2024 March 29., Friday/Gedeon, Johanna napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

Új képviselője van az Országos Roma Önkormányzatnak
2013. 05. 15. 00:00

Új képviselője van az ORÖ-nek, mert az OVB szerdai ülésén úgy határozott, hogy a bíróság által jogerősen elítélt Kolompár Orbán mandátumát a jelölőszervezet által jelölt Kovács Bélának adja ki.

Az ülésen emlékeztettek arra, hogy a Kecskeméti Törvényszék március 8-án kihirdetett ítéletében megállapította Kolompár Orbán büntetőjogi felelősségét, és a letöltendő szabadságvesztés mellett eltiltotta a közügyektől három évre. Jelezték, hasonló ügy még nem volt az OVB előtt.
    

 

A jogszabályok szerint akit eltiltanak a közügyek gyakorlásától, az meghatározott időre sem aktív, sem passzív választójoggal nem rendelkezik (azaz nem választhat és nem választható), így megszűnik a képviselői mandátuma is.
    

 

Kolompár Orbán mandátumának megszűnése után a Magyarországi Cigányok Országos Fórumának (MCF) mint jelölőszervezetnek egy hónapja volt arra, hogy a listáról megnevezze azt a személyt, akinek a mandátum kiadható, azaz aki a képviselői helyet betöltheti az országos önkormányzatban. A nemzetiségi szervezet április 4-én jelentette be a mandátumra Kovács Bélát, így az OVB az ő számára adta ki a mandátumot.
    

 

A tájékoztatás során kitértek arra is, Kolompár Orbán nemcsak képviselő volt, hanem egyben a jelölőszervezet elnöke, és a képviseletére jogosult személy is. Jelezték azonban, hogy az MCF elnöksége még a bíróság ítélethirdetése előtt néhány nappal döntött az elnök helyettesítéséről.
    

 

Az OVB ülésén két népszavazási kezdeményezést is hitelesített. Az egyikkel a beadványtevő magánszemély azt szeretné elérni, hogy az általános iskolákban tegyék kötelezővé a gépírásoktatást, míg a másikban amellett gyűjtenének aláírásokat, hogy az állami és önkormányzati középiskolákban legyen kötelező a diákok általános pénzügyi készségeinek fejlesztése.