Sokszor megkérdezik tőlem, milyen cigányszínésznek lenni. Nem vagyok cigányszínész, magyar színész vagyok – mondja Szegedi Dezső, a Miskolci Nemzeti Színház színművésze.

A Miskolci Kalendárium december elején megjelenő számába készült interjút abból az alkalomból tesszük közzé, hogy a színművész lett a Miskolci Múzsa Díj egyik idei kitüntetettje.

Szegedi Dezső sokat foglalkozik fiatalokkal az általa alapított Romano Teatróban. Nemcsak a színpadi életbe vezeti be őket, de beszélgetéseik során szó esik mindenféléről, ami segítségükre lehet a színpadon kívüli világban is. Õt vajon ki segítette, hogy elinduljon szokványosnak nem nevezhető útján? Szavai szerint igen illusztris társaság.

– Rengeteg szerző segített! Petőfitől Arany Jánosig, Vörösmartytól József Attiláig, és lehetne sorolni a csodálatos magyar költőket. És a cigány költőket, írókat, Bari Károlytól kezdve Lakatos Menyhértig. Õk voltak az én nagy segítőtársaim – mondja a színművész, aztán kiderül, hozzájuk eljutni is külön út volt. – Apám könyvfaló ember volt, sajátságos kis könyvtárában a ponyvaregénytől Nietzschéig mindent meg lehetett találni, és mi gyerekek ezt dézsmálgattuk. Egy idő után elkezdtem szelektálni, szépirodalmat, komolyabb regényeket olvastam. Azután pedig a versek felé fordultam, először a magyar költők legnagyobbjaihoz, akikből naponta tudtam táplálkozni, a szó legszorosabb értelmében.

Kellett is ez a táplálék, mielőtt munkába indult volna – 16 éves kora óta dolgozik, 44 éves szolgálati viszonyából 33 évet töltött a miskolci színházban. Azt megelőzően csinált mindent. Földet ásott, moslékot hordott – segédmunkás volt, közben járt a gimnáziumba.
– Sopronba készültem faipari egyetemre, de akkor már játszottam amatőr színpadon is. Épp volt lehetőség leszerződni a színház énekkarába, és én választottam. Az egyik a szabad világ, az erdő. A másik egy zártabb világ, mégis nyitottabb száz erdőnél is. De hát mind a kettőben ott a deszka! – teszi hozzá nevetve.

Voltak cigányszerepei – például teljesült az egyik szerepálma, Szigligeti Ede A cigány című darabjának címszerepe. Vagy az egyik legutóbbi „fantasztikus élménye”, a Falstaff, aminek semmi köze a cigánysághoz, de, mint mondja, cigány emberként játssza, és ettől talán egy kicsit más az ő megfogalmazásában a figura. Harminchárom év alatt egyszer, egyetlen színésznő fordult el tőle azért, mert cigány. Ugyanakkor sokszor megkérdezik tőle, milyen cigányszínésznek lenni.

– Nem vagyok cigányszínész, magyar színész vagyok. Cigány származású vagyok ebben a hazában. Azt is meg szokták kérdezni, vállalom-e. Számomra ez nem vállalás kérdése, mert azt kell vállalni, amit rosszul csinált az ember. Ez viszont tény – mondja Szegedi Dezső. – Ha valaki azt mondja rám, cigány, nem sértődöm meg. Igen, cigány, te meg német, lengyel, szerb. Persze, ha nincs felhangja, mert lehet ám azt úgy mondani… Mint ahogy azt is, hogy magyar…

Nagy tisztelettel tekint azokra, akik emberként közelítenek a másikhoz. A politikában sem érdekli a jobb- vagy baloldal, csak az ember maga. A színházban nem foglalkoznak azzal, ki zöld, sárga vagy hupikék, hanem azzal, hogy együtt dolgozunk egy közös cél érdekében, mondja. Ez érvényes a Romano Teatro társulatára is.

– A Romano Teatrót én hoztam létre anno, de már nem tudom vállalni a vezetését, mivel lassan egész embert kíván, és hál’ Istennek be is sűrűsödött a programom itt a színházban. De külső segítőként velük vagyok, írok nekik darabokat. Például legutóbb a Rómeó és Júlia-történetet cigány lánnyal és nem cigány fiúval.

Mert a Romano Teatro nem cigányszínház. Mindenkit várnak, aki szeretne együtt játszani – és a hangsúly az „együttön” van.

– Cigányemberként úgy alakult, hogy cigány fiatalokkal kezdtem el dolgozni, de azt mondtam, ez nem jól van így! Az utcán is látni, hogy együtt játszanak cigány és nem cigány gyerekek, és itt hatványozottan kell, hogy közös játék legyen. Csodálatos, amikor azt látom, beszélek a cigány szokásokról, és a nem cigány fiatalok álmélkodva néznek rám, „ez azt jelenti”? És fantasztikus, amikor cigány fiatalok, akik elmúltak 18 évesek, és még életükben nem voltak színházban, eljönnek, aztán még el is beszélgetünk az előadásról. Ahelyett, hogy kocsmába mennének, vagy épp a televízióban celebeket, buta sorozatokat bámulnának. Az is nagyon jóleső érzés nekem, amikor rászólnak egymásra, ha valaki helytelenül fogalmaz, és a másik nem sértődik meg. „Tényleg, mondta Dezső bácsi is”, és aztán jobban odafigyel. Mert foglalkozunk a helyes magyar beszéddel is.

Mint minden amatőr csapatnál, itt is van fluktuáció, keresnek újabb szereplőket, statisztákat.
–  Az jelentkezik, aki akar. Mi embereket keresünk – szögezi le a színművész, aztán hirtelen rákérdez. – Tudja, mit jelent az, hogy rom, roma? Ember, emberek. Ezt jelenti tükörfordításban. Cigányul nem lehet azt mondani, hogy cigány. Azt lehet mondani, hogy ember. És ha valaki embernek nevezi magát, az jelent valamit – persze, ha ő maga is, valóban úgy gondolja.