HÍRDETÉS


HÍREK
Részletes kereső
 Az utóbbi 2 hétből 1 hónapból 1 évből
 

„Küzdeni kell, mert mást nem tehetünk” - Egy melósból lett aktivista portréja

Horváth László szerint az alternatív valóságot felvázoló, diktatúrát megvalósító kormányzattal szemben az egyetlen megoldás: küzdeni. Egy melósból lett aktivista portréja a RomNet-en.

A Nemzetközi Romanapon

Április 8. a roma kultúra ünnepe, amely felhívja a népcsoport társadalmi helyzetére is a figyelmet. Idén, 2019-ben így látni a valóságot.

A Jelölt – Tükörkép a valóságról

Alig egy hónapja tűnt fel a közösségi médiában a „Jelölt”, aki görbe tükröt tartva mutatja be az ország politikai helyzetképét, rávilágítva a pártok és egyének önös érdekeire.

Levél Járóka Líviának

Setét Jenő, az Idetartozunk! Egyesület elnöke nyílt levelet írt Járóka Líviának, a Fidesz Európai Parlament képviselőjének, az EP alelnökének.

Mozgolódnak a romák – alakul az új szövetség

Valóban új időszámítás kezdődött 2010-ben a romapolitikában, mégpedig az elnyomás politikája – mondta megkeresésünkre Lakatos Béla, volt ácsi polgármester.

Beer Miklós: Új Trianon fenyeget

A Klubrádióban a váci megyéspüspök azt mondta, egyre rosszabb a romák helyzete, az már-már az ország szétszakadásával fenyeget. Szerinte kialakulhat akár egy „romaország” is.

Sztojka Edina ápolónő lett 2019 Aranypánt-díjasa, azaz hétköznapi roma hőse

Az ötödik Aranypánt-díjat Sztojka Edina ápolónő nyerte. A internetes szavazáson közel harmincezer voks érkezett, írja a Roma Sajtóközpont.

2010-ben a cigánypolitikában is új időszámítás kezdődött

2010-ben a cigánypolitikában is új időszámítás kezdődött - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter Budapesten hétfőn, a nemzetközi romanapon.

Egy roma vezető szerint a migránsok 90 százaléka terrorista

Rövid összefoglaló: egy roma vezető arról beszél a közönségének, hogy a cigányok kultúráját és kereszténységét el akarja venni az unió, amit ő idegen hatalmaknak nevez.

Nemzetközi Roma Nap: Kitűzték a roma zászlót az EP épületére

Az április 8-i Nemzetközi Roma Nap alkalmából Járóka Lívia, az Európai Parlament első roma származású alelnöke kérésére a testület történetében először helyezte ki a roma zászlót az egyik épületére.

Setét Jenő: Egyenjogúságot a roma kultúrának!

Egyenjogúságot a roma kultúrának! - Írja a Nemzetközi Romanap alkalmából kiadott közleményében Setét Jenő, az Idetartozunk! Egyesület elnöke, polgárjogi aktivista.

Elutasítják az MSZP roma szervezetei hogy pártjuk összefogjon a Jobbikkal

Határozottan elutasítják az MSZP roma szervezetei hogy pártjuk összefogjon a Jobbikkal. A szocialisták roma tagozatának tagja szerint az MSZP elveszítette kapcsolatát a tagszervezeteivel.

Segít az EU-s pénz a romákon?

Járóka Lívia szerint az egyik nagy probléma, hogy EU-s szinten összesen csak öt képviselő foglalkozik roma érdekképviselettel.

Vi­lág­hírű asz­ta­los ké­szí­tette el a Kar­me­lita Ko­los­tor ma­gyar cí­me­rét

Ros­tás Árpád Ma­gyar Örök­ség-díjas res­ta­u­rá­tor és ván­dor­asz­ta­los ké­szí­tette el a Mi­nisz­ter­el­nök­ség­nek he­lyet adó Kar­me­lita Ko­los­tor­ban ta­lál­ható ma­gyar cí­mert.

