2024 March 28., Thursday/Hajnalka napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

Nem menesztette hivatalvezetőjét az ORÖ
2018. 03. 19. 00:00

A hivatalvezető menesztését nem, de a 80 millió forintnyi kampánypénz egymás közötti szétosztását megszavazták az ORÖ képviselői a testület hétfői rendkívüli közgyűlésén.

Az Országos Roma Önkormányzat hivatalvezetője a múlt héten több mint 19 ezer levelet küldött ki postán azoknak a választópolgároknak, akik szerepelnek a roma nemzetiségégi választói névjegyzékben azért, hogy felhívja a figyelmüket, hogy amennyiben nem iratkoznak le, az április 8-i országgyűlési választásokon nem szavazhatnak pártlistára.

 

A hivatalvezető a 45 fővel tartott zárt közgyűlésen - több képviselő elmondása szerint - azt állította, az elnök utasítására küldte ki a több mint 19 ezer levelet. Balogh János mindezt határozottan cáfolta. Az ORÖ elnöke azt mondta, nem volt tudomása arról, hogy a hivatalvezető a nemzetiségi névjegyzékből történő leiratkozásra buzdító leveleket küldött ki a névjegyzékben szereplő választópolgároknak. Közlése szerint a hivatalvezető önhatalmúlag döntött a szerinte törtvénysértő cselekedetről, és felhatalmazása sem volt arra, hogy több millió forinttal terhelje meg az önkormányzat költségvetését.

 

(Balogh János ORÖ-elnök és Cserháti Tiborné hivatalvezető)

 

 

Lakatos Oszkár és más képviselők is újságíróknak a közgyűlés szünetében, illetve végén azt állították, Balogh János le akart játszani a zárt ülésen egy hangfelvételt, amely azt bizonyította volna, hogy maga Farkas Flórián utasította a hivatalvezetőt, Cserháti Tibornét a levelek kiküldésére, de a lungo dromos képviselők nem hagyták.

 

Balogh János elnök szerette volna felmenteni megbízatása alól Cserháti Tibornét bizalomvesztés miatt, de a lungo dromos többségű testület név szerinti szavazással 27 szavazattal a posztján hagyta a hivatalvezetőt.

 

(A hétfői rendkívüli közgyűlésen a képviselők megszavazzák saját maguknak a kampánypénzt)

 

A rendkívüli közgyűlés második napirendi pontjaként a központi költségvetésből kapott 80 millió forint elhasználásáról döntöttek. Csóka János lungo dromos képviselő azt javasolta, hogy a kampánypénzt egyenlő arányban osszák szét a 47 képviselő és Farkas Félix listavezető, jelenlegi parlamenti szószóló között. A Lungo Drom másik képviselője, Gáspár Szilvia pedig azt javasolta, az „ellenkampányként” kiküldött levelek több millió forintnyi postaköltségét leszámítva  a maradék összeget, mintegy 75 millió forintot utalják vissza a Magyar Államkincstárnak.

 

Balogh János ORÖ-elnök szintén azt szorgalmazta, hogy a kampánytámogatásból egyetlen fillért se kötsenek el, és utalják vissza. Álláspontja szerint a kampánypénzt a rendkívül szűkös határidő miatt a képviselők nem arra használnák fel, hogy a névjegyzékbe való felvételre biztassák a romáka, ugyanis  a hivatalvezető önhatalmúlag kiküldött 19.600 levélben épp ennek ellenkezőjére hívta fel a figyelmet az önkormányzat nevében. A nemzetiségi névjegyzékbe való le, illetve feliratkozásra március 23-án 16 óráig van lehetőség.

 

Az ORÖ elnökének álláspontja szerint a törvényben rögzített határidőig a regisztrációk száma már nem növelhető, ezért nem tatja sem tisztességesnek, sem észszerűnek, hogy az adófizetők pénzéből biztosított 80 millió forintot semmit mondó kampányra fecséreljék el.

 

A képviselők többsége viszont úgy döntött, hogy a testület tagjai között szétosztják a kampánytámogatást, így fejenként mintegy másfél millió forint jut majd számukra, amiből egyénileg kampányolhatnak.

 

Az ORÖ képviselőtestülete a nemzetiségi lista felállításakor is saját képviselőjelöltjei közül választott jelöltet, és a lista vezetésére a jelenlegi parlamenti szószóló, Farkas Félix kapott egy fős többséget az elnökkel Balogh Jánossal szemben.

 

Az országgyűlési választásokon a roma önkormányzat nemzetiségi listáján három név szerepel majd: elsőként Farkas Félix, másodikként Balogh János, majd és Raffael László.

 

Hidvégi-B. Attila

 

Kapcsolódó cikk:

 

/hirek/2018/03/18/onmaga_es_a_ciganysag_ellen_kampanyol_az_oro

/hirek/2018/03/19/rendkivuli_kozgyulesen_menesztenek_az_oro_hivatalvezetojet