2024 April 20., Saturday/Konrád, Tivadar napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

Gyújtsunk gyertyát néhány fejben!
2020. 06. 06. 00:00

Sokan nem értik, köztük én sem, mi történik az Országos Civil Tanács és annak névhasználat körül. Megpróbálok kis világosságot adni a fejekbe:

Galyas István és Daróczi Zsuzsa, a Nemzeti Roma Összefogás két vezetője és „bérenceik” folyamatosan, sokszor gusztustalan módon becsmérelnek, fenyegetőznek, hogy Radics József és csapata „jogtalanul használja” a szervezet nevét, mert az az ő „szellemi tulajdonuk”. (Mondjuk az nem ártana, ha tisztába lennének azzal, ez a kifejezés mit is jelent valójában)


Az lehet, hogy az „összefogásosoknak” volt egy elképzelésük még tavaly, az októberi választások után, hogy egy egyfajta civil egyeztető és javaslattevő csoport jöjjön létre, és az se vonom kétségbe, hogy pont ezt a nevet képzelték el, de az viszont tény, hogy sem hivatalosan, sem informálisan nem alakítottak Országos Roma Civil Tanács néven platformot, és soha nem nyilvánult meg annak nevében! Se a KÖSSZ-pártos Gallyas István, sem Daróczi Zsuzsa, se a hozzájuk csapódó-kötődő emberek közül senki!

 



Nos, akkor lássuk időrendben:


Tavaly december közepén, az ORÖ Dohány utca székházában tartott roma karácsonyt a civil tanács neve alatt szervezte a Radics József, majd januárban toborzásba kezdett a szervezetalakítás miatt. Idén, 2020. február 22-én szintén az Országos Roma Civil Tanács megalakulásával kapcsolatosan tartott találkozót több, mint félszáz ember részvételével. Erről a találkozóról hivatalos jegyzőkönyv is készült. A találkozón elhangzott az is, hogy az ORCT nem az ORÖ fiókszervezete, semmi köze nincs az Országos Roma Önkormányzathoz. Agócs Jánosnak és az ORÖ-nek annyi köze volt az Országos Roma Civil Tanács megalakulásához, hogy a 2020. február 22-i rendezvények helyet biztosítottak. Az is egyértelműen ki lett jelentve, hogy az ORCT politikamentes szervezet. Ez mind a nyilvánosságra hozott jegyzőkönyvben, mind az alakuláskor készített élő videókban nyomon követhető volt, elhangzott, majd az alakulás után kiadott közleményben is megjelent.


Az ORCT alkalmazkodva a koronavírus miatt elrendelt veszélyhelyzethez, Radics József és az ORCT-hez csatlakozott szervezetvezetők és magánszemélyek ötlete, felvetése és kérése alapján, a tagok felajánlásaiból indította el a segélyező akcióját az Országos Roma Civil Tanács nevében március elején. Időközben a tevékenység kiszélesedett, megerősödött, mert egyre több és nagyobb igény merült fel a segítségre. Ehhez csatlakoztak magánszemélyek, és cégek. Az adományozásról folyamatosan beszámolt Radics József, nyomon követhető volt ki mit adott, és az hova került. Az is nyilvánvaló volt mindenki számára, mert ez több közleményben, élő videóban is kinyilvánításra került, hogy az ORCT még nem egy hivatalosan bejegyzett szervezet. Az is nyilvánvaló volt mindenki számára, hogy aki pénzadománnyal akarta segíteni az ORCT karitatív munkáját, az hogyan, milyen szervezeten keresztülteheti meg, mert az ORCT-nek nincs bankszámlaszáma.


Az Országos Roma Civil Tanács két hónap alatt minden egyes nap a közösségi médiában közölt információt, merre, hol járt, mit csinált, stb. Márciustól mintegy 500 települést elérve több mint 5000 családnak nyújtott konkrét segítséget, több mint 30 ezer embert ért el. Ezek a tények. Az ORCT tagjai, aktivistái sodródtak az árral, egyre több helyre kellet menniük, egyre több adományt kellett koordinálniuk. Az ORCT aktivistával bejárta az országot, ahol tudott segített. Az Országos Roma Civil Tanács nevét megismerték az országban, és elismerték a segítő szándékot, és hálásak voltak az emberek ezrei azért, amit az aktivisták önkéntes munkával tettek értük. Mindenki számára egyértelmű volt, hogy az önzetlen segítségnyújtással egyfajta közösségi aktivizmusra késztették az embereket, közelebb tudták hozni egymáshoz őket, ami nem nagyon sikerült az elmúlt két-két és fél évtizedben.


