Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer három testvér: Hajnal, Este és Éjfél. És volt egy király is, akinek három gyönyörû szép lányát ellopták a sárkányok. A király bánatában feketébe borította az egész országot, és kiíratta, hogy aki a város szélén vadászgat és lövöldözik, felakasztják.

Hajnal éppen a király városa szélén cserkészett; meglátott egy gyönyörû szép madarat, és rálõtt. A király katonái azonnal elfogták, bevitték a városba, a király elé állították. A király megmondta Hajnalnak, hogy amiért megszegte parancsát, felakasztják. Hajnal erre megszólalt:

- Jó, akasztasson fel, király uram, de én tudom egyedül a világon, hol van felséged három lánya! El is mennék a három leányért, és kiszabadítanám, csak csináltasson nekem egy ötvenmázsás buzogányt!

Persze hogy megkegyelmezett neki a király, és teljesítette kívánságát, hisz eddig is mi mindent meg nem tett már lányai kiszabadításáért, de hasztalan volt minden próbálkozása.

- No, nem baj, majd csak lesz valahogy! Ne búsuljon, felséges királyom, három napon belül itt lesz a három leánya. Elhívom a testvéreimet is, Estét meg Éjfélt, õk majd segítenek nekem.

Hajnal üzent testvéreiért; kértek a királytól útravalót, ami nem volt más, mint egy zsák puliszkaliszt; felszedelõzködtek, elköszöntek, s nekivágtak mind a hárman.

Ahogy mennek, mendegélnek, egy nagy pocsolya szélére érnek. Abban nyolc megrakott szekér, tengelyig, tele vasráfokkal, mindegyik elõtt négy ökör. Az ökrök mozdulni sem bírnak a pocsolyában.

- Mit csinálnak, hova igyekeznek? - kérdezték a béreseket.

- Hazavinnénk az urasághoz ezeket a ráfokat, de elakadtunk ebben a pocsolyában, és az ökrök sehogy sem tudják kihúzni - vakarták a fejüket a béresek.

- Ha én kihúzom a kocsikat a pocsolyából - szólt Hajnal -, mennyi vasat adtok?

- Ha úgy lesz, ahogy mondod, minden kocsiról annyi vasat szedhetsz le, amennyi jólesik - felelték a béresek.

Hajnal nekigyürkõzött, a szekereket egymás után kihúzta, majd levett két vasráfot, és kötelet sodort belõlük. A béreseknek még a szájuk is tátva maradt a nagy csodálkozástól. Úgy megijedtek, hogy ahányan voltak, annyi felé szaladtak. Hajnal, mikor ezt látta, a szekereken levõ egész vasterût meghurkolta a vasráfból sodort kötéllel, felkapta és indultak tovább. Addig mentek, míg egy kovácsot nem találtak.

- No, most már ideje, hogy egy kicsit letelepedjünk - szólt Hajnal -, aztán megkeressük Alsó-India bejáratát. Éjfél, te velem jössz, te Este, itt maradsz, amíg visszajövünk, s fõzöl nekünk puliszkát.

Hajnal és Éjfél elindult, hogy megkeresse Alsó-India bejáratát, mert azon jártak ki és be a sárkányok. Este pedig hozzáfogott a puliszkafõzéshez.

Ahogy fõzi, kavargatja a puliszkát, odamegy hozzá egy törpe. Úgy hívták: Hincsek Szakállú. Ez arról volt nevezetes, hogy benne is annyi erõ volt, mint Hajnalban.

- Puliszkát fõzök - felelte Este.

Másnap Hajnal Estével indult útnak, s Éjfél maradt ott puliszkát fõzni.

Másnap Este és Éjfél indultak útnak, Hajnal maradt puliszkát fõzni.

Mikor Hajnal fõzte a puliszkát, Hincsek Szakállú hozzá is odasomfordált, és enni kért. Hajnal adott neki. Amíg Hincsek Szakállú evett, Hajnal bal kézzel megfogta földig érõ szakállát, jobbjával pedig a buzogányát nagy erõvel egy kétágú fa közé sújtotta, úgyhogy az menten kétfelé nyílt, s a nyílásba aztán belecsípte a törpe szakállát.

- No, most már a kezemben vagy! - mondta Hajnal. Azt gondoltad, hogy az én hasamról is megeszed a puliszkát, velem is azt csinálhatod, amit a testvéreimmel?

Fogott egy botot, és Hincsek Szakállút alaposan eldöngette.

Alsó-India bejáratánál egy lánc lógott a mélybe. Hajnal elbúcsúzott testvéreitõl; ha leér - mondta -, megrázza a láncot, abból megtudhatják, hogy semmi baja. Mikor lent dolgának végére jár, és fel akar jönni, megzörgeti a láncot: akkor húzzák fel! Azzal fogta magát, és leereszkedett. Lejutott Alsó-Indiába. Körülnéz, hogy hol-merre van, hát, egyszer csak rátalál egy kovácsra.

- Hol jársz itt, ahol embert nem lehet látni - kérdezi a kovács -, csak sárkányokat meg ördögöket?

- A három királylányért jöttem! Itt vannak a sárkányok fogságában.

- A három lány valóban itt van, és mindegyiknek egy-egy sárkány az ura. Az egyik harmincnyolc fejû, a másik negyvennyolc fejû, a harmadik hatvanhat fejû sárkány. Borzalmas erejük van! Nem hiszem, hogy ki tudnád szabadítani a királylányokat. Vigyázz, ne is indulj tovább, mert az életeddel játszol!

- Hol jársz itt, ahol még verebet sem lehet látni, nemhogy embert? - kérdezte meglepõdve a királylány.

