HÍRDETÉS


HÍREINK
vissza

Meghalt Balogh Balázs András festőművész

betűméret csökkentése betűméret növelése
2014 Február 20    Forrás: Index


Ez a cikk archív

Életének 74. évében meghalt Balogh Balázs András roma festőművész - tájékoztatta az MTI-t Gáspár István Gábor író-újságíró, a művész barátja. Balogh mindössze 9 évvel élte túl szintén roma származású festőművésznő feleségét, Oláh Jolánt.

Hirdetmény

A cigány festészet meghatározó alakjának 2001-ben volt életmű-kiállítása Budapesten, utoljára pedig 2012-ben vett részt csoportos kiállításon a Közigazgatási Minisztérium épületében megrendezett Beszélő paletták című tárlaton.

Az 1944-ben Kassán született Balogh András Balázs szülei a holokauszt áldozatává váltak, nagyanyja nevelte ötéves koráig, majd lelencházba került, onnan kiadták nevelőszülőkhöz, de azok nem járatták iskolába, hanem koldulni küldték - olvasható a Wikipedia róla szóló szócikkében. Felnőtt korában nehéz fizikai munkával kereste kenyerét, kőművesként dolgozott az építőiparban, dolgozott acélgyárban, bányákban. Amikor elvette második feleségét, a roma naiv festészet egyik ikonikus képviselőjét, Oláh Jolánt, Salgótarjánban telepedett le. 1992-ben, 35 évnyi munka után vált munkanélkülivé.

A rajzolás, a festés mindig nagyon foglalkoztatta, rengeteget másolt, főleg Balázs János festményeit, és csak 1975-től jelentkezett sajátos önálló alkotásaival. Ettől kezdve hamarosan rendszeres kiállító művész lett. „Művészete igen rendhagyó, főleg éjszakát fest, apró festékpontokból állítja össze monumentális hatású, szimbolikus kompozícióit. Képeit a gyermekkori, keserű emlékek inspirálták, vásznain a szegénységet, a kirekesztettséget a stiláris elemek és figurák monoton ismétlődésével hangsúlyozza" - írta róla az Artportál. Műveit a kecskeméti Néprajzi Múzeum és a budapesti Roma Parlament őrzi.



Hirdetmény

vissza az oldal tetejére

PROGRAMAJÁNLÓ
Előző hónap 2020 Augusztus   Következő hónap
H K Sz Cs P Sz V
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      
Aktuális: 

Nincs esemény

HÍRDETÉS


EGY ÉVE TÖRTÉNT
  • Visszafogadta a Fidesz a cigányozó edelényi polgármestert

  • Farkas Flórián pofátlansága: folytatnia kell az elért sikerek megtartásáért…..

  • Kis Grófo képével cigányozott a szolnoki ellenzék

  • Felosztanák Farkas Flórián birodalmát

  • A cigányok felzárkóztatása az egész társadalom ügye



CÍMKE FELHŐ
KI KICSODA?

SZAVAZÁS

Oszlassa-e fel magát azonnal az Országos Roma Önkormányzatot?














KÖVESSEN MINKET ONLINE
KÉPGALÉRIA
 PARTNEREINK:

  • 100 Tagú Cigányzenekar



    Phiren Amenca



    Parno Graszt