HÍRDETÉS


HÍREINK
vissza

Cigányintegráció: számoljunk le néhány tévhittel!

betűméret csökkentése betűméret növelése
2011 Október 22    Forrás: http://hirszerzo.hu


Ez a cikk archív

A cigány és nem cigány mélyszegények (vissza)integrálása érdekében több nemzedékre előremutató nemzeti stratégiát kell kidolgozni. Hatékony és egybefüggő társadalomszervező hálózatot kellene létrehozni és üzemeltetni, amely az érintett családok szintjéig képes lehatolni.

Hirdetmény


Cigányság-vita a Hírszerzőn

Ezúttal Póczik Szilveszter társadalomkutató írta meg alapos véleményét a cigányság integrációjáról, asszimilációjáról. Forgács István szenvedélyes vitaindító cikke óta olvashatták Magyar Kornélia politikai elemző és Hell István hozzászólását, valamint Felcsuti Péter bankszakember erősen kritikus megjegyzését Forgács István vitaindítójához és az erre írt választ a bankok és a cigányok hasonlóságáról.   Most már elmondhatjuk, hogy eléggé változó, bár bizonyos dolgokban többé-kevésbé egyetértő véleményeknek sikerült eddig helyt adnunk. Ebből is következik, hogy a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet az egyes cikkekben leírtakkal. Azonban nem célunk és nem is lehet célunk, hogy csak egyfajta nézőpont kapjon teret. A vitába való beszállás lehetősége, az egyes szerzőkre, vagy a vezérgondolatokra való reagálás lehetősége továbbra is nyitott!

 

Forgács István szenvedélyes publicisztikája kiváló felütés a cigánykérdéssel foglalkozó vitához. A cikk tanult szerzőjében dolgozik ugyan az indulat, mégsem véti el a lényeget: nevezetesen azt, hogy a magyar társadalom nem tehető (általánosan és mindenben) felelőssé a cigányok hátrányaiért. Forgács saját sorsából úgy látja, maga az élő példa arra, hogy a magyar társadalom alapvetően nem rasszista, nem kirekesztő, intézményei alapvetően nem diszkriminatívak. Mond még mást is. Azt, hogy nincs cigány nemzet és nemzettudat, nincs etnikai kohézió, szolidaritás és célrendszer, ön- és egymásbecsülés; a cigányokat összekötő „hasonlóság” pedig csupán a többségi társadalom szemében negatív minőségek összessége. Van viszont egy forradalmi hevületben izzó csoport, amely a sérelmi politika vezérelve alatt igyekszik ellentársadalommá, a magyar többséggel szembenálló ellenetnikummá szervezni (magyarellenes cigánysággá összeasszimilálni) a cigányokat.


Utóbbiak kapcsán én teszem hozzá: kisebbségi létéből, az ahhoz fűzött illúziókból és ideologikus konstrukciókból akar megélni, akár olyan áron is, hogy készségesen kiszolgál jóindulatból vagy ab ovo galádságból kártékony szándékokat. Forgács azt is mondja, hogy a nemzeti, etnikai kisebbségi jogok és kultúrák keretébe nem gyömöszölhetőek bele a kiilleszkedettek nyomorlétéből, decivilizálódásából eredő szokások, és azok sem – teszem hozzá én magam -, amelyek etnokulturális eredetűek ugyan, de szemben állnak a modern polgári jogrenddel (mint például a gyermekkorúak házassága).


Forgács Istvánt érdemes megsüvegelni! Egyenes, világos beszéd. Ezzel a legjobb szolgálatot tette az övéinek. Ehhez méltóan világos a következtetése is: illúziók helyett realizmus, búbánatos önsajnálat, meg gyökérkeresgélés (horribile dictu történelemgyártás) helyett modernizáció, a többség normatív életmódjához és elvárásaihoz való alkalmazkodás, együttműködés, beilleszkedés, és mindehhez (főként) egyéni és közösségi felelősségvállalás szükséges. Mert nincs más út - mondja! (Csak mellékesen jelzem: ennél kevesebbért is égettek már boszorkányt).

