RomNet
 Ezt a honlapot valóban roma fiatalok, valóban önszerveződve szerkesztik.

kitölt
HELYZETKÉP


Magyaroszág 2002. Sirok

kitölt


Exkluzív:

Élet Jászladányban

Magyaroszág 2002. Jászladány


Mit műveltek a gyöngyösi rendőrök?

Magyaroszág 2002. Gyöngyös


Paksi helyzetképek

Magyaroszág 2002. Paks





Az ÖCÖ elnöke csökkentené saját juttatásait
____________________________________________________________________
RomNet, 2003. március 25.

Saját juttatásainak csökkentését, míg az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) tagjainak nyújtott források emelését javasolja a testület e hét szombatján tartandó ülésén Horváth Aladár elnök. Erről az OCÖ élére március 12-én megválasztott politikus hétfőn nyilatkozott annak kapcsán, hogy egyes hírek szerint nem írta alá a volt elnök márciusi munkabér-kifizetését. (Politikafórum)

Hirdetmény



Az Index internetes újság szerint ezt azért nem tette, mert érthetetlennek nevezte, hogy a volt elnök, Farkas Flórián havonta több pénzt vehetett fel, mint amennyi egyes megyeszékhelyek roma kisebbségi önkormányzatának éves költségvetése volt: az Index szerint az előző elnök juttatásaira több mint egymillió forintot fordított az OCÖ havonta.

Horváth Aladár - megerősítve az Index által megjelölt elnöki keretekről szóló információt - úgy nyilatkozott, meg akar szüntetni olyan pénzkifizetési "kiskapukat", mint például a túlóradíj, mivel "ez nem egy nyolcórás állás". Emellett szeretném, ha az eddig havi ötvenezer forintos költségtérítésben részesülő testületi tagok méltó illetményt kapnának - tette hozzá.




« Vissza az oldal tetejére


kitölt
HETI INTERJÚ
Mi a feladata a Miniszter- elnöki Hivatal roma ügyekért
felelős politikai államtitkárának? Hogy áll az antidiszkriminációs törvény? Mi a véleménye a jászladányi eseményekről Teleki Lászlónak?

kitölt


kitöltés
BEMUTATKOZUNK
A Magyar- országi Roma Parla- mentet
civil cigány szervezetek alapították 1990-ben a cigányság első, nem állami szervezésű csúcsszervezeteként.

kitöltés






Főoldalra Hírek Interjú Jegyzet Aréna Életmód Archívum
fr

© 2002 Romnet | Hoszting: C.Enter Kft.