HÍRDETÉS


HÍREINK
vissza

A cigányok mindig kéznél vannak

betűméret csökkentése betűméret növelése
Címkék:  bangó margit
2012 Február 25    Forrás: Index


Ez a cikk archív

Egy vásárosnaményi nyolcgyerekes cigány család lányaként 17 évesen fedezték fel a Magyar Rádióban. Több mint negyven évnyi éneklés után úgy érzi, mindent elért, amit énekesként el lehet. Elsősorban nem cigányokat szórakoztat, és szerinte őt nem is veszik egy kalap alá a többi romával, mert a művészeket elkülönítik. Interjúsorozatunkban nagyon ismert cigányok beszélnek, Molnár Ferenc Caramel volt az első, Lesi László, vagyis LL Junior a második, és most Bangó Margit a harmadik.

Hirdetmény

Több mint negyven éve, tizenhét évesen indult a karrierje, a Magyar Rádióban. Mi történt aznap?

Hirdettek egy tehetségkutatót a tévében és a rádióban is, és édesanyám írt egy levelet, hogy van egy kislánya, aki szépen énekel. Egyedül jöttem fel Budapestre Vásárosnaményből. Anyám aztán mondta, hogy gyerekem, senkivel ne állj szóba, csak idős néniket kérdezz, hogy merre kell menni. Nem tudtak elkísérni, mert az két jegy ára lett volna. A bizományiban vettünk egy kis ruhát, ami mai napig is megvan a televízióban, egy rövid ujjú, nagyon egyszerű kis ruha volt. Akkor még a mini volt a divat.

A hatos stúdióban volt a meghallgatás, és soha az életben nem felejtem el, hogy leültem egy sarokba, és meg se mertem mukkanni.  Étlen-szomjan voltam, és jöttek-mentek az elegáns ruhákban a férfiak, a nők, a lányok és skáláztak meg kotta volt a kezükben. Kilenc óra lehetett, amikor a rádióba értem, és valamikor délután két-három óra körül került rám a sor. Végig azon járt az eszem, hogy fogok hazamenni, ha sötét lesz. Amikor végre bementem, be kellett mutatkozni, mondani kellett, mit éneklek, milyen hangnemben. Egy lassút és egy gyorsat kellett énekelni, akár népdalt, akár magyar nótát, akár cigány dalt. És akkor megláttam Boros Lajos cigányprímás zenekarát, és rám szólt egy hang egy üvegfal mögül, de nem tudtam, honnan szól, és attól kezdve meg sem tudtam szólalni. Remegett kezem-lábam, és miután már harmadszor is felszólítottak, hogy kezdjek el valamit énekelni vagy pedig hagyjam el a helyiséget, akkor Boros Lajos odajött hozzám és azt mondta, te vagy itt az egyetlen roma lány, ne hozz ránk szégyent.

Mit énekelt?

A hajnalodik, de megvirrad, nyitva van a barna asszony ablakát. És vártam, hogy mikor állítanak le, mert másokat egy sor után leállítottak és vártam, vártam, végigénekeltem, és a végén megszólalt egy hang, hogy köszönjük, majd értesítjük.

Menekültem kifelé és amikor kiértem a rádióból, nekiborultam a falnak, ott zokogtam, annyira sajnáltam, hogy ma pont itt nem tudtam, pont itt volt rossz, ahol kellett volna, és máshol tudok, és nagyon sírtam. Végig sírtam a vonaton, ahogy hazaértem Vásárosnaménybe, mondanom se kell, a vonatnál vártak anyuék és több iskolatársam is, és az arcomra volt írva, hogy nem sikerült. Vigasztalt apu is, anyu is meg a hét testvérem is, de én feladtam, reményt vesztetten mentem haza. Aztán három nap múlva jött a levél Magyar Rádió feladóval. Az volt a levélben, hogy a próbafelvételemet zésítették. Azt se tudtam, mit jelent.

És mit jelent?

Hogy a rádió elfogadta a felvételt. A magyar rádió történetében azóta is én vagyok az egyetlen, akinek a próbafelvételét rögtön zésítettek. Azután újabb felvételek következtek.

Említette, hogy a tehetségkutatón egyedül volt roma, és ennek a fontosságára külön fel is hívták a figyelmét. Mennyire számított a sikerben, hogy cigány?

