A Féreg becenevet Dennis Rodman amerikai kosárlabdázó viseli. Azt lehet olvasni a sztárról, hogy agresszivitása, bűnöző életmódja, botrányai miatt kapta ezt a ragadványnevet. Nem ismerik és nem láttak ezek szerint a tengeren túl igazi férget. Bemutatok maguknak egyet. Ő Csík Tamás, a C-Press alapítója, tulajdonosa.
www.romnet.hu
Hirdetmény

|
Horgásztak gyermekkorukban? Akkor talán előfordult Önökkel, hogy csalit keresve, ásójukkal kifordítottak a nyirkos föld mélyéről egy hosszú, nyálkás, soklábú férget. Ennek a féregnek a látványa - jól emlékszem- egyszerre keltett bennem undort és egyfajta bámulatot is. Fehér, nyúlós, kövérkés testével, rengeteg apró lábával szempillantás alatt tűnt el a maga teremtette vájatban, még azelőtt, hogy ásómmal ketté tudtam volna szelni. Puszta kézzel aligha nyúltam volna hozzá, annyira visszataszító volt. Később azon gondolkodtam, hogy az Úr, az Ő kegyelméből mennyi undorító férget teremtett e világra, melynek látása nem is az embernek szemére való, azok mégis a maguk süket, vak és oktalan módján léteznek és létezniük kell is e földön. Így természetes. És ilyen természetes undormány számomra Csík Tamás, a C-Press alapítója, tulajdonosa.
www.romnet.hu
Csík Tamás napjainkban főszerkesztő- és médiatulajdonos, korábban vállalkozó, az MSZP tagja és a párt roma tagozatának elnöke. Tamásunk 14 éven át boldog házasságban élt a szocikkal, de aztán kapcsolatuk megromlott, a válás elkerülhetetlenné vált. Hogy a válás lélekben megtörhette jó Csík Tominkat, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy Tamás azt követően minden útjába kerülő szocialistát felszólított arra, hogy mondjon le, de ha nem, akkor legalább vitatkozzon vele nyilvánosan. Ezzel a remek lehetőséggel kevesen éltek. Politikai karrierjének intermezzója a Centrum Párthoz való kötődése volt. Akkortájt úgy látta, hogy a Centrum fog majd utat vágni a roma politika sűrű erdejében, és a Párt ehhez az ő kezébe adja a fejszét, hogy országgyűlési képviselőként kivezesse roma testvéreinket a sűrű homályból. A Centrum Párt ajtót mutatott Csíkunknak, centrumos pályafutása tartott úgy két hónapig. Csík nevéhez fűződik az Integrációs Roma Szövetség is, mely tagságát és létét tekintve a "kétes" kategóriába sorolható, rengeteg ilyen kamu roma szervezet van.
www.romnet.hu
Tamás tehát megmaradt annak, ami: féregnek. A lényege, az esszencia maradt, mélyebbre fúrta hát magát, és kivárt. Politikát nem sikerült csinálnia, de a médiában szerepelt már eleget, és úgy kombinált, hogyha az sikerült, akkor médiacsinálóként is megállja a helyét. Vállalkozóként még film is készült róla, - melyben mélységes humánumát, jótékony hajlamát ismerhettük meg. Joka Daróczi János, a film készítője most már szégyelli ezt a filmet, de mint mondta egyszer: "akkor még nem tudhattam…"
www.romnet.hu
Na de kövessük a Csíkot, hova fúrta magát. Tehát a politika nem hozta meg számára a kívánt karriert, a közélet tápláló emlője, bizony kiesett Csíkunk ajkai közül. Más tápláló forrás után keresett, és mint írtam, ez lett a média. Ha tápláló emlőt nem is, de más tápláló tagot talált is ajkai közé, melynek eredeti tulajdonosát neveztetik Széles Gábor milliárdos nagyvállalkozónak. És tessék megfigyelni, hogy a mi Csíkunk milyen remek érzékkel talált rá erre a bő forrásra. A szocik gyalázása egyiktől sem áll messze, Csíkunknak akkor már ebben komoly múltja volt, e mellett úttörő lehetett Széles előtt a romákért való nyílt és intenzív aggódásban.
