HÍRDETÉS


HÍREINK
vissza

Járóka Lívia: „A saját erőforrásaiból kell erősödnie Európának”

betűméret csökkentése betűméret növelése
 
2017 December 01    Forrás: Magyar Hírlapgaléria megtekintése


Ez a cikk archív

A tervek szerint jövő júniusban fogadhatja el a megújított romastratégiát az Európai Tanács, Orbán Viktor miniszterelnök terjeszti majd elő – mondta a Magyar Hírlapnak a dokumentumot előkészítő Járóka Lívia, akit nemrég választottak meg az Európai Parlament néppárti alelnökének.

Hirdetmény
– A magyar uniós elnökség sikere volt évekkel ezelőtt az európai roma keretstratégia elfogadtatása. Azóta keveset hallani róla. Érvényes még a dokumentum?

– Létezik a stratégia, mi végre is hajtjuk, a többi tagállam már kevesebb elszántsággal és sikerrel. Most éppen azon dolgozom, hogy a 2020 és 2027 közötti uniós tervezési időszakra több ponton kijavítsuk. Kétszer annyi, száztíz millió főt érintene, ma már ennek a célcsoportnak csak a tizede roma. Ez lenne az unió első számú, politikai akarattal megtámogatott, szegénység elleni közös erőfeszítése, az előző koncepció kiterjesztése. Erre azért is szükség van, mert megváltozott körülöttünk a világ. Előre tört a digitalizáció, így az új terv egyik kiemelt projektje lesz a hátrányos helyzetűek bevonása ebbe a folyamatba. Konkrétan egy új mobil applikációt mutatunk be, melyet kísérleti jelleggel cigánytelepeken élőknek is biztosítunk, segítve a rendőrség, a védőnői szolgálat, az iskola vagy éppen bizonyos kulturális tartalmak elérését. Vagyis a kapcsolattartást ezekkel a szervezetekkel. 
A program neve magyarul Regionális Integrációs Társadalmi Applikáció, azaz RITA, a december 7-i brüsszeli nemzetközi prezentáción pedig azzal a magyar helyzetre utaló demóval mutatjuk majd be, hogy helyi szinten kikkel, és miként kell felvennie a kapcsolatot egy hátrányos helyzetű édesanyának, amikor a gyermeke óvodáskorú lesz.
 

– Van elég okostelefon a sokszor a napi megélhetéssel küzdő családoknál?
 

– A felmérések szerint igen. Ezt egyébként személyesen is tapasztaltam, mivel Tiszavasváriban egy szakmunkás tanulmányokra épülő fociiskolát indítottunk, ahol a legtöbb diáknak, de a családnak mindenképpen van ilyen eszköze, ráadásul az iskolákban is elérhető lett a szélessávú internet.
 

– A magyar állam digitalizációja azonban még hosszú folyamat lesz.
 

– Valóban, de nemrég éppen az egészségügyben indult meg. Úgy vélem, az oktatást is erősítheti ez az applikáció, egyúttal a szociológia, a pedagógiai tudásunkat is bővíthetjük, persze anonim felmérések útján. Ez az egész projekt Magyarországon indul, aztán féléves kísérleti idő után, jövő tavasszal európai szintre emelnénk huszonnyolc nyelvvel, köztük a romanival. Visszatérve a stratégiára: szintén változtatni kell a társadalmi felzárkózásra szánt források felhasználása, azaz a hatékonyság ellenőrzése terén.
 

– Pedig a magyar moni­toring rendszert még az OECD is megdicsérte.
 

– Nálunk a kezdetektől fogva működik egy az EU-nak be is ajánlott kontrollmechanizmus, amit több ország átvett tőlünk. A problémát az jelenti, hogy uniós szinten az ellenőrzés kvantitatív, s nem kvalitatív. Vagyis leginkább a megvalósulást nézik, nem annak a minőségét. Ebből következik, hogy sokszor a kezdeményezések vagy oktatási, vagy egészségügyi, vagy munkahelyteremtési, esetleg szociális célt szolgálnak, ezeket együtt ritkán, noha éppen ez lenne a lényeg. Nincs komplexitás, pedig a különböző hátrányok együtt jelentkeznek, hosszú távon nincs értelme egyenként enyhíteni ezeket. Ráadásul saját tapasztalat, hogy egészen kevés pénzből is lehet a mélyszegénységben élőket, romákat és nem romákat egyaránt segítő programokat indítani. Ezért a kulcsszó a hatékonyság – és persze az elhivatottság. Megjegyzem, a cigány családok összetartóbbak, inkább segítik egymást, többen is vannak, hogy támogassák egymást a nagycsaládban, így a nem roma gyerekeinknek is sok segítség kell – kell a családgondozás –, míg a roma gyermekeinknek az osztálytermen belüli roma pedagógiai asszisztens a legfontosabb láncszem.
 

– Említett pozitív példát helyi kezdeményezésre. Országosan inkább botrányokról hallani.
 

