2022 May 17., Tuesday/Paszkál napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

Program indul a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásának elősegítésére
2011. 07. 20. 00:00

A kormány programot indít a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásának elősegítésére - jelentette be Kovács Zoltán, a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón, Budapesten.

A kormányzat 2015-ig 60-70 ezer ember munkába állását, illetve továbbképzését kívánja támogatni. A 60 milliárd forintos program mintegy 12 ezer roma munkához jutását is előirányozza - mondta Kovács Zoltán.

 

A kormány személyre szabott támogatást kíván adni a hátrányos helyzetűeknek. Az államtitkár e körbe sorolta a pályakezdőket, az alacsony iskolai végzettségűeket, az 50 éven felettieket, a gyesről, illetve gyedről visszatérőket, a bérpótló juttatásban részesülőket, valamint a tartósan munkanélküli embereket.

 

A program segítségével 60-70 ezer hátrányos helyzetben lévő juthat munkához. A tervek szerint 49 ezren kapnának közvetlen támogatást, míg csaknem 36 ezer ember továbbképzését is támogatnák. A sikerrel pályázók akár mindkét támogatást megkaphatják.
A támogatásra legalább 15 százalékban roma pályázók, vagyis körülbelül 12 ezer cigány ember jelentkezését várják. A kormánynak nincs nyilvántartása a romákról, ezért a helyi cigány önkormányzatokat is bevonják a programba - hangsúlyozta Kovács Zoltán.

 

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a kormány a hátrányos helyzetűek foglalkoztatása érdekében más lépéseket is tett. Kovács Zoltán ide sorolta a gazdasági vállalkozások ösztönzésére készített Új Széchenyi Tervet, a társasági adó csökkentését és az adminisztrációs terhek csökkentését. Mint elmondta, a befektetői bizalom visszaszerzése, az államadósság és a bürokrácia csökkentése is ezt a célt szolgálja.