www.romnet.hu
A lényeg, hogy Széles Gábor hitt neki, és több tízmilliós forrással öntözte meg Csíkunk akkor már igencsak kitikkadt ajkait. Mondják azt is, hogy a Népszínház utcai beruházásuk ennyibe nem kerülhetett, tehát keletkezett "némi" deficit. Hogy azzal mi lett, én nem tudom. Korábban azt gondoltam, hogy ez az a pénzösszeg, amiből a mi Csíkunk megvásárolja a Rádió C tulajdonrészeinek felét. Ez 3 tulajdonost jelent, 3 millió per koponya, aszongya, az 9 millió forint. Hát pénz az? A fenét! De valamiért az üzlet nem jött össze, pedig Farkas Tibor tulajdonos és dr. Lázók Tibor tulajdonos hajlott az üzletre. Lázók ügyvéd úr ez irányú hajlandóságát talán nem kell ecsetelnem. Az mondjuk meglepett, hogy az öreg Farkas Tibi bácsit is megetette a Csík, de hát ez van.
www.romnet.hu
Utólag mindketten megbánták, de a tényeken ez mitsem változtat: a Rádió C-nek a múlt évben megítélt költségvetési támogatás az Oktatási Minisztériumban maradt 2009.július 3-án is. Ide vezetett Csíkunk tevékenysége a két kollaboráns tulajdonos hathatós együttműködésével. Az aknamunka még tavaly kezdődött. Olvastam sok mindent azelőtt, de ilyen mértékű excrementum termelést még Csík Tomiból sem néztem volna ki.
www.romnet.hu
A célja számomra világos volt, a féregnek nem személyes ügye volt a Fátyol Tivadar és a tulajdonosok elleni kirohanás. A Rádió C-t alapjaiban kellett megrengetnie, hogy mind gazdaságilag, mind pedig morálisan tönkre tegye a megvásárolni kívánt Rádió C-t. Ha az ember kitartó, márpedig férgünk az, akkor a cég mindenképpen olcsóbb lesz. És ha nem kellőképpen, akkor addig tartja prés alatt, még az magától szét nem esik, - a tulajdonosok lemondanak (mint ahogy le is mondtak, kinek hiányzik a folyamatos vegzatúra?), a munkatársak elmennek, a cég idővel kalapács alá kerül, de addig is Fátyol Tivadar igazgató hét fehér ruhás szűz leány kíséretében átadhatja a Rádió C kulcsait Csík Tamás megdicsőült gazembernek. Taps, függöny le. Ennyi. Nem bonyolult ez, és a legszebb, hogy teljesen működőképes.
www.romnet.hu
Ezt csinálta tehát a Csík az elmúlt két évben. Mi pedig mindeközben dolgoztunk. Férfiak, nők, családapák és családanyák, egy fillér nélkül. Nem nekem, hangsúlyozom, nem nekem, a kollégák kitartásának köszönhető, hogy a Rádió C eddig nem esett szét. Ez csoda, vegyék szó szerint.
www.romnet.hu
Megértem a jelenlegi és a kivált kollégák haragját, elkeseredettségét is. Tisztességesen dolgoztak, és ezért nem vártak el semmit, csak a jogos járandóságukat. Hónapokig nem kapták meg. Azok a roma és nem roma integrátorok, akiknek anyagilag is támogatniuk kellett volna a Rádió C-t, nem tették. Ezzel a mulasztással pedig tudtukon kívül az olyan szerencselovagok malmára hajtották a vizet, mint Csík Tamás. 2008-ban a Rádió C 80 millió Ft költségvetési támogatást kapott. 2009-ben már csak 40 milliót. E tendencia szerint 2010-ben kerek nulla forintból tervezhetünk. Ahogy nagyanyám mondaná: el van intézve!
www.romnet.hu
De térjünk vissza Csíkunkra. A jótét lélek kreáltatott magának úgy április környékén egy adásvételi szerződést, amit be is nyújtott a Cégbíróságnak, hogy ő bizony Rádió C tulajdonos. A Cégbíróság visszautasította, de ő ragaszkodik hozzá. És fellebbez is. Mit neki 27 ember sorsa? Neki a Rádió C kell. Minden áron. Nem fogja megkapni.
www.romnet.hu
Később, - remélem nem sokára, - amikor is emlékeit majd sorba veszi valamelyik hazai büntetés - végrehajtási intézményben, azt hiszem, karrierje csúcsaként a C-Press Hírügynökséget fogja megnevezni. De mi az, amin lebukhat ez a bandita? Azon, ha valakinek szemet szúr, hogy a C-Press valójában egy ál-hírügynökség? Nem létező saját hírekkel, nem létező szerkesztőséggel, nem létező újságírókkal? Ha kiderül, hogy a C-Press lényegét tekintve egy emberből áll: Csík Tamásból? Így a tulajdonos, a megrendelő, ő a gyártó, sőt ő a moderátor is, őt lehet olvasni, őt lehet hallani, az ő nyomorúságos szaga árad a minden C-Press sorból? Ugyan!
