A másodfokon eljáró Debreceni Ítélőtábla jogerős ítéletével fejenként 150 000 forint kártérítés megfizetésére kötelezte annak az edzőteremnek a működtetőjét, amely megtagadta két roma belépését.
A roma származású B. István, és sógora 2009 novemberében tért be egy Borsod megyei település egyik kondicionáló termébe. A bejáratnál a tulajdonos fogadta őket, akitől napi jegyet szerettek volna vásárolni. Kérésükre azt az információt kapták, hogy a termet csak azok használhatják, akiket egy klubtag beajánlott. A roma fiatalemberek erre egy ismerősükre hivatkoztak, aki rendszeresen jár edzeni az említett terembe, és akinek az ajánlására jöttek ők is. A tulajdonos azonban erre azt közölte, hogy havi bérletet kell venniük. B. István és sógora erre is hajlandóak lettek volna, ám ekkor kiderült, hogy a havi jegy „elfogyott”, majd jött az újabb kifogás:” tulajdonképpen ez egy zárt klub, ahova akárki nem járhat”.
Az ügyben első lépésként az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordultunk, amely megállapította, hogy az üzemeltető megsértette az egyenlő bánásmód követelményét, ezért kötelezte őt 200 000 forint bírság megfizetésére. Mivel ügyfeleinket a történtek rendkívül megviselték (mindketten jól szituált, saját vállalkozást üzemeltető fiatalemberek), a hatósági eljárást követően bíróság előtt terjesztettünk elő nevükben kártérítés iránti igényt.
Az elsőfokú bíróság az Egyenlő Bánásmód Hatóság döntésével ellenkező megállapításra jutott, álláspontja szerint a belépés megtagadása és a felperesek roma származása közötti ok-okozati összefüggést nem sikerült bizonyítanunk. A bíróság keresetünket elutasító döntése ellen fellebbezéssel éltünk, mivel álláspontunk szerint annak indokolása és jogi okfejtése ellentétes volt az Egyenlő bánásmódról szóló törvény bizonyításra vonatkozó szabályaival. A diszkriminációra hivatkozó félnek ugyanis a törvény szerint nem kell ok – okozati összefüggést bizonyítania, az alperesnek kellett volna azt alátámasztania, hogy megtartotta az egyenlő bánásmód követelményét, azaz, a roma fiatalembereket nem diszkriminálta.
A másodfokon eljáró ítélőtábla osztotta jogi érvelésünket, és megállapította, hogy az alperes nem tett eleget a rá háruló bizonyítási kötelezettségnek. Az üzemeltető egyébként a bírósági eljárás során arra hivatkozott többek között, hogy azért nem engedte be ügyfeleinket, mert egyrészt nem volt ajánlásuk, másrészt a terem abban a pillanatban túlzsúfolt volt. A zsúfoltsággal kapcsolatos érvet a bíróság nem látta bizonyítottnak, az ajánlásra vonatkozóan pedig kifejtette, hogy „a vállalkozás üzleti jellege miatt az alperes nem köthette ajánlásokhoz a terem használatát”. A bíróság kifejtette, hogy „az alperes által tanúsított eljárás, amellyel megakadályozta, hogy a felperesek a nyilvános edzőterem szolgáltatásait igénybe vegyék, az etnikai diszkriminációtól függetlenül is sértette a felperesek emberi méltóságát.”
