2024 April 20., Saturday/Konrád, Tivadar napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

Magasztalta magát a cigánygyilkosságok vádlottja
2013. 05. 29. 00:00

Megsértődött a romagyilkosságok elsőrendű vádlottja, Kiss Árpád azon, hogy a szakértők sikertelen embernek írták le, a negyedrendű vádlottat pedig hazugnak nevezte.

A romagyilkosságok tárgyalásának szerdai napján, az utolsó védőbeszéd után a vádlottak is lehetőséget kaptak arra, hogy szóljanak a védelmükben. Az elsőrendű vádlott, Kiss Árpád saját magáról beszélt a legtöbbet, több adatot is pontosított, amelyek szerinte helytelenül szerepelnek a vádiratban. Ilyen például, hogy mikor házasodott össze a feleségével. Tagadta, hogy nemzeti zenekarok koncertjeire járt volna, vagy hogy szélsőséges szervezetek tagja lett volna, ellenben hangsúlyozta, hogy részt vett különböző jótékonysági akciókon. Szerinte a vád még a személyleírását is eltorzította, ugyanis nem 190, hanem csak 180 centi magas.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

A bíró ekkor szólt közbe, és felhívta Kiss figyelmét arra, hogy ő tulajdonképpen vallomást tesz, pedig ezt már senki sem veheti figyelembe. Kisst ez nem zavarta, és folytatta a beszédet. Elmondta, hogy a pszichológus szakértő őt sikertelen embernek állította be, pedig zenekarával CD-t jelentetett meg, és még a Petőfi Csarnokban is játszottak. Kiss lassan, akadozva beszélt, mondandóját egy elé fektetett papírról olvasta fel, és többször is szünetet kért.

A vád alapjául szolgáló vallomásokról is beszélt. A koronatanú, F.-né Ny. Évát jól ismerte, de nem voltak élettársi kapcsolatban, mint azt a vádirat állítja. Azt is tagadta, hogy bántotta volna a nőt, és szerinte nem keltett félelmet benne, annak ellenére, hogy a nő korábban ezt vallotta. Kiemelte, hogy szerinte a nő sok esetben nem a tényeket, hanem a saját véleményét mondta el, és a bűncselekményekkel kapcsolatban is tett téves állításokat, például akkor, amikor azt mondta, Kiss az alsózsolcai támadás után egész nap aludt. "Pedig folyamatosan mozgásban voltam" - mondta a vádlott.

 

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

A legjobban mégsem rá, hanem a negyedrendű vádlott Csontos Istvánra volt kiakadva, aki "lejárató, degradáló kijelentésekkel" akarta befeketíteni. Kiss szerint Csontos azon állítása, hogy ő félelmet keltett benne, nem igaz, csak a védekezési taktika része, ahogy az is hazugság, hogy Csontos tartótisztjének megölését tervezte. "Szövevényes, összetett hazugságrendszert dolgozott ki" - mondta Kiss Csontosról, akit egyébként úgy jellemzett, mit aki közismerten szkinhed beállítottságú.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

A bűncselekményekről keveset beszélt, elsősorban a szakvéleményeket és rendőrségi iratokat támadta, amelyeket szerinte sok esetben szabálytalanul készítettek el. Védekezésének lényege az volt, hogy Csontos nem az igazat vallotta, sokszor a nyomozóhatóság befolyásolta, a legtöbb támadásnál kulcsfontosságú bizonyítéknak számító DNS-minta pedig nem elegendő, abból legfeljebb arra lehet következtetni, hogy "valamikor" megfogta a gyilkosságoknál használt egyik fegyvert, de ezt sohasem tagadta. Az nem megállapítható, hogy ez mikor történt, a gyilkosságokban való részvételét pedig tagadja.

Az elsőrendű vádlott szerda délután is folytatja beszédét, ugyanis még nem ért a végére.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]