakadt, ezért megkérték munkahelyükön dolgozó kolléganőjüket, F.-né Ny. Évát, aki korábban szerelmi kapcsolatban állt az elsőrendű vádlottal, hogy mentse ki őket. Az ügyben tanúként kezelt nő a saját autóján visszavitte Kiss Istvánt és Kiss Árpádot Debrecenbe, ott a vádlottak elrejtették a támadáskor használt fegyvereket. Ezután visszatértek az elakadt autóhoz, majd helybéliektől segítséget kérve egy traktorral kihúzták a járművet. A vádlottak ezt az autót használták Galgagyörkön, Alsózsolcán, Tarnabodon és Nagycsécsen is.

 

    A vádlottak tettüktől felbátorodva újabb fegyvereket akartak szerezni, ezért az interneten újra vadászfegyver-hirdetéseket böngésztek, és az eladók lakóhelyének feltérképezésébe is belekezdtek. Azt is fontolóra vették, hogy nagy tűzerejű automata fegyvereket szereznek, ezért a hajdúhadházi laktanyába akartak betörni. Csontos István fotókat is készített a laktanyáról, de tervüket végül elvetették.

 

    Csontos István, aki a tárgyalás alatt végig figyelemmel kísérte az ügyész szavait, szerepének ismertetésekor leszegett fejjel és csukott szemmel hallgatta az elmondottakat.



Hirdetmény

vissza az oldal tetejére

PROGRAMAJÁNLÓ
Előző hónap 2019 Június   Következő hónap
H K Sz Cs P Sz V
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
Aktuális: 

Nincs esemény

HÍRDETÉS


EGY ÉVE TÖRTÉNT
  • Az olasz belügyminiszter azon sajnálkozik, hogy az olasz romákat nem tudja kitoloncolni

  • Gazdag cigányok elleni rablógyilkosságra készültek

  • Vádat emeltek a solti cigány önkormányzati vezető ellen

  • Kellenek a tanodák, mert a fiatalok kötődéseket is kaphatnak bennük

  • Kárpátaljai magyar cigányok ellen hajtottak végre pogromot



CÍMKE FELHŐ
KI KICSODA?

SZAVAZÁS

Oszlassa-e fel magát azonnal az Országos Roma Önkormányzatot?














KÖVESSEN MINKET ONLINE
KÉPGALÉRIA
 PARTNEREINK:

  • 100 Tagú Cigányzenekar



    Phiren Amenca



    Parno Graszt