Abszolút nem számított. Csak egy tehetséges kislánynak tartottak, akiért szétverik a házat minden alkalommal, és bárkivel együtt lép föl, a legnagyobb sikerrel jön el. Megkülönböztetés soha nem volt, valóban a tehetséget nézték. Persze voltak azért irigyek, akik próbáltak gátat vetni, idősebb énekesek vagy nagyobb énekesek, de ők is csak szakmailag.

De ön előtt nem voltak igazán híres, a tévében, rádióban is játszott, országszerte ismert cigány énekesek.

Nem voltak. A férfiak közül Horvát Pista már volt akkoriban, aki egy csoda volt, egy fantasztikus tehetséges ember volt. Rengeteget turnéztunk a Pistával együtt. Ő jóval előbb kezdte, mint én, volt vagy öt év fórja. A Nyílik a rózsa tehetségkutató versenyt nyerte meg a televízióban.

Aztán volt egy élő televíziós adás egy szüretről, valahol Pesthez közel , és együtt kellett fellépnünk, azelőtt csak érintőlegesen találkoztunk. Idősebb Járóka Sándor zenekara zenélt, és kérdezte tőlem a nótákat a Pista, hogy ismerem-e. Hát persze, hogy ismertem. És szerencsénk volt mind a kettőnknek, a hangnemünk is stimmelt.

Pusztán a hangnemtől működött olyan jól a kettősük évtizedekig?

A vér miatt. A tehetség, a vér, és hogy annyira éreztük egymást. Nem kellett próbálni sem.

Emlékszik arra, hogy mit vett a legelső fizetéséből?

Énekeltem egy nagy gulyáspartin Járóka Sándor prímás zenekarával, ahol minden áldott nap minimum 1000-1500 ember volt, csak külföldiek. Onnan rohantam fel a Halászbástyára, szintén külföldieknek énekeltem egy folklórműsorban. És megkaptam az első fizetést, erről a két helyről egyszerre, és akkor bementem a Corvin Áruházba. Ez körülbelül 1967-ben volt.

Vettem egy kalapot és egy ridikült. És vettem egy bőrkabátot, egy gyönyörű, nagyon csinos, bézsszínű bőrkabátot, egy bézsszínű csizmát, és bézs volt a ridikül és a kalap is. És még egy sminktáskát is vettem. Ez két fizetés volt, és ha jól emlékszem rá, talán 7-8000 Ft. Ez volt az első eset, amikor teljesen új ancugba öltözködtem tetőtől talpig.

Nem nagyon volt választása a pályáját illetően, hiszen több generációra visszamenőleg zenészek voltak a családtagjai. Hogyan élt egy cigányzenész a rendszerváltás előtt?

Nyolcgyermekes családból származom, egy szoba-konyhában nőttünk fel egy nagyon-nagyon egyszerű és nagyon-nagyon szegényes vidéki házban. Édesapám zenész volt, és abban az időben kilencszáz forint volt a fizetése. Cimbalmos ember volt, nem tudjuk, hogy 1923-ban vagy 1925-ben született ikergyerekként, de az ikerpárja meghalt. És az édesapja is meghalt, az édesanyja pedig otthagyta, a nagynénje nevelte fel Vásárosnaményben. Zenészek voltak, és ők taníttatták. A nagybátyja brácsás volt, az unokatestvére klarinétos, és az apu hat-hét éves korától rendesen muzsikált. Félelmetesen jó muzsikus volt, ha Budapesten lett volna, akkor bizony nagyon komoly versenytársa lett volna a budapesti cimbalmosoknak. Bohém ember volt, de ő volt a pénzkereső, a családfenntartó nagy részben.

Harmincöt évig muzsikált a vásárosnaményi Csipke étteremben. A nyitástól kezdve mindig volt ott cigányzene, és apu addig muzsikált ott, míg be nem zárt az üzlet, és nyugdíjba ment. És úgy hallottam mindig a muzsikusoktól, hogy ha valaki abbahagyja a zenét, nem fog sokáig élni. Hatvan évesen halt meg apu, előtte egy évvel hagyta abba.

Meg lehetett élni akkoriban egy nyolcgyermekes családnak abból, hogy az apa cimbalmozik az étteremben?

