Alkotmányunk a környezet védelmérõl két helyen is rendelkezik. Elõször a társadalmi-gazdasági alapokról szóló I. fejezetben, a 18.§-ban: "A Magyar Köztársaság elismeri és érvényesíti mindenki jogát az egészséges környezethez". Másodszor az alapvetõ jogok és kötelezettségek között, a XII. fejezetben, a lehetõ legmagasabb szintû testi és lelki egészséghez való jog egyik megvalósítási eszközeként: "Ezt a jogot a Magyar Köztársaság [...] az épített és a természetes környezet védelmével valósítja meg" (70/D.§). Mivel mindkét rendelkezésbõl levezethetõ volna a másik is, a kétszeres említésnek önmagában vett jelentõsége is van. Az egészséges környezethez való alapjog az elsõ fejezetben a poltikai és a gazdasági szabadság végsõ határát jelöli ki, a ma már világszerte elfogadott "fenntartható fejlõdés" követelményének szellemében. Ugyanitt a házasság, a család és az ifjúság közvetlen szomszédságában egyúttal a jövõ generációkért viselt felelõsséget is hangsúlyozza. A VII. fejezetben az egyes ma élõ emberek által a legfontosabbnak tartott alapjog, a testi és lelki egészség megvalósítását hivatott elõmozdítani. A környezet védelme mindkét helyen, mindkét funkciójában végsõ fokon az emberi élet, sõt a teljes élõvilág fennmaradását szolgálja.

Fenti kettõs sajátosságából adódóan a környezethez való jog (mint az egyik legfiatalabb: harmadik generációs emberi jog) ma még kevesebb, mint egy közvetlenül kikényszeríthetõ alanyi alapjog, de már több, mint pusztán egy "alkotmányos feladat vagy államcél, amelynek megvalósítási eszközeit az állam szabadon választhatja meg" [28/1994. (V. 20.) AB. h.]. Az egészséges környezet számára az állam az objektív, intézményes védelem keretében köteles törvényi és szervezeti garanciákat nyújtani, és ezeket a környezet védelmében közvetlenül felhasználni. Ugyanakkor az egyesek környezethez való jogának érvényesítéséhez a törvényhozónak alanyi jogokat is kell alapítania, olyanokat, amelyeken keresztül - még ha csak közvetve is - a jogalkalmazó szervek útján védelemben részesíthetõk.

A környezetvédelmi jog mint az egész jogrendszert átszövõ "komplex" jogterület és a környezetvédelmi normákat közvetlenül alkalmazó állami szervek (hatóságok) rendszere, az elmúlt negyedszázadban kiépült, és ma már az európai uniós elvárásoknak is megfelel. A környezetvédelmi jog alkalmazásáról, valóságos érvényesülésérõl azonban ugyanez még nem mindig mondható el. A hiányosságok gyakran éppen a környezetvédelmi normák komplexitása és az egyes hatóságok szakosodása közti feszültségbõl adódnak (ugyanaz a magatartás más-más hatóság nézõpontjából eltérõ jogi értékelést nyer). Hasonló a helyzet egyes külön törvényekben biztosított alanyi jogok (tulajdonjog, vállalkozás joga) gyakorlásának polgári jogi vagy társasági jogi és környezetvédelmi megítélése között. Az ilyen szabályozás- vagy jogalkalmazásbeli ellentmondások és összeütközések jelennek meg panaszok formájában az országgyûlési biztos elõtt és minõsülnek (esetleg) alkotmányos joggal összefüggõ visszásságnak.

A panaszok tartalma és növekvõ száma alapján elmondható, hogy az állampolgárok környezeti tudatossága és érzékenysége egyre nõ, értékrendje átalakulóban van. Lakásuk, házuk, utcájuk vagy településük "megszokott környezetének" legkisebb romlására, ezzel összefüggésben életminõségük csökkenésére, sõt gyakran ennek már a veszélyére is érzékenyen reagálnak, és minden lehetséges törvényes tiltakozási és jogorvoslati eszközt igénybe vesznek érdekeik védelmében. Az ombudsmanhoz benyújtott panaszok nyomán megállapítható, hogy a magyar Alkotmánybíróság nemzetközi elismerést kiváltott szigorú alapelvét, mely szerint "a természetvédelem jogszabályokkal biztosított szintjét az állam nem csökkentheti", az állampolgárok valóságos gyakorlattá, szigorúan alkalmazott élõ joggá kívánják változtatni. Sõt, az is nyilvánvaló, hogy ezt az elvet kiterjesztõen értelmezik, a természetes és az épített környezet teljességére, minden védett elemére alkalmazzák. A panaszok leggyakrabban hagyományos polgári jogi alanyi jogok (egészséghez való jog, tulajdonjog, birtokjog) vagy közigazgatási eljárási jogosultságok (meghallgatás, panasz, jogorvoslat) sérelme miatt indulnak, de kiegészülnek ugyanezen alanyi jogok alkotmányos megfelelõire, a tulajdonhoz, a lehetõ legmagasabb szintû testi és lelki egészséghez, az egészséges környezethez való alapjogokra hivatkozással. Mindez két okból is örvendetes jelenség. Egyrészt, mert bizonyítja a panaszosok jogtudatának, a jogállamiságba és az alkotmányosságba vetett bizalmának, ezzel együtt polgári öntudatának fejlõdését és erõsödését. Másrészt, mert az alanyi jogokként védett individuális magánérdek ezekben az eljárásokban átszínezõdik és elegyedik az állampolgári jogok közvetítésével védett közérdekkel, ideértve a jövõ generációk érdekeit is. Aki tiltakozik a szomszédságában egy ipari telephely vagy települése határában egy zöldmezõs beruházás hatósági engedélye ellen, az kevésbé a saját birtokát, mint inkább a tájékoztatáshoz, a beleszóláshoz, a jogorvoslathoz való állampolgári jogait és ezeken keresztül a tulajdonhoz, az egészséghez, az élethez való jogát védi.

Az ilyen jellegû panaszokból kiolvasható továbbá az a tendencia, hogy az állampolgárok a hagyományos alanyi jogvédelem (a polgári bírói út) helyett is gyakran az - egyébként kevésbé hatékony, ítélet helyett legfeljebb ajánlással záruló - ombudsmani eljárást választják. Ennek ma már nem csupán a gyorsaság és az olcsóság az oka, hanem egyre inkább az, hogy ebben az eljárásban nyílik mód (szemben a két magánérdek összemérését végzõ polgári perrel) egy magánérdek (pl. gazdasági tevékenység) és a közérdek (a környezet megóvása) közvetlen összemérésére.

Mindez persze óriási felelõsséget ró az ombudsmani hivatalra, még ha a döntés felelõsségét nem vállalhatja is át. Munkáját azonban nagyban megkönnyíti az Alkotmánybíróság egyre letisztultabb gyakorlata, a szükségesség és az arányosság tesztje az egymással ütközõ alapjogok összemérése terén. Hiszen az egészséges környezethez való jog, a "környezeti status" is sérülhet, ha az más alkotmányos jog vagy érték érvényesítéséhez elkerülhetetlen. Ennek az általános elvnek a konkrét megvalósítása, esetrõl esetre való alkalmazása és ajánlásain keresztül élõ joggyakorlattá változtatása az ombudsman mindennapi feladata.