2026 June 09., Tuesday/Félix napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

Romani Rose méltatja a magyar romapolitikát
2012. 10. 22. 00:00

A magyar kormány érdeme, hogy az uniós politika napirendjére került a szintik és romák egyenjogúsításának ügye - mondta hétfőn Berlinben a Német Szintik és Romák Központi Tanácsának elnöke.

Romani Rose egy sajtóbeszélgetésen kifejtette: a magyar kormány az ország 2011-es uniós elnöksége alatt elfogadott romastratégiával felkarolta azt a "régi követelést", hogy a szintiket és romákat ismerjék el a nemzetet alkotó közösség tagjaiként.

A legtöbb kelet-európai állam soha nem tekintette nemzetalkotó elemnek a szinti és roma kisebbséget, a magyar kormány kezdeményezése azonban fordulatot hozott, hiszen a nemzetállami felelősség elvéből indul ki, és felszólítja az uniós tagországokat a kisebbség egyenjogúsítására és felzárkóztatására - tette hozzá. Az Orbán-kormány vállalja ezt a felelősséget és el is indított programokat, például az oktatás területén - mondta Romani Rose.

Hangsúlyozta: a magyar kormány politikáját joggal érik bíráló megjegyezések, a romastratégia azonban pozitív, előremutató eleme ennek a politikának. "Kritikus szemmel követem a stratégia megvalósítását, és ezt a magyar kormány is tudja" - tette hozzá.


Orbán Viktor miniszterelnök október 11-én tett berlini látogatása során a Magyar Érdemrend középkereszt kitüntetést adott át neki. A német szinti és roma közösségeket összefogó szervezet vezetője ezzel összefüggésben újságírói kérdésre válaszolva elmondta: kapcsolata a magyar kormánnyal a 2008-2009-es romagyilkosságok után kezdődött, amikor az általa vezetett szervezet támogatásával újjáépítettek kettőt a támadások során felgyújtott házak közül. A programot támogatta a kormány is, így végül valamennyi felgyújtott házat helyrehozták. A közös munka révén pedig kapcsolat alakult a német szervezet és magyar minisztériumok, illetve társadalmi szervezetek között, és az így megindult diskurzus nyomán a kormány kidolgozta az uniós romastratégiát - mondta Romani Rose.