2024 March 29., Friday/Gedeon, Johanna napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

Roma ellenállás napja – A Phiren Amenca megemlékezése a Nehru parton
2015. 05. 16. 00:00

A Phiren Amenca roma ifjúsági hálózat öt országból érkezett aktivistái emlékeztek a roma holokauszt áldozataira a fővárosi Nehru parton lévő roma holokauszt emlékmű előtt a Roma Ellenállás Napján.

„Május 16-át ugyan nem jegyzi a történelem, de a roma ellenállás napja ma is útmutatás, példaértékű cselekedet lehet, hogy az elnyomással szemben még a kilátástalannak tűnő helyzetekben is szembe lehet, és szembe kell helyezkedni” – hangoztatták a Spanyolországból, Romániából, Ausztriából és Lengyelországból, valamint Magyarország legkülönbözőbb területéről érkezett aktivisták a roma holokauszt emlékmű előtti főhajtáson.

 

 címlap   Megemlékezés

 

A Phiren Amenca a Roma Ellenállás Napja alkalmából kiadott állásfoglalásában leszögezte: a rasszizmussal és cigányellenességgel szembeni ellenállásra mindig, minden korban szükség van. „Mi, fiatalok, az új generáció képviselői, szeretnénk erre a 70 évvel ezelőtti történelmi cselekedetre felhívni a figyelmet, és ezáltal arra is, hogy a legnehezebb és a legembertelenebb helyzetekben is, összefogással társadalmi változásokat lehet elérni” – írta mintegy 20 európai országban és Kanadában tevékenykedő roma ifjúsági szervezet.

 

Az európai roma ifjúsági szervezet nem elsősorban a holokausztra kíván emlékezni, hanem arra a bátor cselekedetre, amely még ha csak rövid időre is, de sok ezer ember életét mentette meg a koncentrációs táborban. 

 

A Phiren Amenca szombat délután a fővárosi Mátyás téren tart rendezvényt a Roma Ellenállás Napja alkalmából fiatal roma és nem roma aktivistái és önkéntesei szervezésében azzal a céllal, hogy egyrészt minél többen megismerjék az 1944. május 16-án, a birkenaui lágerben fogvatartott cigányok hősies ellenállásnak a történetét, másrészt hogy felhívják a figyelmet az Európában és Magyarországon szüntelenül terjedő cigányellenességre is.  

 

De mi is történt 1944 május 16-án?


Az auschwitz-birkenau-i II-es megsemmisítő táborának B szakasza volt a „cigány-tábor“ (Zigeuner Lager). Azok a romák, gyerekek, nők és férfiak, akiket az Auchwiztba szállításuk után nem gázosítottak e, azonnal, ide, a „Cigány táborba“ kerültek.

 

1944. május 16-án a nácik megkísérelték felszámolni a birkenau-i cigány-tábort. A táborban ekkor már több mint 6000 romát tartottak fogva. Május 15-én, a titokban szerveződő ellenállók csoportja figyelmeztette a romákat a nácik tervéről, majd május 16-án a roma foglyok nem jelentek meg a szokásos reggeli névsorolvasásnál és megtagadták az együttműködést az őrökkel. A romák elbarikádozták magukat a barakkokban, betörtek egy raktárba, kalapácsot, csákányt és lapátot ragadtak, a priccsek, hálóhelyek fából készült részeit pedig karóként használták. A gyerekek köveket ragadtak. Amikor az SS őrök megjelentek a táborban, hogy a gázkamrákba vigyék őket, a cigányok megtámadták őket, harcolni kezdetek életükért.

 

A romák az utolsó pillanatig kitartottak. Gyerekek, férfiak és nők egyaránt. Auschwiztban soha nem történt hasonló sem ezelőtt, sem ezután.  Egy roma sem halt meg a gázkamrákban ezen a napon. Az SS részéről döbbenet fogadta az ellenállást, hiszen soha korábban ellenállásra példa nem volt. Az SS visszavonulót fújt a „cigánytáborból“, hogy a felkelés ne terjedjen el Auschwitz más részeiben is, és több emberüket ne veszítsék el.

 

A nácik ezt követően éheztették a foglyokat és közel 3000 romát Buchenwaldba, Ravensbruckbe vagy más táborokba szállítottak. A „cigánytábort“ pár hónappal később 1944. augusztus 2-áról 3-ára virradóra számolták fel, egyetlen éjszaka alatt háromezer cigány férfi, nő és gyermek vesztette életét.

 

"Mi, roma és nem roma fiatalok, azért vagyunk itt, hogy méltó módon emlékezzünk rájuk, emlékeztessünk roma hőseinkre, gyerekekre, nőkre és férfiakra, akik életükért és méltóságukért küzdöttek Auschwitzban. Példájukon keresztül hasonló ellenállásra, kiállásra szólítjuk fel közösségeinket, társadalmainkat, hiszen a rasszizmussal és a cigányellenességgel szembeni ellenállásra mindig, minden korban szükség van" - mondták a spanyol, lengyel és magyar aktivisták a Nehru Parton a roma holokauszt emlékmű előtt.

 

A Phiren Amenca a holokauszt 70. évfordulójához kapcsolódva tavaly,  2014. május 16-án a Tom Lantos Intézettel közösen egy kerekasztal-beszélgetésen emlékezett a Roma Ellenállás Napjára, míg nemzetközi önkénteseink és aktivistáink Bécsben, Párizsban, Barcelónában és Berlinben a köztereken, valamint Brüsszelben és Strasbourgban az Európai Parlament intézményei, épületei előtt flashmobokkal hívták fel a figyelmet az egyre terjedő szélsőséges ideológiák elleni küzdelemre. A mostani Budapesti rendezvényükkel párhuzamosan, idén is Európa több nagyvárosában is megemlékezéseket tartanak a Phiren Amenca Nemzetközi Hálózat tagjai, aktivistái.

 

 

A Phiren Amenca roma és nem roma önkéntesek és önkéntes szervezetek hálózata, akik elkötelezettek a rasszizmus és az előítéletek leküzdése mellett. Szervezetük közel 20 európai országban és Kanadában tevékenykedik: évente több emberi jogi képzést, szemináriumot, képzést, ifjúsági cseretábort és kulturális programot szervez és koordinál.

 

Hidvégi-B. Attila

 

További képek a Galériában:

 

/galeriak/2015/05/16/roma_ellenallas_napja_8211_a_phiren_amenca_megemlekezese_a_nehru_parton