(Részlet a kisebbségi ombudsman 2001-es beszámolójából)
___________________________________________________________
RomNet, 2002. szeptember 3.
Bevezetés
Az elmúlt év végén fejeződött be a felsőoktatási intézményrendszer kisebbségi jogi szempontú vizsgálata. A jelentés teljes terjedelmében az országgyűlési biztosok internetes honlapján (www.obh.hu) a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának tevékenységéről szóló részben olvasható. A beszámolóban csak a felsőoktatási vizsgálatunk fontosabb megállapításait, javaslatait foglaljuk össze. Tájékoztatást adunk arról a vitáról, amellyel a jelentés nyilvánosságra hozatalát követően elsődlegesen a különböző médiumokban találkozhattunk, továbbá arról, hogy a minisztériumok hogyan fogadták a javaslatainkat, ajánlásainkat.
A vizsgálat megindítása
A felsőoktatási vizsgálat kiindulópontját az elmúlt években folytatott oktatási vizsgálatok elemző-értékelő megállapításai jelentették. 1998-ban a kisebbségek oktatásának átfogó vizsgálata keretében áttekintettük - a kisebbségek művelődéshez és oktatási önigazgatáshoz való jogainak érvényesülése szempontjából - a kisebbségi közoktatás egész rendszerét. 1999-ben a cigány gyermekek speciális (kisegítő) iskolai oktatásával összefüggő problémákat vizsgáltuk. Ezek elsődlegesen a különböző közoktatási intézményekben - óvodákban, iskolákban - folyó munka színvonaláról, illetőleg a feltárható objektív visszásságokról adtak számot. A korábbi két átfogó jelentés utalt azonban arra, hogy a kisebbségi közoktatás jövője szorosan összefügg a kisebbségi pedagógusképzés helyzetével.
A magyarországi kisebbségek kulturális autonómiájának jogszabályi kereteit az Alkotmány és a Nektv. határozza meg.
A kisebbséghez tartozó személynek joga van anyanyelvének, történelmének, kultúrájának, hagyományainak megismeréséhez, ápolásához, gyarapításához, továbbadásához, és joga az is, hogy részt vegyen anyanyelvi oktatásban és művelődésben. Az állam a magyarországi kisebbségek anyanyelvét közösség-összetartó tényezőként ismeri el.
A Nektv. szerint "a közoktatás és a felsőoktatás törvényi szabályozása, az oktató-nevelő tevékenység szerkezetének és tartalmának meghatározása, valamint e tevékenység ellenőrzése során e törvénnyel összhangban érvényesíteni kell a kisebbségek kulturális autonómiájának megfelelő oktatási és művelődési érdekeket." A nemzeti és etnikai kisebbségek kulturális autonómiájával összefüggő sajátos jogok biztosításában tehát fontos szerepe van a felsőoktatás intézményrendszerének is.
A vizsgálat célja
Felsőoktatási vizsgálatunk során az alábbi kérdésekre kerestük a választ:
Érvényesülnek-e a kisebbségek kulturális és oktatási jogai a felsőoktatás - mindenekelőtt a pedagógusképzés - területén?
Képesek-e az állami szervek - a felsőoktatási intézmények autonómiájának sérelme nélkül - eleget tenni törvényi kötelezettségeiknek?
Felkészültek-e a leendő pedagógusok a hátrányos helyzetű cigány gyermekek iskolai kudarcainak megelőzésére, az ezzel kapcsolatos problémák, konfliktusok kezelésére, illetőleg miként vélekednek a roma tanulókról és oktatásukról?
Célunk a tájékozódáson és a részletes helyzetértékelésen alapuló, segítő szándékú, illetve az előrelépés lehetséges útjait bemutató kezdeményezések, jogalkotási és egyéb megoldási javaslatok kidolgozása volt.
A vizsgálat módszerei
Elemeztük a kisebbségi oktatás szempontjából releváns jogszabályokat, azok gyakorlati hatályosulását.
Feldolgoztuk a hozzánk érkezett panaszok alapján felmerült kérdéseket, illetve konzultáltunk a kisebbségek országos önkormányzataival, és a nemzetiségi pedagógusképző intézmények vezetőivel, valamint a Nyelvvizsgát Akkreditáló Testület elnökével.
Egyeztettünk az Oktatási Minisztériummal, felhasználtuk a tárca szakemberei által rendelkezésre bocsátott adatokat, dokumentumokat.
Szociológiai felmérést végeztettünk annak vizsgálatára, hogy a felsőoktatási intézmények mennyiben tudják felkészíteni a pedagógus jelölteket a kisebbségi gyermekek oktatására; a hallgatók milyen ismeretekkel, szemlélettel rendelkeznek. (A szociológuskutatók tanulmányában foglalt megállapításokat beépítettük vizsgálati jelentésünkbe.)
Komplex módon vizsgáltuk, hogy a felsőoktatási rendszer változásai megfelelnek-e az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága által tett - a Kisebbségi és Regionális Nyelvek Kartájának végrehajtásával kapcsolatban megfogalmazott - ajánlásoknak, illetőleg a Kisebbségvédelmi Keretegyezmény Szakértői Bizottsága 2000. szeptember 22-én elfogadott országjelentésében közzétett kritikai észrevételeinek.
A vizsgálat tárgykörei
A nemzeti kisebbségek és a cigányság helyzete az oktatás területén is számos vonatkozásban eltér egymástól. A nemzeti kisebbségek esetében a kisebbségi oktatás elsődleges céljaként az asszimilációs folyamat lassítását, megfékezését, míg a roma kisebbséget illetően a hatékony társadalmi integrációt, az esélyegyenlőtlenségek megszüntetését jelölhetjük meg.
A nemzetiségi felsőfokú oktatás témakörén belül több kérdést kellett megvizsgálnunk. Így különösen:
át kellett tekinteni az anyanyelvi pedagógusok képzését abból a szempontból, hogy az állam biztosítja-e az ehhez szükséges költségvetési és egyéb támogatási formákat;
áttekintettük a nemzetiségi közoktatás területén a pedagógusképzésre közvetlenül kiható problémákat, tanulmányoztuk a nemzetiségi szakokra történő felvételi kérdését, és felmértük a nemzetiségi pedagógushallgatók véleményét identitástudatukról, illetve a nemzetiségi oktatás jelentőségéről;
vizsgáltuk az anyaországgal való kapcsolattartás és a külföldi képzés lehetőségeit is, valamint hogy az állam támogatja-e az anya-, illetve nyelvországokból érkező oktatók, vendégtanárok alkalmazását;
végezetül áttekintettük a külföldön folytatott tanulmányok magyarországi elismerésének, a külföldön szerzett bizonyítványok egyenértékűségének kérdéskörét, illetőleg azt, hogy lehet-e a kisebbségi nyelvekből államilag elismert vizsgát tenni.
A cigány gyermekek oktatásához kapcsolódóan:
vizsgáltuk a cigány kisebbségi oktatás tartalmi elemeit, célkitűzéseinek megvalósulását;
felmértük, hogy a jövendő pedagógusok rendelkeznek-e emberi jogi - ezen belül kisebbségi jogi - ismeretekkel;
végezetül vizsgáltuk azt is, hogy a leendő pedagógusok felkészültek-e a cigány gyermekek oktatása során jelentkező sajátos iskolai problémák (előítéletesség, szegregáció) kezelésére.
A vizsgálat két témakörével: a nyelvvizsga kérdésével, valamint a cigány kisebbségi oktatás tartalmi problémáival már a 2000. évi beszámolóban részletesen foglalkoztunk, ezért itt az erre vonatkozó részeket csak röviden ismertetjük.
A nemzetiségi felsőfokú oktatás kérdései
A nemzetiségi pedagógusképzés
A nemzeti kisebbségek napjainkban szórványban élnek Magyarország területén, az anyanyelvek használata szinte kiszorult a mindennapokból, a család is veszített korábbi szerepéből a kisebbségi nyelv átörökítésében. Ezek a változások történelmi tényekkel és a rendszerváltást megelőző kisebbségi politika asszimilációs törekvéseivel magyarázhatók.
A kultúra ápolása, a nyelv megtanítása alapvetően a kisebbségi oktatás feladatává vált. A kisebbségek anyanyelvű, illetőleg anyanyelvi oktatásának biztosításához elengedhetetlen a kellő számú, színvonalasan képzett anyanyelvű pedagógus. Az anyanyelvű pedagógusok képzésének biztosítása állami feladat.
A nemzetiségi pedagógusképzésnek tehát stratégiai jelentősége van az asszimiláció megállításában.
Problémák a nemzetiségi közoktatás területén
A nemzetiségi közoktatás fejlettsége közvetlenül hatást gyakorol a pedagógusképzés alakulására, hiszen a "merítési bázis" szűkül, ha nincs elegendő számú, a nemzetiségi kultúrában és nyelvben járatos érettségizett fiatal.
Jelentős eredmény, hogy a nemzetiségi középiskolák és az ott tanuló diákok száma is növekedő tendenciát mutat. Míg az 1998/1999-es tanévben összesen 18 középiskolában 2142 tanuló részvételével folyt nemzetiségi oktatás, addig az 1999/2000 iskolai évben 22 oktatási intézmény 2707 diákja tanult nemzetiségi program szerint.
Ugyanakkor, ha a nemzetiségi oktatásban rész tvevő tanulók számának alakulását az elsőtől a 12. évfolyamig áttekintjük, akkor azt látjuk, hogy nagyon jelentős arányú a 8. osztály befejezése utáni létszámcsökkenés.
Tudjuk, hogy ez a jelenség nem magyarázható egyetlen okkal: a megfelelő számú középiskola hiánya és a szülők azon gyakorlata is erősíti ezt a tendenciát, hogy nem nemzetiségi, hanem olyan középiskolákba íratják gyermekeiket, amelyek vélekedésük szerint nagyobb továbbtanulási esélyt nyújtanak számukra.
A nemzetiségi oktatásban résztvevők alacsony létszámában szerepet játszhat az a hiányosság is, hogy a mai napig nem állnak rendelkezésre minden kisebbségi nyelvből a népismeret-oktatás követelményei, a kerettantervek és a részletes érettségi követelmények.
Ezért szükségesnek tartjuk az említett dokumentumok kidolgozására irányuló munkafolyamat felgyorsítását.
