2024 March 29., Friday/Gedeon, Johanna napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

A lehetőségek megszűnésével magyarázza a szövetkezet elnöke az önfeloszlatását
2017. 02. 27. 00:00

Berényi László szerint bezárult minden lehetőség, amely segíthette volna az általa irányított foglakoztatási szövetkezet munkáját, ezért nem maradt más lehetőség, minthogy megszüntessék.

A RomNet hétfőn adott hírt arról, hogy feloszlatta magát az Országos Roma Önkormányzat által létrehozott, korábban Farkas Flórián miniszterelnöki biztos által vezetett, és több mint másfél milliárd forintos uniós pályázati pénz szabálytalan elköltésének gyanújába keveredett Híd a munka világába nevű foglakoztatási szövetkezet. Az ORÖ által még 2013-ban alapított szervezeti projekttel kapcsolatban a Nemzeti Adó és Vámhivatal éppen két éve folytat nyomozást jelenős értékre elkövetett költségvetési csalás gyanúja miatt.  A hivatalos nevén "Híd a munka világába" Munkaerő-szervező Országos Foglalkoztatási Szövetkezet, elvileg azért jött létre, hogy keretet nyújtson több ezer hátrányos helyzetű, elsősorban roma származású ember felzárkózására, és a szövetkezet a tagjai számára biztosítja a foglalkoztathatóság feltételeit, valamint vállalja a munkaerő-szervezéssel kapcsolatos feladatokat.

 

A szervezet alapító-elnöke Farkas Flórián fideszes országgyűlési képviselő, romaügyi miniszterelnöki biztos volt, aki csak egy évvel azután mondott le pozíciójáról,  hogy a program körüli 1,6 milliárdos csalásgyanú miatt a hatóságok nyomozást rendeltek el. Utódja a romaügyi miniszterelnöki biztos egykori országgyűlési képviselőtársa, a Lungo Drom alelnöke, és az ORÖ lungo dromos frakcióvezetője, Berényi László lett.

 

Képtalálat a következőre: „berényi lászló roma”

(Berényi László)

 

Az elnök-vezérigazgató hétfő délután a RomNet-nek megerősítette a foglakoztatási szövetkezet feloszlatásának tényét. Berényi László közölte, Nógrád megyében, Balassagyarmaton tartottak múlt hét végén ülést, ahol egyhangú döntéssel kimondták a szervezet jogutód nélküli feloszlatását. Az ülésen a szövetkezet vezetésével együtt 36 fő volt jelen – fűzte hozzá.

 

Képtalálat a következőre: „berényi lászló roma”

 

Berényi László a megszüntetést azzal magyarázta, nem volt más kiút számukra, ugyanis az ORÖ botrányokkal övezett, Híd a munka világába projektje miatt a szervezetet kiüresítették, és bezárultak, megszűntek azok a lehetőségek is, amelyekkel az alapítás célját, célkitűzését szerették volna elérni. Az elnök-vezérigazgató azt mondta, a Híd a munka világába" Munkaerő-szervező Országos Foglalkoztatási Szövetkezet szép reményekkel és nagy célokkal indult, hiszen a szövetkezeti tagság kiépült, és a program által nyújtott képzésekre több mint tízezer ember jelentkezett az ország minden részéből.

 

Az elnök-vezérigazgató megjegyezte, a szövetkezet feloszlatásának a másik oka az volt, hogy a kormány a múlt év végén hozott döntése alapján január elsejei hatállyal valamennyi foglalkoztatási szövetkezetet megszüntette. Arra a kérdésre, hogy ugyanakkor a jogszabályváltozás értelmében átalakulhattak volna egyszerű szociális szövetkezetté, és miért nem tették meg, Berényi László a RomNet-nek úgy válaszolt: „nem volt rá igény”.

 

Képtalálat a következőre: „berényi lászló fidesz”

 

Arra pedig, hogy Farkas Félix nemzetiségi szószóló vagy Farkas Flórián országgyűlési képviselő, romaügyi miniszterelnöki biztos miért nem szólat fel az elvileg a romák foglakoztatását és társadalmi integrációját elősegítő szervezeti forma megszüntetésére vonatkozó kormányzati szándék ellen, nem kívánt reagálni.

