Barátunk, tanítónk, családtagunk, a roma kultúra és a közélet kiemelkedő alakjának megrendítő halálára a RomNet szerkesztői vesznek búcsút Fátyol Tivadartól.

Szívünk, mely csordultig volt feléd szeretettel, most meghasadt. Tengernyi fájdalmunkat nincs, mi enyhítse. Mély gyászunk némaságba taszít, mert ma nincsenek szavak. Kiszáradt torkunk, szemünk könnyben ázik. Elfogytak a hangok. A hideg csend ölel körbe minket, és a megfagyott pillanat sebzi sajgó lelkünket. Keressük, kutatjuk elménkben az utolsó közös pillanatot, hogy legyen mibe kapaszkodnunk. Nem tudni mi volt az, hiszen mindig köztünk voltál. Családtag voltál életünkben. Örömben, bánatban egyformán osztoztunk. Most mégis magunkra hagytál, szó nélkül távoztál. Árvák lettünk. Fájó hiányod semmi és senki sem pótolhatja. Pikírt megjegyzéseid, ugratásaid, hamiskás mosolyod örökké hiányozni fog. Tanításaid, okításaid, karakteres véleményed nem épít többé. Te, aki mindig decens és kimért voltál, most siettél. Elsietted életed. Pedig lett volna még tennivalód. Sokan vártak és vágytak rád. Nem tartottad be az ütemet, a zenekar és a nóta szétesett.  A leomlott híd alatt csónakod partot ért. Zörgő fád, melyet egyre ritkábban használtál, hangtalan marad. Rózsafád sem mozog többé karjaidban. Dallamod, nótád, mely tízezrek kísérője volt utolsó útjukon, most majd neked szól. „Megyek anyám, megyek. Messze el kell mennem…” Híred, neved, akárcsak emléked, megmarad, örökké őrizzük. Lelkünkben örökké egy fehér virág maradsz. Szívünkben őrizzük minden együtt töltött napunkat, óránkat. Már az Égi kávéház teraszán üldögélsz, szipkádat tömködöd, hallgatod a nagyok játékát, és talán Te is beszállsz a bandába. Mert neked ott rangod, és helyed van. Sajnos sok baráttal találkozol odaát. Egyre többel. Kevesen maradunk ideát. Mi vigyázzuk és ápoljuk emléked, főúri muzsikusságod. Néha nézz le ránk, és szólj, ha nem így teszünk!

Tivadar, Papa, soha nem felejtünk!

Nyugodj békében!

Fájdalommal és igaz barátsággal búcsúzik tőled:

Hidvégi-B. Attila és Báder Csaba