Anyanyelvű pedagógusok képzése
A nemzetiségi pedagógusképzés keretén belül az egyik legfontosabb kérdés, hogy az állami feladatként meghatározott anyanyelvű pedagógusképzés mennyiben biztosított.
A hozzánk érkezett beadványok jelentős része arra enged következtetni, hogy az asszimiláció megállításában kulcsszerepet játszó nemzetiségi oktatási feladatok ellátásának egyik fő akadályát a nemzetiségi pedagógusok hiánya jelenti.
Az Oktatási Minisztériumtól beszerzett - illetve a jelen vizsgálat keretében gyűjtött - adatok szerint a nemzetiségi pedagógusképzés mind a három - óvodai, általános iskolai és középiskolai - intézményi szinten csupán német, horvát, szlovák és román nyelvből megoldott.
Még a jelentősebb oktatási infrastruktúrával, illetve hagyományokkal rendelkező nemzetiségi kisebbségek (német, horvát, szlovák, román, szerb, szlovén) körében is vannak tehát hiányosságok: nincs óvodapedagógus- szlovén és szerb, tanító- szlovén, tanárképzés szerb nyelven. Középiskolai nyelvtanárképzés - azaz nem speciálisan nemzetiségi pedagógusképzés - folyik bolgár, görög, lengyel és ukrán nyelven. Ruszin és örmény nyelvből bölcsészképzés sincs.
További problémát jelent, hogy a nemzetiségi pedagógusképzésre jelentkezők elsősorban a humán szakokat választják a nemzetiségi szak mellé, és ez a nemzetiségi iskolák természettudományi szakos tanári ellátottságában hiányt okoz.
A fenti adatok azt mutatják, hogy a jelenlegi pedagógusképzés - az említett hiányosságokkal - egyes nemzeti kisebbségek oktatási feltételeit biztosítja, míg a többi nemzetiségét nem.
Felvételi a nemzetiségi pedagógusképző intézményekbe
A felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény alapján a 269/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet szabályozza a felsőoktatási intézmények felvételi eljárásainak általános szabályait. A szabályozás célja - a teljesítmények összemérhetősége érdekében - egy egységes felvételi eljárás bevezetése 2003-tól.
A jogszabály értelmében minden államilag finanszírozott első alapképzésre felvételizőnek az általa választott szaknak, szakcsoportnak megfelelő két tantárgyból kell központi írásbeli vizsgát tennie.
Egy konkrét eset kapcsán merült fel az a kérdés, hogy mely tárgyak legyenek felvételi vizsgatárgyak a nemzetiségi pedagógusképző szakokon.
Az Oktatási Minisztérium javaslata szerint közismereti tárgyak alkották volna a felvételi vizsgatárgyakat, azaz a felvételi pontszámba kötelezően a magyar, választhatóan a történelem, biológia felvételi vizsgán elért eredmények számítottak volna bele. A nemzetiségi nyelv-, illetve kultúraismeretet az egyes felsőoktatási intézmények az intézményen belül szervezett alkalmassági vizsga keretében - "megfelelt" "nem megfelelt" értékeléssel - mérhették volna fel.
Ez a javaslat az egyik nemzetiségi pedagógusképző intézmény jelzése szerint több szempontból sem volt elfogadható: a nyelv- és kultúraismeretet így nem értékelte volna a felvételi pontszám; illetve a felvételizőnek - az alkalmassági vizsga figyelembevételével - gyakorlatilag három tárgyból kellett volna felkészülnie.
Ugyanakkor az Oktatási Minisztérium úgy érvelt, hogy a nemzetiségi szakokra jelentkezők számára - a gyenge nyelvtudás miatt - nem lehet a bölcsész karokra felvételizők részére előírt nyelvi követelményt támasztani.
Azzal a javaslattal éltünk, hogy a tárca dolgozzon ki speciális követelményrendszert a nemzetiségi pedagógus szakokra felvételizők részére.
Ennek eredményeként az a kompromisszumos megoldás született, hogy a 2003-tól bevezetésre kerülő új felvételi rendben a kötelező központi magyar nyelv és irodalom mellett négy tantárgy - történelem, biológia, matematika vagy nemzetiségi nyelv - közül lehet választani a nemzetiségi pedagógus szakra jelentkezőknek.
A választható vizsgatárgyakról a felsőoktatási intézmény vagy a felvételi tájékoztatóban leírtak szerint a jelentkező dönt. Amennyiben a választott felvételi tárgy nem a nemzetiségi nyelv, továbbra is alkalmassági vizsga keretében ellenőrizhető a jelentkező nyelvi ismerete.
A 269/2000. Korm. rendelet 9.§ (6) bekezdése szerint az Oktatási Minisztérium biztosítja a tantárgyi írásbeli vizsgák feladatlapjait, kivéve olyan felvételi tárgy esetén, amely csak egy felsőoktatási intézményben fordul elő. Ebből következően, ha a tantárgyi felvételi vizsgák közé több intézményben is bekerül a nemzetiségi nyelv tantárgy, akkor az Oktatási Minisztériumnak biztosítania kell a központi tételsort.
A tárcával való együttműködés eredményeként a minisztérium elfogadta azt a megoldást, hogy a nemzetiségi központi tétel kidolgozásakor nem az idegennyelvi képzés követelményrendszerét veszik alapul, hanem a nemzetiségi képzés sajátosságaihoz igazítják annak tartalmát.
Finanszírozási kérdések
A felsőoktatás finanszírozása normatívák alapján történik. Ez a finanszírozási rendszer a kis létszámú nemzetiségi tanszékeket hátrányosan érinti, az átlagosnál magasabb fajlagos költségeket eredményez.
Ezen a problémán segített a nemzetiségi szakok kedvezményes finanszírozási csoportba sorolása: a hivatkozott kormányrendelet a nemzetiségi szakokat az idegennyelvi szakokhoz képest egy fokozattal magasabb normatívájú finanszírozási csoportba sorolta.
Ez a szabályozás a 2001-2002. tanévre megoldást nyújt, de hosszú távon a hasonló kedvezményes finanszírozási megoldások törvénybe foglalása jelentene garanciát.
A kisebbségi törvény kimondja, hogy az anyanyelvű pedagógusok képzésének biztosítása állami feladat, ebből következően az ezzel járó többletköltségek is az államot terhelik.
A kisebbségi törvény módosítása során szükséges lenne ezeket a jelenlegi deklaratív kijelentéseket a fentiekhez hasonló konkrét finanszírozási kedvezményekkel kiegészíteni.
A nemzetiségi pedagógusképzés a hallgatók szemszögéből
Vizsgálatunk nem nélkülözhette, hogy a leginkább érintetteket, a hallgatókat is megkérdezzük identitástudatukról, a nemzetiségi nyelv szerepéről és szakmai terveikről.
Az egyik kérdésünk arra vonatkozott, hogy a hallgató valamely hazai nemzetiségi kisebbséghez tartozónak vallja-e magát. Az asszimiláció hatását fedezhettük fel a megkérdezettek válaszában: a pedagógusjelöltek kevesebb mint fele vallotta magát valamelyik hazai kisebbséghez tartozónak. Ezt az adatot azonban fenntartással kell kezelnünk. A későbbiekben kiderült, hogy azok között is, akik nem vallották magukat egyik hazai kisebbséghez tartozónak sem, akadtak olyan hallgatók, akik - állításuk szerint - nemzetiségi elkötelezettségből akarnak nemzetiségi tanmenetű intézményben tanítani. Véleményünk szerint itt olyan élethelyzetről lehet szó, amikor valaki nem tekinti magát formálisan egy adott kisebbség tagjának, de gyökerei mégis odakötik. Ebből is látható, hogy a nemzetiségi pedagógusképzésnek milyen jelentős szerepe lehet az identitástudat fejlesztésében.
Feltettük azt a kérdést is, hogy a diploma megszerzése után milyen intézményben kívánnak tanítani. A nemzetiségi pedagógushallgatók egyötöde nem szándékozik nemzetiségi oktatási intézményben elhelyezkedni. A legmagasabb az óvodapedagógusok elkötelezettsége, 93,3 százalékuk szeretne nemzetiségi tanmenetű óvodában dolgozni. A tanítók 72,2 százaléka, a tanároknak azonban csak a fele (54,5%) tervezi, hogy nemzetiségi tanmenetű iskolában fog tanítani.
Számottevő javulást a nemzetiségi oktatási intézmények "presztízsének" növekedése eredményezhet. Ez azonban olyan társadalmi szemléletváltást feltételez, amely csak lépésről lépésre valósítható meg. Annyi azonban bizonyos, hogy ezért sokat tehetnek a nemzetiségi pedagógusképző intézmények feladataik színvonalas és eredményes ellátásával.
A nemzetiségi pedagógusképzés a hazai kisebbségek anyaországi kapcsolatának tükrében
A nemzeti önazonosság megőrzésének elengedhetetlen feltétele az anyaországokkal és nemzetekkel való szabad, élő kapcsolattartás.
A magyarországi nemzeti kisebbségeknek - a ruszin közösség kivételével - van anyaországa, így elviekben részesülhetnek külföldi oktatási támogatásokban.
A vizsgálatunk keretében megkerestük az Oktatási Minisztérium Nemzetközi Kétoldalú Kapcsolatok Főosztályát (továbbiakban: OM NKKF), a Magyar Ösztöndíj Bizottságot (továbbiakban: MÖB) és az országos kisebbségi önkormányzatok elnökeit a felsőoktatást érintő anyaországi kapcsolatok áttekintése érdekében.
Sajnálatos módon nem érkezett válasz minden országos önkormányzattól, és néhány tájékoztatás meglehetősen hiányos volt. Utóbb kiderült, hogy mindez nem megkeresésünk figyelmen kívül hagyása miatt történt, hanem sokkal inkább azért, mert az országos önkormányzatok maguk sem rendelkeznek a megfelelő információkkal, nincs adatbázisuk az adott kisebbséget érintő felsőoktatási ösztöndíjakról, valamint az ezekről szóló pályázatokról, a pályázatok nyerteseinek személyéről.
A rendszerváltást követően Magyarországnak újra kellett gondolnia nemzetközi viszonyait, és új megállapodásokat kellett kötnie - egyebek mellett - a kultúra és oktatás terén is. Átalakult hazánk kapcsolattartása kisebbségeink anyaországaival, a korábbi "baráti szocialista államokkal" és a Német Szövetségi Köztársasággal.