- Jobban tetted volna, ha nem jössz, derék vitéz! - mondta szomorúan a királylány. - Mert az én uram a harmincnyolc fejû sárkány, ha meglát, azonnal megöl! Hova is tudlak elbújtatni?

Erre kardot rántottak, és egymásnak estek. Lett nagy csihi-puhi! Hajnal erõsebbnek bizonyult, és a sárkánynak mind a harmincnyolc fejét levágta. A királylány, mikor látta, hogy megszabadult a sárkány fogságából, könnyezve köszönte meg Hajnalnak.

- Azt hiszed, én is csak olyan erõs vagyok, mint az öcsém, akit megöltél? - fogadta a sárkány Hajnalt, s toporzékolt nagy mérgében.

Hajnal nemsokára rátalált a hatvanhat fejû sárkányra. Igaz, hogy nehéz küzdelemmel, de végül ezt is legyõzte. Megszabadult hát a harmadik királylány is. Visszament vele a két nénjéhez, aztán elindultak négyen Alsó-India kijáratához. Mikor odaértek, Hajnal megzörgette a láncot, az leereszkedett, s a királylányok belekapaszkodtak. Este és Éjfél felhúzták õket egymás után. Mikor már a királylányok fent voltak, Hajnal következett volna. Kíváncsi volt, hogy bátyjai megtartják-e esküjüket. Egy kosarat szerzett, köveket rakott belé, s megrántotta a láncot. S íme, félig sem ért fel a kosár, máris zuhanni kezdett! Hajnal ebbõl tudta, Este és Éjfél elvágták a láncot, hogy megszabaduljanak tõle.

Hajnal megköszönte a kovács szívességét, majd elpanaszolta, hogy járt a testvéreivel, és megkérdezte, mi módon lehet feljutni Felsõ-Indiába. A kovács hálából, amiért a környéket megszabadította a három sárkánytól és a Vasorrú Bábától, szépen útbaigazította.

- Van itt nem messze egy hatalmas csonka fa. Tetején fészek, abban madárfiak. Minden hetedik esztendõben megered az ólmos esõ, és agyonveri a madárfiakat. Nemsokára esni fog. Siess, mássz fel a fa tetejére, takard be a fiókákat, hogy az ólmos esõ agyon ne verje õket. Anyjuk, a griffmadár, ha hazajön, és meglátja, hogy megmentetted fiókáit, hálából majd felvisz Felsõ-Indiába.

Hajnal megköszönte és mindenben követte is a kovács tanácsait. Éppen a fa tetején volt, mikor hazajött az öreg griffmadár. Meglátta Hajnalt a fiókáinál, azt hitte, el akarja õket rabolni, s úgy megragadta karmaival, hogy moccanni sem bírt. A fiókák azonban éktelen sivalkodással magyarázták meg anyjuknak, hogy Hajnal nem akarja õket ellopni, sõt az életüket mentette meg az ólomesõtõl. Az öreg griff erre kiengedte Hajnalt a körmei közül, és így szólt:

- Mit kívánsz tõlem, te derék vitéz? Minden kívánságodat teljesítem, amiért megmentetted fiaimat!

Hajnal odaadott a griffmadárnak egy egész bivalyt, s egy egész hordó vizet öntött bele a szájába. És így táplálta egy-egy bivallyal és egy-egy hordó vízzel a griffet még jó darabig. De még Felsõ-India határára sem értek, elfogytak a bivalyok és el a negyven hordó víz, s a griffmadár megint kért, mert már fogytán volt az ereje. Hajnal, mit tehetett mást, levágott egy darabot a saját combjából, és beledobta a griffmadár szájába. Ennek köszönhette, hogy szerencsésen feljutottak.

Mikor már fent voltak, megszólalt a griffmadár:

- Szállj le a hátamról, és mondd meg: legutoljára milyen húst dobtál a számba?

- Saját combomból vágtam le egy darabot - felelte Hajnal.

- Hej, ha tudtam volna, hogy olyan jó édes a húsod, téged ettelek volna meg! - mondta a griffmadár. - Sok kínt viseltél el te is, én is, gyermekeimet is megmentetted: hát nem kell a húsod! - mondta, és a levágott combdarabot odaragasztotta Hajnal combjához.

- Eredj utadra, amerre jólesik - búcsúzott a griffmadár, és visszarepült Alsó-Indiába.

Hajnal pedig elindult, és hamarosan megérkezett a királyhoz. Hej, de elszomorodott, mikor megtudta, hogy testvérei, akik oly rútul sorsára hagyták, azt a lányt, akit õ vett volna el feleségül, kikergették libát õrizni a mezõre, s hogy szegénynek a sok sírástól azóta is piros a szeme!

- Én mentettem meg felséges uram leányait - állt Hajnal a király elé.

- Jó, jó, fiam, de Este és Éjfél azt mondták - felelte a király -, hogy õk pusztították el mind a három sárkányt, és õk mentették meg lányaimat. Én, ígéretemhez híven, nekik adtam a két nagyobbikat feleségül.

- És a felséged harmadik leánya hol van? - kérdezte Hajnal.

A harmadik királylányt hazahívták a legelõrõl. Mikor meglátta Hajnalt, a nyakába ugrott, és így szólt:

A bölcsek tanácsára a király akasztófára ítélte õket, Hajnal könyörgésére azonban meghagyta életüket, és világgá kergette õket. Elcsapta a két hazug lányát is. Hajnal pedig megesküdött hétszer egymás után a legszebb királylánnyal, és még ma is élnek, ha meg nem haltak.