– Sajnálatos, de szerencsére látunk már intézményesült, eredményes programokat is. Ilyen a Biztos Kezdet Gyerekházak, tervezzük a Kedves Házak kollégiumi rendszerét, ott vannak a főiskolai egyetemi szakkollégiumok, a szintén bővülő Tanoda-program. Ezt folytatni kell. A kaposvári onkológiai intézetben Répa professzor vállalta harminc onkológiai nővér képzését, ezt tervezem éppen. Helyi, családi bölcsik és óvodák is kellenek. Fontos, hogy minél korábbi legyen a fejlesztés, aztán következik a hároméves kortól kötelező óvoda, akár családi napközivel utána, míg a szülők a nyolc általánost vagy a szakmát végzik estin. Ezeket a változásokat az Európai Bizottság is méltányolja, az eredmények is látszanak az oktatási statisztikákban. Több településen mezőgazdasági szövetkezetet, termelői piacokat is alakítunk, a romastratégia megújításának következő eleme azonban az iparosítás erősítése lenne.
 

– Brüsszeli forrásból úgy értesültünk korábban, hogy a Soros-féle NGO-k szinte kisajátították a romaprogramok végrehajtását, pontosabban az Európai Bizottság kiszervezte ezeket. Mit jelent ez a gyakorlatban?
 

– A Balkánon igen, a tagállamokban az egyházak és az úgynevezett pro roma szervezetek, majd sajnos lemaradva a roma civilek, és csak utána a gazdasági szereplők vagy kormányok valósítanak meg programokat, uniós pénzből. Ezért a stratégia 2020-tól érvényes változatában rögzítenénk, hogy a programot kivitelezők nagy százaléka legyen a célcsoportból. Az aktivitással egyébként nincs különösebb probléma itthon, például az egyházak rengeteget pályáznak és most az általános iskolai szegregáció megszüntetése ügyében is hozzájuk fordulok segítségért, természetesen Palkovics államtitkár mellett, akivel reményeink szerint a köznevelés struktúráit, így a NAT-ot is a szegényebb diákokhoz finomítjuk. Jogi alapot kell biztosítani az uniós dokumentumnak, ezen dolgozunk, ha ugyanis nincs szankció, nincs számonkérhetőség, nem fogják betartani a rögzített elvárásokat. Angela Merkel nemrég még azt mondta, jöhetnek a bevándorlók, a német iparnak szüksége van képzett munkaerőre. Csakhogy itt van Európában kilencmillió roma, akiket mintha elfelejtenének integrálni. Pedig Joseph Daul, az Európai Néppárt frakcióvezetője már a migrációs válság előtt szóvá tette az Európai Parlamentben, hogy huszonhárommillió munkanélküli van az EU-ban, velük meg lehetne erősíteni az akkor ugyancsak huszonhárom millió kis- és középvállalkozást. Egyelőre egy elszalasztott lehetőségről beszélünk. Persze megfelelő oktatási és képzési programok is kellenek, emellett a cigányság egészségügyi állapotának javítására is szükség van. Ez azonban – úgymond – mégis csak egy befektetés, ami megtérül.
 

– Erről beszélt korábban Orbán Viktor is. A cigányság kapcsán a liberálisok, így az NGO-k képviselői is inkább a diszkrimináció elleni küzdelemről szeretnek értekezni, manapság azonban már arról sem annyira, hiszen a bevándorlók jogaiért szállnak folyton síkra.
 

– Először is: a faji diszkriminációt tiltó direktívának ezt tudnia kell kezelni, az illetékes hatóságok szerepét kell erősíteni és büntetni a vétkest. Ha már szóba jött: a baloldali szocialista és zöld frakciók rasszizmus elleni elkötelezettségét kissé átértékeltem, miután a zöldek ellenjelöltet engedtek indulni és a szocdemek pedig nem szavazták meg EP-alelnöki kinevezésemet. Csak beszélni szeretnek, tisztelet a kivételnek, a befogadásról – ami érthető, hiszen csinálni nehezebb. Megjegyzem, a nyugati országok még a menekülők jogait sem veszik figyelembe.
 

– Hogyhogy? Ezt éppen ránk, magyarokra szokták mondani. Szinte naponta halljuk, még eljárásokat is kezdeményeztek ellenünk.
 

– Abban konszenzus van, vagyis ezzel a magyar álláspont sem ellentétes, hogy a valódi menekülteket mindenben segíteni kell. Először is abban, hogy ha a szülőföldjükön rendeződnek a dolgok, haza tudjanak menni. Az pedig leginkább az Egyesült Államok felelőssége, hogy megszűnjenek a háborúk, és elinduljon az újjáépítés. Fontosnak tartom azt is, hogy utóbbi folyamatban az európai cégek kapjanak elsősorban szerepet, ha már az onnan, például Szíriából érkezőket évekig ellátta a kontinens. De ennél is lényegesebb, hogy Európának a saját erőforrásaiból kell erősödnie, gyengén amúgy sem tudunk senkit befogadni. Amit mi, magyarok tudunk ajánlani: megmutatjuk, hogyan működik az integráció, amire a Kárpát-medence számos példával szolgálhat. A nyugati országok ezzel szemben verik a mellüket, miközben az együttélés terén kudarcos a politikájuk.
 