 

Néhány fogalom: identitás, integráció, asszimiláció


Az etnikai identitásról folyó parttalan viták kritikájaként is szeretném leszögezni, hogy az etnikai azonosság nem, vagy csak kisebb részben egyéni választás kérdése. Nézzük meg ezt egy (szerintem) elhibázott kutatás-módszertani ötletből kiemelt és persze tudvalévőleg nem létező nép, a pirézek elképzelt példáján. Biztosan piréz az, aki magát annak mondja, és őt a pirézek is piréznek gondolják, de a nem-pirézek is piréznek hiszik. Pirézünk akkor is piréznek vehető, ha a fenti három állításból legalább kettő egybeesik. Az azonosítás eme módszerét persze lehet még finomítani, sőt akár számszerűsíteni is (de ez kutatáselméleti problémaként most nem tartozik ide). Az identitásváltás mellett döntő piréz azonban csak akkor lehet majd – mondjuk – maréz a marézek között, ha majd a marézek is elhiszik neki, hogy ő (már) maréz. Addig azonban igen hosszú, több nemzedékes tanulási és beilleszkedési folyamat zajlik, amelynek során az expiréz - eleinte bozgorként - azt bizonyítja, hogy egyre olyanabb, aztán már majdnem teljesen olyan, sőt már teljesen olyan, mint a marézek, míg végül már maga is maréznak látja magát (a kulturális kódok elsajátítását követő telkes azonosulás). Tévedés azt hinni, hogy az asszimiláció a két identitás közötti ugrás. Az assszimiláció egyrészt – fent bemutattam – folyamat, másrészt, mivel az önazonosság (a csoportazonosság is) azonosságtudatok hierarchikus struktúrája, nem jelenti (feltétlenül) egy identitáselem eltűnését, legfeljebb az identitásszerkezeten belüli helyváltoztatását. Így például egy főidentitás alárendelt identitássá változhat vagy fordítva. Példának okáért a magyarországi jászok és kunok elsősorban magyarok, csak másodsorban jászok és kunok, de ezek az alidentitások ettől még azonosságtudatuk szerves és szilárd elemei.


Az asszimiláció nem előfeltétele az integrációnak, mert utóbbi egyfelől más identitáselemek mentén, másfelől értékcsere alapján zajlik. Az ebben döntő identitásbeli és értékelemek a társadalmi életben való (pl. ágazati, szakmai, gazdasági) részvétel képességével - az ún. társadalmi tőkével - állnak kapcsolatban. A kérdés az, hogy az integrálódó egyén vagy csoport képes-e önmagát materiális vagy képességbeli értékek alapján definiálni, javait-képességeit az integráció célcsoportját képező többség (domináns vagy befogadó népesség) számára cserealapként sikeresen felkínálni.


Egyszerű példával élve az orvostársadalom a fekete-afrikai származású orvost (elsősorban) nem etnikai eredete vagy bőrszíne, hanem szakmája alapján kollégaként azonosítja, és – leszámítva némi esetleges gonoszkodást - így is bánik vele, beleértve az elvárásokat, de szükség esetén a céh védelmét is. Lényegében ugyanezt teszi a helyi társadalom, amikor mondjuk ugyanezt a személyt – lengyel példa mutatja – polgármesternek választja meg. A beilleszkedés annál sikeresebb, minél több elemet képes a kívülről érkező a vele szemben támasztott elvárások közül teljesíteni, illetve megszerezni (státuszkonfiguráció) a környezete számára akceptábilis módon (társadalomkonformitás). A beilleszkedés végén állhat az etnikai azonosság átszerkesztődése vagy a teljes identitásváltás, ennek mintázatát azonban nagyszámú pillanatnyi mozzanat befolyásolhatja. (A kiilleszkedés lényegében fordított módon megy végbe). Az asszimiláció és az integráció – hiszen mindkettő a többségi társadalomhoz és az arra jellemző modernitáshoz való közeledés alapeleme – kölcsönhatásban, szerencsés esetben szinergiában áll. Az identitásváltással kapcsolatos elhatározás támogatja az egyéni vagy csoportos integrációs kapacitások fejlődését, a beilleszkedéssel és az azzal szorosan együtt járó felemelkedéssel (vertikális mobilitás) kapcsolatos törekvés pedig erősítheti az identitásváltásra irányuló törekvést.