Magyar árnyék

BALÁZS JÁNOS A MESTERTŐL KAPOTT BAKELITLEMEZEKRŐL, A MEGNYÍLT MENNYORSZÁGRÓL ÉS A KARÁCSONYI ZSERBÓRÓL.

Baloldali támogatást kap az egri szélsőjobb

A szocialisták roma tagozatának vezetője szerint pártja teljesen elfordult a romáktól, míg a Fidesz megszólítja őket.

„Elégettem az összes könyvemet, a Biblia kivételével” – Látogatóban Horváth Gyula költőnél

Horváth Gyula 1959-ben született a Borsod megyei, kétezer lakosú Alsóvadászon, egy cigánytelepen. Napjaink egyik legnagyobb költője.

Az ORÖ is lemondásra szólítja fel Pócs Jánost

Azonnali lemondásra és bocsánatkérésre szólította fel az ORÖ Pócs János fideszes országgyűlési képviselőt, mert egy a kazánban akart elégetni egy cigány férfit.

Elölről kéne kezdeni ezt az egész ügyet

Olyan eljárásjogi hibák jellemzik a romák elleni sorozatgyilkosságok ügyét, hogy senki nem csodálkozhatna, ha újra kellene tárgyalni – mondja Bérdi Zsolt, Kiss Árpád védője.

A kazános videó miatt Pócs lemondatását követelik Orbántól

Setét Jenő roma polgárjogi aktivista, az Idetartozunk Egyesület elnöke írt a miniszterelnöknek, mondassa le Pócs Jánost.

Színházi világnap – Roma hősök

Roma hősök címmel rendez cigány színházi szimpóziumot és mutat be roma drámakötetet a Független Színház Magyarország szerdán, a színházi világnapon a budapesti Goethe Intézetben.

Roma jogvédő aktivista ment neki a cigányozó újpesti Jobbiknak

Felháborodott Facebook-bejegyzésben észrevételezte Setét Jenő roma jogvédő, hogy a Jobbik tiltakozott az ellen, hogy Újpesten szervezzék meg a Kárpát-medencei Cigány Történeti Fórumot.

Előkerült egy videó, amin a fideszes Pócs János a kazánba zárja egy roma alkalmazottját

A szerkesztőségünkhöz is eljutott az az egészen zavarba ejtő videó, amin Pócs János fideszes képviselő azzal fenyegeti egyik alkalmazottját, aki egy kazánban ül, hogy betüzeli, amiért rosszat tett.

A magyar cigány közösségek erőforrást jelentenek Magyarországnak

A magyar cigány közösségek erőforrást jelentenek Magyarország számára, mindegy, hogy határon belüliek vagy azon túliak – mondta a társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár.

Kiborult Győzike műsorán egy roma polgárjogi aktivista

Setét Jenő szerint Gáspár Győző lejáratja a cigányságot. Az RTL csatorna felelősségét is felveti, ugyanis szerinte az, ahogy "Győzikén" keresztül bemutatják a romákat, csak növeli a rasszizmust.

A Diverse Youth Network konferenciát tartott az Antirasszista világnapon Pécsett

A rasszizmus elleni világnapon, március 21-én „Gyűlöletbeszédtől a népírtásig – történelmi és jelenkori narratívák” címmel tartott konferenciát Pécsett a Diverse Youth Network.

„Így nem lehet öntudatos cigány polgárrá válni”

Fontosak a megemlékezések, de az identitást alapvetően a pozitív értékekre, nem az áldozati szerepre kell építeni – hangsúlyozza Kállai Ernő társadalomkutató, volt kisebbségi ombudsman.

