2024 April 16., Tuesday/Csongor napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

Újabb szélsőjobboldali megmozdulás Csehországban
2013. 07. 09. 00:00

Nyolcan könnyebben megsérültek, 136 embert pedig őrizetbe vettek a romaellenes tüntetők és a rendőrség összecsapását követően a dél-csehországi Ceské Budejovicében.

Július 6-án nagyjából ezer romaellenes tüntető vonult a kilencvenezres város utcáira, céljuk az volt, hogy tömegesen jussanak el a Május lakótelephez, ahol egy nagyobb roma csoport él, és amely a mostani tüntetést megelőző konfliktusok központi helyszíne volt. A hivatalosan nem engedélyezett és be sem jelentett demonstrációt a rendőrök próbálták még a város központjában feloszlatni, így a felvonulók csak kisebb csoportokba verődve érték el célállomásukat.

A rendőrök könnygázt is bevetettek a bokszerekkel, baseballütőkkel felszerelten érkező tüntetőkkel szemben, és végül megakadályozták összeütközésüket a lakótelepen élő romákkal. Szombat éjjel és vasárnap egész nap járőrök tartották megfigyelés alatt a helyszínt és környékét. A rendőrség 136 embert vett őrizetbe, őket másnap el is engedték, mindössze hat esetben indult eljárás hatóság elleni erőszak megalapozott gyanúja miatt. Nyolcan könnyebb sérülésekkel kerültek kórházba, de már ők is hazamehettek.

 

Ugyanitt június 29-én egy a rendőrség által engedélyezett békés demonstráció torkollott utcai összecsapásokba. A tüntetők célja az volt, hogy felhívják a politika figyelmét az egyre szaporodó lopásokra, betörésekre és a növekvő társadalmi feszültségre. A visszafogott megmozdulás azonban nem volt elég a helyi és más városokból ideérkező radikális csoportoknak, akik szitkozódásaikat és „Csehország cseheknek!” jelmondatukat skandálva indultak meg a Május lakótelep felé. Akkor 13-an szenvedtek könnyebb sérüléseket, tíz tüntető és három rendőr.

 

A Május lakótelepen kb. 22 ezren élnek, közülük négyszázan romák. A mostanra elmérgesedett helyzet kiindulópontjául egy június 21-i incidens szolgált, amikor a lakótelep játszótérén először roma és nem roma gyerekek, majd felnőttek keveredtek összetűzésbe. Helyi lakók egyre problematikusabb együttélésről beszélnek többség és kisebbség között.

 

A város polgármestere Juraj Thoma szerint a biztonságérzet növeléséhez elengedhetetlen a városi járőrök számának emelése, ami az első demonstrációt követően már meg is történt Èeské Budìjovicében. A nemzeti rendőrség pedig várhatóan további járőröket fog küldeni a lakótelep térségébe. A város vezetősége megkérte a lakótelep lakóit, hogy tartózkodjanak az utcai gyülekezéstől, illetve bármilyen csoport támogatásától. Thoma elmondta, a városi tanács nyilvános meghallgatásokat tervez, első alkalommal július 9-én a helyi sportcsarnokban, ahol a Május lakótelep lakói nyíltan elmondhatják az együttéléssel kapcsolatos sérelmeiket és javaslataikat.

 

Csehországban romák és csehek viszonya konfliktusokkal teli, az elmúlt években számosmegdöbbenést kiváltó eseményről hallhattunk. A 250 ezresre becsült roma kisebbség nagyjából harmada nagyvárosok szélén kialakult gettóövezetekben él - szintén csak becslések szerint nagyjából négyszáz telep lehet az országban. A felnőttek nagy része nem dolgozik, a megélhetésben a főszerep a segélyeké. Civil csoportok és egyházi szervezetek szociális munkások segítségével folyamatosan azon dolgoznak, hogy a kisebbségi gyerekek és fiatalok ahelyett, hogy korán elkallódnak, tanulják meg hasznosan eltölteni idejüket - hiszen gyakran iskolába sem járnak.