Az etnikai kiilleszkedés (ellentársadalom) súlyos konfliktusforrás, amely destabilizálhatja az egész társadalmat, szélsőséges esetben az államot annak alrendszerivel együtt, de nagyobb valószínűséggel az utóbbiak erős ellenreakcióját váltja ki. Az integrációra való képtelenség, az abból való kiilleszkedés, horribile dictu annak elvi elutasítása pedig a társadalmi interakciókból és azzal a modernitásból való teljes kiszorulást, közismert fogalmakkal élve: lakóhelyi gettót, iskolai és munkaerő-piaci szegregációt, afrikai jellegű nyomort eredményez.


Ebből két következtetés adódik. Egyfelől: a cigányok integrálódásának alapja a piacképes szakismeret, és a társadalomkonform viselkedéskészlet. Ennek megszerzését minden törvényes, ésszerű és humánus intézkedéssel és motivációval segíteni kell. Az asszimilációt pedig, mivel az személyes vagy kiscsoportos döntések és törekvések eredménye, nem szabad sem erőltetni, sem gátolni (súlyos és kártékony tévedés, hogy helyteleníteni kellene). A többségi népességtől való identitásbeli távolodást (disszimilálódást) azonban lehetőleg – természetesen nem adminisztratív eszközökkel - lassítani és akadályozni kell, hiszen a cigányok esetében a nemzetté válással kapcsolatos illúziókból táplálkozó, már ma is jelentkező és önigazolásként egészen a bűnözői körökig lecsorgó romantikus nacionalista allűrök az integráció ellenében hatnak. (Az idegen uralom alá került magyar nemzetrészek problémája a cigányok integrációjának problémájával nem állítható párhuzamba, ennek okait itt nincs hely elmagyarázni).


Da capo: a cigányintegráció értékcsere alapján mehet végbe, mindenféle szépelgés, illetve bölcselkedés a nagy-nagy befogadásról, a cigányok másságának elismeréséről, meg a magyar kultúra „nem tiszta” vagy „hibrid” jellegéről – minden kultúra átrétegzett, és ez sohasem volt másként - nem csak felesleges, hanem téves és súlyosan káros is. A cigány másság nem lehet több és kevesebb, mint a svábok, horvátok, szlovákok stb. mássága: a nyelvi, szellemi és tárgyi kultúra relatív mássága az adott európai civilizáció és a magyar politikai, gazdálkodási és kulturális környezet keretében.


Ki a cigány és kiből lesz cigány?


Magam is úgy gondolom, hogy nincs cigányság, mint olyan, hanem csupán egy azonosságtudatát, életmódját, vagyoni helyzetét, megélhetési és munkakultúráját, érték- és életvilágát tekintve erősen differenciált és extrém gyorsan divergáló mikrostruktúrákból álló entitás, amelynek jó része kívülről optikailag sem azonosítható (visible versus invisible minority). A többségi társadalom által cigánynak nevezett csoportok sohasem képeztek nemzeti-etnikai tekintetben azonosságtudatos népességet, összetartozási tudatuk elsősorban a nagycsalád vagy (szintén rokoni alapon) a lakóhely, de legfeljebb saját szubetnikai (nyelvi) csoportjuk határáig terjedt. Ami azon túl volt, azt esetleg homályos, de kohézió nélküli hasonlóságtudatnak mondhatjuk. Alcsoportjaik között az éles elhatárolódásig menő nyelvi és kulturális különbségek álltak és állnak fenn. Ami – különösen a többség szemében – összekötötte őket, az a kóborló életmód és a tárgyi és társadalmi környezetet kiélő periférikus megélhetési mód volt. Ez a - gazdálkodást nélkülöző vagy kifejezetten elutasító – réslét és azzal együtt járó magatartásformák a cigányokat, pontosabban a cigányok meghatározó többségét mindenütt félelmetessé, vagy legalábbis kerülendővé, elutasítottá tették. Ez az Európába érkező kóbor népesség azonban differenciálódott, az évszázadok során nagy számban váltak ki belőle a mindenkori munkamegosztásba és települési szerkezetbe egyre mélyebben beágyazódók, akik idővel többé-kevésbé asszimilálódtak is. A kóborlók ezzel párhuzamosan nagyszámú deklasszálódottat sodortak magukkal, akik viszont a cigányokba vegyülve – ha volt nekik korábban egyáltalán – etnikai tudatot is cseréltek. A mai magyarok egy része származását tekintve „etnikai cigány”, a cigányok egy része pedig eredetileg „etnikai” magyar.


