Az Alkotmány az oktatáshoz való jogot a 70/F.§-ában a következõk szerint deklarálja: (1) A Magyar Köztársaság biztosítja az állampolgárok számára a mûvelõdéshez való jogot. (2) A Magyar Köztársaság ezt a jogot a közmûvelõdés kiterjesztésével és általánossá tételével, az ingyenes és kötelezõ általános iskolával, a képességei alapján mindenki számára hozzáférhetõ közép- és felsõfokú oktatással, továbbá az oktatásban szereplõk anyagi támogatásával valósítja meg. Ehhez még kapcsolódik az Alkotmány több más rendelkezése is, amely a szülõk kötelességeit és jogait, valamint a gyermekek, a fiatalok jogait, a társadalom, az állam feladatait, felelõsségét rögzítik (70/J.§, 67.§). Az oktatás tartalmi kérdéseit érinti a tanulás és a tanítás szabadságának megfogalmazása (70/G.§).

Az oktatási jogok érvényesülését közvetlenül két ágazati törvény, a közoktatásról (1993: LXXIX. tv.) és a felsõoktatásról szóló (1993: LXXX. tv.) szabályozza.

A beszámolási idõszakban a panaszok között a közoktatást érintõek már kisebb számban fordultak elõ. Változatlanul voltak azonban olyanok, amelyek az önkormányzatok kötelezõ feladatellátását érintették, azt kifogásolva, hogy az iskolák összevonása sérti a gyermekeknek az oktatáshoz való jogát. A csekély számú egyéb jellegû panaszból az alkotmányos jogok tekintetében általános következtetést nem célszerû levonni. Az egyik vizsgálat azonban, amelyet a fiú és a leány felvételizõk közötti eltérõ pontszám megállapítása miatt indított az országgyûlési biztos, azt mutatta, hogy az alkotmányos jogokkal kapcsolatban még mindig nem elégséges az ismeret. Természetesen nem arról van szó, hogy a diszkrimináció nem könnyû alkotmányos kérdéseiben a pedagógusoknak, intézményvezetõknek biztosan kellene eligazodniuk, de a "veszélyérzetnek" ki kellene alakulnia. És ismerni kellene a segítségkérés, a megelõzés lehetõségeit. Pl. a felvételi megkülönböztetés ötletének megvalósítása elõtt (amivel a fiú-lány arányt akarták javítani) az oktatási jogok miniszteri biztosától is lehetett volna akár rövid úton véleményt kérni.

Hasonló tapasztalatok fellelhetõk a felsõoktatással kapcsolatos vizsgálatokban is, nevezetesen, hogy az intézmények nem veszik észre, mely lépések vagy mulasztások azok, amelyek már az alkotmányos jogokkal is összefüggenek. Ezek a jogok ugyanis nem annyira elvontak, hogy ne lehetne hétköznapi konzekvenciájuk. Természetesen veszélyezteti az oktatáshoz való jogot, ha a felvételi fellebbezés elutasítását vagy a szakirányról való eltávolítást nem indokolják megfelelõen. Az, hogy a döntést tekintve "igaza van az intézménynek", önmagában nem jelenti azt, hogy az eljárás alkotmányos szempontból elfogadható.