Amikor apu megkapta a fizetését, a kilencszáz forintot, soha nem maradt belőle szinte még egy kenyérre való sem, mert vitte anyám a boltosoknak, a hentesnek, és akinek még tartozott. De mindenütt volt hitele, mert a drága édesanyám egy hallatlan becsületes és korrekt asszony volt. Apu nagyon szeretett minket, soha az életben nem emelt kezet ránk. Anyu volt az, aki nevelt, anyutól tartottunk, mert volt két vessző a szekrény tetején, az egyik nagyon vékonyka volt, az a kicsiknek, és egy picikét vastagabb pedig a nagyobbaknak, és azzal kaptunk a lábunk szárára.

Óvodában dolgozott, mint kisegítő óvónő, több helyre járt mosni, onnan kapta a gyerekekről levetett ruhát. Tizenhét éves koromig nem volt egy új ruhám, nem volt egy új cipőm, mindig a mások levetett holmijában jártam.

De annak ellenére, hogy nagyon szegények voltunk, hallatlan boldog ember voltam, hallatlan boldog gyerekkorom volt. Ugyan mezítláb szaladgáltam a Tisza-, meg a Kraszna-parton, sőt iskolába is sokat jártunk mezítláb, de hallatlan összetartás volt a családunkban, aminek az összekötője és az oszlopa a drága édesanyám volt. Mindegyik gyereknek szigorúan kötelező volt az iskola, mindig azt mondta édesanyám, hogy csak akkor lehet belőletek ember, ha tanultok.

Édesanyám egész családja is elvégezte a középiskolát annak ellenére, hogy nem volt divat akkoriban, a húszas-harmincas években vidéken, a roma családoknál pedig főleg nem, hogy iskolába járjanak. És mindegyiknek szakmája is volt a zene mellett, és minket is erre ösztökélt.

Önnek is van?

Igen, varrónő vagyok.

Évekig dolgozott külföldön, aztán a Moulin Rouge-ban, a Belvárosi Kávéházban, a Lidóban. Ezt az intenzív éjszakai életet hogy tudta a gyerekneveléssel összehangolni?

Nehezen. Akkor mentem férjhez, mielőtt megszületett Marikám, de ez a házasság másfél évig sem tartott. Elváltunk hamarosan, és Marikámmal egy pincében laktunk, ahol se fűtés, se víz nem volt, kintről kellett hordani a vizet. Nehéz volt, de mondogattam, hogy nem adom fel, és éreztem magamban az erőt és a tehetséget. Énekeltem, és éreztem, hogy az emberek nagyon szeretnek, és amikor éneklek, tapsolnak, ujjonganak és csókolnak. A válás után nem sokkal kaptam egy szerződést Brüsszelbe, egy cigány kávéházba, ami a nagybátyámé volt, aki '56-ban ment ki. Pár hónapra mentem, de négy évig maradtam.

A lányomat később mindenhova vittem magammal, Belgiumban csak az első évben nem volt velem. Az öltözőben volt egy kis kanapé, sokszor ott aludt szegénykém. Aztán Belgiumban járta az első osztályt, reggel iskolába vittem úgy, hogy hajnalban lett vége a fellépésnek, aztán az iskolából rohantam a piacra vásárolni, hogy mire hazajön, főzzek neki. Akkor leültem vele tanulni, és délután tudtam kicsit pihenni, este 9 órára kellett menni énekelni.

Elvileg éjfélig kellett ott lenni, de ha vendég volt, akkor maradni kellett. Sorba álltak a lépcsőn, várták, hogy mikor lesz szabad hely, mert a magyar cigányzene unikum volt, és fantasztikus magyar ételek voltak. És Bangó Margitért is nagyon-nagyon sokan jártak be. Abban az időben nem jöhettek haza azok a magyarok, akik '56-ban disszidáltak, és nekik a minden volt, hogy magyar nótát hallgathatnak, és régi magyar slágereket. Nekem ez komoly tanulási lehetőség volt, mert a zenekar mindent játszott. Én nótában otthon voltam, meg népdalokban, meg a cigány dalokban, de nem volt igazán olyan nagy a repertoárom.

A fellépéseken változtatja a repertoárt attól függően, hogy cigány vagy nem cigány közönségre számít?

Az én közönségem 99 százalékban magyar. A romák főleg oda jönnek, ahol a szabadtéri színpadok vannak. A tavalyelőtti, 40 éves jubileumi koncertemen két teltházas műsor ment le a Papp László arénában, és ott is 99,9 százalékban magyarok voltak. A felső tízezer. De persze, hála a jó Istennek, mindenki szeret és mindenki tisztel. Ez egy borzasztóan nagy ajándék a jó Istentől.

