HÍRDETÉS


HÍREINK
vissza

Egy lille-i közigazgatási bíróság romák kitoloncolását akadályozta meg

betűméret csökkentése betűméret növelése
Címkék:  franciaország, lille
2010 Augusztus 31    Forrás: MTI


Ez a cikk archív

Franciaországban egy közigazgatási bíróság kedden megakadályozta egy roma csoport hazazsuppolását Romániába.

Hirdetmény

A lille-i rendőr-főkapitányság a hazatoloncolási intézkedést azzal indokolta, hogy a romák veszélyeztetik a közrendet. A felperes ügyvédje szerint ezt az első elutasítás után a hatóság azzal toldotta meg, hogy a romák "koszosak". A közigazgatási bíróság keddi ítélete megerősítette a már pénteken, négy másik romániai cigány ügyében hozott döntést, hogy meg kell semmisíteni kitoloncolást elrendelő végzést.

A bíró egy tavalyi ítéletre hivatkozott, amelynek értelmében egy terület elfoglalása nem veszélyezteti a közrendet. A mostani esetben a három roma a város közelében lévő, kiürített telepen élt.

Párizs az év kezdete óta közel nyolc ezer romát küldött vissza Romániába és Bulgáriába. Nicolas Sarkozy államfő és a visszatelepítésért felelős belügyminisztere hetek óta hazai és külföldi bírálatok kereszttüzében áll. Táplálják a kritikát azok a kijelentések is, amelyek összefüggésbe hozzák a romákat a bűnözéssel. A Franciaországban illegálisan élő romákkal szembeni eljárás a kormányon belül is feszültséghez vezetett.



Hirdetmény

vissza az oldal tetejére

PROGRAMAJÁNLÓ
Előző hónap 2020 Január   Következő hónap
H K Sz Cs P Sz V
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
Aktuális: 

Nincs esemény

HÍRDETÉS


EGY ÉVE TÖRTÉNT
  • ORÖ-s képviselők tucatjait hallgatták ki gyanúsítottként

  • KÁSLER MIKLÓS: A ROMA SZAKKOLLÉGIUMOK ELŐSEGÍTIK A TEHETSÉGEK KIBONTAKOZTATÁSÁT

  • Azért kellett mennie a CEU-nak, mert Soros támogatta a romákat?

  • Rafael Gyula: a baloldali pártok mondják fel a Jobbikkal való együttműködésüket!

  • Érzékenyítő tréningre küldik a romákat diszkrimináló biztonsági őröket



CÍMKE FELHŐ
KI KICSODA?

SZAVAZÁS

Oszlassa-e fel magát azonnal az Országos Roma Önkormányzatot?














KÖVESSEN MINKET ONLINE
KÉPGALÉRIA
 PARTNEREINK:

  • 100 Tagú Cigányzenekar



    Phiren Amenca



    Parno Graszt