HÍRDETÉS


HÍREINK
vissza

A jog-, és esélyegyenlőségért vonultak romák Budapesten

betűméret csökkentése betűméret növelése
 
2016 Október 15    Forrás: RomNet-Hidvégi-B. Attila - MTIgaléria megtekintése


Ez a cikk archív

„A cigányok élete is számít” jelszó alatt a romák méltóságáért, egyenlő esélyeiért tartották felvonulást több mint ezer résztvevővel Budapesten szombat délután. A megmozdulás szónokai a romák összefogásának fontosságát, és az oktatásban és a munkaerőpiacon való esélyegyenlőség megteremtését követelték.

Hirdetmény

Setét Jenő, az Ide Tartozunk! roma közösségi hálózat aktivistája, a negyedik alkalommal megtartott Roma Büszkeség Napja nevű esemény főszervezője azt hangsúlyozta, hogy a jövő kulcsa a minőségi oktatás, és ehhez egyforma eséllyel a romáknak kis hozzá kell férniük. Ha nem lesz megfelelő színvonalú és minőségű oktatás, akkor a mostani fiatalok nyugdíjas korukig közfoglalkoztatottak lesznek, és a most tanulók 80 százalékára is ez a sors várhat – tette hozzá.

 

A roma aktivista azt mondta: a cigányoknak két ajtót kell betaszítaniuk, amelyeket szorosan nyomnak a másik oldalról: az egyik a munkaerőpiac, a másik az iskola, vagyis az oktatás ajtaja. „Tudomásul kell vennie mindenkinek, hogy a cigányok élete is számít” – jelentette ki, hozzátéve, éppen ezért a romáknak is hallatniuk kell saját hangjukat saját jövőjük érdekében.

 

„Elég volt a tétlenségből! Vége a sorozatnézésnek, mert ti magatok vagytok önmagatok megváltói” – hangoztatta Setét Jenő a Blaha Lujza téren felállított színpadon a  több mint ezer fős hallgatósága előtt. A roma aktivista azt mondta, a romáknak meg kell szervezniük önmagukat, mert ha kell, ha szükséges, akkor egyszerre tudjanak mozdulni,mert az erő az egységben van.

 

Ki álljon ki a jogainkért, ki szóljon érdekünkben, ha nem mi magunk csendben hallgatunk – tette fel a kérdést, azt hangsúlyozva, hogy akkor, amikor Miskolcról és Székesfehérvárról tömegével lakoltatják ki a cigányokat, nem maradhatnak szótlanok.

 

 

Marian Mandache romániai roma aktivista, a Romani Krisz nevű szervezet vezetője azt hangsúlyozta: elfogadhatatlan, hogy a romák az egyik leggyűlöltebb csoport Európában, és beskatulyázzák őket bűnözőknek, erőszakos, lusta embereknek. Azt mondta: bár nehezebben jutnak munkához, mint mások, a romák többsége dolgozik és kemény fizikai munkát végez. Bírálta a médiát, amely szerinte egész Európában negatív képet közvetít a romákról, az előítéleteket terjeszti. Példaként azt hozta fel, hogy ha egy nem roma bűncselekményt követ el, „nem fontos” a származása, egy roma esetében ez számít. 

 

Pósfai Zsuzsanna, A Város Mindenkié csoport aktivistája azt mondta, lakhatási válság van az országban, ami a romákat különösen sújtja; szavai szerint sokszor a hátrányos megkülönböztetés miatt nem jutnak lakáshoz, albérlethez.

 

Jónás Tímea,  a Nyírő Gyula kórház főápolója, aki a Roma Sajtóközpont által alapított Aranypánt-díj idei nyertese, beszédében szintén az oktatás fontosságát hangsúlyozta.

 

 

Képtalálat a következőre: „roma büszkeség napja”

 

A rendezvény kezdetén a Corvin közben emlékeztek az 1956-os forradalom roma hőseire Szabó Ilona emléktáblájánál, akit 1956. október 28-án, tizenhét évesen lőttek agyon a Práter utcánál. A szervezők az 1956-os forradalom roma hőseit ábrázoló pólókat és cigány zászlókat osztogattak.

 

 

 Roma Pride-vonulás  Roma Pride

 

A több mint ezer fős menet a Corvin közből indult, a résztvevők az Üllői úton, a Múzeum körúton és a Rákóczi úton vonultak a Blaha Lujza térre. A menetben többen azt skandálták: „Ide tartozunk!”, „Oktatást, ne koplalást!”, „Méltóságot mindenkinek!”, „A szegregáció senkinek se jó” és „Iskolát, munkát, biztonságot!”. A tömegben látni lehetett a Magyarországi Cigány Szervezetek Fórumának (MCF) tábláit, olyan feliratokat, mint „Roma are equal”, „Míg én rólad mindent, te rólam semmit nem tudsz”, valamint a Romaversitas, A Város Mindenkié és a Szociális Csomagküldő Mozgalom (SzoCsoMa) molinóját is. A vonuláson részt vett több ellenzéki politikus is. A tömeg a szakadó eső ellenére is megtöltötte a Blaha Lujza teret. 

 

Hidvégi-B. Attila - MTI



Hirdetmény

vissza az oldal tetejére

PROGRAMAJÁNLÓ
Előző hónap 2019 Július   Következő hónap
H K Sz Cs P Sz V
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031    
Aktuális: 

Nincs esemény

HÍRDETÉS


EGY ÉVE TÖRTÉNT
  • Felgyújtották a kárpátaljai romák imaházát és óvodáját is

  • 2-4 évet kaptak Olaszországban, akik felgyújtották cigányok táborát

  • Már nem igazgató a gyermekbántalmazással vádolt angyalföldi iskolavezető

  • Az ORÖ kiállását várja a rendőri intézkedés után meghalt férfi ügyében Setét Jenő

  • Romagyilkosságok: kérdések, tíz év után is



CÍMKE FELHŐ
KI KICSODA?

SZAVAZÁS

Oszlassa-e fel magát azonnal az Országos Roma Önkormányzatot?














KÖVESSEN MINKET ONLINE
KÉPGALÉRIA
 PARTNEREINK:

  • 100 Tagú Cigányzenekar



    Phiren Amenca



    Parno Graszt