2024 March 28., Thursday/Hajnalka napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

Az ország legátfogóbb önkéntes segélycsapata lett az Országos Roma Civil Tanács
2020. 04. 01. 00:00

Az Országos Roma Civil Tanács aktivistái és segítői Magyarország összes régiójában, közel 300 településen próbálnak segíteni a koronavírus miatt a rászoruló családoknak.

Az Országos Roma Civil Tanács 2019 novemberében 128 civil szervezet részvételével azzal a céllal alakult, hogy a Magyarországon működő civil szervezeteket és azokat a magánembereket összefogja és közösségi aktivizmusra ösztönözze, akik a nemzetiségi kultúra, az oktatás, valamint az alapvető jogok érvényesítésében tevékenykednek.  A még bejegyzés alatt álló országos szerveződés terveit és munkáját befolyásolta az új koronavírus-fertőzést (COVID-19) terjedése, és igazodva az Országgyűlés és a kormány által elrendelt veszélyhelyzethez és a korlátozó intézkedések, a rendkívüli jogrend bevezetéséhez, igazodtunk az új kihívásokhoz és feladatokhoz, hogy a vészterhes időben magukra maradt és kilátástalan helyzetbe került roma és nem roma családoknak, időseknek lehetőségeinkhez mérten segítséget nyújthassunk. A mindennemű pártpolitikától független szerveződésünk ennek érdekében létrehozta az Országos Roma Civil Tanácshoz csatlakozott szervezetek és magánszemélyek székhelyén és lakhelyén olyan 5-8 fő önkéntes akciócsoportot hozott létre, akik koordinálják és segítik az adott településen felmerülő problémákat. Az önkéntes csoport tagjai elérhetőségükkel jelentkeztek saját településükön a polgármesteri hivatalban, az operatív törzsnél és védelmi bizottságnál, és a nap 24 órájában készültségben állnak, hogy szükség esetén származástól, életkortól függetlenül minden embernek segítséget nyújtanak.

 

 

Az Országos Roma Civil Tanács nem kíván társadalmi feszültségeket kelteni azzal, hogy bár nevében roma szerveződés, így kizárólag csak a roma nemzetiséghez tartozóknak segítene, éppen ezért az ország minden pontján annak szellemiségében tevékenykedik, hogy a vírusfertőzésben nem lehet és nem szabad szétválasztani a társadalmat származás alapján, így egyformán kell segítséget nyújtani roma és nem roma embereknek, mert a betegség nem válogat! A szervezetünk rendkívül kártékonynak és szégyentelesnek tartja azokat a szervezeteket és magánszemélyeket, akik önös érdekekből feszültségeket keltenek megnyilvánulásaikkal, és próbálják hergelni, manipulálni, dezinformálni az az állampolgárokat, kihasználva félelmüket, kiszolgáltatottságukat. Ennek megakadályozása, ellensúlyozása érdekében az Országos Roma Civil Tanács az élelmiszer és tisztítószer támogatások elosztása mellett hamarosan elindít egy információs csatornát is azzal a céllal, hogy a hiteles információk eljuthassanak a roma közösségekbe, hátrányos helyzetű településekre, miként és hogyan kell védekezni a COVID 19- vírus ellen, illetve a rendkívüli jogrendben milyen szabályokat kell betartaniuk az állampolgároknak.

 

Kezdeményezésünkre önkénteseink és segítőink jelenleg 17 településen varrnak szájmaszkot , amelyet térítésmentesen felajánlanak kórházaknak, az egészségügyben dolgozóknak,  és gyermekotthonok munkatársainak. Eddig több száz védőeszközzel segítettek hátrányos helyzetű roma és nem roma családoknak.

 

Az Országos Roma Civil Tanács tevékenységének egyik fontos állomása, monentuma volt, hogy Radics József alapító és Orgován László önkéntes aktivista személyes tárgyalást folytatott Palkovics László innovációs és technológiai miniszterrel az esetlegesen elhúzódó járványhelyzet miatt szükséges segítségnyújtásról,, és támogatási lehetőségekről.

 

Szeretnénk aláhúzni, hogy az Országos Roma Civil Tanács nem rendelkezik önálló anyagi forrással, ezért az általa osztott és koordinált adományokat kizárólag önkénteseink magán felajánlásaikból, vagy támogató szervetek, magánszemélyek hozzájárulásából tudja megvalósítani. Szervezetünk minden egyes beérkező és kimenő adományról részletes tájékoztatást ad és adott, abban az esetben is, ha az adományozók kifejezetten kérték, hogy nevüket ne említsük. A névtelenséget tiszteletbe tartva ebben az estbe is fényképes beszámolót írtunk, illetve postoltunk a közösségi médiában.

 

Az Országos Roma Civil Tanács külön szeretne kiemelt köszönetet mondani Polgár András úrnak, aki több esetben is jelentős összegű adomány megvásárlásával segítette célunk megvalósítását. Polgár András első támogatásaként 1.000.000 (Egymillió forint) támogatást nyújtott az Országos Roma Civil Tanácsnak, hogy tartós élelmiszer vásárlással segíthessünk a bajba jutott embereken. További nagy összegű felajánlásaiból tisztítószereket és élelmiszert vásároltunk, amelyt Gyöngyöspatán és több más vidéki kistelepülésen, valamint Budapesten a XIV. és XV. kerületben, és Vecsésen, Gyálon és Soroksáron településen osztottunk szét a rászoruló családok számára.

 

 

Az Országos Roma Civil Tanács célja, hogy a közösségi aktivizmus erősítése mellett felébressze az emberekben a szolidaritást, és cselekvésre, összefogásra ösztönözze, illetve az óvintézkedések és szabályok betartására hívja fel a figyelmet.  A segítségnyújtást szívügyünknek tekintjük. Hisszük, hogy a bajban mutatott szolidaritással, önkéntes tevékenységgel sokkal nagyobb erővel és hatékonysággal tudjuk lebontani az előítélet láthatatlan, de erős falait, és a veszélyhelyzet elmúltával egy békésebb társadalmi helyzetbe tudhatjuk magunkat és családunkat, és egy szolidáris, befogadó és elfogadó társadalmat, egy közös és nem megosztott országot építhetünk!

 

Még egyszer szeretnénk köszönetet mondani minden önkéntes segítőnknek, támogatónknak, adományozónknak! Vigyázzanak magukra, óvják saját maguk és embertársaik egészségét, és lehetőleg maradjanak otthon!

 

Budapest, 2020. április 01.

Radics József, az Országos Roma Civil Tanács alapítója