HÍRDETÉS


HÍREINK
vissza

Telefonon üvöltöztek az ombudsmannal - Kállai Ernő a saját kereteit feszegeti

betűméret csökkentése betűméret növelése
Címkék:  ombudsman, kállai ernő
2007 November 07    Forrás: Hírszerző


Ez a cikk archív

Bár hatásköre korlátozott, öt hónap alatt több beadvány (700 db) érkezett hivatalához, mint az elmúlt évben összesen. Egy munkatársa szerint munkatempója hatszorosa az eddig megszokottnak. A csörögi roma gyerekek ügyében eljárva az egyik miniszter telefonban ordítva magyarázta el neki, hogy szabadsága idején ilyen ügyekkel ne zaklassa. Ebből jött rá, hogy jó úton jár. Célja: "pici lépésekkel" elérni, hogy a politikusok tegyenek valamit a kisebbségekért.

Hirdetmény

A júniusban megválasztott ombudsman egy tegnapi sajtóbeszélgetésen keményen bírálta a média és a politika világát. Mint elmondta, a közszolgálati televíziók esetében hiányoznak az etnikai profillal rendelkező műsorvezetők, a kisebbségi műsorokat pedig olyan időpontokban sugározzák a csatornák, amikor nagyon kevesen látják.

Változtatni kellene ezen a műsorstruktúrán, hogy a kisebbségeket is bevonják a műsorgyártásba és a szerkesztésbe is, jelenleg ugyanis esélyük sincs arra, hogy megmutathassák, mit tudnak - jelentette ki az ombudsman. Emlékeztetett arra: a közszolgálati média feladata, hogy a kisebbségeket érintő eseményeket bemutassa, és fontos lenne, hogy a szerkesztők látókörébe bekerüljön a kisebbség, mint témalehetőség.

Rámutatott, hogy az MR4-Nemzetiségek Rádiója a hazánkban élő 13 kisebbség közül 12-nek két óra időtartam saját műsoridőt bocsát rendelkezésére, a cigányoknak azonban - hivatkozva egy, az Országos Cigány Önkormányzattal kötött megállapodásra - csak fél órát, annak ellenére, hogy a hazánkban élő cigányok egyedül többen vannak, mint az összes többi kisebbség együttvéve.

Nyugaton ezért bezárnak cégeket

Kállai Ernő jelezte, már azt is eredménynek tartaná, ha a kisebbségi műsorokat a Magyar Televízió délután négy és hat óra között sugározná. "Az lenne jó, ha a kisebbségi magazinok beépülnének és szerves részét képeznék a többségi médiának, és nem úgy kezelnék ezeket a műsorokat a műsorszolgáltatók, hogy gyorsan tudjuk le" - mondta a hivatalnok, aki sajnálattal állapította meg, hogy a kereskedelmi médiákkal hatáskör hiányában nem tud érdemi tárgyalásokat kezdeményezni a kisebbségek érdekében.

Kállai a sajtóbeszélgetésen nyíltan kifogásolta azt is, hogy az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium úgy dolgozta ki a gyűlöletbeszéd-törvény módosítását, hogy annak megalkotásánál egyetlen ombudsman véleményét sem kérte ki. (A törvényt a parlament október végén fogadta el, annak ellenére, hogy jogvédők aggályaiknak adtak hangot azzal kapcsolatban.) "Nincs az jól, ha egy országban egy ilyen jellegű törvénynél nem kérik ki az ombudsmanok véleményét, sőt úgy készítik elő, hogy arról nem is tudunk" - panaszolta Kállai Ernő.

"Megpróbálom a saját hatásköröm kereteit feszegetni. Különösen a faji alapú diszkriminációs ügyekben szeretnék nagyobb jogosultsággal eljárni" - jelentette ki, hangsúlyozva, hogy az ombudsmani hivatalt is a XXI. századhoz kell igazítani, hogy EU-kompatibilisabb legyen.

Különösen nehezményezte, hogy egyes munkahelyi diszkriminációs eseteknél, (Kaposváron egy építési vállalkozó azzal fenyegette meg az önkormányzatot, hogy ha nem kapja meg a szükséges építési engedélyt, akkor cigányokat fog az épületbe költöztetni) csak sajtóközleményt tud kiadni, amelyben elítéli a vállalkozó magatartását. "Nyugaton ezért bezárnak cégeket" - fűzte hozzá.

Kitart álláspontja mellett

Lapunkban többször is beszámoltunk arról, hogy a rendszerváltás óta megoldatlan a kisebbségek parlamenti képviselete. A törvény ugyan nem tiltja, hogy az utolsó pillanatban változtassák meg a választójogi törvényt, de annak végrehajtásához idő kell, elő kell készülni apparátussal, információs anyagokkal stb. A parlamenti pártok már ismerik a tizenhárom kisebbség által képviselt álláspontot, és birtokukban van az előzetes törvénytervezet. Most a pártok térfelén pattog a labda, igent vagy nemet kell mondaniuk a hazai nemzeti kisebbségek képviseletére.

Kállai Ernő kitart azon álláspontja mellett, hogy az országgyűlés 17 év óta mulasztásos alkotmánysértést követ el. Véleménye szerint a pártoknak valamit lépniük kell, mert a II. Nemzetiségi Kerekasztal egy hónappal ezelőtti megbeszélésein a 13 kisebbség konszenzusra jutott.

Az ombudsman szerint ő ugyan jogkör hiányában nem, de a pártok benyújthatnák azt a törvénymódosítási javaslatot, amely egyebek mellett tartalmazza, hogy a kisebbségi képviselő a többi képviselőhöz hasonlóan egyenértékű mandátummal rendelkezik majd. A konszenzus eredményeként a kisebbségek eltöröltetnék az 5%-os küszöböt és az országot egy választási körzetnek tekintenék. A referendum ugyanakkor megadná a lehetőséget minden kisebbség számára - minimális szavazatszám megjelölésével - hogy képviselőt juttathasson az Országgyűlésbe.



Hirdetmény

vissza az oldal tetejére

PROGRAMAJÁNLÓ
Előző hónap 2019 Június   Következő hónap
H K Sz Cs P Sz V
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
Aktuális: 

Nincs esemény

HÍRDETÉS


EGY ÉVE TÖRTÉNT
  • Kárpátaljai magyar cigányok ellen hajtottak végre pogromot

  • Az ukrán nagykövet is elítélte a kárpátaljai romák elleni támadást

  • Közmunkások lázadása - Ne legyen kötelező méltatlan munkát elfogadni

  • Fizetős játszótérről nyilatkozott, elvitték a rendőrök

  • Járóka Lívia: véget kell vetni a kárpátaljai romák bántalmazásának!



CÍMKE FELHŐ
KI KICSODA?

SZAVAZÁS

Oszlassa-e fel magát azonnal az Országos Roma Önkormányzatot?














KÖVESSEN MINKET ONLINE
KÉPGALÉRIA
 PARTNEREINK:

  • 100 Tagú Cigányzenekar



    Phiren Amenca



    Parno Graszt