HÍRDETÉS


HÍREINK
vissza

„Elege lett a cigányokból”, megszakította a bemutatót a körjegyző

betűméret csökkentése betűméret növelése
2012 Augusztus 16    Forrás: bama.hu


Ez a cikk archív

Megalázó módon ért véget a Fekete Gyöngy nevű baranyai roma táncegyüttes bemutatója a Somogy megyei Drávatamásiban.

Hirdetmény

Máskor is előfordult már, hogy műsor közben technikai okok miatt elhalkult a zene, azt hittük, most is ez történik – mondta el lapunk kérdésére Óvári Attila Béla, a Fekete Gyöngy Kulturális Egyesület tagja. – A fiúk a színpadon ezért tovább táncoltak, de aztán láttam, ahogy Szolga József körjegyző int a hangosítónak. Közelebb mentem, és akkor hallottam, ahogy azt mondja: „Elég volt a cigányokból.” Nagyon megdöbbentem. Az országot bejártuk, de ilyen még nem fordult elő.


Orsós Orsolya, a tánccsoport egyik tagja így látta az esetet.

 

Július végén meghívtak minket Drávatamásiba fellépni, mi pedig szívesen vállaltuk. Már majdnem végeztünk a bemutatóval, amikor hirtelen valaki lekapcsolta a zenénket. Akkor még nem tudtuk, mi történt, csak utána hallottuk. Nagyon rosszul esett. Később drávatamási polgármesterének lánya levélben kért tőlünk bocsánatot, bár mi a jegyzőtől vártuk volna – tette hozzá Orsós Orsolya.

 

Felkerestük az esettel kapcsolatban Szolga Józsefet, aki nem kívánt nyilatkozni az ügyben, hasonlóan Sabacz Józsefhez, Drávatamási polgármesteréhez, aki szintén elzárkózott a véleménynyilvánítástól. Azt ugyan mindketten megjegyezték, hogy szerintük nem egészen így történt a dolog, részleteket azonban nem árultak el.



Hirdetmény
Ehhez a cikkhez eddig 1 hozzászólás érkezett.

#1   bojgo10  | 2012 Szeptember 03 18:21:22 like(0) dislike(0)

ijenkor nem él a törváény ijenkor rájuk nem vonatkozik a törvény . ? De velünk be tartasák a dögök


vissza az oldal tetejére

PROGRAMAJÁNLÓ
Előző hónap 2019 Július   Következő hónap
H K Sz Cs P Sz V
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031    
Aktuális: 

Nincs esemény

HÍRDETÉS


EGY ÉVE TÖRTÉNT
  • Felgyújtották a kárpátaljai romák imaházát és óvodáját is

  • 2-4 évet kaptak Olaszországban, akik felgyújtották cigányok táborát

  • Már nem igazgató a gyermekbántalmazással vádolt angyalföldi iskolavezető

  • Az ORÖ kiállását várja a rendőri intézkedés után meghalt férfi ügyében Setét Jenő

  • Romagyilkosságok: kérdések, tíz év után is



CÍMKE FELHŐ
KI KICSODA?

SZAVAZÁS

Oszlassa-e fel magát azonnal az Országos Roma Önkormányzatot?














KÖVESSEN MINKET ONLINE
KÉPGALÉRIA
 PARTNEREINK:

  • 100 Tagú Cigányzenekar



    Phiren Amenca



    Parno Graszt