Sem a cigányság, sem a szegények, de a társadalom többsége számára sem lát pozitív, élhető jövőképet Szuhay Péter, a néprajzi Múzeum gyűjteményvezetője.

- Nem kezdtek el még pakolni?

- Nem, és nem is fogunk, semmi okunk költözni. Nincs arról szó jelenleg, hogy új helyre mennénk. Új koncepció van, eszerint a Néprajzi Múzeum megőrzi önállóságát - ilyen irányú elképzeléseit L. Simon László kulturális államtitkár már kinyilvánította -, és egyelőre az sem valószínű, hogy a múzeumot esetleg bármely másikkal összevonnák.

- Áprilisban még arról volt szó, hogy a Kúria visszakapja régi helyét...

- Időnként van erről szó, de egyelőre nem aktuális. A Kúria amúgy az épület egyharmadban lakott, abban a szárnyban, amelyikben a Párttörténeti Intézet működik. A múzeum gyűjteménye annál sokkal nagyobb, hogy labdázni lehessen vele.

- Nemrég jelent meg a Magyarország felfedezése sorozatban Sosemlesz Cigányország című kötete. A könyv - miként írja is - amolyan "költői folytatása" Bartos Tibor 50 évvel ezelőtti, Sosemvolt Cigányország című művének. Bartos könyve reméli a változást a cigányság társadalmi helyzetében, Ön inkább pesszimista. Mi történt az eltelt ötven évben: van radikális változás?

- Kicsit visszaugrok a XIX. század végéig, 1893-ba, amikor a KSH az első átfogó - és talán utolsó - nagy cigányösszeírását végezte. Összesen 274 ezer cigánynak mondott embert írtak össze. A lakóhelytől a nyelvtudáson, az iskolai végzettségen át többféle adatot fölvettek, azt is, hogy miből élnek a cigány családok. A legnagyobb részük a mezőgazdasághoz - mint napszámos, cseléd -, nagyüzemhez, vagy paraszti üzemhez kötődik. Az 1945-ös földosztással, majd a paraszti üzem megszorításával, az első téeszesítésekkel a cigányok elveszítették ezt a kevéske létalapjukat is. A két háború között is alapvetően cigánytelepen, szegregált közegben éltek, de az '50-es évek eleje egy addig nem látott szegénységet hozott a legtöbbjük számára. A hagyományos mesterségekből - muzsikálás, vályogvetés, kovácsolás, téglaégetés - nagyon kevesen éltek meg. 1957-ben létrehozták a Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetségét, és hivatalosan is elkezdtek foglalkozni a cigányok életével: munkaügyi és egészségügyi minisztériumok is felméréseket végeztek a cigányok körében, ami '61-ben végül egy párthatározathoz vezetett.

Ez három területen fogalmazta meg a cigányokkal kapcsolatos kormányzati feladatokat: iskoláztatás, foglalkoztatás, lakáskörülmények. Ezután az extenzív iparosítás az, ami elkezdte fölszívni a cigány munkaerőt: iskolázatlanok, szakképzetlenek, de segédmunkásnak megfelelők - építkezésen, bányában, nehéziparban. És az állandó foglalkoztatottság relatív jólétet teremtett: biztonságos havi jövedelmet, még ha a többségük ingázott is.. De másfél évtizeddel később is marad a szegregáció: az iskolában a gyerekek külön cigányosztályba járnak. Ugyan volt egy telepfelszámolási program a '60-as évek közepén, de helyette új telepek jöttek létre. Az, hogy a cigányok a társadalom peremén élnek, nem sokat változott a '45 előtti vagy a '65 előtti és utáni időszakban. Ha általában van is a politikai vezetésben valamiféle hajlam arra, hogy a cigányok helyzetével átfogóan foglalkozzon, az alsóbb szinteken ez meghal, megölik. Egyszerűen azért, mert úgy gondolják: a mindenkori többség társadalmi békéjét nem kockáztathatják és nem veszélyeztethetik a cigányok esetleges "túltámogatásával", kedvezményezésével.