Az egyes országos önkormányzatok válaszaiból, valamint a megkeresett szervek tájékoztatásából az alábbi problémák emelhetők ki.
A kisebbségek anyaországainak majdnem felével nincs érvényes oktatásügyi megállapodása Magyarországnak. A görög, a bolgár, az ukrán és a jugoszláv állammal korábban voltak oktatási munkatervek, de azok évek óta nem hatályosak. Örményországgal nincs és nem is volt érvényes oktatási együttműködés. Az Oktatási Minisztérium a hazai örmény kisebbség csekély érdeklődése miatt annak megkötését nem tartotta indokoltnak. Maguk az érintettek azonban másképp látják ezt a kérdést; álláspontjuk szerint, ha nincs Magyarországon semmilyen örmény nyelvi képzés, és nincs a két ország között oktatási ügyekre vonatkozó nemzetközi megállapodás sem, akkor ez a közösségük esetében a kisebbségi jogok érvényesülését akadályozza.
A lejárt oktatási munkaterv ellenére Bulgária a felmerülő igényekre figyelemmel viszonossági alapon fogad és küld hallgatókat. Az ösztöndíjas csereprogram folytonosságát szóbeli jegyzék formájában biztosítják.
Hasonló a helyzet Görögországgal is, érvényes munkaterv hiányában is többféle formában - teljes-, rész- és továbbképzés, valamint nyári szemináriumok keretében - támogatják a hazai görög kisebbség anyaországi felsőfokú tanulmányait.
A magyar államnak Jugoszláviával sincs érvényes oktatásügyi munkaterve. A szerb közösség a megállapodás hiánya mellett különösen azt sérelmezi, hogy Magyarország nem biztosít a papi tanulmányok folytatására ösztöndíjat, hiszen az ortodox keresztény vallásnak kulcsszerepe van a szerb közösség életében. A vallás gyakorlásához a papok anyaországi tanulmányai elengedhetetlenek.
Sajátos probléma, hogy a román kisebbséghez tartozóknak jelenleg nincs lehetőségük arra, hogy anyanyelvükön juthassanak tudományos minősítéshez Magyarországon. Így arra kényszerülnek, hogy jelentős nehézségek és többletköltségek árán Romániában szerezzenek PhD ösztöndíjat. Szlovénia ösztöndíjat nyújt a hároméves nappali tagozaton folyó posztgraduális képzésre. Az országos önkormányzat szerint nagyobb érdeklődés lenne a képzés iránt, ha a doktoranduszoknak nem kellene feladni a magyarországi munkahelyeiket, hanem konzultációs lehetőséget kapnának Szlovéniában.
Az anyaországok és Magyarország közötti oktatási megállapodások eredményeként kisebbségeink különböző formájú (rész-, teljes- és továbbképzés) és eltérő mértékű ösztöndíjakat nyerhetnek el. Az országos önkormányzatok tájékoztatása szerint a teljes képzésben résztvevők felvételénél, ügyeik intézésénél évek óta számos nehézség adódik. A hallgatók beiratkozása, kollégiumi elhelyezkedése csak aránytalanul sok utánjárással és csupán személyes kapcsolatok révén oldható meg.
Az önkormányzatok többsége kevesli a magyar állami ösztöndíjak számát és mértékét is. A szlovákiai felsőoktatási intézményekben való részképzéshez a magyar állam ösztöndíjat nyújt. A szlovák fél kérésére megszűnt azonban a teljes képzést folytatók magyarországi támogatása. A hazai német kisebbség tagjainak anyaországi tanulmányaihoz nincs biztosítva megfelelő magyar állami ösztöndíj. A görög kisebbség is hiányolja, hogy az anyaországi felsőfokú tanulmányokat Magyarország semmilyen ösztöndíjjal nem segíti.
Anyanyelvi vendégtanárok részvétele a magyarországi nemzetiségi pedagógusképzésben
A kilencvenes évek elején megváltozott gazdasági, társadalmi és politikai viszonyok következtében szükségessé vált a hazai nyelvoktatás struktúrájának átalakítása.
Az idegen nyelvek oktatására képzett külföldi nyelvoktatók száma más közép-kelet-európai országokhoz hasonlóan Magyarországon is ugrásszerűen megnövekedett, de ez sajnos a hazai nemzetiségek nyelvét oktató intézményekre nem teljesen érvényes.
A Nektv. számos olyan rendelkezést tartalmaz, amely a kisebbségi oktatás feltételeit biztosítja. Az egyik ilyen előírás, hogy az állam támogatja a kisebbségek anya-, illetve nyelvországából érkező oktatók magyarországi vendégtanári alkalmazását.
A nemzetiségi vendégtanárokról a Magyar Ekvivalencia és Információs Központ (továbbiakban: MEIK) nem rendelkezik külön adatokkal, ezért csak általánosságban tudjuk a helyzetüket bemutatni.
A hazánkba érkező külföldi vendégtanárok és a nemzetiségi pedagógusképzésben részt vevő vendégtanárok alkalmazási feltételei megegyeznek.
Az anyanyelvi oktatók körülbelül kétharmad része államközi munkatervek, mások - mivel az igényeket a munkatervek nem tudják kielégíteni - egyéni kezdeményezések alapján vállalnak munkát.
Az 1999/2000-es tanévben 400 vendégtanár érkezett Magyarországra, őket a MEIK úgynevezett "nemzetiség" kategóriával jelöli. A "nemzetiség" kategória alatt értik az angol, a német, a francia, az olasz, a spanyol és a vegyes nyelvterületeket is. Ez a fogalom eltér a vizsgálatunk által használt nemzetiség fogalmától.
Az általunk végzett vizsgálat a kisebbségi törvény szerint értelmezett nemzeti kisebbségek vendégtanáraira terjed ki. A 400 főből a kisebbségi törvény szóhasználata alapján 141 fő a nemzetiségiek köre, ebből a német nyelvterületről 117 tanár (Németországból 79 fő, Ausztriából 38 fő) jött. A többi nemzetiségi nyelvterületről csak 24 fő érkezett, megoszlásuk a következő: bolgár 3 fő, horvát 4 fő, lengyel 3 fő, román 4 fő, szerb 2 fő, szlovák 3 fő, szlovén 2 fő és ukrán 3 fő.
A fenti adatok tükrében érdemes elgondolkodni azon, vajon az állam megfelelő mértékben ösztönzi, támogatja-e a kisebbségek anya-, illetve nyelvországából érkező oktatók magyarországi vendégtanári alkalmazását.
Az anyanyelvi vendégtanárok/lektorok magyarországi fogadási költségeit - mint a személyi juttatások, munkaadókat terhelő járulékok, lakbértámogatás - az Oktatási Minisztérium biztosítja.
1990-ben a művelődési miniszter az oktatás, a kutatás, a művészetek különböző ágainak támogatása és fejlesztése érdekében létrehozta a Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítványt. Az Alapítványon belül 21 szakalapítvány valósítja meg az elérni kívánt célokat.
Az általunk vizsgált téma szempontjából a Vendégprofesszorok Magyarországon Szakalapítvány (továbbiakban: Szakalapítvány) a fontos.
A Szakalapítvány pályázatot ír ki az egyetemek számára a következő naptári évben meghívni szándékolt külföldi vendégprofesszorok magyarországi költségeinek, illetve tiszteletdíjának fedezéséhez. A pályázatot az egyetem rektora - több pályázat esetén rangsorolva - nyújtja be a Kuratóriumhoz.
A Szakalapítvány tevékenységét megvizsgálva két nehézségre hívnánk fel a figyelmet. Az egyik, hogy a Szakalapítványhoz csak az egyetemek rektorai adhatnak be támogató pályázatokat, a főiskolák nem. Tekintve, hogy a nemzetiségi pedagógusképzés döntően főiskolákon folyik, ezért ezek az intézmények kiesnek a pályázók köréből. A másik problémát a finanszírozási keretek okozzák, a Szakalapítvány ugyanis a 20 millió forintos alaptőkéjének kamataiból gazdálkodhat, ez az összeg azonban elég alacsony.
A Szakalapítvány az általa vezetett nyilvántartásban és a pályázati kiírásban nem tesz különbséget nemzetiségi és nem nemzetiségi vendégoktató között.
A Szakalapítvány két csoportot különböztet meg: az összes pályázókat és a határon túli pályázókat. A határon túli pályázók alatt érti a Görögországból, Horvátországból, Lengyelországból, Németországból, Örményországból, Romániából, Szerbiából, Szlovákiából, Szlovéniából, Ukrajnából és Bulgáriából érkező oktatókat. A Szakalapítvány csak a vendégtanárok összességéről rendelkezik adatokkal, nem ismeretes, hogy közülük hányan tanítanak leendő pedagógusokat.
A legtöbb támogatást a Németországból és a Romániából érkezők kapják. Bizonyos országokból nagyon kevés oktató részesül támogatásban, ezek az országok: Lengyelország, Szlovákia, Ukrajna, Horvátország, Görögország, Szerbia és Bulgária. Van olyan anyaország, melynek egy tanára sem kap támogatást, ide sorolható Örményország és Szlovénia.
A külföldön folytatott tanulmányok magyarországi elismerése
A nemzeti vagy etnikai kisebbségi hallgatók jogai
A korábbi évtizedekben a magyar állampolgárok külföldi oktatási intézményben minisztériumi engedéllyel folytathattak felsőfokú tanulmányokat. A felsőoktatási rendszer átalakításának egyik alapvető eleme, hogy 1990 júniusától az egyetemi, főiskolai hallgatóknak jogukban áll eldönteni, hogy Magyarországon vagy külföldön kívánnak tanulni, ehhez semmilyen magyar hatósági engedélyt nem kell beszerezniük.
A külföldi tanulmányok lehetősége tehát elviekben mindenki számára adott, speciális tartalommal bír azonban a nemzeti és etnikai kisebbségi hallgatók esetében. Számukra ugyanis a külföldi intézményben való tanulás nem pusztán a felsőfokú iskolai végzettség megszerzésének eszköze, hanem az anyanyelv gyakorlásának, önazonosságtudatuk erősítésének, az anyaországgal való kapcsolattartásnak a legközvetlenebb módja is.
