HÍRDETÉS


JEGYZETEK
vissza

Herényi Károly: Még egyszer a Pásztor ügyről

betűméret csökkentése betűméret növelése
2014 Július 08    Forrás: galamuscsoport.hu


Ez a cikk archív

Ez a vita nem Pásztor Albertről szól. Ez a vita a cigánysághoz való viszonyulásról szól. Arról, hogy szembe merünk-e menni a cigányságról szóló közvélekedéssel, vagy sem.

Hirdetmény

Aki Pásztor Albertben látja a cigányság helyzetének megoldóképletét, annak a gondolkodása jottányit sem tér el az elmúlt huszonnégy év közfelfogásától, aminek gyökerei a mindenkori politikai elit fejeiben keresendő.

 

Ugyanis a jelölés látens üzenete – és erről nem Pásztor Albert tehet – az, hogy a baloldal megvédi a miskolciakat a cigányoktól, de legalább is a cigánybűnözéstől. Jobban és eredményesebben, mint a Fidesz. Ebben az üzenetben Pásztor Albert csak eszköz. Kár, hogy az érintett ezt nem vette észre.

 

Egyébként jelölésének lehettek volna jó és nem látens üzenetei is. Például az, hogy komoly rendőri tudását és tapasztalatait felhasználva felderíti, hová lett az a sok száz milliárd forint, ami a cigányság felzárkóztatására lett elkülönítve a mindenkori költségvetésben, és ami sohasem jutott el a cigányokhoz. Amit nem ők, a „ cigánybűnözők” loptak el, hanem nem kisebbségi nemzettársaink.

 

A baj a jelöléssel az, hogy gyáva, amorális, ötlet- és gondolatszegény.

 

Először a moralitás hiányáról. Nem szívesen élek bibliai idézetek alkalmazásával, de hívőre, ateistára egyaránt igaz, hogy akinek az Isten (ateistáknak a sors) többet adott, annak nagyobb a felelőssége és több a kötelezettsége. Ha csak roppant egyszerű módon cigány és nem cigány honfitársaink iskolai végzettségét, „tanultságát”, ebből adódó szociális és jövedelmi viszonyait nézem, a többség felelőssége nem lehet kérdés. Aki ezt nem ismeri fel, az intellektuális és morális deficittel terhelt.

 

Ha felismeri a morális kötelezettséget, de nem mer szembemenni a Fidesz, a Jobbik és az összes többi hasonszőrű által sugallt közfelfogással, akkor vagy gyáva, vagy megalkuvó, de többnyire mind a kettő.

 

Ha felismeri a kötelezettségét, de nincs elgondolása a helyzet meg- vagy feloldására, akkor semmi keresnivalója a közéletben. Akár emeszpés, akár dékás.

 

Mert a kérdés alapvetően az, hogy segíteni akarunk-e a cigányságnak, kvázi magunknak is, vagy védekezni ellenük. Normális, XXI. századi, európai életminőséget célozni számukra és számunkra közösen. Vagy a „tisztességes többséget” megvédeni az ingyenélőktől, a tolvajoktól, a munkát kerülőktől. A cigányoktól.

 

Herényi KárolyA kérdés már csak az, hogy a magát demokratikusnak nevező ellenzék észreveszi-e, hogy a cigányság nem saját akaratából, szabad elhatározásából jutott oda ahol van. Jócskán kellettek ehhez a nem cigányok, mivel zömükben ők vannak döntési pozícióban.

 

Nem a cigányok hoztak létre olyan oktatási rendszert, amely nem tud velük mit kezdeni. Nem a cigányok tehetnek arról, hogy a mai technológiai viszonyok egyre kevesebb szakképzetlen élőmunkát igényelnek. Nem a cigányok tehetnek arról, hogy nincs egy olyan specifikus, a családban meglévő szociális hátrány leküzdésére alkalmas, piac és versenyképes tudást adó oktatási rendszer, amely a helyzetük javulását megalapozná. Nem a cigányok tehetnek arról, hogy ha nem akarnak éhen halni vagy megfagyni, lopniuk kell. Nem a cigányok tehetnek a bőrük színéről, sajátos kultúrájukról, „másságukról”. Ilyennek születtek. Az értékeikkel együtt.

 

Tehát a diskurzus témája valójában nem Pásztor Albert, hanem az ellenzék ötlettelensége, lustasága, szociális műveletlensége és érzéktelensége. Kár, hogy a vita magyar módra gellert kapott, és Pásztor Albert személyéről és nem a cigányság felzárkóztatásáról szól.

 

Egyébként a jelölők fejében az a kérdés felmerült, hogy mennyivel javul a miskolci cigányok helyzete, ha Pásztor Albert lesz a polgármester?

 

Kérdezheti bárki – joggal –, hogy az én pártom egykoron mit tett a cigányságért. Bevallom nem sokat, mert gyáva volt. Az egykori elnökség, néhány kivétellel – ahogy a többi párt sem –, nem mert kiállni a cigány ügy mellett, félve attól, hogy elveszíti nem cigány szavazóinak szimpátiáját. Lehet, hogy egyebek mellett, mára emiatt a gyávasága miatt nem létezik.



Hirdetmény

vissza az oldal tetejére

PROGRAMAJÁNLÓ
Előző hónap 2020 Január   Következő hónap
H K Sz Cs P Sz V
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
Aktuális: 

Nincs esemény

HÍRDETÉS


EGY ÉVE TÖRTÉNT
  • Rafael Gyula az Echo Tv-ben

  • Miért tüntette el az ORÖ a romagyilkosságok áldozatainak emléktábláját?

  • Érzékenyítő tréningre küldik a romákat diszkrimináló biztonsági őröket

  • Rafael Gyula: Rágalomhadjárat ellenem?

  • Máté Dezső: Ha angolul beszélek, akkor külföldi vagyok és nem magyar cigány



CÍMKE FELHŐ
KI KICSODA?

SZAVAZÁS

Oszlassa-e fel magát azonnal az Országos Roma Önkormányzatot?














KÖVESSEN MINKET ONLINE
KÉPGALÉRIA
 PARTNEREINK:

  • 100 Tagú Cigányzenekar



    Phiren Amenca



    Parno Graszt