- Ma az látszik, hogy eldurvult a cigányokkal kapcsolatban a közbeszéd, a kormány pedig elfogadó a Jobbik táborából jövő, lenéző és agresszív beszéddel szemben.

- Az, hogy a cigányokról a társadalom úgy beszél, mint vademberekről, annak van valamiféle politikai legitimitása. Az a baj, hogy ami szalonképtelen, az egyszer csak szalonképessé válik. Szepessy Zsolt monoki polgármester az egyik első volt ebben: azt üzente, a cigányok munkakerülők, érdemtelenül kapják a segélyeket, nem akarnak dolgozni, aminek ma már majdhogynem kormányzati szintű igazolása van.

Miután a gondolat megfogalmazódott, hogy a segélyen élő családok kártyára kapják a pénzüket, hogy csak adott boltokban költhessék el, hogy ne vegyenek alkoholt, cigarettát, kávét - ez máig jelen van a politikai gyakorlatban. 2009-ben, akkor fideszes parlamenti képviselőként Molnár Oszkár a középkori, tudatos csonkításra emlékeztető hiedelmeit adta elő, hogy a nők a hasukat verik gumikalapáccsal, illetve hogy gyógyszereket szednek, vagy az újszülött gyerek fejét nejlonzacskóba húzzák, hogy fogyatékos gyerek szülessen, hogy "magasabb" (pár ezer forinttal több) családi pótlékot kapjanak. És az akkori legnagyobb ellenzéki párt, a Fidesz egy szót sem szólt - miközben hosszú ideig úgy volt, hogy ezt az embert indítja majd újra az edelényi választókerületben. Ez a párt úgy tett, mintha ez Molnár Oszkár belügye volna. Mintha semmi köze nem volna hozzá.

- Ahogy a Fidesz más, neki kényes helyi ügyekben is így tesz...

- Tudatos kormányzati politikát rajzol ki az, hogy 30 napig dolgozni kell a 22 ezer 800 forintos segélyért, és élet és halál urává válik a jegyző, mert bárkit kizárhat a közmunkából. És olyan borzasztó állapotot teremt, ahol egyre rosszabb lesz a cigányok helyzete. A mai kommunikáció arról szól, hogy a cigányok nem akarnak dolgozni. Pedig meg lehet nézni, a Moszkva téri emberpiacon hányan állnak sorba, s aki talál munkát, az keményen dolgozik is.

- Mi valósult meg a roma integrációs programból?

- Semmi. Le akarták szállítani a tankötelezettséget 15 évre. Ebből lett 16 év. Ez azt jelenti, esélyük sincs a gyerekeknek, hogy valóban ugyanazt a tudást szerezzék meg, amit a nem cigány, vagy a nem oly szegény kortársaik. Az iskolai integrációt mint olyat, megkérdőjelezték; arról beszéltek, hogy az együvé valóknak közös iskolába kell járniuk, és nem kell keveredniük a jobb helyzetűekkel. Azt mondja a kormány, mi nem felzárkóztatni akarunk, hanem segítséget nyújtunk azoknak, akik szeretnének felzárkózni. Így nem lesz valódi változás. Az a megállapodás, ami Orbán Viktor és Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöke között létrejött, az egyfajta paternalista megállapodás: a gondjaitokat oldjátok meg. Nem az ORÖ-vel kell megállapodni. Az egész kisebbségi önkormányzatiság gettósítása a politikának és a cigányok elkülönítésének is legitimációs terepe.

- Ez is egyfajta üzenet lehet Orbántól: ha a cigányság azt látja, hogy Farkas van a tűz közelben, a romák őmellé állnak, mert ha szeretnének valamit, akkor őt kell támogatni...

- A 2010-es edelényi választás jó példa erre. Sokáig úgy volt, Molnár Oszkár marad a Fidesz jelöltje, de az utolsó pillanatban, a felcsúti meghallgatásokon Orbán úgy döntött, Pierre Daher legyen az edelényi választókörzet fideszes jelöltje. Szendrőládon, ahol több száz roma választópolgár van, Horváth Aladárnak egyetlen szavazatot sem sikerült szereznie. A romák az egész környéken Pierre doktorra, a körzeti orvosra szavaztak. Mert érdektelen volt, hogy a Fidesz nem védte meg a roma nőket a gumikalapács vádja alól. A cigányok közül mindenki azt remélte, hogy a Fidesz majd Pierre doktoron keresztül pénzt, törődést, támogatást fog adni, de mit adtak? Ahogy Szendrőládon mutatnák, egy nagy túróst.