Minden józanul gondolkodó, és értelmes ember számára nyilvánvaló, hogy egy aljas politikai jellegű támadás és személyeskedő rágalomhadjárat volt a ORCT és Radics József személye ellen az, hogy sok milliós, majd tízmillió forintos támogatásokról, majd 50 millió eurós!!!!!!! összegekről kezdek beszélni egyes emberek. Hiába próbálta Radics József, az ORCT alapítója felhívni a figyelmet, hogy mindezek a vádak alaptalanok, és kicsit gondolkodjanak már el, hogy egy be nem jegyzett szervezet hogyan kaphatna mintegy 17 milliárd forintos támogatást, vagy akár több 10 millió forintot, a tényeket sokak már nem akarták meghallani. A féktelen gyűlölet és a csordaszellem elvakított embereket, még a képtelennek tűnő dolgokat is hihetőnek állították be.


Az is többször ki lett hangsúlyozva, hogy az ORCT és az aktivistái semmilyen személyes adatot nem gyűjtenek, még csak egy aláírást sem kérnek az adományok átvételekor. Nyilvántartás, összesítés mindössze arról készült, hogy melyik megyében melyik településen hány családnak adtak, illetve kértek segítséget, és az adott településen ki, vagy kik azok a személyek, akik a segélycsomagok kiosztásában segítenek, koordinálják a karitatív akciót. Abban a bizonyos füzetben, amit a cigány listának, Kubatov helyett, mondjuk „Radics-listának” neveznének, kizárólag a helyi segítők nevei és telefonszámai szerepeltek, és a csomagok száma. Nem kell itt elméleteket gyártani, gyanúsítgatni senkit. Abban a bizonyos táskában, amit egyébként én maga adtam ajándékba Radics Józsefnek még karácsonykor sem pénzkötegek, sem személyes adat-nyilvántartások nem voltak, csak a pénzadományok elszámolásához az élelmiszer-vásárlásról szóló hivatalos számlák.


Kilóg a lóláb!


Az ORÖ választásokon elbukott roma összefogásos Gallyas István és Daróczi Zsuzsa és elvtársaik, akik már most elkezdték a kampányukat egy esetleges előrehozott országgyűlési választásra, illetve majd a négy év múlva esedékes helyhatósági és nemzetiségi voksolásra, minden bizonnyal felismerték az ORCT roma civil közösségben lévő esetleges erejét és ismertségét, újra támadásba lendültek. Hangsúlyozom, nem vonom kétségbe, hogy a fejükben megszületett egy ilyen névre vonatkozó gondolat még tavaly, de hogy azt megszerezzék hivatalosan, semmit nem tettek az elmúlt több mint fél év alatt. Nem lehet kibúvó számukra ez alól sem a vírushelyzet, sem más!


Gallyas néhány nappal ezelőtt egy élő videóban bejelenti, hogy az Országos Roma Civil Tanács neve az övé, az ő „szellemi tulajdona”, és az ORCT-nek ő az elnöke, elnökhelyettese pedig Daróczi Zsuzsa. Azt állítja, hogy a bíróság bejegyezte a szervezetet, és ő „megtiltja”, hogy bárki használhassa ezt a nevezet. A bejegyzett hivatalos bírósági nyilvántartásban Országos Roma Civil Tanács néven ebben a pillanatban sincs elismerve civil szervezet! Aztán rendőrség nyomozással, feljelentéssel fenyegetőzik.


Időközben saját embereiktől származó információk alapján kiderül, hogy csak 2020. május 16-án tartottak „alakuló ülést” az Országos Roma Civil Tanács létrehozásáról. Ha hihető a közösségi médiában publikált fotó, akkor a 1400/Pk.60140/2020 ügyszámon, 2146, Mogyoród, Orgona utca 19. címre kérvényezték az Országos Roma Civil Tanács, rövidítve ORCT szervezet bejegyzését. Nos, akkor miről is beszélünk?