A beszámolási idõszakban is leggyakrabban az vezetett a sérelemhez, hogy az intézmény nem fordított kellõ gondot a hallgatók pontos és szükség esetén igazolható tájékoztatására. Mivel pedig a felsõoktatás - még állami finanszírozású képzés esetén is - jelentõs anyagi terhet ró a hallgatókra, többször is felmerült a panaszosok részérõl az anyagi igény érvényesítése, ha csak késve kaphatnak diplomát, vagy megváltozik a kihelyezett képzés helyszíne. Indokolt ezért, hogy a vitatott esetekben az oktatási jogok érvényesülésének egyértelmû szabályai legyenek. A törvény pl. tartalmazza az intézmény tájékoztatási kötelezettségét. 2001. évben volt elõrelépés e téren, pl. a székhelyen kívüli képzés feltételeinek pontosabb szabályozása, a második alapképzés (amit már nem finanszíroz az állam) fogalmának definiálása. Ez utóbbi segítette, hogy a hallgatók anyagi kötelezettségvállalása áttekinthetõbb legyen. Az Alkotmánybíróság több határozatában is - legutóbb a 657/B/2000. AB határozatában - rámutatott: sem az Alkotmányból, sem a nemzetközi egyezményekbõl nem következik az, hogy az államnak a felsõoktatás ingyenességét is biztosítania kell, és az sem, hogy nem lehet különbséget tenni az egyes hallgatói csoportok támogatása között, sõt ez a támogatási rendszer változhat is. (A megfelelõ felkészülési idõ a változáshoz természetesen alkotmányossági feltétel.) Mindezek mellett azonban fontos, hogy a változó rendszer minél áttekinthetõbb legyen az abban résztvevõk számára is. Ennek hiánya ugyanis - a panaszok tanúsága szerint - esetenként a felsõoktatáshoz való hozzáférést teszi kétségessé.

A beszámolási idõszakban a legsúlyosabb ügyek voltak azok, amelyekben a hallgatók az elõírt nyelvvizsga hiánya miatt nem kaphattak diplomát. Ezek a panaszok rávilágítottak arra, hogy - bár a képesítési követelmények meghatározása a Kormány hatásköre és az Alkotmánybíróság a nyelvvizsga elõírását nem minõsítette alkotmányellenesnek (870/B/1997. AB.h.) - az oktatás rendszere sok összetevõjû és több évet átfogó, ezért a radikális változtatás óhatatlanul sérelmet okoz. (A nyelvvizsga-rendszer is átalakult, miközben tömegesen kellett volna vizsgázniuk a hallgatóknak ahhoz, hogy diplomát kapjanak. A felsõoktatási intézmények nagy részében pedig nem volt elégséges a nyelvoktatás, és a középiskola elvégzése sem adott még kellõ alapot a nyelvvizsga letételéhez.) Az említett probléma már a munkához való jog sérelmét is elõidézte azzal, hogy halasztódott a diploma megszerzése. (Az átmeneti megoldásként született Korm. rendelet új konfliktust is okozott.)

A felsõoktatási intézmények hallgatói leginkább azért fordulnak sérelmeikkel az országgyûlési biztoshoz, mert intézményen kívüli jogorvoslatot biztosító fórum nincs, csak nagyon kivételes esetben (ld. errõl az 1310/D/1990. AB határozatot). A miniszter ugyan törvényességi felügyeletet gyakorol az intézmények felett, de egyrészt nem köteles eljárni, másrészt a hallgatók jogsértésre hivatkozó beadványaikra - többféle okból - gyakran nem kapnak kielégítõ választ. Így azután az országgyûlési biztos az, aki a kifogásolt döntés, eljárás indokait közli a panaszossal, mert több információt tud megszerezni megkereséseivel, és a jogszabályok alapján, alkotmánybírósági értelmezésekre hivatkozva ad magyarázatot.

Az oktatás szabadságának garanciája a felsõoktatás autonómiája. Ez azonban - a vizsgált ügyek tapasztalatai szerint - nem jár együtt a rutinos, jó belsõ igazgatási gyakorlattal, pedig ez a hallgatói jogok érvényesüléséhez fontos lenne, és csökkentené a külsõ (állami) fellépés szükségességét és igényét e körben.

Sajátos problémát jelentett annak a megvilágítása egy panasz kapcsán, hogy az Alkotmány 70/F.§-a - és ezzel összhangban a felsõoktatási törvény 82.§-a - az oktatáshoz való jogot csak a magyar állampolgárok jogaként határozza meg. Ezért az országgyûlési biztos nem vizsgálhatja a magyar nemzetiségû, nem magyar állampolgárt érintõ, erre az alkotmányos jogra alapított panaszt.