 

Berényi László a RomNet kérdésére válaszolva azt mondta, az ORÖ részéről megvolt az együttműködési szándék, akarat, mert még a múlt évben hozott közgyűlési határozat értelmében az önkormányzat a szövetkezet számára átadta a Híd a munka világába című uniós projekt keretében mintegy félmilliárd forint értékben vásárolt budapesti és vidéki ingatlanokat. Az elnök-vezérigazgató állítása szerint az átadás csak papíron valósult meg, birtokbavételre ugyanakkor nem került sor. Berényi László közlése szerint az ingatlanok most visszakerülnek az Országos Roma Önkormányzat tulajdonába, és azok hasznosításáról a közgyűlés hozhat majd döntést. Arra vonatozóan, hogy valóban az ORÖ a botrányprogram keretében jelentősen túlárazva vásárolt, a foglakoztatási projekt szempontjából használhatatlan és alkalmatlan irodákat, így a 260 millió forintért Budapesten, a Naphegy téren, a Gellérthegy utca 21. alatt lévő központi irodaházat, a gödöllői, a pécsi, a salgótarjáni és a zalaegerszegi ingatlanok eladásából fizetnék vissza az 1,6 milliárd forintos adósságból hátramaradt 300 millió forintot, nem tudott válaszolni. Információink szerint a z elvileg régiós központoknak vásárolt ingatlanok értékbecslése már megtörtént, így heteken belül piacra dobhatják az épületeket.

 

Rétvári Bence államtitkár hétfőn az Országgyűlésben Teleki László szocialista honatya kérdésére válaszolva is arról beszélt, hogy a kormány által átvállalt 1,3 milliárd forintos adóssággal azt remélik, az ORÖ „tiszta lappal indulhat”, és a vagyontárgyak, így az ingatlanok eladásából fizethetik vissza a még fennálló 300 millió forintos tartozást.

 

 

Berényi László elnök-vezérigazgató azt mondta, az ORÖ közgyűlése által a foglalkoztatási szövetkezet számára biztosított 2,5 millió forintos tagi kölcsön sem került felhasználásra, így az általa irányított foglakoztatási szövetkezet adósság és jogutód nélkül szűnt meg.

 

A nyomok, melyek sehova sem vezetnek

 

Az Országos Roma Önkormányzat több képviselője is úgy nyilatkozott a RomNet-nek, hogy a foglakoztatási szövetkezet megszüntetése egyetlen célt szolgál: eltüntetni, felszámolni mindent, ami akadályozhatná Farkas Flórián ártatlanságának kimondását. Álláspontjuk szerint azzal, hogy a több mint másfél milliárd forintos csalási ügynek már nincs károsultja, a kormány által átvállalt pénzekkel pedig a kár is megtérült, így a bűncselekmény miatt indult nyomozást akár bűncselekmény hiányában is lezárhatja az adóhatóság.

 

A Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében a „Foglalkoztatási szövetkezet – híd a munka világába” című projekt teljes támogatási összegére a kormány eredetileg 4 milliárd 995 millió forintot irányzott elő, de miután a visszaélésekre fény derült, az Emberi Erőforrások Minisztériuma belső vizsgálatot rendelt el, és megállapította szabálytalanságokat, és visszakövetelte az önkormányzat számára kifizetett 1,6 milliárd forintot, a programtól elvonta a további két és fél milliárdos támogatást. A forráselvonást Balog Zoltán miniszter által vezetett tárca a RomNet érdeklődésére akkor azzal magyarázta, a 2,5 milliárdos elvonásra azért volt szükség, mert a projekt „szakmai okok miatt nem az eredeti tervek szerint haladt”. Az uniós program konzorciumvezetője az Országos Roma Önkormányzat  volt, partner pedig a Nemzetgazdasági Minisztérium és az azóta már megszüntetett humántárcai háttérintézmény, a Türr István Képző és Kutató Intézet.  Az Emberi Erőforrások Minisztériumának tájékoztatása alapján az ORÖ 2 milliárd 99 millió 88 ezer 407 Ft megítélt támogatást kapott a keretösszegből, az NGM 113 millió 163 ezer 791 Ft-ot, a TKKI pedig 308 millió 101 ezer 503 Ft-ot.

 

A RomNet a közelmúltban adott hírt két kormánypárti országgyűlési képviselő nyilatkozata alapján, hogy a NAV hamarosan lezárja a már két éve zajló nyomozást. Az adónyomozók a RomNet megkeresésére az üggyel kapcsolatban nem kívántak felvilágosítást adni. Arra a kérdésre, hogy a két éve tartó nyomozás határideje február 24-én lejárt, és meghosszabbításra, vagy lezárásra került-e, mindössze annyit válaszoltak: folyamatban lévő ügyről nem adhatnak tájékoztatást.

 

Hidvégi-B. Attila

 

Kapcsolódó cikkek:

 

/hirek/2015/04/17/hid_a_munka_vilagaba_workshopok_indultak

/hirek/2016/01/20/az_osszes_tisztsegviselot_levaltottak_a_hid_a_munka_vilagaba_szovetkezetben

/hirek/2017/02/27/feloszlattak_az_oro_botranyos_foglalkoztatasi_szovetkezetet