cigány,cigány, cigány, cigány, cigány, cigány, cigány, cigány, cigány, roma cigány,cigány, cigány, cigány, cigány, cigány, cigány, cigány, cigány, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma,
cigány,cigány, cigány, cigány, cigány, cigány, cigány, cigány, cigány, roma cigány,cigány, cigány, cigány, cigány, cigány, cigány, cigány, cigány, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma,roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma,
cigány,cigány, cigány, cigány, cigány, cigány, cigány, cigány, cigány, roma cigány,cigány, cigány, cigány, cigány, cigány, cigány, cigány, cigány, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma,roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma,
|
cigány,cigány,cigány,cigány,cigány,cigány, cigány,cigány,cigány,cigány,cigány,cigány,cigány,cigány,cigány,cigány,cigány,cigány,cigány,cigány,cigány,cigány,cigány,cigány,cigány,cigány,cigány,cigány,cigány,cigány,cigány,cigány,cigány,cigány,cigány,cigány, cigány, cigány, cigány, cigány, cigány,cigány,cigány,cigány,cigány,cigány, cigány,cigány,cigány,cigány,cigány,cigány,cigány,cigány,cigány,cigány,cigány,cigány,cigány,cigány,cigány,cigány,cigány,cigány,cigány,cigány,cigány,cigány,cigány,cigány,cigány,cigány,cigány,cigány,cigány,cigány, cigány, cigány, cigány, cigány, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma
Cigány népmese
_____________________________________________________________________
RomNet, 2002. szeptember 3.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer három testvér: Hajnal, Este és Éjfél. És volt egy király is, akinek három gyönyörű szép lányát ellopták a sárkányok. A király bánatában feketébe borította az egész országot, és kiíratta, hogy aki a város szélén vadászgat és lövöldözik, felakasztják.
Hajnal éppen a király városa szélén cserkészett; meglátott egy gyönyörű szép madarat, és rálőtt. A király katonái azonnal elfogták, bev itték a városba, a király elé állították. A király megmondta Hajnalnak, hogy amiért megszegte parancsát, felakasztják. Hajnal erre megszólalt:
- Jó, akasztasson fel, király uram, de én tudom egyedül a világon, hol van felséged három lánya! El is mennék a három leányért, és kiszabadítanám, csak csináltasson nekem egy ötvenmázsás buzogányt!
Persze hogy megkegyelmezett neki a király, és teljesítette kívánságát, hisz eddig is mi mindent meg nem tett már lányai kiszabadításáért, de hasztalan volt minden próbálkozása.
Hajnal elment a kovácsokhoz, és megcsináltatta a buzogányt. Mikor elkészült, megnézte, s gondolta, hogy kipróbálja, milyen hatása van. Megfogta a buzogány végén levő kis karikát, ujját beleakasztotta, és úgy elhajította, hogy háromszázötven méter magasra repült a csillagok felé! Mikor lefelé jött, markát odatartotta, s elkapta a levegőben; a buzogány nyele azonban elgörbült.
- Gyenge ez a buzogány, felséges királyom! - panaszkodott Hajnal a királynak. - Ezzel ugyan nem sokra megyek.
- Kedves fiam, több vas nincs az országomban! Még a falakból is kiszedettem a szegeket ehhez a buzogányhoz - sopánkodott a király.
- No, nem baj, majd csak lesz valahogy! Ne búsuljon, felséges királyom, három napon belül itt lesz a három leánya. Elhívom a testvéreimet is, Estét meg Éjfélt, ők majd segítenek nekem.
- No, fiam, ha ez valóban így lesz, ahogy mondod: nektek adom lányaimat és fele királyságomat! - fogadkozott a király.
Hajnal üzent testvéreiért; kértek a királytól útravalót, ami nem volt más, mint egy zsá k puliszkaliszt; felszedelőzködtek, elköszöntek, s nekivágtak mind a hárman.
Ahogy mennek, mendegélnek, egy nagy pocsolya szélére érnek. Abban nyolc megrakott szekér, tengelyig, tele vasráfokkal, mindegyik előtt négy ökör. Az ökrök mozdulni sem bírnak a p ocsolyában.
- Mit csinálnak, hova igyekeznek? - kérdezték a béreseket.
- Hazavinnénk az urasághoz ezeket a ráfokat, de elakadtunk ebben a pocsolyában, és az ökrök sehogy sem tudják kihúzni - vakarták a fejüket a béresek.
- Ha én kihúzom a kocsikat a pocsolyából - szólt Hajnal -, mennyi vasat adtok?
