2024 March 29., Friday/Gedeon, Johanna napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

Bűnmegelőzési napot tartott iskolásoknak a BRFK és az FCÖ
2014. 05. 17. 00:00

A bűnmegelőzésről, az áldozattá válás elkerülésének lehetőségeiről, a rendészeti pályáról, mint élethivatás tartottak interaktív előadásokat rendőrök és iskolások az FCÖ és a BRFK a XIII. kerületben.

A bűnmegelőzési programban mintegy 400 budapesti iskolás vett részt, akik rövid felkészülés után interaktív bemutatót tartottak egy-egy bűncselekmény-kategóriával kapcsolatban, hogyan lehet elkerülniük az áldozattá válást. A rablás, a lopás, és más erőszakos bűncselekmények, valamint a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményekről nem csak szóban, tettekben és mozdulatokban is megpróbálták bemutatni, hogyan válhat valaki áldozattá, és miként kerülhetőek el, hogy valaki elkövetővé váljon.

 

BRFK

 

Az iskolásokra leselkedő veszélyekről a BRFK bűnmegelőzési osztályának munkatársai tartottak előadást, de a résztvevők különféle önvédelmi bemutatókat is megtekinthettek.

 

Oláh László, a BRFK bűnmegelőzési osztályvezetője azt mondta, fontos, hogy már általános iskolás korban figyelmeztessék a gyermekeket a bűncselekmények veszélyeire, és arra is, hogy egy elkövetett bűn milyen hatással lehet a gyermek és családja életére, környezetére. Megjegyezte, az ilyen rendezvényeken az iskolások megismerkedhetnek a rendőrség munkájával, felszereléseivel, és kedvet kaphatnak arra, hogy a rendészeti pályát válasszák, és erre úgynevezett pályára irányító táborban való részvételre is lehetőségük nyílik. 

 

Makais István, a Fővárosi Cigány Önkormányzat elnöke emlékezetett, hogy még 2009-ben együttműködési megállapodást kötöttek a Budapesti Rendőr-főkapitánysággal a rendőrség és a cigányság közötti konfliktus- és előítélet-mentes viszony további erősítése céljából. A megállapodás a rendőri állomány képzését, továbbá a roma fiataloknak a testületbe és a polgárőrségbe történő bevonását segíti, s hozzá kíván járulni a sikeres bűnmegelőzéshez is.

 


Makai István, aki a Roma Polgári Tömörülés elnöke, és fővárosi romaügyi biztos is, azt mondta: megfelelően és toleránsan, a jogszabályokat betartva kell viszonyulniuk egymáshoz a rendőröknek és a cigányoknak, de megjegyezte, nem szabad elhallgatni azt a tényt sem, van előítéletesség mindkét oldalon, ezért  mindkét oldalról egyszerre kell bontani  a falat. Ehhez járul hozzá az általános iskolásokkal közösen végrehajtott, évente megrendezésre kerülő bűnmegelőzési nap, mert fontos, hogy a rendőrök ne negatív szereplőként, képként éljenek a gyermekek, főként a roma fiatalok szemében, hanem olyan hivatalos személyekként, akikhez bátran és bizalommal fordulhatnak, ha baj éri őket.

 

A BRFK és az FCÖ  közös szervezésében tartott bűnmegelőzési napon a vetélkedőben részt vett iskolák csoportjai a zsűri döntése alapján ajándékcsomagot kaptak a szervezőktől és Molnár Ferenc Carameltől, az FCÖ jószolgálati nagykövetétől. A fiatal előadóművész a XIII. kerületi József Attila Művelődési Központban tartott rendezvény végén koncertet adott az iskolásoknak.

 

Foglalkozás  Rendőrautó

 

Caramel  Iskolások

 

Makai Oláh-2  Ajándékosztás

 

 

Kommandó  Makai Oláh