A magyarok cigányokba olvadása ma is tetten érhető: a végelegesen lecsúszottak, hajléktalanná váltak kisodródnak az erdőszélre vagy a putritelepre, utódaik pedig már – a többségi társadalom szemében mindenképpen - cigányként nőnek fel. Összeér és ki is egyenlítődik az etnikai eredetű (genuin) szegénységkultúra a frissen pauperizálódottak „szerzett” szegénységkultúrájával, képességhiányával, integráció- és jövőképtelenségével. Funkcionális és társadalompolitikai szempontból végelemzésben mindegy, hogy a cigányok nyomoráról vagy elcigányosodott nyomorultakról beszélünk-e: a megoldandó feladat ugyanaz marad. A közkeletű tévhittel ellentétben azonban ma távolról sem az egész – ezúttal tegyünk kivételt a szóhasználatban – cigányság, értve ezen az összes cigányt, lóg ki a társadalomból lefelé: igen jelentős integráció és tömeges, de csendes asszimiláció zajlik, persze mindkét irányban, de főként mégis a többségi társadalom felé. Ezzel nincs is semmi teendő: megy magától. Másfelől azonban az – etnikai eredettől független - „életmódbeli” cigányok (etnikai és nem etnikai mélyszegénység) rohamos – és nem teljesen ideológiamentes – térnyerését (!) és térségi koncentrálódását látjuk. Ezzel van teendőnk …


Keretfeltételek….


Nos, azok bizony szélsőségesen kedvezőtlenek. Ki kell mondani, hogy a politikai rendszerváltást követő 20 év társadalomfejlődési szempontból egyértelmű kudarc. A nemzeti vagyon jelentős része botrányos körülmények között semmivé olvadt, a társadalom erőforrásait gátlástalan pénzügyi és energiaszolgáltató magánszervezetek, lobbik és felismerhetetlen érdekcsoportok szipolyozzák máig, a mélyszegényeknek az idő haladtával egyre inkább az éhínségre, a szegényeknek a mélyszegénységre, a középosztály széles rétegeinek a (kevéssé) tisztes szegénységre kellett és kell felkészülniük.


Ma már világosan látszik, hogy a jelenlegi helyzet nem a vakvéletlen, nem a váratlan krízis következménye, hanem törvényszerű végkifejlet. A politikai világban gyilkos kultúrharc, a hétköznapi értékek és attitűdök terén – a médiák által is generált - pusztító anómia terjed, az erkölcs, a tisztesség és képzettség értékei nem csak válságban vannak, hanem egyesek szerint nem is léteznek, sőt – Krisztus, ne hagyj el! - nincs is rájuk szükség. A demográfiai hanyatlás kéz a kézben járt az iskoláztatás színvonalának drámai zuhanásával, a jól képzettek menekülésével, a kedvező migrációs tendenciák megfordulásával stb. Mivel a mai cigány integrálatlanság egy – bár rövid és nem kellően hatékony - integrációs folyamat visszafordulásának eredménye, amiről minden társadalomtudós tudja, hogy halmozott és fokozott kockázatokkal jár, vehetjük olybá, hogy olyan puskaporos hordón ülünk, amelyen két gyújtózsinór is serceg. Emellett nemzetbiztonsági szempontból több mint aggályos személyek és csoportok szervezik a nemzetközi sajtóban cigánypogromként feltálalt műbotrányokat. Mondjam még ….?