Az anyanyelvű oktatáshoz való jogot az Alkotmány 68.§-a, valamint Nektv. 13. és 18.§-a is deklarálja. Magyarország a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Kartája ratifikálásával elkötelezte magát amellett, hogy az oktatással foglalkozó 8. cikk rendelkezései közül legalább 3 pontot vagy bekezdést alkalmazni fog. Hazánk a horvát, német, román, szerb, szlovák, szlovén nyelv esetében vállalt konkrét, intézményes jellegű intézkedéseket, azonban az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának ajánlása alapján felvetődött, hogy a Karta hatályát kiterjeszti a cigány nyelvekre (romani, beás) is. A nemzetközi egyezményből fakadó kötelezettség például, hogy az állam bátorítja a regionális vagy kisebbségi nyelveken folyó egyetemi oktatást, illetve egyéb felsőoktatási intézményben történő tanulást, vagy megteremti a feltételét, hogy e nyelveket, mint egyetemi vagy felsőoktatási tárgyat tanulhassák.
E törvényi jogosultság ellenére megállapítható, hogy a felsőoktatási képzés nyelve - egyes speciális szakok kivételével - a magyar. A nemzetiségi hallgatók többsége tehát választásra kényszerül: vagy magyar nyelven, hazai intézményekben folytatja tanulmányait vagy anyanyelvén, külföldön tanul.
A Nektv. 46.§-a az állam feladatává teszi, hogy nemzetközi egyezmények révén is gondoskodjék arról, hogy a kisebbséghez tartozók az anyanyelvükön oktató, a kultúrájukat ápoló külföldi intézményekben teljes, rész-, illetve tovább- és tudományos képzésben vehessenek részt. E jog érvényesülése érdekében a Nektv. kimondja, hogy ha tanulmányaikat olyan országokban folytatják, ahol anyanyelvükön oktató egyetemek, főiskolák, illetve egyéb tanintézetek, kultúrájukat ápoló intézmények működnek, az ott nyert okleveleket, egyéb bizonyítványokat a törvényekre és a nemzetközi megállapodásokra figyelemme a Magyar Köztársaságban szerzett megfelelő oklevéllel, bizonyítvánnyal egyenértékűnek kell tekinteni.
Tapasztalataink szerint a Nektv. fenti rendelkezése ellenére a nemzetiségi hallgatók semmilyen kedvezményben nem részesülnek azokhoz a nem kisebbségi származású társaikhoz képest, akik szintén külföldön folytatják tanulmányaikat.
Így fordulhatott elő az az eset, hogy egy Kassán állatorvosi diplomát szerzett szlovák nemzetiségű magyar állampolgár számára 5 különbözeti vizsga letételét írták elő a magyarországi praktizálás feltételeként.
Az Oktatási Minisztérium szerint a Nektv. hivatkozott szakasza úgy értelmezendő, hogy az oklevelek egyenértékűségének megállapításakor a nemzetközi megállapodásokban és a belső jogi normákban meghatározott szabályokat kell követni. A nemzetiségi hallgatókat tehát a nem kisebbségi származásúakkal azonos elbírálásban kell részesíteni.
Figyelemmel arra, hogy a nemzetiségi hallgatókra nem vonatkoznak speciális előírások, az alábbiakban a külföldi oklevelek elismerésének általános szabályait szükséges ismertetnünk.
A jogszabályi környezet
A külföldi felsőoktatási intézményben szerzett, befejezett felsőfokú tanulmányokat tanúsító oklevél, fokozat elismerése az alábbiak szerint történhet:
a feltétlen egyenértékűség jogszabályban vagy nemzetközi egyezményben való kimondásával;
a megszerzett végzettségi szint elismerésével;
az oklevél által tanúsított szakképzettség elismerésével;
honosítással.
A végzettségi szint és a szakképzettség elismerésének, valamint a honosításnak a költségeit jelenleg a kérelmezőnek kell viselnie. Egy külföldi diploma magyarországi elismerése - a különböző díjak és a fordítási költségek miatt - akár 100000 forintba is kerülhet.
Álláspontunk szerint, ha a magyar állam nem tudja biztosítani a nemzetiségi pedagógusképzést, akkor indokolt lenne, hogy a külföldi tanulmányokat az oklevelek elismerésével járó költségek teljes vagy részleges átvállalásával segítse elő.
Nemzetközi áttekintés
Magyarország több olyan két- és többoldalú szerződésnek részese, amelyek a külföldön kibocsátott oklevelek és bizonyítványok elismeréséről rendelkeznek. Hazánk a korábbi évtizedekben kötött ekvivalencia megállapodások jelentős részét felmondta, ám azóta számos országgal új egyezmények aláírására került sor.
Magyarország a nemzeti kisebbségek anyaországaival, illetve azok jogelőd államaival - Görögország és Örményország kivételével - kidolgozott ekvivalencia egyezményeket. Ezek közös jellemzője, hogy egyetlen állammal sincs olyan megállapodás, mely kimondaná a felsőfokú tanulmányokról kiállított oklevelek feltétlen egyenértékűségét. Eltérő a helyzet a bizonyítványok esetében, vannak ugyanis olyan egyezmények, melyek lehetővé teszik ezek automatikus elismerését. Példaként említhető, hogy a magyarországi és a romániai iskolák által kiállított, a nyolc osztály elvégzését igazoló bizonyítványok egyenértékűek, és kölcsönösen lehetővé teszik a tanulmányok folytatását a másik állam területén az oktatás következő szintjén.
Az Oktatási Minisztérium tájékoztatása szerint szándékukban áll újragondolni a fennálló helyzetet, és megfontolandónak tartják, hogy a környező országokkal, illetve a hazaihoz hasonló felsőoktatási rendszerrel rendelkező más közép-európai országokkal kialakítsák a részleges vagy teljes automatikus elismerés rendjét. E lépés megtétele azonban csak a képzési rendszerek alapos szakértői összehasonlítása után képzelhető el. A tárca álláspontja szerint nem az jelentené a megoldást, hogy egyes országok valamennyi oklevelét egységesen és automatikusan elismerjék, hanem indokolt lenne valamilyen különbségtétel. Nehézséget okozhat azonban, hogy az államok csekély hajlandóságot mutatnak arra, hogy csak néhány felsőoktatási intézményük okleveleire terjesszék ki a feltétlen egyenértékűséget, hiszen ezzel a többi intézményt kevésbé jónak ismernék el. Hosszabb távon a szakképzettség automatikus elismerését eredményezheti, ha általánossá válik az a már ma is megfigyelhető tendencia, hogy az egyetemek nemzetközi akkreditációs intézményekkel minősíttetik képzésüket.
Az oklevelek elismerésének szabályozását indokolt az Európai Unióhoz való várható csatlakozásra, és az ebből eredő jogharmonizációs kötelezettségekre figyelemmel is újragondolni. Az Európai Unióban a szakképzettségek elismerését irányelvek szabályozzák, amelyek alapvetően két csoportba sorolhatóak: az elismerés rendje lehet automatikus vagy félautomatikus.
Automatikus irányelvek hét szakmában léteznek: orvos, fogorvos, állatorvos, gyógyszerész, ápoló, szülésznő, építész. Ezek az irányelvek az uniós tagállamok oktatási intézményeiben a tagállamok állampolgárai által szerzett oklevelek kiegészítő feltétel előírása nélküli, kölcsönös elismerését szabályozzák. Az az alapelv érvényesül, hogy ha egy uniós tagország polgára jogosult valamely szakmát gyakorolni, akkor jogosult erre egy másik tagállamban is. Pusztán egy egyszerűsített eljárásra van szükség hatósági igazolás kiadása érdekében.
A félautomatikus irányelvek hatálya minden, az előbbi felsorolásban nem szerepelő szakmára kiterjed. Alapvetően itt is a szakképzettségek kölcsönös elismerése érvényesül, de a képzési idő vagy a képzés tartama között mutatkozó különbségek kompenzálásaként a fogadó állam hatósága kiegészítő feltételek - például alkalmassági vizsga - teljesítésére kötelezheti a kérelmezőt.
Magyarországnak az uniós csatlakozást követően át kell vennie az oklevelek elismerésének a tagállamokban kialakult rendjét. Ez a jogharmonizációs folyamat remélhetőleg kedvezően érinti majd a tanulmányaikat külföldön folytató nemzetiségi hallgatókat is.
A kisebbségi nyelvekből való vizsgázás lehetőségei
A felsőoktatási vizsgálatunknak ezt a fejezetét csak részben ismertetjük, abból a nyelvvizsga szabályozásának módosítására vonatkozó javaslatainkat emeljük ki.
A nyelvvizsgáztatás új rendszere alakulófélben van, elkezdődtek a kodifikációs munkálatok, ezért az alábbi javaslatainkkal a hatályos jogszabályi környezetben előforduló visszásságok megszüntetését kívánjuk elősegíteni.
1) A 71/1998. (IV. 8) Korm. rendelet értelmében a nyelvvizsga élő idegen nyelvekből, magyarból, mint idegen nyelvből, valamint klasszikus és műnyelvekből tehető.
Ez azt jelenti, hogy annak a nemzeti vagy etnikai kisebbséghez tartozó vizsgázónak, aki anyanyelvén tesz nyelvvizsgát, idegennyelv-tudást igazoló bizonyítványt kell kiállítani. A jogszabály tehát nincs figyelemmel arra, hogy számukra a vizsga nyelve nem idegen nyelv.
Álláspontunk szerint indokolt lenne annak kimondása, hogy a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségekhez tartozók az anyanyelvükből is tehetnek nyelvvizsgát.
2) Alapvető hiányosságként értékeljük, hogy az idegennyelv-tudást igazoló államilag elismert nyelvvizsgáztatás rendjéről és a nyelvvizsga-bizonyítványokról szóló, fentiekben hivatkozott kormányrendeletben nincs külön szabály a nemzetiségi nyelvekre.
A jogszabály csak az ún. kis-, illetve ritka nyelvek esetében tartalmaz könnyítést - ezek akkreditálásáért alacsonyabb összegű díjat kell fizetni -, a kisebbségi nyelvek azonban semmilyen speciális kedvezményben nem részesülnek.
A kis-, illetve ritka nyelvekre vonatkozó eltérő rendelkezés, hogy a vizsgabizottság tagjaira előírt összeférhetetlenségi szabály alól a Testület állásfoglalása alapján kivétel tehető. Nem kell tehát alkalmazni azt az előírást, hogy nem lehet a vizsgabizottság tagja, illetve elnöke olyan személy, aki a vizsgázónak közeli hozzátartozója, illetve aki a jelentkezők nyelvvizsgára történő felkészítésében részt vett. Ennek a rendelkezésnek az az indoka, hogy az összeférhetetlenségi szabályok maradéktalan betartása esetén egyes nyelvekből egyáltalán nem volna lehetőség nyelvvizsgára.
