2024 April 20., Saturday/Konrád, Tivadar napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

Az egészség az első – Évindító sajtótájékoztatót tartott a kanizsai roma önkormányzat
2021. 01. 09. 00:00

Mozgalmas esztendeje volt tavaly a város roma nemzetiségi önkormányzatának. A tervek szerint az idei év is hasonlóan aktív lesz, fókuszban a hátrányos helyzetű emberek egészségmegőrzésével.

Teleki László elnök évindító sajtótájékoztatóján a tavalyi évről elmondta: a járvány első hulláma a tervezettől eltérő munkakultúrát igényelt az önkormányzattól. A térség és a megye legnagyobb roma szervezeteivel közösen kerekasztal-beszélgetésen döntöttek arról, hogy összefogva, közösen segítik a hátrányos helyzetű családokat.

 

A tavalyi évben rendszeresen, hat alkalommal, több száz családnak adtak higiéniai, illetve élelmiszercsomagokat. Felajánlások révén, Balogh László polgármester és a baptista egyház, valamint pályázatok jóvoltából. A kanizsai roma önkormányzat elnöke beszélt arról is, hogy tavaly több rendezvényt megtartottak, amíg a járványhelyzet nem gátolta.

 

Teleki László: A hétvégi kollégiumban változatlanul folyik a korrepetálás, a felzárkóztatás
Fotó: Gergely Szilárd

 

Elmondta azt is: a hétvégi kollégiumban, ahol az elmúlt évtizedek során több ezer gyermeket, fiatalt tanítottak, változatlanul folyik a korrepetálás, a felzárkóztatás. Jelenleg huszonöt diák tanul hétvégente a Bogdán János Cigány Kisebbségi Közösségi Házban.

 

Az idei tervekről Teleki László elmondta: az egészségfejlesztés és -megőrzés éve lesz 2021. A hátrányos helyzetű és a roma emberek védelmére figyelnek kiemelten az együttműködő szervezetekkel közösen. Az oltás népszerűsítésén kívül a vitaminok fogyasztásának fontosságára is felhívják a figyelmüket felvilágosító programok keretein belül.