- Ha úgy lesz, ahogy mondod, minden kocsiról annyi vasat szedhetsz le, amennyi jólesik - felelték a béresek.
Hajnal nekigyürkőzött, a szekereket egymás után kihúzta, majd levett két vasráfot, és kötelet sodort belőlük. A béreseknek még a szájuk is tátva maradt a nagy csodálkozástól. Úgy megijedtek, hogy ahányan voltak, annyi felé szaladtak. Hajnal, mikor ezt lát ta, a szekereken levő egész vasterűt meghurkolta a vasráfból sodort kötéllel, felkapta és indultak tovább. Addig mentek, míg egy kovácsot nem találtak.
- Mi a kívánságotok? - kérdezte a kovács.
- Ezt a buzogányt szeretném kifoltoztatni - felelte Hajnal.
- Szerencsétek, hogy hozzám jöttetek, mert én a kovácsok kovácsa vagyok!
Azzal fogta a buzogányt s a vasráfokat, rájuk fújt, és már kész is volt a foltozással.
Hajnal ujját a buzogány karikájába akasztotta, s felhajította a csillagok felé, ötszáz méter magasra. Mikor lefelé zuhant a buzogány, már nem a tenyerét tartotta alája, hanem a hátát. A buzogány nem görbült meg.
- No, ez már jó lesz - mondta Hajnal. - Kovács bácsi, mit fizetek a munkájáért?
- Semmit, fiam, mert én, a kovácsok kovácsa ingyen dolgozom.
Szívességét megköszönték, elbúcsúztak és továbbindultak. Hét évig vándoroltak az Óperenciás-tengeren is túl, hetedhét országon is túl, míg egy nagy sűrű erdőbe nem értek.
- No, most már ideje, hogy egy kicsit letelepedjünk - szólt Hajnal -, aztán me gkeressük Alsó-India bejáratát. Éjfél, te velem jössz, te Este, itt maradsz, amíg visszajövünk, s főzöl nekünk puliszkát.
Hajnal és Éjfél elindult, hogy megkeresse Alsó-India bejáratát, mert azon jártak ki és be a sárkányok. Este pedig hozzáfogott a pulis zkafőzéshez.
Ahogy főzi, kavargatja a puliszkát, odamegy hozzá egy törpe. Úgy hívták: Hincsek Szakállú. Ez arról volt nevezetes, hogy benne is annyi erő volt, mint Hajnalban.
- Mit csinálsz itt, Este? - kérdezte Hincsek Szakállú.
- Puliszkát főzök - fel elte Este.
- No, csak főzzed minél hamarabb, mert én is akarok enni belőle!
- Hogy gondolod? - kérdezte Este. - Nem olyan sok ez a puliszka, és hárman vagyunk hozzá.
- Ne pattogj, hé! - förmedt rá Hincsek Szakállú. Úgyis a hasadról fogom megenni a puliszkát!
Azzal se szó, se beszéd, leteperte Estét, ráöntötte a hasára a forró puliszkát, s megette az utolsó falásig. S azzal eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. Szegény Este, mit tehetett mást, újra nekilátott a főzésnek.
Visszajött Hajnal és Éjfél, mert nem találták meg Alsó-India bejáratát.
- Megfőzted-e? - kérdezték Estét.
- Megfőztem - felelte Este.
Hajnal és Éjfél a bogrács mellé telepedett, és nekifogott a falatozásnak. Ahogy esznek, megszólal Hajnal:
- Te Éjfél, nem érzel valamilyen különös szagot ezen a puliszkán?
- Érzek bizony, de nem is csoda: hisz ez a puliszka nincs jól megfőzve! - felelte Éjfél.
De hát mit tehettek; nyers puliszka ide, nyers puliszka oda, megették.
Másnap Hajnal Estével indult útnak, s Éjfél maradt ott puliszkát főzni .
Éjféllel is az történt, ami Estével: megérkezett Hincsek Szakállú, kért a puliszkából, ő nem adott neki, erre leteperte, a puliszkát a hasára öntötte, és onnan ette meg. Éjfél is mit tehetett mást? Újra hozzáfogott puliszkát főzni.
Hajnal visszajött Estével, nekiültek az evésnek.
- Ez a puliszka is nyers! Úgy látom, te sem tudsz főzni - szólt Hajnal, mert hisz ő már tudta, ki hogyan és honnan eszi a puliszkát, de nem szólt erről egy szót sem.
Másnap Este és Éjfél indultak útnak, Hajnal maradt puliszká t főzni.
