HÍRDETÉS


HÍREINK
vissza

Ismét felbomlott a roma koalíció az OCÖ-ben

betűméret csökkentése betűméret növelése
Címkék:  kövesi, cszosz
2004 Január 13    Forrás: Index


Ez a cikk archív

A Kövesi Vilmos vezette Cigány Szervezetek Országos Szövetsége keddi közgyűlésén úgy döntött, hogy azonnali hatállyal felmondja az eddigi megállapodást a Kolompár Orbán irányítása alatt álló MCF-fel. Nem rózsás Országos Cigány Önkormányzat állapota, ebben hibásak vagyunk mi is, de jobbító szándékkal döntöttünk a kilépés mellett - mondta az Indexnek Kövesi. A CSZOSZ a szövetség "felrúgása" ellenére nem kezdeményezi Kolompár Orbán lemondtatását.


Hirdetmény

A CSZOSZ kedden felfüggesztette mindennemű tevékenységét az Országos Cigány Önkormányzatban OCÖ - közölte a CSZOSZ frakcióvezetője, az OCÖ elnökhelyettese. Kövesi Vilmos az Indexnek elmondta, hogy a szervezet keddi közgyűlésén áttekintette az önkormányzat 2003-as tevékenységét, és ezt követően jutott arra a következtetésre, hogy új alapokra kell helyezni az OCÖ munkáját.

Politikailag sem egy mederben

A CSZOSZ frakcióvezetője szerint az OCÖ egy kulturális esemény megrendezésén és a szervezeti struktúra sikertelen átalakítási kísérletén kívül semmit sem tud felmutatni az elmúlt évben. Az önkormányzat politikai irányvonalát sem az elképzelt mederbe terelte a CSZOSZ támogatásával tavaly megválasztott Kolompár Orbán. Kövesi elmondta azt is, hogy a 16 tagú frakcióból 13-an egyetértettek az eddigi megállapodások felmondásával. A CSZOSZ által írásban összefoglalt kifogásokat szerdán átadják az OCÖ elnökének, akinél egyben kezdeményezni fogják a tárgyalások megkezdését. A CSZOSZ ellenére nem kezdeményezi Kolompár Orbán lemondtatását.

Kolompár nem tudja miért

"A CSZOSZ képviselőitől hozzám semmilyen írásos nyilatkozat nem érkezett azzal kapcsolatosan, hogy felfüggesztik tevékenységüket az Országos Cigány Önkormányzatban" - mondta Kolompár Orbán kedden telefonon az MTI-nek. Szavai szerint a képviselők ilyen értelmű nyilatkozatait akkor tudja elfogadni, ha azokat írásos formában eljuttatják hozzá. "Minden tenni akaró OCÖ-s képviselő (...) munkájára és szakmai tudására számítok, ugyanis az országos önkormányzat szakmai és politikai célkitűzéseit meg kell valósítani" - hangsúlyozta válaszul Kolompár Orbán. Bár Kövesi szerint a problémák nem új keletűek, Kolompár a szakítás hátteréről azt állította: nem tudja mi áll a döntés mögött, "még a tegnapi napig semmi problémánk nem volt egymással, nem tudom mi történt". Kolompár Orbán kijelentette: "(...) meg tudja őrizni többségét az OCÖ-n belül, hiszen a CSZOSZ-ből több képviselő (...) biztosította őt támogatásáról."




Hirdetmény

vissza az oldal tetejére

PROGRAMAJÁNLÓ
Előző hónap 2019 Október   Következő hónap
H K Sz Cs P Sz V
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
Aktuális: 

Nincs esemény

HÍRDETÉS


EGY ÉVE TÖRTÉNT
  • Ösztöndíj a cigány értelmiségért

  • A romák is a Fidesz-KDNP jelöltjeit fogják támogatni

  • Romagyilkosságok - Tíz éve történt a nagycsécsi támadás

  • A SOMNAKAJ NOVEMBERBEN UTOLJÁRA A NEMZETI SZÍNHÁZBAN

  • Ösztöndíj pályázat roma fiataloknak



CÍMKE FELHŐ
KI KICSODA?

SZAVAZÁS

Oszlassa-e fel magát azonnal az Országos Roma Önkormányzatot?














KÖVESSEN MINKET ONLINE
KÉPGALÉRIA
 PARTNEREINK:

  • 100 Tagú Cigányzenekar



    Phiren Amenca



    Parno Graszt