Abban a kérdésben, hogy mely nyelvek minősülnek kis-, illetve ritka nyelvnek, a Testület foglal állást.
Véleményünk szerint a jogszabályban szereplő "kis", illetve "ritka" jelző nem fedi pontosan e kifejezés tényleges tartalmát, vagyis azt, hogy Magyarországon kevesek által beszélt, illetve elsajátítani kívánt nyelvet jelöl. A jogszabály szóhasználatát követve a Testület ugyanis kénytelen e körbe sorolni olyan nyelveket (akár például a hindut vagy az arabot), amelyek esetében ez a kifejezés semmiképpen sem tűnik szerencsésnek.
3) A hatályos szabályozás egyik célkitűzése, hogy a nyelvvizsgáztatás rendszere minél inkább az önfinanszírozásra álljon át. Ennek érdekében a Központ működésére, illetve a Testület szakmai feladatainak ellátására nincs meghatározott pénzügyi keret elkülönítve, hanem e célra az akkreditációs és akkreditáció-felügyeleti díjból befolyt összeg fordítható. Ennek fel nem használt részét a Központ a Testület szakmai döntése alapján a nyelvoktatás, illetve nyelvvizsgáztatás rendszerének továbbfejlesztésével kapcsolatos kutatási, illetve fejlesztési feladatokra, ezen belül a kis-, illetve ritka nyelvek nyelvvizsgarendszereinek kialakításával és működtetésével kapcsolatos feladatok ellátására fordíthatja.
Az Oktatási Minisztérium ez év elején arról tájékoztatott, hogy a Központhoz az akkreditációs eljárási díjakból 44 millió forint folyt be, így ezen összegből komplex kutatási és fejlesztési feladatok nem voltak finanszírozhatóak.
Álláspontunk szerint a jogszabályok nem nyújtanak kellő garanciát arra, hogy az önálló költségvetési szervnek minősülő Központ finanszírozása akkor is megoldott legyen, ha esetleg a jövőben csökkennének saját bevételei. Már most prognosztizálható ugyanis, hogy az államilag elismert nyelvvizsgával egyenértékű emelt szintű nyelvi érettségi 2005. évi bevezetése az akkreditációs bevételek csökkenését fogja eredményezni.
Alapvető követelménynek tartjuk a nemzetiségi nyelvek vizsgarendszereinek kialakításával és működésével kapcsolatos feladatok finanszírozásának felülvizsgálatát, és a jogszabályban szereplő "maradékelv" alkalmazása helyett a tényleges költségek biztosítását. Ez történhetne például abban a formában, hogy e célra minden évben meghatároznának egy bizonyos összeget, és ha az akkreditációs bevételek előírt százaléka nem fedezi ezt, akkor az állami költségvetésből történne a kiegészítés.
A pedagógushallgatók felkészítése a cigány gyermekek oktatására
A cigány tanulók oktatási-nevelési problémáinak megoldása még mindig a magyar oktatási rendszer előtt álló egyik legnagyobb szakmai kihívást jelentő feladat.
A roma fiatalok száma és aránya növekedett a magyarországi alsó- és középfokú közoktatási és nevelési intézményekben. A cigány és nem cigány tanulók közötti egyenlőtlenségek lényegében azonban változatlanok maradtak, sőt egyes szakemberek véleménye szerint tovább mélyültek.
A roma tanulók iskolai sikertelensége nem vezethető vissza egyetlen okra. Az oktatási szakemberek hangsúlyozzák, hogy ezek a problémák egymással öszszefüggnek és egymás hatását erősítik. A leggyakrabban felsorolt problémák a cigány lakosság szociális marginalizációja, a nyelvi hátrány, a cigánysággal szembeni előítéletek, a hátrányos megkülönböztetés, a szegregáció hatása, a felhasznált pedagógiai programok és módszerek alkalmatlansága, az iskola és a szülők közötti együttműködés hiánya.
A cigány tanulók iskolai sikertelenségével kapcsolatban igen erősen működnek a felelősségáthárítás mechanizmusai is. Az iskolai kudarcokat elsődlegesen a roma gyermekek képességbeli és szocializációs hiányosságaival, a roma családok önhibás magatartásával magyarázzák. Sokszor még a szakemberek is olyan problémákra helyezik a hangsúlyt, amelyek a roma fiatalokkal kapcsolatosak (például alacsony tanulási motivációra, eltérő szocializációra).
Sokkal kevesebb szó esik az oktatási intézmények diszfunkcionális működéséről, a pedagógusok szakmai és szemléletbeli hiányosságairól. Az utóbbi évtizedek kutatásai pedig egyre inkább azt bizonyítják, hogy a különböző társadalmi hátterű gyermekek iskolai sikerességének megteremtése szempontjából az oktatás minőségének fejlesztése a legmeghatározóbb tényező.
A korábbi vizsgálati tapasztalatok alapján egyértelművé vált, hogy a közoktatásban jelentkező - a roma gyermekeket sújtó - problémák kialakulásának okai részben a felsőoktatásban gyökereznek. Jelenlegi vizsgálatunkban tehát arra keressük a választ, hogy a pedagógusképző felsőoktatási intézményekben a hallgatók milyen szemlélettel rendelkeznek, részesülnek-e megfelelő felkészítésben, vannak-e olyan speciális szakok, romológiai szakképzések stb., amelyek alkalmassá teszik őket a cigány gyermekek szakszerű oktatására, illetve a cigány kisebbségi oktatásnak - a jogalkotói szándékkal összhangban álló - megszervezésére, megvalósítására.
A felsőoktatásra vonatkozó szociológiai felmérés megállapításainak és az abból következő javaslatoknak az ismertetése előtt a cigány kisebbségi oktatás tartalmi elemeit és az azzal összefüggő problémákat vizsgáltuk. Az Oktatási Minisztérium 2001-ben a cigány gyermekek oktatásának átfogó elemzésére munkacsoport létrehozását tervezte.
Ennek keretében javasoltuk a cigány kisebbségi oktatás tartalmi szabályozását és gyakorlati megvalósulását ismételten áttekinteni.
A cigány kisebbségi oktatás aktuális problémáival ez évi beszámolónkban "A cigány gyermekeket érintő oktatási diszkrimináció" című részben külön is foglalkozunk.
A pedagógusképző intézményekben tanuló hallgatók tájékozottsága és felkészültsége a cigány gyermekek oktatására és a cigány kisebbségi oktatási program megvalósítására
A kisebbségi kérdésekkel összefüggő felsőoktatási vizsgálatunk keretében szociológiai felmérést kezdeményeztünk a pedagógusképzés emberi jogi, roma kisebbségi és nemzetiségi vonatkozásairól. A kutatás felmérte a hallgatók nemzetiségi és etnikai kérdésekben való tájékozottságát, valamint a roma gyermekek oktatásához és ehhez kapcsolódóan magához a roma kérdéshez való viszonyát. A felmérés vizsgálta azt is, hogy a felsőoktatás mennyiben készíti fel a hallgatókat a nemzetiségi és etnikai problémákkal való találkozásra, valamint a roma gyermekek oktatására.
A kutatók két standardizált kérdőívet használtak, az egyik a képző intézményekben folyó oktatásra vonatkozott, a másikat a megkérdezett hallgatók töltötték ki önállóan, anonim módon. A mintavétel, majd a kérdezés során a kutatóknak a főiskolák együttműködési készségére kellett hagyatkozniuk. A visszaküldött kérdőívek alapján feltételezhető, hogy a hallgatók kiválasztása során némileg eltértek a célul tűzött mintavételtől (például nemcsak végzős hallgatók töltötték ki a kérdőívet). Az adatokból kiolvasható összefüggések tehát tájékoztató jellegűek. Nem mondható ki teljes biztonsággal, hogy a végzős pedagógus szakos hallgatók az egyes kérdésekről hogyan vélekednek, ám annak irányai körvonalazhatók.
A kutatás tapasztalatait összegezve olyan megállapítások és javaslatok megfogalmazására törekedtünk, amelyek elősegítik a pedagógushallgatók jobb felkészítését nehéz és felelősségteljes munkájukra. Nem célunk a felsőfokú pedagógusképző intézmények minősítése.
A kutatások alapján megállapítható tények
Tájékozottság az emberi jogi, kisebbségi jogi kérdésekről
A pedagógusjelöltek jelentős része a hallgatói kérdőívek tanúsága szerint a nemzeti és etnikai kisebbségeket érintő kérdésekben meglehetősen tájékozatlan. A pedagógusjelöltek közel 40 százaléka legfeljebb 3 európai kisebbséget tudott felsorolni. Valamennyi hazai kisebbséget csak egyetlen hallgató tudta megnevezni. A hallgatók egyötöde vagy nem jelölt meg területtel hazai kisebbséget, vagy csak egyet írt be helyesen. Az emberi jogi, kisebbségi jogvédelemről, illetve az ilyen feladatot ellátó hazai és nemzetközi intézményekről, szervezetekről, valamint a kisebbségi témákkal (is) foglalkozó szaklapokról, folyóiratokról pedig a pedagógusjelöltek - kevés kivételtől eltekintve - gyakorlatilag semmit nem tudtak.
Az egyes kérdésekben megmutatkozó tájékozatlanság súlyát tovább növeli, hogy még kevesebben rendelkeztek a téma összefüggéseinek a megértését és a megalapozott véleményalkotást lehetővé tevő rendszerezett és átfogó ismeretekkel.
Emberi jogi és kisebbségi jogi ismeretek oktatása a pedagógusképző intézményekben
Az intézményi kérdőívek összesítése szerint a hallgatók a pedagógusképzők többségében tanulnak valamilyen formában jogi és kisebbségi jogi alapismereteket. (A 7 tanárképző intézmény közül négyben, a 10 óvodapedagógus-képző közül hatban, a 14 tanítóképző közül tízben van jogi és kisebbségi jogi képzés.)
