Hazatér, hogy segítse népét. Kamarás István kanadai emigrálása csak részben váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

- A Barankovics Roma Egyesület (a KDNP cigánytagozata) és a Református Cigánymissziós Tanács volt elnöke, a Roma Szakkollégium valamikori igazgatója, és még jó néhány cím van az ön birtokában, amelyet hosszasan sorolhatnék. A szatmárcsekei és milotai cigánytelepekről hogyan jutott el ezekig a pozíciókig?

- Valójában sem a szüleim, sem én nem gondoltam, hogy egyetemet végzett ember leszek, hiszen családi kultúránkban nem volt benne a tanulás fontossága. Írni-olvasni nem tudó nagyszüleim neveltek fel, akik végtelenül szerettek és óvtak engem. Nagyapám, Kanalas József megtanított mindenre, amiről ő úgy vélte, hogy fontos tudni egy jó beás cigányembernek. Az általános iskola elvégzése után dolgozni kezdtem, majd csak évekkel később érettségiztem le. Esti tagozatos középiskolából, munka mellett felvettek az ELTE szociológia- és történelemszakára is. A szívemhez közelebb állót, a történelmet választottam. A következő évben bejutottam a politológiára is, amit szintén sikeresen végeztem el. Nagymamám — lánykori nevén Mursa Jolán — sokszor mondogatta, látva, hogy alig pihenek munka után: „majd ő eltart, ne tanuljak”. Ennek ellenére egy nap mégis mosolyogva jött oda hozzám, és mesélte el aznapi élményét, miszerint egy Albertirsán köztiszteletben álló középiskolai tanárnő gratulált neki az elért felvételi eredményeimért. Ezután akárki is kérdezgetett felőlem a lakóhelyemen, ő mindenkinek örömmel és büszkeséggel telve mondta, hogy a fia magas iskolába jár. Az egyetem befejezése után Pécsett PhD-hallgató lettem, de Kanadába jövetelem miatt halasztanom kellett. Bízom abban, hogy hamarosan azt is befejezem. Valójában az egyetem elvégzése után éreztem először, hogy az Isten nem véletlenül tette ezt a csodát velem, nem véletlenül rendelte ezt a sorsot nekem. Márpedig, ha ez így van, akkor a megszerzett tudást nem raktározhatom el önmagamnak, cigány népem és szülőhazám segítésére kell fordítanom. Hálás köszönettel tartozom szüleimnek, hogy felneveltek. Nagymamámnak azért is, mert istenfélő emberként, megismertette velem a református vallást. Általa a szívembe íródott és a lelkembe vésődött Isten neve és szeretete. Minden, amit elértem eddigi életemben, nem magamnak köszönhetem: Soli Deo gloria, egyedül az Istené a dicsőség.

- Sikeresen ívelt felfelé karrierje! Miért hagyta el mégis hazáját, Magyarországot?

- Szokták mondani, a látszat néha csal. Számomra nem könyvelhető el valaki sikeresnek, ha legbelül tehetetlenséget érez. Sajnos emigrálásom kényszerű volt, ugyanis az elveimmel ellentétes meggyőződések felett nem tudtam volna szemet hunyni. Semjén Zsolttal — akinek cigányügyi tanácsadója voltam — megegyeztünk, hogy a kormányváltás után a cigányoknak valós kitörési pontokat fogunk felmutatni. A jelenlegi kormány több jelentős sikert is elért, mint például a határon túli magyarság ügyének felkarolását, de a cigányság élethelyzetének javítására sajnos már nem maradt elég erő. 

- Két és fél éve annak, hogy menekültjogi kérelemért folyamodott a kanadai hatóságokhoz. Mi történt önnel ez alatt az idő alatt?

- A kezdet nagyon nehéz volt. Érkezésünkkor egy igénytelen, éppen csak pár négyzetméternyi, sötét és dohányfüsttől bűzlő, shelter szobába kerültünk, ahol három hónapot töltöttünk el az akkor egyéves Adél lányunkkal. Boldogulásunkat legfőképp hiányos nyelvtudásunk akadályozta. Senki sem segített, csupán egymásra számíthattunk. Valójában nem szívesen emlékszem erre az időszakra, amely mindhármunkat megviselt. Fél évvel később azonban Nt. Vass Zoltánnak, a Torontói Első Magyar Református Egyház lelkipásztorának és Aykler Béla úrnak, az Aykler cég tulajdonosának köszönhetően munkához jutottam, melynek eredményeképp nagyon jó körülmények közé kerültünk. Sikerült beilleszkednünk. Elsajátítottunk egy olyan kultúrát, amely addig számunkra távoli és ismeretlen volt. Egy évvel ezelőtt pedig megszületett Regina lányom, aki már kettős állampolgár.