- Amellé álltak, akit sikeresnek gondoltak.

- Azt várták, hogy a Fidesz fog győzni. Ez egy pragmatikus döntés volt. Pierre doktor kampánystábja romákból állt. A parasztok jelentős számban szavaztak a Jobbikra, amelynek a jelöltje visszalépett a második fordulóban Molnár javára, és így ő nyerte meg a választást.

- A politikai ellentétek a cigány társadalomban is megjelennek. Mi a tapasztalata, ezek a folyamatok meg tudják osztani őket?

- Ez az országgyűlési választás éppen egységet teremtett a romák széles köreiben. Azt a pragmatikus egységet, hogy a Fidesz majd segít rajtuk. A 2010-es önkormányzati választások már az egység hiányáról szólnak. Szendrőládon két magyar mellett négy roma jelölt is indult a polgármesteri székért, nem tudtak szövetséget kötni. El is bukták a választást. Egy év múlva, amikor megbuktatták a polgármestert, és új választásokat írtak ki, akkor már csak egy cigány indult az egy magyar jelölttel szemben. A cigányok közül viszont sokan az egy évig regnáló polgármesterre szavaztak, mert az a rendpárti szöveget mondta: hogy ő majd rendet csinál a cigányok között. És mert a kabinet elhitette a társadalom többségével - cigányokkal és nem cigányokkal -, hogy rendet kell teremteni a cigányok között. Ennek a társadalomnak a torkán nagyon sok mindent lenyomtak az elmúlt két évben, és még mindig nem látni a tömegeket, amely azt mondaná, nem ezt ígértétek, menjetek haza.

- Bizonyos üzenetek ismételgetésével el lehet altatni az embert.

- Vannak finom trükkök, hogyan lehet lehetetlenné tenni emberek, jelesül a cigányok életét, hogyan lehet kiutálni, elüldözni valahonnan őket. S akik ezt teszik, annak cinkosan elnézik, eltűrik, tán még meg is simogatják a fejét, jól van, jól csináltad. Volt nemrég egy konferencia Gyöngyöspata elmúlt egy évéről, ahol elhangzott, hogy ez a Jobbik próbaterepe. Azt mondtam erre, hogy nem a Jobbiké, hanem a Fideszé. Megnézik, meddig engedhetik a Jobbikot. Cinikus dolog volt, hogy 2010 márciusától hosszú hetekig elnézték, hogy gyakorlatozzanak ott félkatonai szervezetek, s félelemben tartsák a romákat. És amikor a belügyminiszter elment, rendről és nyugalomról beszélt.

- Lehet, hogy a cigánykérdést a Jobbik hátszelével viszi végig a Fidesz?

- Egyes politológusok szerint a Fidesz a saját szavazótáborát őrzi és arra vigyáz, a Jobbik ne vigyen el tőle szavazókat. Ebben az értelemben születnek a cigányokkal, rendpártisággal kapcsolatos törvények. Nem sokban különböznek ideológiailag a Fidesz-urak a Jobbik-uraktól: az a különbség, hogy az egyik belemondja az ember arcába, a másik csak a férfizuhanyzóban vagy vadászaton "karakán". És mindig vannak olyan roma közéleti szereplők, akik ezt hajlandók legitimálni: akik azt mondják, nekünk romáknak kell megváltozni, nekünk kell lemondanunk a sok gyerekről, nekünk kell akarni jobban élni; mintha nem egy társadalmi termék volna a szegénység, mintha kizárólag a mi akaratunkon múlna, meddig jutunk. Az egész közoktatási és felsőoktatási törvény is úgy van megírva, hogy az még jobban sújtsa a szegényeket, hogy még kisebb esélyük legyen. Nehogy már közgazdászok, gazdasági szakemberek, ügyvédek vagy jogtudósok legyenek a cigányok és szegények közül - aki be akar kerülni, annak meg kell vásárolnia ezt a helyet.