Visz az FTC, Livi néni – Vita Járóka Líviával a cigányság felzárkóztatásáról


(archív)

Járóka Lívia, a Fidesz roma származású EP-képviselője azt mondta, hogy a kormány a nyilvánvalóan szomorú adatok ellenére miért nem állítja vissza 18 évre a tankötelezettség korhatárát. Nagyinterjú.

Új kormánybiztos veszi át a romák felzárkóztatását


(archív)

Balog Zoltán romaügyi miniszterelnöki biztos megbízatása megszűnik, helyette egy ismert szociális szakember kormánybiztosi rangban irányítja majd a területet.

MÁR VÁLASZOLTAM, MONDTA ORBÁN VIKTOR, MIUTÁN NEM VÁLASZOLT


(archív)

Azt kérdeztük tőle, hogy le kell-e mondania a cigány beosztottja elégetésével viccelődő fideszes Pócs Jánosnak.

Nem állt ki Pócs mellett a Jászapáti Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke


(archív)

"Minden kisebbségi önkormányzat aláírást akart gyűjteni mellettem" - nyilatkozta Pócs János hétfőn a 444.hu-nak.

Megzavart egy roma LMBTQ-emberekről szóló filmvetítést a Mi Hazánk


(archív)

Videón közvetítették a Mi Hazánk mozgalom tagjai, ahogy megzavarnak egy Ne a bőrszínt nézd, hanem az embert című előadást Szegeden.

A társadalmi rasszizmus rombolja a roma gyerekek örökbefogadásának ügyét


(archív)

Félnek, hogy beszólások és bántások áldozatai lesznek, ezért inkább nem fogadnak örökbe roma gyerekeket a nem roma szülők.

A ROMA EMBEREKNEK IS JOGA VAN NYUGODTAN SÉTÁLNI AZ UTCÁKON


(archív)

Lakatos J. Attila Budapesten élő, szociális munkásnak tanuló egyetemista. Jó kiállása, mosolya rendszeresen szemet szúr a rendőrségnek, így nagyjából havonta egyszer igazoltatják.

A Jobbik kampánytémája a cigányozás Újpesten


(archív)

Bár az uniós parlamenti választáson külön listával indulnak az újpesti ellenzéki pártok, kommunikációjuk már most összehangolt: részben a vélt vagy valós cigányellenes hangulatra épül.

A debreceni roma vezető szerint a jobbikos Jakab Péter a cigányság ellen uszított


(archív)

Jakab Péter nem méltó arra, hogy országgyűlési képviselő legyen, mivel a jobbikos politikus egy néhány évvel ezelőtti nyilvános beszédében a cigányság ellen uszított – mondta Aba-Horváth István.

Lendvay József: „A prímás dolga az is, hogy virtuóz legyen”


(archív)

Március 9-én a Liszt Ferenc Kamarazenekarral lép fel a Zeneakadémián Lendvay József hegedűművész, a virtuóz repertoár egyik legszakavatottabb tolmácsolója.

PROGRAMAJÁNLÓ
Előző hónap 2019 április   Következő hónap
H K Sz Cs P Sz V
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930     
Aktuális: 

Nincs esemény

HÍRDETÉS


EGY ÉVE TÖRTÉNT
  • Balog Zoltán távozik az Emmi éléről

  • Gyerekbántalmazás miatt nyomoznak egy budapesti iskola igazgatója ellen

  • A gyermekbántalmazással vádolt iskolaigazgató menesztését követeli a kerületi CKÖ elnöke

  • Romagyilkosságok – Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték hamis tanúzásért Nyalka Évát

  • Nem engedték be a Parno Graszt tagjait egy budapesti diszkóba, mert cigányok



CÍMKE FELHŐ
KI KICSODA?

SZAVAZÁS

Oszlassa-e fel magát azonnal az Országos Roma Önkormányzatot?














KÖVESSEN MINKET ONLINE
KÉPGALÉRIA
 PARTNEREINK:

  • 100 Tagú Cigányzenekar



    Phiren Amenca



    Parno Graszt