Mit gondol arról, Magyarországon hogy gondolkodik a többség a cigányokról?

Soha nem szerettem a politikával foglalkozni, de van véleményem, és mindig nyitott szemmel, meg nyitott füllel jártam, járom az országot. És tudom, hogy milyen a romahelyzet most Magyarországon, meg milyen volt régebben. Volt időm ez alatt a hatvan év alatt végignézni. Ilyen megkülönböztetés soha nem volt Magyarországon, illetve talán az 1943-44-es években.

Lehet bántani a cigányokat, bűnbak mindig kell, minden országban, ha valami nem jól megy, akkor kell egy bűnbak, és a cigányok azért mindig kéznél vannak. A kisebbség, a tanulatlanabb emberek.

Nagyon sok romának szinte kilátástalan a helyzete. Ahogy járom az országot, megyek vidékre, kis falukba, nagy falukba, nagyvárosokba, látom, hogy mi megy. A szívem megszakad sokszor.

Miben más a mostani helyzet, mint régebben?

A rendszerváltás után jött a maszekosodás, az állami intézmények, a bányák, gyárak megszűntek, és azokkal a munkalehetőségek is.

Hogy érzi, az előítéletek változtak?

Sokkal durvábbak. Szerintem elsősorban az a probléma, hogy egy kalap alá veszik a bűnözőket a tisztességes romákkal. Nagyító alatt nézik őket, hibát keresnek bennük.

Érzékel ebből saját magát tekintve bármit?

Nem. Én Bangó Margit vagyok, én a művész vagyok. Szeret kínai, zsidó, cigány, magyar. Mindenkinek – hála a jó Istennek – a kedvence vagyok. Ha a piacon végigmegyek, ezer csókot kapok, meg simogatást, meg kézcsókot a nőktől, sokszor már kellemetlenül érzem magam.

És a többi roma sztárral is így van? Ők is amolyan különleges státuszban vannak a többség szemében?

A roma sztárokat tisztelik az emberek. Caramelt, Emiliót vagy LL Juniort. Ő hatalmas tömegeket mozgatnak meg. De a klasszikus muzsikusokkal is ez a helyzet, vagy a dzsesszistákkal: Szakcsi-Lakatos, Babos, és meg sorolhatnám a hegedűművészeket is. De a roma művészek, köztük én is, amikor itthon vagyok, Bangó Margit vagyok, de amikor külföldön vagyok, és kérdik a származásomat, akkor azt mondom, hogy magyar vagyok. Aztán mondom, hogy magyar cigány.

Rendszeresen szerepel a bulvárlapokban, a kereskedelmi televíziók reggeli és főzőműsoraiban, a Való Világban is vendégszerepelt. Celebnek érzi magát?

Nem. A celebeket gyártják, viszont a művésznek bizonyítania kell. Le kell tennie az asztalra nagyon sok mindent, elsősorban igen tehetségesnek kell lenni. Ezért más világ a művészet, és más világ a celebvilág.



Hirdetmény

vissza az oldal tetejére

PROGRAMAJÁNLÓ
Előző hónap 2020 Július   Következő hónap
H K Sz Cs P Sz V
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
Aktuális: 

Nincs esemény

HÍRDETÉS


EGY ÉVE TÖRTÉNT
  • Újvidék lesz egy hétig Európa roma ifjúsági fővárosa

  • So keres, Europa?! – Roma fiatalok üzenete Európa kormányainak és politikusainak

  • Jesse Jackson polgárjogi harcossal emlékezünk a roma holokauszt áldozataira Birkenauban

  • Jesse L. Jacksonnnal emlékezett félezernyi roma fiatal a roma holokausztra Krakkóban

  • Jesse L. Jackson beszéde a roma holokauszt 75. évfordulóján



CÍMKE FELHŐ
KI KICSODA?

SZAVAZÁS

Oszlassa-e fel magát azonnal az Országos Roma Önkormányzatot?














KÖVESSEN MINKET ONLINE
KÉPGALÉRIA
 PARTNEREINK:

  • 100 Tagú Cigányzenekar



    Phiren Amenca



    Parno Graszt