A legtöbb pedagógusképző intézményben a hátrányos megkülönböztetés tilalmáról is oktatnak ismereteket. Úgy tűnik, hogy erre az óvopedagógusképzők helyezik a legnagyobb hangsúlyt, ahol széles azon tárgyak köre, melyek keretében a diszkrimináció tilalmát tanítják. A jelzett ismeretek oktatása azért is fontos, mert a hallgatói kérdőívek szerint a pedagógusjelöltek gondolkodásában könnyen megférnek egymás mellett az előítéletes és az elfogadó pedagógusi magatartást erősítő motivációk, vélekedések, amelyek a kutatók szerint az átgondolt társadalomismeretek hiányával is összefüggést mutatnak. A hallgatók többsége hajlamos mechanikusan átvenni a közvélemény sztereotip kliséit, s ezért a cigányság helyzetével összefüggő problémákat rendkívülien egyoldalúan ítélik meg.
A pedagógushallgatók cigány kisebbséggel kapcsolatos szemléletmódja
A hallgatói kérdőívben szerepeltek olyan kérdések, amelyek lehetővé tették a pedagógusjelöltek roma kisebbséggel kapcsolatos szemléletmódjának vizsgálatát. Ez a kutatók által kidolgozott kategóriák alapján a következőképpen összegezhető. (A hallgatók 3,6 százaléka nem adott értékelhető választ.)
- A választ adó hallgatók 14%-a - nagyjából minden hetedik hallgató - megrögzötten előítéletes, vagy kifejezetten rasszista. (Ez két további csoportra bontható: a hallgatók 2,7 százaléka kifejezetten rasszista és 11,4 százaléka erősen előítéletes.) A kutatók ebbe a kategóriába azokat a hallgatókat sorolták, akik határozottan kirekesztőek, kifejezésmódjukban agresszív elemek, fajgyűlöletet tükröző nézetek is megjelentek. Közülük néhányan nem tartózkodtak a trágár, becsmérlő kijelentésektől sem. Az ő álláspontjuk meggyőződésre épül, ezért az kisebb valószínűséggel változtatható meg ismereteik bővítésével, a szakmai tudásuk elmélyítésével.
- Feleannyian (7,4%) alkotják az előítélet-mentesnek tekinthető, nyitott és toleráns pedagógusjelöltek csoportját. Válaszaikból kitűnt a társadalmi és szociális okok keresése és felismerése, a hangsúlyozottan elfogadó magatartás.
- A két szélső pólus között helyezkedik el a bizonytalan és feltehetően könnyebben befolyásolható nagy többség, amelyen belül két további csoport különböztethető meg. Az egyik az enyhén előítéletesek csoportja (36,5%), azoké, akik tudomásul veszik az európai normákat, és igyekeznek azokhoz igazodni. Ámde ezt nem minden esetben sikerül fenntartások nélkül megtenniük. Az előítéleteiket azonban felismerik, azok leküzdése érdekében képesek erőfeszítéseket tenni. A másik az előítéletesek csoportja (38,5%), akik ellenséges érzelmek és indulatok nélkül tudomásul veszik az "együttélés kényszerét", de a cigány kisebbség tagjait nem tekintik egyenrangú félnek.
A hallgatói kérdőívek alapján is beigazolódott az a jól ismert tény, hogy a tájékozottság/tájékozatlanság és az előítéletesség mértéke között szoros kapcsolat van. A tárgyi tudást feltételező kérdések többségére igaz volt, hogy az előítéletesség mértékének növekedésével arányosan csökkent a helyes válaszok aránya és nőtt a nem válaszolók száma. Akadnak azonban a megrögzötten előítéletes vagy kifejezetten rasszista hallgatók között olyanok is, akik viszonylag tájékozottak, de ez a legkisebb mértékben sem ingatja meg őket a meggyőződésükben.
A hallgatók válaszaiból kiderül, hogy számos problémát azért "etnicizálnak", mert nincsenek felvértezve megfelelő társadalomtudományi ismeretekkel, nem látják át teljesen a jelzett problémák társadalmi összefüggéseit.
A hallgatók előítéletes szemléletmódja és tájékozatlansága közötti összefüggés igazolására kiemeltünk a kutatásból néhány konkrét példát.
- Arra a kérdésre, hogy miért vannak viszonylag nagy számban olyan iskolák, ahol a cigány gyermekek aránya meghaladja a nem cigány gyermekekét, a hallgatók 59 százalékának az az elsődleges reakciója, hogy azért, mert sokan vannak. A legelőítéletesebb hallgatók 82,5 százaléka, az előítélet-menteseknek is majdnem fele (45,5%) említi a cigány családok magasabb gyermekszámát. Társadalmi okokkal összefüggő magyarázatra a hallgatóknak alig több mint egyötöde - a legelőítéletesebb hallgatók 12,7 százaléka, az előítélet-mentesek 33,3 százaléka - utal. A pedagógusjelölteknek csak a negyede említi meg az elmúlt évtizedeknek azokat a társadalmi folyamatait (cigányok és nem cigányok eltérő földrajzi mobilitását, a lakóhelyi szegregáció durva formáit, az iskolai elkülönítésre irányuló erőteljes törekvéseket stb.), amelyek a legfontosabb szerepet játszották az ilyen jellegű iskolák kialakulásában.
- A hallgatóknak véleményt kellett nyilvánítaniuk néhány oktatási konfliktushelyzetről is. Az egyik ilyen vázolt szituáció az volt, hogy mit tenne, ha egy nem cigány gyermek szülei azt kérnék a pedagógustól, hogy ültesse el a gyermeküket a cigány gyermek mellől. A hallgatóknak több mint egynegyede határozottan elutasította a szülők kérését, jó egyharmaduk mérlegelné a konkrét helyzetet, hogy milyen pedagógiai érvek szólnak a szétültetés mellett és ellen. 12 százalékuk minden további nélkül teljesítené a szülők kérését, 2 százalékuk pedig eleve nem ültetné egymás mellé őket.
- Megkérdezték a hallgatókat arról is, hogy tanulmányaik során esett-e szó ilyen jellegű konfliktusok kezeléséről. 47 százalékuk válaszolt igennel, de csak 17 százalékuk tudott valamilyen konkrét, hiteles példát felidézni tanulmányaiból hasonló feszültségek kezelésére. Azok a hallgatók, akik emlékeztek a tanultakra, szinte valamennyien kerestek valamilyen megoldást a felvázolt konfliktushelyzetekre. Akik nem tudtak ilyen ismereteket említeni, azok közül sokan nem válaszoltak a kérdésre. Így próbálták "elrejteni", hogy nem tudnak vagy nem akarnak foglalkozni az iskolai etnikai konfliktusokkal.
Romológiai képzés, cigány kisebbséggel kapcsolatos ismeretek és a roma nyelvek oktatása
A pedagógusképző főiskolák a nyolcvanas évek második felében speciálkollégiumi, illetve szakkollégiumi képzés keretében kezdték el oktatni a romológiai ismereteket a tanítói, az óvodapedagógusi és a tanári alapképzés és továbbképzés keretében. A romológia oktatás interdiszciplináris jellegű. Tantárgycsoportjai, kurzusai több tudományterületet reprezentálnak (szociológia, pedagógia, jog, politológia, antropológia, nyelvészet, irodalom stb.). A romológiai képzések célja, hogy a cigány kisebbség kultúráját, társadalmi helyzetének összetett hátterét, problémáit minél több szempontból ismerjék meg a hallgatók.
A nappali tagozatos pedagógusképző főiskolákon önálló romológiai alapképzés nem folyhat. A főiskolai szintű romológiai szak alapítására voltak kezdeményezések, de azok az akkreditációs feltételeknek - a Magyar Akkreditációs Bizottság véleménye szerint - nem feleltek meg. Az egyes intézményeknek azonban lehetőségük van arra, hogy az általános, akkreditált képzési követelményektől legfeljebb 40%-ban eltérő képzést nyújtsanak. Így a legtöbb pedagógusképző intézményben romológiai ismeretek elsajátítására is van mód. Hangsúlyoznunk kell azonban, hogy ez nem jelent külön szakirányú szakot, és ezeknek a képzéseknek a követelményrendszerét az adott intézmények autonóm módon határozzák meg.
A kutatás szerint "romológiai képzés" a pedagógusképző intézmények többségében folyik, legnagyobb számban a tanítóképzőkben. (A 7 tanárképző intézményből egyben van önálló romológiai képzés, háromban más tárgyak keretében tanítják. A 14 tanítóképző közül négy intézményben folyik kifejezetten romológiai képzés, nyolcban pedig más tárgy keretében tanulják. A 10 óvodapedagógus képző közül négyben van romológiai képzés, egy intézményben pedig más tantárgy keretében tanulják.)
Az intézményi kérdőív rákérdezett arra is, hogy a hallgatók mekkora aránya látogatott olyan intézményeket, osztályokat, csoportokat, ahol cigány kisebbségi program alapján tanítottak, vagy ahol a diákok jelentős része, legalább 25%-a roma. A 7 tanárképzőből mindössze 1, a 14 tanítóképzőből pedig 3 intézmény diákjai hospitáltak cigány kisebbségi program alapján tanító osztályokban. Ugyanakkor a 10 óvodapedagógus képző közül egyetlen intézmény diákjai sem hospitáltak roma kisebbségi program alapján működő csoportokban. A 7 tanárképző közül 2 intézmény diákjai, a 14 tanítóképző közül 12, a 10 óvodapedagógus-képző közül 1 intézmény hallgatói hospitáltak olyan intézményekben, ahol a diákok jelentős része roma. Az adatokat elemezve megállapítható, hogy ezek a hospitálások is kevés óraszámban történtek, és többnyire csak a hallgatók 20%-át érintették. A tanítóképzők hallgatói kaptak legnagyobb rálátást a roma diákokkal rendelkező csoportok tevékenységére, legtöbb esetben azonban csak a pedagógus jelöltek kevesebb mint negyede vett részt ilyen gyakorlatokon. A pedagógushallgatók többsége tehát úgy kezdi el a tevékenységét, hogy a hospitálása során nem foglalkozott roma gyermekekkel, hiányzik az ilyen jellegű gyakorlati tapasztalata.
A roma nyelvek (romani, illetve beás) oktatásához szükséges követelmények kialakítása folyamatban van. A szabályozáson két nyelvi munkabizottság dolgozik. Az oktatáshoz szükséges tankönyvek, taneszközök biztosítására csak a nyelvi követelmények kiadását követően kerülhet sor.
