Augusztus 7-én lenne 72 éves a fiatalon elhunyt “festő fejedelem” . Rá emlékezik dr. Vastagh Pál jogász, az MSZP országgyűlési képviselője 1990-2006, egykori miniszter.
Nem könnyű Péli Tamásról írni.
Kedves, színes, elragadó egyénisége, persze megkönnyíti a dolgunkat, de nehezen tudjuk átfogni és értékelni sokoldalú emberi, művészi, politikai teljesítményét.
Írták róla, hogy próféta. A cigányság prófétája, az egész roma művészi értelmiség vezéregyénisége, istenáldotta tehetség birtokosa, humánus, elkötelezetten baloldali ember.
Fájdalmasan rövid élete nem adta meg annak esélyt, hogy mindez még tovább gazdagodjék.
Kapcsolatunk Tamással nem volt sem túl közeli, sem túl bizalmas. 1992. május 15-én került be a Magyar Szocialista Párt parlamenti frakciójába, Nagy Attila színművész hirtelen halálát követően. Alapvetően más területeken dolgoztunk: Tamás a Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Bizottságban, én a közjogi és igazságügyi témákkal foglalkoztam. Érkezésének örültem, soha nem gondoltam, hogy jelölése csupán formalitás lett volna. Nem olyan „két légy egy csapásra”, legyen a frakcióban művész is, meg cigány is, okok segítették érkezését. Szükségünk volt rá.
Ekkorra már a képviselőcsoport munkája egyre nagyobb elismerést váltott ki, javaslatainkat, véleményeinket növekvő szimpátiával kísérte az érdeklődő közvélemény. Tamás hozzájárulása sikereinkhez nem elsősorban a szakmapolitikai álláspontok kialakításakor volt igazán jelentős. Sokkal inkább a művészi látásmód és az élettapasztalat, a cigányság sorsáért érzett felelősség adta azt a többlete, amivel mi „profi” politikusok nem rendelkezhettünk.
Tamás nagyon szorgalmas képviselő volt, késő éjszaka is ott ült az ülésteremben, figyelt és rajzolt. A módosító indítványok, határozati javaslatok megteltek a rajzokkal. Szerencsére ezek jó részt sikerült összegyűjteni, és Parlamenti jegyzetek 1992-93. címmel megjelentetni. Ha fellapozzuk a kötetet, láthatjuk, hogy a rajzok összekapcsolódtak papíron levő szövegekkel. Petrenkó János indítványát egy kohász díszíti, feltehetően ózdi. A társadalombiztosításról szóló törvényhez benyújtott módosító indítványra egy szikár, elnyűtt arc került. A sor folytatható: a művész saját nyelvére fordította a papírra vetett szövegeket. Időnként gyönyörű aktokat is rajzolt az elhúzódó, unalmas viták alatt, teljesen érthető, hogy néha elkalandozott igen jó irányba.
Nemcsak rajzolt az ülésteremben. Szenvedélyesen beszélt a cigányság történetéről, sorsáról. Azt vallotta: az előítélet, a diszkrimináció mindig a gyanakvással kezdődik, melynek alapja a nem ismerés. Figyelmeztetett, vajmi keveset tudunk a cigányságról, annak múltjáról és mai életéről, ne csak a Kék fényből vagy a Zsaru Magazinból tájékozódjunk, mert egy népet nem lehet a bűnözési statisztika alapján megítélni. Óriási tárgyismerettel, szinte történészi pontossággal beszélt a cigányság történelmi útjáról, szenvedéseiről, éppen Antal József korábbi munkája alapján. Tudta, a rasszizmus, a fajgyűlölet megszüntetése, reálisan nem lehet rövid távú politikai program, hiszen ezek ezeréves problémák. Érezte és ki is mondta. ha bizonyos urak így folytatják, akkor még eltartanak újabb ezer évig.
A népével szembeni gyanakvás, gyűlölet megszüntetése nem csak művészi hitvallásának alapja, de életének minden mozzanatát meghatározta. A frakció egyik munkatársa elmesélte Tamásnak, hogy kislánya az iskolából azzal jött haza, hogy a cigánygyerekek erőszakosak, ő fél tőlük és nem szereti őket. Tamás felajánlotta, szívesen találkozik a gyermekkel, elbeszélgetnek és bízik abban, hogy megváltozhat a véleménye. Így is történt, egyre gyakrabban találkoztak, Tamás rajzolni tanította a kislányt, aki rajongott a művészért, néhány rajzát ma is szeretettel őrzi. Tamás nem csak a parlamenti beszédekben, de a mindennapi életben is teljesítette küldetését. Millió dolga mellett fontosnak tartotta, hogy megváltozzanak egy kisiskolás érzései. Az egykori kislány – bizonyára e beszélgetések hatására is– egyetemi évei után szociális szervezeteknél dolgozik és foglalkozásokat vezet hátrányos helyzetű cigánygyermekeknek.
A parlamenti emlékek sorából érdemes felidézni azt a jelenetet, mikor országgyűlési képviselőként Bethlen István társaságában találkozott az amerikai kongresszus tagjaival. A beszélgetésen – úgy tudjuk – Bethlen gróf vitte a szót. Tamás hallgatott, csak a végén szólalt meg: tudják uraim, most megismerhették a magyar demokratikus átalakulás lényegét, hiszen találkozhattak egy arisztokratával és egy szegény cigánycsaládból származó képviselővel, ez mindennél többet mond a változásokról.
Péli Tamás életműve örök érvényű, és sajnos ma is aktuális igazságot fejez ki, nem szabad soha teret engedni a gyűlöletnek.
Művészi, emberi teljesítményének számomra ez a legfontosabb üzenete.
( A szerző dr. Vastagh Pál jogász, az MSZP országgyűlési képviselője 1990-2006, egykori miniszter)
Illusztrációk:
– Kohász
– Vázlat