Mikor Hajnal főzte a puliszkát, Hincsek Szakállú hozzá is odasomfordált, és enni kért. Hajnal adott neki. Amíg Hincsek Szakállú evett, Hajnal bal kézzel megfogta földig érő szakállát, jobbjával pedig a buzogányát nagy erővel egy kétágú fa közé sú jtotta, úgyhogy az menten kétfelé nyílt, s a nyílásba aztán belecsípte a törpe szakállát.
- No, most már a kezemben vagy! - mondta Hajnal. Azt gondoltad, hogy az én hasamról is megeszed a puliszkát, velem is azt csinálhatod, amit a testvéreimmel?
Fogott egy botot, és Hincsek Szakállút alaposan eldöngette.
Mikor Éjfél és Este visszajött, Hajnal megkérdezte tőlük, megtalálták-e Alsó-India bejáratát.
Dehogy találták.
- Gyertek, egyetek - kínálta őket Hajnal.
Mikor Este és Éjfél jóízűen lakmároztak, megkérdezte tőlük:
- No, milyen ez a puliszka? Ízlik-e?
- Nagyon jó - felelték, már ahogyan tudtak, tele szájjal.
- Azt elhiszem! Mert ez nem második főzésű puliszka! Az első főzetet nem ette meg Hincsek Szakállú! Mutassátok a hasatokat! Lám, lám, nem voltatok hozzám őszinték. De mindent tudok. Azt is megmutatom néktek, aki hasatokról a puliszkát megette.
Odanéz a fához, hogy megmutassa nekik Hincsek Szakállút, de annak már híre-pora sincsen: megszökött, szakállával együtt a fát is magával vitte.
- Semmi baj! - mondta Hajnal. - Menjünk gyorsan a nyom után, mert a nagy fával valóságos barázdát vont maga után.
El is indultak mind a hárman, és szerencsésen eljutottak Alsó-India bejáratához. A bejárat már megvan, de mármost ki megy le a három lány után? Azt mondja Este:
- Én is lemehetek!
Éjfél megszólal:
- Én is lemehetek!
Hajnal azonban nem engedte őket.
- Majd én lemegyek - mondta -, mert ti nem bírtok olyan erővel, mint én.
Megeskette őket hétszer egymás után, hogy semmi huncutságot nem csinálnak sem azalatt, míg ő Alsó-Indiában lesz, sem akkor, mikor már felfelé jön.
Alsó-India bejáratánál egy lánc lógott a mélybe. Hajnal elbúcsúzott testvéreitől; ha leér - mondta -, megrázza a láncot, abból megtudhatják, hogy semmi baja. Mikor lent dolgának végére jár, és fel akar jönni, megzörgeti a láncot: akkor húzzák fel! Azzal f ogta magát, és leereszkedett. Lejutott Alsó-Indiába. Körülnéz, hogy hol-merre van, hát, egyszer csak rátalál egy kovácsra.
- Hol jársz itt, ahol embert nem lehet látni - kérdezi a kovács -, csak sárkányokat meg ördögöket?
- A három királylányért jöttem! Itt vannak a sárkányok fogságában.
- A három lány valóban itt van, és mindegyiknek egy-egy sárkány az ura. Az egyik harmincnyolc fejű, a másik negyvennyolc fejű, a harmadik hatvanhat fejű sárkány. Borzalmas erejük van! Nem hiszem, hogy ki tudnád szabadítan i a királylányokat. Vigyázz, ne is indulj tovább, mert az életeddel játszol!
- Nem baj, kovács bácsi, én is elég erősnek érzem magam - felelte Hajnal, és bátran továbbindult. Egyszer csak megérkezik az egyik királylányhoz.
- Hol jársz itt, ahol még vereb et sem lehet látni, nemhogy embert? - kérdezte meglepődve a királylány.
- Én bizony érted jöttem, szépséges királylány, hogy kiszabadítsalak!
- Jobban tetted volna, ha nem jössz, derék vitéz! - mondta szomorúan a királylány. - Mert az én uram a harmincny olc fejű sárkány, ha meglát, azonnal megöl! Hova is tudlak elbújtatni?
- Nem azért jöttem, hogy elbújjak, hanem azért, hogy megszabadítsalak a sárkány rabságából! - mondta Hajnal.
Tizenkét órakor hazaérkezett a harmincnyolc fejű sárkány.
- Milyen idegen szag ez? Ki van itt? - kérdezte ordítva a sárkány.
- Én vagyok! - állt elébe Hajnal.
- A három királylány után jöttél? Hiába is tagadnád! Elviheted, ha nálam erősebbnek bizonyulsz! - mondta hetvenkedve a sárkány.