- Vajon mi volt az alapítók valódi szándéka? Talán az, hogy majd idővel saját maguknak tulajdonítják az ORCT tevékenységét, és majd idővel, alkalomadtán megtévesszék majd az embereket?
- Vagy szétromboljanak egy olyan kezdeményezést, amely szolidaritásra, összefogásra buzdította az emberek ezreit, tízezreit, és amely hidat tudott építeni romák és nem romák között az ország legkülönbözőbb részein?
- Talán az volt a céljuk, hogy most, láva, ismerve az Országos Roma Civil Tanács eredményességét, a befektetett munka hatását, politikai megrendelésre, érdekkörök számára szétromboljanak egy esetleges összefogást?
- Vagy mindössze bizonyítani akarták és akarják, hogy ők eleve a károkozásra, a kártékony cselekedetekre képesek, és bárkin és bármin képesek átgázolni azért, hogy saját előnyükre, elsősorban gazdasági, majd politikai hasznukra fordítsanak mindent?
- Talán azt gondolják, hogy majd mindenkit ledarálva, besározva, bemocskolva egyedüli jelölőszervezetként ők maradnak ringben, és a Daróczi Zsuzsa által „nagyon okosnak” titulált tagjaikkal ők lesznek a „tótumfaktum”?
- Vagy csak pusztán a Radics Józseffel szembeni személyes bosszújukat akarták kiterjeszteni, érvényesíteni egy piti és aljas módszerrel, a jog és a jogszerűség mögé bújva?


De hogy ilyen szervezetten, magas szinten az adományozást nem folytaják, nem akarjak átvenni, az is biztos, mert az eddig sem volt a profiljuk.


Ha már egy „nemzet összefogásáról” hadoválnak ezek a figurák, és a zászlajuk alá akarnak hívni embereket, akkor nem gondolkodtak el még azon ezek az igen nagy „vezetők”, akiknek tisztességét nagyon sokak jól, és pontosan ismerik, hogy most itt, a névhasználat jogosságának kérdésével kicsit kilóg a lóláb? Még egyszer ismétlem: ha annyira nagyon fontos volt az Országos Roma Civil Tanács neve, Gallyas úr és az összefogásának „szellemi tulajdona”, vajon 6-8 hónap, vagy akár még több idő alatt miért nem tevékenykedtek?


Emlékezzünk az egykori, 6 éves börtönbüntetésre ítélt monoki polgármesterre, Szepesi Zsoltra, aki csak azért alakított Összefogás néven szintén kamupártot, hogy megtévessze, összezavarja az embereket az országgyűlési választáson.


Az Országos Roma Civil Tanács tagjaként, támogatójaként sok magánszemély és szervezetvetető az elmúlt két napban egyértelművé tette a közvélemény és a roma közösség számára, hogy ők soha nem csatlakoztak Gallyas Istvánhoz és Daróczi Zsuzsához, akik most magukénak tulajdonítanák ennek az informális csoportnak a nevét! Nyilatkozatukban leszögezték, nem tudnak azonosulni a Nemzeti Roma Összefogás két vezetőjének tisztességtelen politikai szándékával, és elhatárolódnak a roma közösség és a teljes magyar társadalmat megtévesztő cselekedeteiktől!


Én magam azért lettem aktív segítője és támogatója az Országos Roma Civil Tanácsnak, mert segíteni akartam a rászoruló, bajban lévő embereken. Az ORCT tevékenysége ne volt szélhámosság, ezt segítőként magam is visszautasítom! Azért adtam nevemet és arcomat, és anyagi jellegű támogatásomat egyes karitatív eseményekhez, mert ezzel is összefogásra, a felebaráti szeretet felébresztésére, a társadalmi előítélet falainak lerombolásához akartam hozzájárulni. Meggyőződésem, mind az én szerepvállalásom, mind az Országos Roma Civil Tanács tevékenysége, aktivistáinak, önkénteseinek lelkiismeretes munkája kimagaslóan sikeres volt.


Ezért lett és lehetett az ORCT az ország legnagyobb és legátfogóbb, leghatékonyabb civil önkéntes segítő csapata! Na ezt akarják egyesek ellopni, kisajátítani!


Szavaim, mondataim kiforgató és félremagyarázó nyilatkozatokkal, vélekedéssekkel nem foglalkoztam, és ezután sem kívánok. Úgy, ahogyan Gallyas úr és bérencei alattomos, félremagyarázó, személyeskedő vádaskodásaira sem, mindezt betudom a szellemi színvonalukból fakadó szövegértelmeséi nehézségeiknek, illetve a Gallyas úrtól megszokott pitiáner stílusú politizálásnak.


Biztos vagyok enne, hogy majd most is élő videókban, postokban elemzik majd, és magyarázzák félre az írásomat. Mert 90 százalékuk politológus, jogász és újságíró. Lelkük rajta. De az embereket ne nézzék hülyének, mert engem biztosan nem tudnak!


Gyertyát gyújtani néhány fejben kell, hogy kiűzzük belőle a végtelen mély sötétséget, nem pedig fekete szalaggal átkötve, átkozódva a templomban.


Hidvégi-B. Attila