Sto gyelaty? – Ami lehetséges, és ami szükséges


A keretfeltételek azonnali és gyökeres revíziójára volna szükség, erre azonban nem számíthatunk, ezért maradjunk a posszibilitások talaján! Viszont számoljunk le néhány tévhittel. Az egyik fő téveszme, hogy a probléma csak jogi és igazgatási szabályozók segítségével megoldható. Egyes közgazdászok fő tévedése, hogy az – idehaza egyébként belátható időn belül amúgy sem várható - gazdasági fellendülés felszívja a tartós és képzetlen munkanélküliek tömegét.Szintén tévedés, hogy az alapfokú iskoláztatás megerősítése, kezdetének életkori előbbrehozása elég hatékony módja a későbbi iskolai majd a szakmai karrierek előkészítésének. Ugyanígy az, hogy a cigányok által szerzett felsőfokú végzettségek (diplomák) számának növekedése mutatja az integráció előrehaladását.


Mindezek tudatában a cigány és nem cigány mélyszegények (vissza)integrálása érdekében több nemzedékre előremutató nemzeti stratégiát kell kidolgozni, olyat, amely messze túlmutat az európai cigány integrációs keretelgondolás határain. A stratégia céljainak megvalósítása érdekében – hogy csak néhány intézkedést említsek - hatékony és egybefüggő társadalomszervező hálózatot kellene létrehozni és üzemeltetni, amely az érintett családok szintjéig képes lehatolni, ott folyamatos támogató, ellenőrző, család- és gyermekvédelmi tevékenységet folytatni (pl. családi tutorok révén).


Ennek előfeltétele, hogy az érintett családok felnőtt tagjai folyamatos munkajellegű tevékenységet folytathassanak (irányított és fenntartott nempiaci munkaerő-irányítás), abból megfelelő jövedelmet realizálhassanak, eközben pedig célirányos szakmai és mindennapi háztartási, családgazdálkodási és gyermeknevelési oktatásban, ill. továbbképzésben részesüljenek. Meg kell találni azokat a módokat, amelyek 2-6 éves kor között is lehetővé teszik a gyermekek szocializációs hiányainak, viselkedési és értékrendszerbeli zavarainak kiegyenlítését korai kockázatfelismerő és –kezelő módszerek következetes alkalmazásával. Máskülönben nem lesznek hatékonyak az iskolai felzárkóztató módszerek sem.


Ehhez megfelelő motivációk és stimulánsok alkalmazásával meg kell nyerni a szülőket együttműködő partnernek, legfőképpen persze azokat (és ez a legnehezebb), akik el sem tudják képzelni, hogy ők vagy gyermekeik kiküzdhessék magukat a nyomor hetedik bugyrából. A továbbtanulás legfontosabb főirányaként e csoport gyermekei esetében a versenyképes szakiskolai végzettségek megszerzését kell elsősorban támogatni. A legfontosabb azonban az, hogy mindennek rendszerszerűen, átfogóan és egzakt módon mérhetően kell megvalósulnia.

 



Hirdetmény

vissza az oldal tetejére

PROGRAMAJÁNLÓ
Előző hónap 2019 Július   Következő hónap
H K Sz Cs P Sz V
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031    
Aktuális: 

Nincs esemény

HÍRDETÉS


EGY ÉVE TÖRTÉNT
  • Romagyilkosságok: kérdések, tíz év után is

  • A megtámadott kárpátaljai romákért emelt szót Farkas Félix a parlamentben

  • A Jezsuita Roma Szakkollégium felvételi felhívása

  • Szálka a szemben: az Auróra küzdelme az önkormányzattal

  • Csemer Gézára emlékeztek



CÍMKE FELHŐ
KI KICSODA?

SZAVAZÁS

Oszlassa-e fel magát azonnal az Országos Roma Önkormányzatot?














KÖVESSEN MINKET ONLINE
KÉPGALÉRIA
 PARTNEREINK:

  • 100 Tagú Cigányzenekar



    Phiren Amenca



    Parno Graszt