www.romnet.hu
De azért nézzék meg, vessenek egy pillantást arra, kikből áll állítólag a C-Press szerkesztősége! Én magam eddig öt embert kérdeztem meg, hogy tényleg van-e gyomra ahhoz, hogy a nevét adja a C-Press nevű förmedvényhez. Mindegyik visszautasította, és elmondták azt is, hogy kérésük ellenére sem vette le a nevüket a médiatulajdonos úr a honlapról. Ezek az emberek Forgács István, a weblap szerinti politikai elemző, Lakatos László, mint fővárosi tudósító, Szabó József, szintén, mint fővárosi tudósító, Balogh Beáta Pest megyei tudósítóként feltüntetve, és szegény Raffael Jancsi,- akiről évek óta nem hallottam, - őt újságíróként alkalmazza a C-Press. De a szerkesztőségi tagok között olvashatunk brüsszeli és csehországi tudósítóról is. Mert a C-Pressnek az is van, erre is futja a büdzséből.
www.romnet.hu
De milyen pénzből is? Ki Csík Tamás szellemi atyja, mecénása? Mekkora nagyságrendű az összeg, amit tőle kapott, mennyibe került a székház felújítása, és mennyi került a zsebedbe, Tamás? Milyen pénzből tettél ajánlatot a Rádió C tulajdonrészeire vonatkozóan? Hány éve próbálsz válogatott, de annál aljasabb eszközökkel hozzáférkőzni a Rádió C-hez?
www.romnet.hu
Csíkunknak van még egy undorító szokása: különböző álneveken bejelentkezve írogat a C-Press fórumára. Mint feljebb írtam, valós munkatársakkal nem rendelkezik, és a fórum oldala hangulatát is igyekszik különböző nickeken írogatva fenntartani. Van neki egy moderátora, a Romale. Gondoltam, hogy megkérem, árulja el a becsületes nevét, ha már olyan bátran moderál és alkot véleményt, - rólam is - talán hajlandó lesz elárulni ki is ő valójában. Mert az olyan őszinte, egyenes, mi több, férfias. De nem. Úgy gondolom a Romale nevű moderátor - kreatúra is tulajdonképpen azonos a mi Csíkunkkal, így a valódi nevét feleslegesen firtatnám. (Egyébként eszem ágában sincs pereskedni, nincs nekem arra sem időm, sem késztetésem) Egyébként hiszem, hogy Csík Tomi rajtaveszt egyszer. Csupán azért, mert amit művel és maga a teljes ember olyannyira aljas, hogy ez szükségszerű. Mindössze idő kérdése. Tán nem is olyan hosszú idő kérdése.
www.romnet.hu
Üdvözlettel,
Ignácz József
cigány származású magyar állampolgár
www.romnet.hu
p.s Az írást a www.romnet.hu oldalán olvashatják. Ha van kérdésük azt küldjék el az ignaczjozsef@radioc.hu e-mailra. Nem küldöm el a C-Pressnek, mert nem bízom meg bennük, a pitiánerségük miatt. Jellemző, hogy egy Mohácsi Viktóriával készült Rádió C-s beszélgetés kapcsán a C-Press "manipulációról" és "dezinformációról" adott "hírt" a honlapján, holott a hanganyag technikai okok miatt volt részlegesen hallható - ezt persze kijavítottuk. Csíknak már akkor is egyszerűbb volt rágalmaznia a Rádió C-t, semhogy felhívjon mobilon, azzal, hogy: Ignácz nézzétek már meg azt a hanganyagot, mert hiányzik a vége... Dehát mit is várjon az ember egy féregtől?
www.romnet.hu
A RomNet.hu a nyilvánosságra hozott olvasói jegyzetért semmilyen jogdíjat nem fizet, egyéb kötelezettséget azokkal kapcsolatban nem vállal, azt - stilisztikai - szerkesztés nélkül közli. A közölt jegyzetek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül azonosul, azokat saját elképzelése szerint szabadon választja ki, és fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött jegyzetet mégse hozza nyilvánosságra, illetve utólag eltávolítsa azt szerkesztett felületeiről.
A RomNet jegyzetgyűjteménye »
« Vissza az oldal tetejére
|