- A szintén erős antiszemita megnyilvánulások ugyanebbe a sorba tartoznak.

- Nagyon erős antiszemita hecckapmány folyik, amivel az igazi baloldal erejét veszik el. Ne legyen olyan párt, amely végül is alternatívája lehet a Fidesznek. Erre jön a szélsőjobbos gondolatkör. A mostani kormányzat valóságos és szimbolikus figurái üzengetnek: szeressétek Wass Albertet, Nyírő Józsefet, az antiszemita püspököt, Prohászka Ottokárt, de ne szeressétek a cigányokat és a zsidókat, Károlyi Mihályt és a földosztást, a társadalmi fölemelkedést. Mindenki maradjon ott, ahol van. Cigányok, ne tanuljatok, kell a segédmunkás, kell a közmunkás, majd megépítjük a stadionokat - persze nem építünk semmit -, maradjatok csak "beszélő szerszám". Gyönyörű a szereposztás is. Középen van Orbán Viktor, tőle jobbra áll Kövér László, aki Horthyt és Nyírőt mosdatja, aztán balra Áder János, aki meglátogatja Schweitzer József nyugalmazott főrabbit, és elnézést kér.

Ha holnap könyvégetés lesz, vagy háborús készülődés, én nem fogok csodálkozni. Közben az ország értelmiségének egy része elmegy Nyugat-Európába, Amerikába, ahogy a roma értelmiség egy része Kanadába. És maradnak itthon az aluliskolázott, tehetetlen, védelem és támogató, politikai vezető nélküli romák. És valójában nem oligarchákról kéne beszélni, hanem az igazi hűbéri rendszer kiépítéséről: Mert Magyarországon éppen a klasszikus feudalizmus hűbéri rendszere épül ki, ahogy ez a XI. században történt.. Megvásárolom az embereket földdel, tisztséggel - ha én vagyok az állam, ezt megtehetem - , és amint nem az én akaratom szerint cselekednek, elküldöm, elzavarom őket, mást ültetek a helyükbe. Pontosan annak vagyunk a tanúi, hogyan jön létre ez a hűbériség, és ez a legnagyobb gond, mert ezzel szemben nem látni kollektív összefogást.

- Van bármi, amiben reménykedhetnek a cigányok?

- Fleck Gábor szociológus barátom a community.eu-n antiutópiának nevezte a könyvemet - még a népi írók '30-as évekbeli könyveiben is van valami pozitív utópia, de ebben semmi ilyen. Az országban, ahol én is születtem és felelősséggel tartozom polgártársaimért, nem látok a cigányok, a szegények, a társadalom többsége számára semmilyen pozitív jövőképet, egyáltalán élhető életet. Noha a könyvem alapvetően három közösséget mutat, utószavában erről beszél: látleletet ad amai helyzetről s összeköti azt az 50 évvel ezelőtti állapotokkal és semmi jóval nem kecsegteti az olvasóit.


"Amíg egy paraszt is lesz a faluban..."

"Akik tegnap még munkaszolgálatot vízionáltak, azok ma rabszolgasorsról beszélnek. Nem hiába féltek, hogy januártól csökkentik a szociális támogatás mértékét, idejét, tovább szigorítják a családi pótlékra jogosultságot, s úgy számoltak, hogy kevesebb pénzből kell majd eltartani családjukat, ha egyáltalán el tudják még tartani. Nem lesz villany, nem lesz gáz, nem marad ruházkodásra, azt még elviselik, de ha már élelemre sem jut, akkor a gyerekek féltése és a kétségbeesés borzalmas dolgokra viheti őket." - olvashatók Szuhay Péter lesújtó sorai Sosemlesz Cigányország című, a Magyarország felfedezése sorozatában most megjelent kötetének zárszavában. A címegyezés nem véletlen Bartos Tibor irodalomtörténész - és az egyik legtermékenyebbnek mondott magyar műfordító - 1958-ban megjelent Sosemvolt Cigányország - szegkovács cigány történetek című kötetével. Bartos a cigány "mesemondó" Nápóval mondatja el - két eredetmonda között - a többség cigányokról szóló elgondolásait és előítéleteit, és a különböző cigány csoportok között zajló küzdelmeket. "Szóval a gádzsók is lenézik a cigányt.

