2024 March 29., Friday/Gedeon, Johanna napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

Sok cégnek túl rázós a cigánylista
2012. 02. 28. 00:00

Több mint 400 milliárd forintot oszt ki az állam a következő három évben olyan pályázatokon, ahol előnnyel indulnak azok a cégek, amelyek vállalják, hogy több cigánynak adnak munkát.

Honnan tudjam, hogy pontosan hány alkalmazottam cigány? Így reagált egy dunántúli üzem nyugat-európai vezetője, amikor kiderült, hogy egy jelentős uniós támogatásokat biztosító pályázaton indulhatna a cége, ha felmérné és nyilvántartaná dolgozói etnikai hovatartozását.

 
A cég által kinézett pályázat pozitív elbírálásához szükséges úgynevezett fenntarthatósági vállalások között szerepel a roma foglalkoztatottak számának 5 százalékos növelése. A pályázaton nem köteles senki sem indulni, de ha egy cég élni kíván a lehetőséggel, el kell gondolkodnia, hogy aktát vezessen-e cigány dolgozóiról. A feltételek könnyen kijátszhatóak, mivel a vállalás teljesülését ellenőrizni lényegében lehetetlen.

 

A kormány még tavaly májusban kötött keretmegállapodást az Országos Roma Önkormányzattal (ORÖ), amely alapján a következő években 718 milliárd forintot oszt szét a cigányság támogatására. Kifejezetten romák elhelyezkedésére legalább 60 milliárd forintot költ az állam, de összesen 400 milliárd forint olyan pályázati pénz szerezhető meg 2015-ig Magyarországon, amelynek egyik, de nem kizárólagos feltétele cigányok foglalkoztatása. Az egyéb lehetőségek között olyasmik szerepelnek, mint például az esélyegyenlőségi témákkal foglalkozó munkatárs, részmunkaidős vagy fogyatékos alkalmazott foglalkoztatása. A pályázati kiírás mindegyik lehetőségnél megadja, hogy pontosan mit kell teljesíteni.

 

Menekülnek a cégek a kényes téma elől

 

 

A dunántúli üzem vezetője által említett pályázat az egyike azoknak, amelyeknél nyolc esélyegyenlőségi vállalásból legalább hármat, legfeljebb hatot teljesíteniük kell a cégeknek. Több cég azonban visszaretten a roma foglalkoztatási vállalástól.

 

"Kicsit kényes téma" - magyarázta Fodor Tivadar, az egyik Széchenyi-terves pályázaton nyertes HI-Lex Hungary X igazgatója, hogy miért nem vállalták be a roma alkalmazottak számának növelését a pályázatban. A Nógrád megyei japán kábelgyárnál gondolkodtak a vállaláson, de amiatt vetették el végül, mert igazolásul a dolgozókkal alá kell íratni egy nyilatkozatot, amelyben az érintett vállalja cigány származását.

 

A pályázat útmutatója szerint akkor érvényes a roma foglalkoztatásra vonatkozó vállalás, ha a cég legalább 5 százalékkal növeli a cigány alkalmazottai számát (vagy ha a projekt végére az 1,5 százalékot eléri az arányuk a dolgozók közt). Ehhez meg kell adnia a beruházás elkezdésekor és a végére tervezett létszámot. "Azt a személyt tekintjük romának, aki annak vallja magát" - így segít az útmutató, amely a kisebbségek jogairól szóló törvényre hivatkozva azt is közli, hogy "az adatszolgáltatás a roma származás tekintetében önkéntes", és sem a válaszadás megtagadása, sem azok tartalma miatt nem érhet hátrány senkit.

Forrás: http://ujszechenyiterv.gov.hu/
A GOP-2011-2.1.3. pályázat kitöltőprogramjából 

 

Ki mondja meg, hogy ki cigány?

 

A pályázónak alá kell íratnia egy nyilatkozatot a cigány alkalmazottjával, hogy roma származású. A munkaadóknak úgy kell nyilatkozatra bírniuk cigány munkatársaikat, hogy a többi alkalmazott előtt ne derüljön ki semmi. Emellett egy beszélgetés során a jogszabályok szerint "egyértelműen és részletesen" tájékoztatnia kell a dolgozót arról, hogy miért gyűjti az adatot, ki kezeli, ki láthatja azt. Az Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) honlapján letölthető ugyan egy nyilatkozatminta, de az adatvédelmi hivatal elnöke azt írta az [origo]-nak, hogy nem felel meg a hatályos törvényeknek, mivel nem tükrözi, hogy az érintett pontosan mihez és milyen célból járult hozzá, és nem utal a részletes és kimerítő tájékoztatás kötelezettségére sem.

 

A Poppe + Potthoff német autóipari beszállító ajkai leányvállalatának projektgazdája azt mondta, azért nem vállalták a roma foglalkoztatási pontot, mert nem tudják ellenőrizni, ki a cigány. "Nem volt konkretizálva a pályázaton, hogyan kell igazolni. Én mondjam meg?" - kérdezte Gellén László. Hozzátette, úgy hiszi, most is van roma dolgozójuk, de "nem tiszta", hogyan tudná ezt ellenőrizni.

 

A romák alkalmazását a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által megbízott szervezetek (például ESZA Társadalmi Szolgáltató vagy a MAG Magyar Gazdaságfejlesztő Központ) ellenőrzik. Ezek "jogosultak a projektdosszié, előrehaladási jelentések, elszámolások teljes körű ellenőrzésére" - áll a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak az [origo]-nak küldött tájékoztatásában. A pályázat benyújtásakor nem kell csatolni a roma alkalmazottak nyilatkozatait, de az ellenőrzésnél kérhetik őket.

 

A pályázatot nyomon követő hivatalnokok minden dokumentum eredetiségét ellenőrizhetik, kivéve a különleges adatokat tartalmazó nyilatkozatokat. Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke az [origo] kérdésére azt válaszolta, "a nyilatkozat valóságtartalmának ellenőrzésére nincs törvényes lehetőség". Vagyis a pályázatot elbíráló és ellenőrző hivatalnokok megnézhetik ugyan, hogy megfelelő számú nyilatkozat van-e aláírva, de hogy azt ténylegesen cigány származásúak tették-e, nem vizsgálhatják.

 

Van jó pár kamucigány


Az ellenőrzést indokolja, hogy e nélkül félrecsúszhatnak a roma foglalkoztatásra szánt összegek. "Sok magyar is aláírja a nyilatkozatot, csak hogy dolgozhasson" - állította konkrét eset említése nélkül Babai János, az ORÖ tisztségviselője, aki négy dunántúli megyében képviseli a szervezetet. "Elvileg romaként dolgozik, aztán szép szőke kislány" - mondott egy szerinte jellemző példát olyan helyzetre, amikor a pályázatban vállalt munkakört betöltő ember csak papíron volt cigány.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

Szilárdi László, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) Nógrád megyei képviselője arra panaszkodott, hogy az előző kormány által kiírt cigány közmunkaprogramoknál sokan jogtalanul vallották magukat romának, az igazoló nyilatkozatokat pedig éppen a törvényességre hivatkozva, a program lezárása után megsemmisítették. Arról is beszélt, hogy az önkormányzatot gyakran keresik meg magukat cigánynak valló egyetemisták, hogy ez alapján igazolást kérjenek, amivel emelt összegű, akár 100 ezer forintos ösztöndíjat kaphatnak. Az OCÖ, mivel a nyilatkozat valóságtartalmát nem kérdőjelezheti meg, kiadja az igazolást még akkor is, ha úgy ítéli meg, nem cigánynak adja.