A roma nyelvek tekintetében még nem alakult ki teljes körű szakmai konszenzus, vélhetően ez is hozzájárul ahhoz, hogy a roma nyelv oktatása jelenleg csak néhány pedagógusképző intézményben folyik. A hét tanárképző közül egyben sem, a tizennégy tanítóképző közül háromban, a tíz óvóképző közül kettőben hirdettek meg, illetve biztosítanak ilyen képzést. (Egy tanítóképzőben az 1998/99-es tanévben harminc órában nyolc hallgató számára szerveztek lovári oktatást, ez a képzés azonban azóta megszűnt.) A roma nyelvtanulás az egyik óvodapedagógus-képző kivételével fakultatív módon történik.
Úgy tűnik, hogy az intézmények nagyobb hangsúlyt fektetnek a modern nyelvek tanítására-tanulására, mint a roma nyelvek oktatására. A nyelvtanári képzés feltételeinek kidolgozása egyre sürgetőbb feladat. A roma nyelvek szélesebb körű tanítása a nyelvvesztés folyamatának megállítását és a roma kultúra ismertebbé tételét, ezáltal a társadalmi előítéletek csökkentését is elősegíti.
A cigány gyermekek oktatására való felkészítés szempontjából a hallgatók számára nagyon fontos, hogy a képzés során megismerkedjenek az egyénre szabott pedagógiai módszerekkel, megközelítésekkel. Nem tehettük kifejezetten vizsgálat tárgyává, hogy a pedagógusképzésben hogyan készítik fel a hallgatókat az alternatív, a differenciált vagy a fejlesztő pedagógiák alkalmazására, illetve a multikulturális oktatásra. Az intézményi kérdőívek háttér-elemzése alapján azonban az állapítható meg, hogy 8 pedagógusképzőben van differenciált pedagógia oktatás, 3 intézményben történik fejlesztő pedagógia oktatás, 3 pedagógusképzőben van alternatív pedagógiai oktatás, két intézményben multikulturális oktatás. Nem volt célunk a pedagógus képzés tartalmát szakmai-pedagógiai szempontból vizsgálni, hiszen ez elsődlegesen az oktatási tárca kutató intézeteinek lehet a feladata. Úgy tűnik azonban, hogy ilyen típusú elemzésekre nagy szükség van.
A pedagógushallgatók jövőképe
A kutatás eredményei a cigány gyerekek oktatásának a jövője szempontjából is elgondolkoztatóak. Megkérdezték a hallgatókat arról, hogy véleményük szerint mit tehetne az iskolarendszer a cigány gyermekek továbbtanulása érdekében. A hallgatók legnagyobb részének nincs konstruktív elképzelése arról, hogy ténylegesen milyen feladata és lehetősége van az iskolának ebben az igen fontos társadalmi kérdésben, amellyel pedagógusként hamarosan nekik is szembesülniük kell.
Arra a kérdésre, miszerint elmenne-e olyan iskolába tanítani, ahol a tanulók többsége cigány, a pedagógusjelöltek közel háromnegyede vagy nemleges választ adott, vagy egyáltalán nem válaszolt. További 10 százalék úgy fogalmazott, hogy csak akkor menne el, ha nem volna más választása, s csak a fennmaradó szűk egyötöd válaszolt egyértelmű igennel. A megadott válaszok arra utalnak, hogy az érintett iskolákban tovább erősödhet a pedagógusok kontraszelekciója.
Mindezekre figyelemmel az oktatási miniszternek olyan kezdeményezéseket fogalmaztunk meg, amelyek a pedagógusképző intézmények autonómiájának sérelme nélkül elősegíthetik a pedagógushallgatók eredményesebb felkészítését a cigány gyermekek sikeres oktatására.
A vizsgálat megállapításainak összegzése, kezdeményezések, javaslatok
A felsőoktatás helyzetének elemzésekor arra a megállapításra jutottunk, hogy a kisebbségek kulturális autonómiája, oktatási és művelődési jogai nem érvényesülnek maradéktalanul.
A nemzeti kisebbségeket érintő kezdeményezések, javaslatok
1. Egyes országos kisebbségi önkormányzatok saját kisebbségük felsőoktatásával kapcsolatban nem rendelkeznek elegendő információval. Ez abból is következhet, hogy nincs kellően szabályozva az Oktatási Minisztérium és az országos önkormányzatok közti kapcsolattartás. Emiatt könnyen előfordulhat - akár szándékosan, akár gondatlanul -, hogy az országos önkormányzatok kimaradnak az általuk képviselt kisebbséget érintő jogszabályok, valamint egyéb fontos munkaanyagok tervezetének véleményezéséből. Kezdeményeztük az oktatási miniszternél, hogy szabályozza az országos kisebbségi önkormányzatok és a minisztérium kapcsolattartását, különös tekintettel az egyeztetési eljárás rendjére.
2. A vizsgálat bizonyította, hogy nincs olyan fórumrendszer, illetve eljárási rend, amely biztosítaná az országos kisebbségi önkormányzatok hatékony érdekképviseletét a kisebbségeket érintő felsőoktatási kérdésekben. Jogalkotási javaslatot fogalmaztunk meg ezért a felsőoktatási törvény módosítására annak érdekében, hogy az országos önkormányzatok a kisebbségeket érintő felsőoktatási kérdésekben jogilag szabályozott formában bármikor véleményt nyilváníthassanak. (Ennek teret adhatna egy országos testület vagy bizottság.)
3. A nemzetiségi oktatási feladatok ellátásának egyik fő akadályát a nemzetiségi pedagógusok hiánya jelenti. A megfelelő számú nemzetiségi pedagógus képzésének előfeltétele, hogy a kisebbségi közoktatásban elegendő tanuló végezzen. E cél elérésének egyik fontos eleme a nemzetiségi közoktatás tartalmi kereteit meghatározó dokumentumok kialakítása. Azzal a kezdeményezéssel fordultunk ezért az oktatási miniszterhez, hogy intézkedjen a hiányzó népismereti tananyagok, kerettantervek és a részletes nemzetiségi érettségi követelmények mielőbbi kidolgozása érdekében.
4. A nemzetiségi pedagógusképzés az úgynevezett hagyományos nemzeti kisebbségek esetében sem biztosított mindhárom - óvodapedagógusi, tanítói, tanári - képzési formában. A nemzetiségi oktatás helyzetének értékelésekor megállapíthatjuk, hogy rendkívül bizonytalan a kéttannyelvű és a nemzetiségi tanítási nyelvű iskolák szakpedagógusainak képzése is.
Mindezekre figyelemmel kezdeményeztük az oktatási miniszternél, hogy tegyen intézkedéseket a nemzetiségi pedagógusképzés és szaktanári képzés továbbfejlesztése érdekében.
5. A nemzetiségi pedagógusképzésben részt vevők többsége a nemzetiségi nyelvet nem anyanyelvként beszéli. A képzőintézményekre ezért nagy felelősség hárul a nyelv nemzetiségi kultúrában betöltött szerepének tudatosításában.
A nemzetiségi hallgatók mindössze egyharmada vélte úgy, hogy az anyanyelv tanításának meg kell jelennie a nemzetiségi oktatás feladatai között. Ennek megváltoztatása érdekében a képzőintézményeknek nagyobb hangsúlyt kell fektetniük a nemzetiségi nyelvek tanítására. Jogalkotási javaslattal fordultunk az oktatási miniszterhez, hogy a nemzetiségi pedagógusképzés kreditrendszerű képzéssel összhangban álló képesítési követelményeinek kidolgozásakor biztosítsa a nemzetiségi nyelv megfelelő elsajátításához szükséges óraszám-arányt.
6. A felsőoktatás normatívák alapján történő finanszírozási rendszere kedvezőtlen működési feltételeket teremt a kis létszámú nemzetiségi tanszékek részére. Jelenleg egy Kormányrendelet biztosítja e szakok kedvezményes finanszírozási csoportba sorolását, ez azonban hosszú távon nem jelent megoldást. Jogalkotási javaslattal fordultunk ezért az igazságügyminiszterhez, hogy - az oktatási miniszterrel egyetértésben - dolgozza ki a nemzetiségi pedagógusképzés kedvezményes támogatási rendszerének törvényi szintű szabályozását.
7. A hazai nemzetiségi pedagógusképzés fejlesztése érdekében az anyaországból érkező vendégtanárok szélesebb körű támogatására van szükség. A nemzetiségi pedagógusképzés elsősorban a főiskolákon folyik, ezért a nemzetiségi vendégtanárok létszámának biztosítása érdekében azzal a kezdeményezéssel fordultunk az oktatási miniszterhez, hogy a Vendégprofesszorok Magyarországon Szakalapítványhoz ne csak az egyetemek adhassanak be pályázatot, hanem a főiskolák is. Kezdeményeztük továbbá egy olyan új szakalapítvány létrehozását, amely azokat az anyaországi vendégtanárokat támogatná, akik a hazai nemzetiségi pedagógusképzésben vesznek részt.
8. A kisebbségi hallgatók törvényben biztosított joga, hogy tanulmányaikat anyanyelvükön, külföldön folytathassák. Az így szerzett oklevelük a magyarországival egyenértékű, azonban külön eljárás nélkül a foglalkozás gyakorlására nem jogosít. A hallgatók jelenleg semmilyen kedvezményben nem részesülnek azokhoz a nem kisebbségi származású társaikhoz képest, akik szintén külföldön végzik tanulmányaikat. Kezdeményeztük ezért az oktatási miniszternél az oklevelek és diplomák elismerési rendjének módosítását.
9. Az idegennyelv-tudást igazoló államilag elismert nyelvvizsgáztatás új rendjének bevezetése a kezdeti időszakban hátrányosan érintette a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek túlnyomó többségét. Ezért olyan jogalkotási javaslatokat fogalmaztunk meg az oktatási miniszter számára, amelyek lehetővé teszik, hogy az egyébként általunk is indokoltnak és szükségesnek tartott nyelvvizsgáztatási reform ne szűkítse a kisebbségi nyelvekből való vizsgalehetőségeket.
A roma kisebbséget érintő kezdeményezések, javaslatok
1. Vizsgálatunk alapján megállapítható, hogy a közoktatásban jelentkező problémák, iskolai sikertelenségek kialakulásának okai részben összefüggnek a felsőfokú oktatással.