– Ha jól értem, a határvédelem mellett egy integrációs modellel is beszállnánk a bevándorlási krízis kezelésébe.
 

– Ezt javasoljuk az Európai Uniónak, hangsúlyozva a keresztény gyökerek megerősítésének igényét is, egyúttal annak egyértelmű rögzítését, hogy válasszuk már végre szét a valódi menekültek megsegítésének ügyét a különböző gazdasági igények migrációval történő kezelésétől. Teljesen más kultúrából érkezőkkel amúgy sem lehet megvalósítani, amit most például Németország erőltet. Ennek egészen tragikus tanulságai is vannak. A romák például ezzel szemben évszázadok óta itt élnek.
 

– Utalt a migránsokkal kapcsolatos gyalázatos nyugati bánásmódra. Mire gondolt?
 

– Egészen borzalmas körülmények között tartják a menedékkérőket a nyugati és dél európai országokban, erről azonban nem sokat hallani. Kivételt jelent Ausztria, onnan meg az a hír jött éppen, hogy visszaküldik például a keresztény nigériaiakat. Ezzel szemben a magyar kormány hangsúlyos szerepet vállal az üldözött keresztények megsegítésében, ami szintén egyedülálló Európában. Eközben az NGO-k erőltetett menetben szervezik a migránsok Európába jutását, ahol korántsem azokkal a körülményekkel szembesülnek, mint amit ígértek nekik. Sok külföldről finanszírozott szervezet hitegeti, majd magukra hagyja ezeket a szerencsétleneket. Tisztességesebb, etikusabb megmondani előre, mi vár rájuk. Ahogy a magyar kormány teszi.
 

– Mennyi esélye van egyébként jelenleg az unióban a magyar álláspontnak?
 

– A visegrádi négyek egysége szilárd, csatlakozóban van Ausztria. Egyre többen értik meg: igazunk van. A választópolgárok azonban már nyugaton is tudják, mit akarnak, a politikusaik ennek talán még nem mernek eléggé megfelelni. Mindazonáltal a német választási eredményben is ez a változás érhető tetten, Merkelnek akad is gondja a kialakult helyzettel. A józan észre kell hallgatni, ami nem jelent kirekesztést. Felháborító az ötlet, hogy még hitelt is fel kellene vennünk a migránsok ellátására. Nem árt tudni: elképesztő összegekhez jutottak hivatalosan a társadalmi integrá­ciót segítő szervezetek, Amerikából és Brüsszelből egyaránt. Részben tehát a mi pénzükből működnek, különösebb eredmények nélkül, ráadásul ellenőrizetlenül, ahogy ez romaügyben volt évtizedekig vagy a feketék esetében Afrikában, a hetvenes évektől. Ezért a szegénység felszámolását célzó programokat vissza kell venni tőlük, így ráadásul olcsóbb is lesz ez a terület, uniós szinten. Az államnak nagyobb szerepet kell vállalnia, Magyarországon ez már el is indult.
 

– Az EP egyetlen roma származású tagjaként, sőt, a testület alelnökeként foglalkozik más témával is?
 

– A tervek szerint jövő júniusban fogadhatja el a megújított roma­stratégiát az Európai Tanács, Orbán Viktor miniszterelnök terjeszti majd elő. Azt követően a rákkutatás, illetve a diagnosztika és a rehabilitáció felé fordulok. Integrált központokat nyitnánk, a nehéz sorsú személyek számára, de hasonló lehetőségeket látok a környezetvédelemben is. Rengeteg energiát spórolhatnánk, akár a hátrányos helyzetű régiókban vagy a cigánytelepeken is, ha megfelelően gazdálkodnánk az energiával. Szintén érdekel a hulladék megfelelő felhasználásának témája is, ez nyugaton mondhatni divat, itthon még lomizásnak hívjuk. Szóval vannak kifejezetten innovatív ötleteim, nem fogok unatkozni.


Hirdetmény

vissza az oldal tetejére

PROGRAMAJÁNLÓ
Előző hónap 2019 Május   Következő hónap
H K Sz Cs P Sz V
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
Aktuális: 

Nincs esemény

HÍRDETÉS


EGY ÉVE TÖRTÉNT
  • „Nézzenek a tükörbe!” - Beszélgetés Hídvégi Balogh Attila újságíróval

  • Százak kísérték utolsó útjára a cigányság ikonját, Choli Daróczi Józsefet

  • Árnyék ORÖ-t állít fel Kolompár Orbán

  • Balhé az ORÖ-ben: bukta az elnök a 800 ezres fizetését

  • LMP: a kormány foglalkozzon érdemben a szegregált oktatás felszámolásával!



CÍMKE FELHŐ
KI KICSODA?

SZAVAZÁS

Oszlassa-e fel magát azonnal az Országos Roma Önkormányzatot?














KÖVESSEN MINKET ONLINE
KÉPGALÉRIA
 PARTNEREINK:

  • 100 Tagú Cigányzenekar



    Phiren Amenca



    Parno Graszt