Erre kardot rántottak, és egymásnak est ek. Lett nagy csihi-puhi! Hajnal erősebbnek bizonyult, és a sárkánynak mind a harmincnyolc fejét levágta. A királylány, mikor látta, hogy megszabadult a sárkány fogságából, könnyezve köszönte meg Hajnalnak.
- Maradj itt, szépséges királylány, és várd meg, míg visszajövök - kérte Hajnal -, mert most megyek, és kiszabadítom a két nénédet is.
Nemsokára megérkezett a negyvennyolc fejű sárkányhoz.
- Azt hiszed, én is csak olyan erős vagyok, mint az öcsém, akit megöltél? - fogadta a sárkány Hajnalt, s toporzék olt nagy mérgében.
Több beszédre azonban nem volt idő: egymásnak estek, és Hajnal legyőzte a negyvennyolc fejű sárkányt is. A királylánynak meghagyta, várjon rá addig, amíg a harmadik testvért is kiszabadítja.
Hajnal nemsokára rátalált a hatvanhat fejű sárkányra. Igaz, hogy nehéz küzdelemmel, de végül ezt is legyőzte. Megszabadult hát a harmadik királylány is. Visszament vele a két nénjéhez, aztán elindultak négyen Alsó-India kijáratához. Mikor odaértek, Hajnal megzörgette a láncot, az leereszkedett, s a királylányok belekapaszkodtak. Este és Éjfél felhúzták őket egymás után. Mikor már a királylányok fent voltak, Hajnal következett volna. Kíváncsi volt, hogy bátyjai megtartják-e esküjüket. Egy kosarat szerzett, köveket rakott belé, s megrántotta a láncot. S íme, félig sem ért fel a kosár, máris zuhanni kezdett! Hajnal ebből tudta, Este és Éjfél elvágták a láncot, hogy megszabaduljanak tőle.
- Most már nem tudok felmenni! - sóhajtott Hajnal keservesen.
Visszafelé ballagott, gondolta, lesz, ami lesz. Ahogy bandukolt, találkozott a Vasorrú Bábával. Ez se szó, se beszéd, megfogta Hajnalt, és lenyelte.
"Miért is nyeltem le ezt a vitézt?" - gondolta, s már bánta, hogy ismét egyedül maradt, hiszen a fiatal vitéz jó lett volna urának is - hát gyorsan kiköpte.
- Lenyeltelek - szólt a Vasorrú Bába -, de ne félj, nem esett bajod. Meghagyom az életedet, ha elveszel feleségül.
Mit tehetett Hajnal? Megígérte.
- Miért vagy olyan szép? - kérdezte tőle a Vasorrú Bába.
- Gyere, majd megmutatom a titkát! Ha akarod, te is szép leszel - felelte Hajnal.
Fogta a banyát, és elvezette ahhoz a kovácshoz, akivel először találkozott Alsó-Indiában.
- Látod-e azt az aranypénzt? - mutatott rá Hajnal a fújtató parazsára.
- Látom - felelte a Vasorrú Bába.
- Most tátsd el a szádat akkorára, amekkorára csak bírod!
Hát ha hiszitek, ha nem, félöles szája volt a banyának! Hajnal erre odasúgta a kovácsnak, hogy a parazsat öntse bele a banya szájába. A kovács nem mondatta kétszer, zsupsz, beleöntötte a szájába a vékányi parazsat, és a Vasorrúból abban a pillanatban sisteregve kiment a pára!
Hajnal megköszönte a kovács szívességét, majd elpanaszolta, hogy járt a testvéreivel, és meg kérdezte, mi módon lehet feljutni Felső-Indiába. A kovács hálából, amiért a környéket megszabadította a három sárkánytól és a Vasorrú Bábától, szépen útbaigazította.
- Van itt nem messze egy hatalmas csonka fa. Tetején fészek, abban madárfiak. Minden hete dik esztendőben megered az ólmos eső, és agyonveri a madárfiakat. Nemsokára esni fog. Siess, mássz fel a fa tetejére, takard be a fiókákat, hogy az ólmos eső agyon ne verje őket. Anyjuk, a griffmadár, ha hazajön, és meglátja, hogy megmentetted fiókáit, hálából majd felvisz Felső-Indiába.
Hajnal megköszönte és mindenben követte is a kovács tanácsait. Éppen a fa tetején volt, mikor hazajött az öreg griffmadár. Meglátta Hajnalt a fiókáinál, azt hitte, el akarja őket rabolni, s úgy megragadta karmaival, hogy moccanni sem bírt. A fiókák azonban éktelen sivalkodással magyarázták meg anyjuknak, hogy Hajnal nem akarja őket ellopni, sőt az életüket mentette meg az ólomesőtől. Az öreg griff erre kiengedte Hajnalt a körmei közül, és így szólt:
- Mit kívánsz tőlem, te derék vitéz? Minden kívánságodat teljesítem, amiért megmentetted fiaimat!
