2024 April 20., Saturday/Konrád, Tivadar napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

Sikeres fiatal roma nők a Diverse Youth Network fórumán Bujákon
2018. 08. 13. 00:00

A tanulás fontosságát, és az önmegvalósítás lehetőségeit mutatta be saját életútján keresztül öt sikeres fiatal roma nő a Diverse Youth Network bujáki kerekasztalbeszélgetésén.

A pécsi Diverse Youth Network (Diverz Ifijúsági Hálózat) - folytatva a május 16-án Brüsszelben tartott kerekasztal-beszélgetés sorozatát, ezúttal általános és középiskolába járó roma fiatalokat próbált arra inspirálni, hogy a tanulás fontosságára, az önmegvalósításra ösztönözze őket.

 

 

A kerekasztal-beszélgetésre az ország különböző részeiről olyan fiatal roma nőket hívtak előadónak, akik életútjukkal, személyes példájukkal egyfajta példaképként ösztönzőek lehetnek a hátrányos helyzetű településeken élő fiataloknak. A több mint 100 fős hallgatóság megismerhette Herfort Marietta, a Phiren Amenca Nemzetközi Hálózat igazgatójának, Szénási Szilvia, az UCCU Alapítvány igazgatójának, Boros Julianna, a Pécsi Tudományegyetem tanárának, valamint Nótár Ilona, a SOTE előadójának és Dr. Lakatos Szilvia, a Khetanipe Romano Centro igazgatója és a Pécsi Tudományegyetem tanárának életútját.

 

Az előadók egy rendkívül jó hangulatú beszélgetés során elmesélték, hogy milyen úton jutottak el kiskoruktól kezdve a középiskolába, majd a felsőoktatásba, és miként váltak saját területükön szakemberekké a szociális munka és a kulturális antropológia, valamint az oktatás szakterületén. A meghívottak egyaránt azt hangsúlyozták, hogy a legnagyobb inspiráló erő számukra az volt, hogy világos elképzelésük volt arról, mit akarnak tenni életükkel. Meglepő őszinteséggel és nyíltsággal beszéltek kudarcaikról, nehézségeikről, hogy a családi körülmények, tanáraik, vagy környezetük milyen pozitív és negatív hatással volt életükre, és milyen kihívásokkal kellet szembenézniük pályájuk, életük során, nőként, romaként, egy általában férfiak által „uralt” társadalomban.

 

Step on Roma ride! - A Forum by Diverse Youth Network

 

Az öt nő életében a tanulás fontossága és a kitörni vágyás mellett közös metszéspont volt az az önigazolási vágy, amely arra késztette őket, hogy vezető szerepet betöltő roma és nem kormányzati szervezeteket vezessenek, és formális, vagy az oktatási rendszeren kívüli oktatási szakmákat folytassanak.

 

Bár hosszú távon sikeresnek kell lenni egy szakmában, és időre van szükség ahhoz, hogy példaképként szolgáljanak, a fórumra meghívott nők bizonyították, hogy semmi sem lehetetlen, még a mérföldkövek és akadályok hátterében sem.

 

A Diverse Youth Network közéleti fóruma, amelynek médiatámogatója és partnere a RomNet, a közeljövőben az ország más városaiban, településein is szervez hasonló kerekasztal-beszélgetéseket.

 

 

A Diverse Youth Network egy olyan ifjúsági egyesület, amely az összes tudományágból származó roma és nem roma szakemberekből áll. Feladatuknak a hátrányos helyzetű fiatalok képzését, oktatását tekintik, felhívva a figyelmet a sokszínűség, az emberi értékek, valamint az identitás fontosságára. A szervezet tevékenysége az emberi jogokkal, az aktív állampolgársággal és a társadalmi igazságossággal kapcsolatos legégetőbb kérdésekkel foglalkozik. A a Diverse Youth Network a demokratikus, élhető, sokszínű és befogadó társadalom alapköveit épít, hidat képezve ezzel egyén és csoport, kisebbség és többség között.

 


Kattintson ide a Diverse Youth Network korábbi tevékenységeinek megismeréséért:


https://www.facebook.com/Diverse-Youth-Network-376651192800442/