Én nem mondom, egyikét-másikát le is lehet.(...) Hogyha már cigány, akkor a gádzsó görbe szemmel néz rája, máma is csakúgy, mint régen. A cigány is azért nézi le egyike a másikát, én azt mondom, mert hogyha valakit nagyon lenéznek, az keres magának valakit, akit ő is lenézhet." - mondja ötven évvel ezelőtt az öreg Nápó. Szuhay Bartoshoz hasonlóan közelít a magukat cigánynak mondó csoportokat foglalkoztató kérdésekhez, és mint mondja, kötete "költői folytatása" a műfodítóénak. Három eltérő világképű közösség, Szendrőlád, Kétegyháza és Felsőtelekes egyedi történeteinek bemutatásával olyan összefüggéseket tár fel, amelyek pesszimista képet festenek: a társadalom peremére szorult cigányság az elmúlt évtizedekben hullámzó, többnyire kilátástalan helyzetét, a mindenkori kormányok hanyag, lenéző politikáját. A romák feljebb jutásának lehetősége azonban már helyi szinten eldől. Mint a könyv egyik - a címválasztást eldöntő - története is mutatja: valaki belekiáltja a szendrőládi éjszakába, hogy "amíg Szendrőládon csak egy paraszt is lesz, addig nem lesz cigány a polgármester". A könyv Szuhay szerint "látlelet, mely összeköti az 50 évvel ezelőtti álapotokkal és semmi jóval nem kecsegteti az olvasóit."

Névjegy

"Mind a mai napig ez a világ életem és munkám meghatározó részévé vált" - vallja könyvében Szuhay Péter. A néprajzkutató-szociológus 1954-ben Miskolcon született, 1980 óta vezeti a Néprajzi Múzeum romagyűjteményét. A magyarországi cigányság kultúrtörténete és etnikus folyamatai mellett a paraszti gazdaságtörténetet és a mai falusi társadalom ünnepeit is kutatja. Ám azt, hogy a cigánysággal, vagy ahogyan fogalmaz, a magukat cigánynak mondó, vagy mások által cigánynak mondott csoportok életével foglalkozzon, 21 évesen döntötte el. Meséket gyűjteni járt Babócsára a "mesemondó" Babos Istvánhoz, noha a helyi parasztók - "pógárok" - próbálták lebeszélni erről; pusztán mert a mesemondó cigány, és cigánytelepen lakik, és "ott bizony veszélyek leselkednek ránk". Végül nemcsak "Pista bácsi", a családja is szeretettel fogadta a kutatót, akit tiszteletbeli unokává is fogadtak.

1990-től négy éven át a VIII. kerületi önkormányzat Emberjogi és kisebbségi bizottságánál dolgozott szakértőként, ami azért is fontos, mert a rendszerváltás után ez a kerület karolta fel hivatalosan is a romakérdést. Itt nevezték ki az első kisebbségi biztos, itt alakult meg az első segítőszolgálat, valamint a Józsefvárosi Tanoda is, melynek Szuhay kuratóriumi elnöke is lett. Közben - mint írja - "bedarálódott" a filmkészítésbe is: először szakértőként, tanácsadóként, Kőszegi Edittel közösen húsz dokumentumfilmet jegyeznek (néhány cím: Szemembe megy a bánat, 1993; Csövesek, csicskák 1995; Sok kis öröm és boldogság, 1999). "Szisztematikusan körbejárva mindazt, ami etnikus és szegénységkultúra, identitás- és előítélet-kérdés, a roma nemzeti kultúra megteremtése, ami hozzájárul egy új cigány/roma kép megfogalmazásához" - írja könyvében. Legizgalmasabb munkájuknak a szendrőládit tartja, a falu sorsát már 2001 óta viseli szívén.

Barna L. Norbert /