Az általunk kezdeményezett szociológiai felmérés szerint a pedagógusjelöltek jelentős része az emberi jogi és kisebbségi jogi képzések ellenére meglehetősen tájékozatlan a nemzeti és etnikai kisebbségeket érintő kérdésekben. Nagyon kevesen rendelkeznek elmélyült és átfogó társadalmi ismeretekkel. Vizsgálatunk igazolta azt a közismert tényt, hogy a tájékozatlanság és az előítéletesség mértéke között szoros kapcsolat áll fenn.
A pedagógushallgatók cigány kisebbséggel kapcsolatos szemléletmódjának vizsgálata is jelzi a társadalomban meglévő előítéletességet. Az előítéletes hallgatók többsége motiválható, szemléletük alakítható. Ebben jelentős szerepet kell vállalniuk a pedagógusképző intézményeknek. Az eddigi erőfeszítéseik elismerése mellett, e sajnálatos tények ismeretében szükségesnek tartanánk, ha a pedagógusképző intézmények ilyen szempontból is áttekintenék és tovább fejlesztenék a képzésüket.
Nem célunk a pedagógushallgatók "pályaalkalmasságának" megkérdőjelezése. Tény azonban, hogy a roma gyermekek iskolai kudarcához a leendő és a már dolgozó pedagógusok előítéletessége is hozzájárul. A jelzett problémákról a változtatás szükségessége és lehetősége miatt minden érintettnek nyíltan kell beszélnie.
2. Vizsgáltuk a cigány kisebbségi oktatás tartalmát is, és arra a megállapításra jutottunk, hogy a kisebbségi oktatási és a felzárkóztató elemeket világosan szét kellene választani, és ehhez kapcsolódóan a finanszírozási rendszert is szükséges átalakítani. Ezek tisztázása közvetve segítséget nyújthat a felsőoktatás cigány kisebbségi oktatással összefüggő képzési követelményrendszerének pontosabb meghatározásához. Mindezekre figyelemmel kezdeményezést fogalmaztunk meg az oktatási miniszter részére, hogy a cigány gyermekek oktatásának átfogó elemzése céljából létrehozandó munkacsoport a cigány kisebbségi oktatás tartalmi szabályozását, gyakorlati megvalósulását ismételten vizsgálja meg.
3. A pedagógusképző intézményekben folyó romológiai képzésekkel és a nyelvoktatással kapcsolatban ugyancsak kezdeményeztük az oktatási miniszternél, hogy a tárca szervezzen a pedagógusképző intézmények számára további olyan konferenciákat, konzultációkat, ahol az intézmények oktatóinak lehetősége nyílna a cigány gyermekek oktatását, nevelését elősegítő képzési területek bemutatására, továbbfejlesztésére, valamint tapasztalatcserére, a felmerült problémák megvitatására.
4. Nem tehettük kifejezetten vizsgálat tárgyává, hogy a pedagógusképző intézmények hogyan készítik fel a hallgatókat az alternatív, a differenciált vagy fejlesztő pedagógiák alkalmazására, illetve a multikulturális oktatásra, ilyen típusú vizsgálatokra azonban szükség van. Ezért az oktatási miniszternél kezdeményeztük olyan vizsgálatok indítását, amelyek a pedagógusképzés tartalmát a kisebbségekkel kapcsolatos közoktatási gyakorlat szempontjából elemeznék.
5. Nem feladatunk minősíteni, hogy a pedagógusképző intézmények mennyire készítik fel a hallgatókat a cigány gyermekek oktatására. Elgondolkoztató adat azonban: a pedagógusjelöltek közel háromnegyede vagy nemleges választ adott, vagy egyáltalán nem válaszolt arra a kérdésre, hogy elmenne-e tanítani olyan iskolába, ahol a tanulók többsége cigány. Kezdeményeztük ezért az oktatási miniszternél, hogy hozzon létre roma művészekből, szakemberekből olyan szakértői csoportot, amelynek tagjai a felsőfokú oktatási intézmények igénye alapján "utazó oktatóként" segítséget nyújtanának a hallgatók képzéséhez. Kezdeményeztük az oktatási miniszternél azt is: pályázati támogatással segítse elő, hogy a pedagógusképző intézmények több olyan tábort, "terepgyakorlatot", eseti konzultációt szervezzenek, ahol a hallgatók a roma fiatalokkal, a roma kisebbség képviselőivel és az őket sújtó nehézségekkel közvetlenül találkozhatnak.
A felsőoktatási vizsgálatunkkal kapcsolatos reakciók
A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok érvényesülésével összefüggő felsőoktatási vizsgálatunk, a különféle médiumokban megjelent tudósításokat nyomon követve, jelentős érdeklődést, sőt sok esetben élénk vitát váltott ki. A vizsgálat, mint ahogy az a fenti összefoglalóból is kiderült, sokkal több területre irányult, mint amennyi a nyilvánosság előtt, szélesebb körben ismertté vált. Az észrevételek, vélemények főként a pedagógushallgatók roma kisebbséggel kapcsolatos szemléletmódját érintették, amely vizsgálatunknak csak egy töredék része volt.
A sajtóból úgy tűnt, legalábbis igyekeztek többen is azt sugallni, hogy az általunk kezdeményezett szociológiai vizsgálat adatai nem korrektek, így annak megállapításaival foglalkozni sem érdemes.
Anélkül, hogy a szociológiai felmérés módszertanát ismételten részleteznénk, szeretnénk néhány tényt leszögezni. A jelentésünkben csak a szakmai korrektség miatt hangsúlyoztuk a minta torzulásának a lehetőségét, ez azonban a felmérés reprezentativitását nem érintette.
A hallgatói kérdőívek lekérdezésére a pedagógusképző intézmények főigazgatóinak engedélyével, az általuk kijelölt hivatalos személyek közreműködésével került sor. Több főiskolán a hallgatói önkormányzatok képviselőit is bevonták a kérdőívek - önkéntes, de a szociológusok által kért eljárásnak megfelelő - kitöltésének a folyamatába. A kérdőívek 77%-os visszaérkezése a szociológiai vizsgálatok gyakorlatában az átlagosnál jobbnak tekinthető. Azt feltehetőleg még a leghangosabban méltatlankodók sem vitatják, hogy az általunk kezdeményezett szociológiai felmérés tájékoztató jellegű adatai lényeges - mielőbbi cselekvést igénylő - problémákat jeleznek.
A vélemények értékelése során fontos átgondolni, hogy a hallgatók szemléletmódját értékelő megállapítások miért váltottak ki ekkora vitát, sőt sok esetben felháborodást.
Sajnos gyakran előfordul, hogy a nehezen kezelhető, lassan megoldható problémákkal való szembesülés ellenérzést kelt a közvéleményben és az érintett hatóságokban. Ennek hatására megkérdőjelezik a nyilvánvalóvá vált hiányosságok, problémák létezését, de sokszor vitatják a feltárást végzők kompetenciáját, szakértelmét is.
Jelen esetben ez történt. A médiumokban megszólalók megkérdőjelezték az általunk kezdeményezett szociológiai felmérés adatainak hitelességét, megállapításaink jobbító szándékát. Túlhangsúlyozták és sok esetben akaratlanul is a pedagógusjelöltek ellen fordították vizsgálatunk azon megállapításait, amelyek a hallgatók cigány kisebbséggel kapcsolatos szemléletmódjával foglalkoztak.
Ez a hozzáállás sajnos nem könnyíti meg az intézmények, hivatalok szemléletmód-formálással összefüggő feladatainak szakszerűbb ellátását.
Meggyőződésünk, hogy a negatív tapasztalatok ellenére folytatnunk kell a megkezdett vitát, lehetőség szerint párbeszéd formájában.
Nincs rövid távú megoldás a fiatalok körében is egyre erősödő előítéletesség, cigányellenesség megelőzésére, megváltoztatására. A vizsgálatunk adatai szerint azonban a pedagógushallgatók többsége, a meglévő sztereotípiáik ellenére is nyitott és motiválható. Azt reméljük, hogy az oktatási kormányzatnak és az autonóm pedagógusképző intézményeknek közös érdeke, hogy a tabu témának számító hallgatói és oktatói előítéletességgel bátrabban és aktívabban foglalkozzanak. Olyan oktatási formák, módszerek kialakítása és támogatása szükséges, melyek a pedagógushallgatókat nemcsak a roma gyermekek sikeres oktatására, hanem az ehhez szükséges nyitott szemléletre, a cigány családokkal kialakítandó partneri kapcsolatra is felkészíti.
Jogalkotási javaslataink, ajánlásaink utóélete
A nemzetiségi pedagógusképzés kedvezményes támogatási rendszerének törvényi szintű szabályozására irányuló jogalkotási javaslatunkat az igazságügy-miniszter hatáskörének hiányára hivatkozva áttette az oktatási miniszterhez.
Az IM kifejtette: amennyiben az Oktatási Minisztérium az általunk kezdeményezett jogszabály kiadásával egyetért és annak tervezetét elkészíti, akkor az Igazságügyi Minisztérium részt vesz a jogszabály megalkotásában.
Tehát, egy olyan fontos kérdésben, mint a nemzeti kisebbségek oktatásának biztonságos finanszírozása, az igazságügyminiszter nem foglalt állást.
Nekünk azonban meggyőződésünk, hogy az igazságügyminiszternek - jogi és erkölcsi értelemben egyaránt - kötelessége a Nektv.-hez kapcsolódó, illetőleg a kisebbségi jogokat akárcsak közvetve is érintő jogalkotási feladatokban való érdemi közreműködés. Ezért továbbra is indokoltnak tartjuk, hogy az igazságügyminiszter az oktatási miniszterrel közösen készítse elő, nemcsak technikai, hanem a tartalmi jogalkotási kérdésekben is egyeztetve, a nemzetiségi pedagógusképzés kedvezményes támogatási rendszerének törvényi szintű szabályozását.
Az oktatási miniszter válasza 2002. március 29-én érkezett meg, amelyben arról tájékoztatott, hogy a tárca részletes intézkedési tervet készített a vizsgálati anyagunkban feltárt visszásságok többségének orvoslására. Az OM hivatalos állásfoglalásával kapcsolatban örömmel nyugtázzuk, hogy a nemzetiségi pedagógusképzéssel kapcsolatos valamennyi ajánlásunkat elfogadták, és nem zárkóztak el a cigány tanulók oktatásával és nevelésével összefüggő kormányzati feladatok áttekintésétől sem. Őszintén bízunk abban, hogy a 2002. évi országgyűlési biztosi beszámoló kereti között számot adhatunk a felsőoktatási rendszer pozitív változásairól.
|
