HÍRDETÉS


HÍREINK
vissza

Rasszizmus elleni világnap - DK: a Fidesztől sem idegen a rasszizmus

betűméret csökkentése betűméret növelése
2013 Március 21    Forrás: mti


Ez a cikk archív

A Demokratikus Koalíció szerint erősödnek Magyarországon a kisebbségi csoportok kirekesztésére irányuló törekvések és a "Fidesztől sem idegen a rasszizmus".

Hirdetmény

Az ellenzéki párt alelnöke a rasszizmus elleni világnap alkalmából az MTI-hez eljuttatott csütörtöki közleményében azt írta: a DK aggodalommal állapítja  meg, hogy a kisebbségi csoportok kirekesztésére irányuló törekvések, miként Európa-szerte, úgy Magyarországon is egyre erősödnek. 
    

 

"Amíg azonban az EU más tagországaiban evidencia, hogy a magukat demokratikusnak valló pártok, politikai irányultságuktól függetlenül nem vállalnak semmiféle  közösséget a szélsőséges, kirekesztő eszméket valló pártokkal, sőt, nézetkülönbségeiket félretéve igyekeznek őket karanténba szorítani, addig Magyarországon nem csak a joggal szélsőjobboldalinak tartott Jobbiktól, de a magát mérsékelt jobboldalinak valló Fidesztől sem idegen a rasszizmus" - fogalmazott Molnár Csaba.



Hirdetmény

vissza az oldal tetejére

PROGRAMAJÁNLÓ
Előző hónap 2020 Január   Következő hónap
H K Sz Cs P Sz V
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
Aktuális: 

Nincs esemény

HÍRDETÉS


EGY ÉVE TÖRTÉNT
  • A cigányok harminc éve elszenvedői a túlóratörvénynek

  • ORÖ-s képviselők tucatjait hallgatták ki gyanúsítottként

  • KÁSLER MIKLÓS: A ROMA SZAKKOLLÉGIUMOK ELŐSEGÍTIK A TEHETSÉGEK KIBONTAKOZTATÁSÁT

  • Azért kellett mennie a CEU-nak, mert Soros támogatta a romákat?

  • Rafael Gyula: a baloldali pártok mondják fel a Jobbikkal való együttműködésüket!



CÍMKE FELHŐ
KI KICSODA?

SZAVAZÁS

Oszlassa-e fel magát azonnal az Országos Roma Önkormányzatot?














KÖVESSEN MINKET ONLINE
KÉPGALÉRIA
 PARTNEREINK:

  • 100 Tagú Cigányzenekar



    Phiren Amenca



    Parno Graszt