- Mindent egybevéve, megérte eljönni Magyarországról?

- Vegyes érzelmek kavarognak bennem a kérdés hallatán. Feleségemmel együtt megerősödtünk, változtunk. Az eddiginél tudatosabban éljük életünket, neveljük gyermekeinket. Azonban, ha arra gondolok, hogy kijövetelem nem érte el legfőbb célját, kissé elszomorodom. Az előre megbeszélt taktikai lépések a Magyarországról való eljövetelem után feledésbe merültek. A „szolgalelkű” értelmiség számára fontosabb volt a megszerzett pozíció. Kijövetelemmel ideig-óráig sikerült ráirányítani a reflektorfényt a magyarországi cigányság elfogadhatatlan helyzetére, de a személyes példamutatás nem volt átütő hatással a roma értelmiségiekre. Hazai támogatás híján nem sikerült a magyar közéletben új, a megszokottól eltérő politikai kultúrát meghonosítani, melynek jellemzője elképzeléseim szerint a büszke és markáns cigány érdekképviselet, nem pedig a megalázkodás vagy másképp szolgalelkűség. Mára azt is be kellett látnom, ha Kossuth Lajosnak, Rákóczi Ferencnek és Thököly Imrének sem sikerült nagy erővel hatni idegenből a magyar közéletre, nekem sem fog.

- Mik a tervei a jövőben, úgy tudom, komoly támogatásai vannak a letelepedés megszerzéséhez?

- Otthonról egyre többen keresnek meg olyan cigányemberek, értelmiségiek, akik éreztetik, hogy rám otthon van szükség. Az ő és elsősorban a család folyamatos unszolásának engedve, jó anyagi körülményeink ellenére a hazautazást választottuk. A döntés komoly dilemmát jelentett, ugyanis maradásunkat többen szorgalmazták. A letelepedés megszerzése a legutóbbi szigorítások óta már szinte lehetetlen. Családommal együtt azonban egy bizonyos program keretén belül hozzájuthattunk volna ehhez a státushoz, melynek megszerzéshez munkaadóm, Aykler Béla úr biztosított volna minden segítséget és támogatást a korábbiakban is említett Nt. Vass Zoltán lelkipásztor úrral karöltve.

- Hogyan látja, hazamenetele után tud majd valamit változtatni a cigányság helyzetén?

- Bízom Istenben, így tudom, sikerülni fog. Ma már szinte senki sem akar emlékezni rá, azonban mielőtt Kanadába jöttem, a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat indításánál komoly szerepem volt, amiről Hofher József jezsuita szerzetes atya így nyilatkozik: „A kollégiumok létrejöttében vezető szereped volt. A te fejedből pattant ki az ötlet. Ha te nem vagy, most nem lennének kollégiumok.” Úgy gondolom, nem az a lényeg, hogy a nevem vagy a munkám elismertség övezze. Számomra értékesebb az, ha tudom, a nagyon nehéz helyzetben lévő romafiatalok oktatásához többletforrást és lehetőséget sikerült biztosítanom a KRSZH-ba kerülésük esetén. Eltökélt szándékom, hogy hazatérve életre hívjuk a már korábbi években megálmodott etnikai alapú cigány pártot, mely moralitásban és szakmaiságban magas színvonalú és ezek mellett konszenzusra törekvő. Egy sikeres etnikai alapú párttal a hátunk mögött mi, cigányok is részt vállalhatnánk az ország gazdasági és társadalmi életében, annak javításában és irányításában. Ahogyan Kanadába jövetelem előtt is, most is úgy látom, hogy egy sikeres etnikai alapú párt működésén keresztül leküzdhetjük a cigány nép negatív megbélyegzettségét, s reménytelibb, biztonságosabb jövőképet tudunk állítani felnövekvő gyermekeink, az utókor számára.