2024 April 20., Saturday/Konrád, Tivadar napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

Kamarás István: Alanyi jogon járó jövedelem
2016. 06. 04. 00:00

Az Opre Roma – Cigány Demokrata Néppárt civilizációs kényszernek és egyúttal keresztényi kötelezettségnek tartja az alanyi jogon járó jövedelem bevezetését.

Az Opre Roma – Cigány Demokrata Néppárt ígéretet tesz arra, amennyiben az emberek akaratából döntéshozó helyzetbe kerül, azonnal bevezeti a minden magyar állampolgárnak alanyi jogon járó jövedelmet.

 

Terveink szerint ezt a pénzt minden magyarországi lakóhellyel rendelkező magyar állampolgár megkapná. A gyermeket váró édesanyák 200 000 Ft-ot, hiszen nekik gondoskodniuk kell a szívük alatt hordozott kisbabáról is. A fent meghatározott összegeket az emberek kézbe kapnák, melyet nem lehetne terhelni, megcsonkítani sem a bankoknak, sem pedig az államnak különböző tartozások miatt. Célunk az, hogy ezt a minimális összeget az emberek, a családok élelmiszerre, ruházkodásra, gyermekeik iskoláztatására, tehát létfenntartásukra költsék.

 

A pénz odaítélésénél nem vizsgálnánk az emberek anyagi helyzetét, így azok is hozzájutnának, akik dolgoznak, illetve nyugdíjasok. Rendkívül fontosnak tartjuk a munkavállalók ösztönzését, ezért a minimálbérek jelentős emelését is tervezzük, hogy érdemes legyen dolgozni az alanyi jogon járó jövedelem mellett is az emberek számára.

 

A szóban forgó jövedelem bevezetésénél Pártunk előtérbe helyezi a Jóisten által teremtett embert, illetve a társadalmi béke és harmonikus együttélés feltételeinek megteremtését. Az Opre Roma ebben a témában a gazdasági hasznosságot csak másodlagosan tudja figyelembe venni. Nem kívánjuk a továbbiakban elfogadni a kilátástalan nyomort és a modern rabszolgaságot csak azért, mert az embertelen, istentelen elit ezt gazdasági hasznossággal indokolja.

 

Pártunk természetesen vizsgálta az alanyi jogon járó jövedelem bevezetésének pénzügyi, gazdasági oldalát is: az évi 10 ezer milliárd forint állami kiadás bizony nem kevés. Ellenben, ha e mögé nézünk, akkor ki kell, hogy jelentsük, bizony megfelelő akarat esetén vállalható összegről beszélünk.

 

A havi 100 000, illetve 200 000 Ft mellett nem lenne szüksége az embereknek a megalázó segélyekre. Az Opre Roma határozott elképzelése az alanyi jogon járó jövedelem bevezetésével egyetemben, hogy eltörli a rendszerből a közmunkát, a szociális segélyeket, a munkanélküli jövedelmet, illetve az ehhez kapcsolódó infrastrukturális hátteret. Ezek felszámolása komoly megtakarítást jelentene az államnak.

 

Véleményünk szerint azok az emberek, akik ezt a csekély jövedelmet kapnák, nem külföldön költenék el, hanem itthon, Magyarországon. Adó formájában ennek a tekintélyes összegnek az egyharmada visszaáramlana az államkasszába. A gazdaságra mindenképp jótékony hatást gyakorolna, hiszen beindítaná annak vérkeringését, új munkahelyek létesülnének, s adófizető polgárrá válna rengeteg, addig segélyen tengődő ember —ez nyilván többletbevételt jelentene az államnak. Pártunk az alanyi jogon járó jövedelem bevezetése esetén a gazdasági bűncselekmények nagyfokú visszaesésével is számol, mely a börtönök bezárásához, tehát további anyagi megtakarításhoz vezet. Meglátásaink szerint az emberek többet költenének egészségük megőrzésére, tehát az egészségügy finanszírozásának költségei is csökkennének. Sajnálatos módon a megvalósuláshoz a politikai elit jó szándékú akarata egyelőre hiányzik, mérhetetlen korruptsága ellehetetleníti a tisztességes életet. A korruptság jelenkori társadalmunk rákfenéje. Tudjuk, hogy azt teljesen felszámolni nem lehet, azonban egy tisztességes politikai képviselet esetén az állami szintre emelkedett lopást jelentősen vissza lehetne szorítani, amely szintén tekintélyes pénzösszeghez juttatná az állami költségvetést. Az Opre Roma politikai közösség az egyre elhatalmasodó korrupció visszaszorítását magára vállalja és a fennmaradó összeget az önhibáján kívül nehéz helyzetbe jutott emberek megsegítésére fordítja.

 

Összességében elmondható, hogy a most fennálló keretek között is alig kellene az államnak többletkiadással számolni úgy, hogy közben a társadalomra gyakorolt pozitív hatása óriási lenne. Az Opre Roma – Cigány Demokrata Néppárt újra gondolta a mostanra élhetetlenné vált társadalmi és politikai modell alapjait is, melynek következményeképp határozottan kijelentjük: az unokáinkat is tönkretevő hatalmas államadósság visszafizetését nem tudjuk és nem is akarjuk vállalni. Fizessék vissza azok, akik ezt felvették és sikeresen eltüntették!

 

Albertirsa, 2016. május 30.
Kamarás István
történész - politológus, az Opre Roma – Cigány Demokrata Néppárt elnöke

 

 


 

A RomNet.hu a nyilvánosságra hozott olvasói jegyzetért semmilyen jogdíjat nem fizet, egyéb kötelezettséget azokkal kapcsolatban nem vállal, azt szerkesztés nélkül közli. A közölt jegyzetek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül azonosul, azokat saját elképzelése szerint szabadon választja ki, és fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött jegyzetet mégse hozza nyilvánosságra, illetve utólag eltávolítsa azt szerkesztett felületeiről. Jegyzeteiket a [email protected] címre várjuk.