- Vigyél el Felső-Indiába - kérte Hajnal.
- Elviszlek jó szívvel - felelte a griffmadár -, de csak akkor, ha csináltatsz nekem két gályát. Az egyikben negyven bivaly húsa legyen, a másikban negyven hordó víz!
Hajnal a kovácsok kovácsa segítségével teljesítette a griffmadár kívánságát. Mikor mindennel elkészültek, ráült a hátára, és elindultak Felső-India felé. Már jó ideje röpültek, mikor megszólalt a griffmadár:
- Hajnal, adj húst és vizet!
Hajnal odaadott a griffmadárnak egy egész bivalyt, s egy egész hordó vizet öntött bele a szájába. És így táplálta egy-egy bivallyal és egy-egy hordó vízzel a griffet még jó darabig. De még Felső-India határára sem értek, elfogytak a bivalyok és el a negyven hordó víz, s a griffmadár megint kért, mert már fogytán volt az ereje. Hajnal, mit tehetett mást, levágott egy darabot a saját combjából, és beledobta a griffmadár szájába. Ennek köszönhette, hogy szerencsésen feljutottak.
Mikor már fent voltak, megszólalt a griffmadár:
- Szállj le a hátamról, és mondd meg: legutoljára milyen húst dobtál a számba?
- Saját combomból vágtam le egy darabot - felelte Hajnal.
- Hej, ha tudtam volna, hogy olyan jó édes a húsod, téged ettelek volna meg! - mondta a griffmadár. - Sok kínt viseltél el te is, én is, gyermekeimet is megmentetted: hát nem kell a húsod! - mondta, és a levágott combdarabot odaragasztotta Hajnal combjához.
- Eredj utadra, amerre jólesik - búcsúzott a griffmadár, és visszarepült Alsó-Indiába.
Hajnal pedig elindult, és hamarosan megérkezett a királyhoz. Hej, de elszomorodott, mikor megtudta, hogy testvérei, akik oly rútul sorsára hagyták, azt a lányt, akit ő vett volna el feleségül, kikergették libát őrizni a mezőre, s hogy szegénynek a sok sír ástól azóta is piros a szeme!
- Én mentettem meg felséges uram leányait - állt Hajnal a király elé.
- Jó, jó, fiam, de Este és Éjfél azt mondták - felelte a király -, hogy ők pusztították el mind a három sárkányt, és ők mentették meg lányaimat. Én, ígéret emhez híven, nekik adtam a két nagyobbikat feleségül.
- És a felséged harmadik leánya hol van? - kérdezte Hajnal.
- Kinn van a libákkal a mezőn, mert semmihez nincs kedve.
- Tudom én azt, miért nincs neki kedve! Hívják haza azonnal!
A harmadik királylá nyt hazahívták a legelőről. Mikor meglátta Hajnalt, a nyakába ugrott, és így szólt:
- Szívem szép szerelme, hát nem haltál meg, megjöttél?
A király nagyot nézett, sejtette már, mi történhetett. De azért megkérdezte a lányától:
- Miért nem panaszoltad el mindjárt a sorsodat?
- Nem tehettem semmit, mert a sógoraim megeskettek, ha egy szót is szólok, elpusztítanak.
- Mit érdemel a két testvér, aki így bánt el az öccsével és a király lányával? - kérdezte őfelsége tanácsadóitól.
A bölcsek tanácsára a királ y akasztófára ítélte őket, Hajnal könyörgésére azonban meghagyta életüket, és világgá kergette őket. Elcsapta a két hazug lányát is. Hajnal pedig megesküdött hétszer egymás után a legszebb királylánnyal, és még ma is élnek, ha meg nem haltak.
Sáfár Sándor gyűjtését feldolgozta Jékely Zoltán
|
cigány,cigány, cigány, cigány, cigány, cigány, cigány, cigány, cigány, roma cigány,cigány, cigány, cigány, cigány, cigány, cigány, cigány, cigány, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma,
cigány,cigány, cigány, cigány, cigány, cigány, cigány, cigány, cigány, roma cigány,cigány, cigány, cigány, cigány, cigány, cigány, cigány, cigány, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma,roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma, roma,
cigány,cigány, cigány, cigány, cigány, cigány, cigány, cigány, cigány, roma cigány,cigány, cigány, cigány, cigány, cigány, cigány, cigány, cigány, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség, kisebbség,
|